Délmagyarország, 1926. december (2. évfolyam, 277-301. szám)

1926-12-25 / 298. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 192t> december 25. A Kulisszáin mögött ismét Ausztria felosztásáról tárgyalnak Az uf Koncepció : a déli részeken Jugoszlávia és Olaszország osztozkodnának, Burgenland visszakerülne Magyarországhoz,. a többi területek Németországhoz csatlakozhatnának és a Semmeringen keresztül sávot hasítanának a csefíszlovákJugoszláv korridor számára. (A Déhrmgyurország bécsi munkatársától.) Az összeomlás után több ízben felmerült a világsajtóban Ausztria végleges leiosztásának terve. Kétségtelen, hogy a kulisszák mögött az ántánt államférfiai komoly tanácskozásokat folytattak erről. A terv első felbukkanásának maguk az osztrák politikusok voltak az ok;ii. A saint-gcrniaini szerződés megtiltotta Ausztria csatlakozását a német birodalomhoz és az ántánt-kormányok szigorúan őrködtek a tilalom betartásán. Az osztrák csatlakozási kérdés volt az egyetlen probléma, amelyben még Olaszország, Jugoszlávia és Csehszlovákia is egyetértettek. A nagynémet és szociáldemokrala politikusok ugy igyekeztek meggyőzni az európai közvéleményt a csatlakozás szükségességéről, hogy végigsirták a kontinenst az osztrák köztársaság életképtelenségével. A harmadik párt, a keresztény szociálista párl ugyan távoltartotta magát a csatlakozási propagandától, azonban Seipel kancellárról, a párt vezéréről köztudomásu, hogy a dunai konföderáció nyilt és a Habsburgrestauráció titkos hive. Ilyen körülmények közöli, mivel a kisánlánl államférfiai a konföderáció eszméjét visszautasították, merüli fel Ausztria feloszlásának terve. Nincsen teljesen tisztázva, de igen valószínű, hogy bizonyos osztrák politikai körök sem idegenkedtek a felosztás tervétől. Akkor azonban a terv megbukott, még pedig azért, mivel Olaszország, Jugoszlávia és Csehszlovákia nem tudtak megegyezni, hogy melyik állam, mennyil kapjoji és főként az! nem tudták, hogy mit csináljanak Béccsel, illetőleg Alsóauszlriával. valamint Salzburggal és Északstájerországgal. Akkoriban ugyanis az ántánt-liatalmak még csak hallani sem akarlak Németország területének növeléséről. Ma azonban Németország már ismét primadonnája az európai politikának és szinte egyenrangú tényező a nyugati hatalmakkal. Ma már az angol sajtó egészén nyíltan tárgyalja azt. ami röviddel ezelőtt még utópiának tetszel!, hogy tadniiUk XéinetörSzrígncik vissza kel1 adni a tőle elvett tenderen tuti gyarmatokat. Franciaország sem idegenkedik ettől, arról azonban még mindig nem akar hallani, bogy Ausztria csatlakozhassák Németországhoz. A csatlakozásnak nem Franciaország az egyetlen ellenzője. Olaszország, Jugoszlávia és Csehszlovákia szintén tiltakoznak ellene. Igy merült fel most ismét éppen az újra feléledt csatlakozási propaganda miatt Ausztria felosztásának terve. A Délmagyarország bécsi munkatársa feltétlenül beavatott és előkelő diplomáciai helyről szenzációs értesüléseket kapott a kulisszák mögött folyó tárgyalásokról. Ezekben immár Németország is részlvesz. A német külügyi hivatalt ugyanis Páris értesítette arról hogy a jelenlegi osztrák köztársaság csatlakozása a német birodalomhoz ugyan leküzflhetelen akadályokba ütközik és ha Franciaország bele is egyezne. Róma, Belgrád és Prága államaik biztonságának veszélyeztetését látnák a csatlakozás megvalósilásában, arról azonban lehetne tárgyalni, bogy Ausztria egy része csatlakozzék Németországhoz. Ilyen előzmények után indultak meg nemrégiben újra a fesztelen, nemhivatalos tárgyalások. Páris koncepciója — és azl állítólag Olaszország. Jugoszlávia és Csehszlovákia kormányai is elfogadták a tárgyalások alapjául — a következő: A déli részek (Északtirol és Karintia) Jugoszlávia és Olaszország között kerülnének feloszlásra. Az olaszok már amúgy is fenyegetik Északtirol biztonságát, Jugoszlávia viszont nem tud belenyugodni abba, hogy a népszavazás következményeként annak idején elvesztette az úgynevezett B-eónál, amely Karín lia javarészét foglalja magában. E területi engedmények fejében Róma és Belgrád tehát belenyugodnának a csatlakozásba. Hátra maradna Csehszlovákia ellenállásának leküzdése, Prága már lemondott arról, hogy Csehszlovákia területét Ausztria egyes részeivel, növelje, azonban a csatlakozás ellen mégis tiltakozik, mivel ennek megvalósulása ulán Németország félkörben venné körül, mig délen Magyarországtól érzi magái fenyegetve. Prága tehát bekerítéstől fél. A csatlakozásba csak avval a feltétellel egyezik bele, ha ennek árán megvalósulna a hőn óhajtott Gsehsziovák-jugoszláv korridor, amely az északi szíávságot összekötné a Bálkán szláv népeivel. Milielyl Prága szóba hozta a korridorra vonatkozó követelési. Páris azt ajánlotta, hogv Jugoszlávia és Csehszlovákia vegyék birtokba a Magyarországtól elszakított Burgenlandot és ennek feloszlásával valósítsák meg a közös halárt. Fzt az ajánlatot elsőként Belgrád utasította vissza. Nincsics közölte Parissal, hogy a szép eredményekkel kecsegtető jugoszláv-magyar barátsági akciót nem veszélyeztetheti Jugoszlávia avval, hogy terülelél ujabb volt magyar területtel növelje. Belgrád álláspontját Prága is magáévá tette. Erre felmerült az az ötlet, hogy a csehszlovák jugoszláv számára a tulajdonképpeni Ausztria területéből hasitanának ki egy sávot, amely Bécsújhelytől keletre, a Semmeringen át kötné össze egymással a két szláv országot. Ezt a módosított ajánlatot ugy Prága, mint Belgrád elfogadták és ennek következtében a feloszlatás végrehajtása esetén Burgenland visszakerülne Magyarországhoz. Igy állanak most a kulisszák mögött folyó tárgyalások. Azok az ántánt- és kisántánt-államok, amelyek eddig megakadályozták Ausztria csatlakozását Németországhoz, ilyen formában beleegyezésüket adnák. A csatlakozási mozgalom főfészke, Berlin azonban még vonakodik igent mondani. Berlin ugyanis a nemzeti eszme elárulásának tekinti ennek az alkunak perfektuálását, amely, ha nem is nagy, de mégis osztrák, tehát német területek idegen uralom alá jutását is jelentené. Mivel azonban a koncepció szerint Ausztria törzse ilyen formában mégis csak csatlakozhatna Németországhoz, felette valószínű, hogy Berlinben csak alkalmas pillanatra várnak és olyan időpontban akarják az alkut megkötni, amikor azt a leglulzóbb nagynémet nacionálislák előtt is a birodalmi kormány, mini a német nemzeti eszme nagy győzelmét tüntetheti fel. Szemere Pál. Szilveszterre llfévre a legfinomabb fiiszer, csemege és italáruk előnyös áron a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezete edl árudáfában kaphatók Mhi IS4 Bánatos éden. Irla: Juhász Gyula. Ádám kertjében. Nagyon szerelem a holtak városát, örömmel szoktam bolyongani az őskertben. ahogy egy réges-régen elporladt magyar poéta a temetőt elnevezte. Én több életet találok benne, mini az uccákon. a házak között, ahol annyi gyász és annyi nyomorúság ballag cs lohol, az ismeretlen állomás felé. Az életünk ma olyan vigasztalan és a temetőnek olyan biztató a békéje és nyugodalma. III örök dolgok intenek felénk és nem zavar a földi lárma, a városi zaj. A legmélyebb tragédiát, a dán királyfi történetét is a temető kertjében olvastam, egészen fiatalon. Akkor szerettein volna állandóan ide költözni, egyelőre még nem a föld alá. csak a kis csőszházba, ahol Ádám lakol!, aki őrizte -a boldogullak álmait, koszorúit és virágait. Ádámról az első ember jutott az eszembe, aki paradicsomban élt és evett a tudás fájából. Az én Ádámom, a derék csősz egészen jól érezte magát a halál paradicsomában. Nem hasonlított Hamlet kél sírásójának egyikéhez sem. józan és csöndes ember volt. majdnem olyan csöndes, mint azok. akik odalenn pihennek. De ő nem piheni soha, mindig talál! egy hantot, amelyet dombolni kellelt. vagy amelynek megbilleni a fakereszlje. Igen mérléklelesen élt. nem akart idő előtt leszállani a földbe, amelyből vétetett és amelyből jól és bölcsen megéli Ismerté minden zegél-zugát a temetőnek, az egyre épülő és (szépülő néma városnak, amelynek ő lett polgármestere. Nem volt babonás, nem laton soha kísérteteket hiszen jól tudta, eléget szemlélte, hogy milyen serény és alapos munka folyik St egy láb mélyben és Hamlet olvasása nélkül is rájött arra a filozófiára, amely fejedelmi Cézár és szegény Yorik egyenlőségét hírdeli a porban. De azért nem lelt mélabús, ellenkezőleg, igen szerette a/ életet, amelynek végét naponta szemlélhette. Nagyapám volt akkor a temető gondnoka és én gyakran sétáltam ki az őskertbe a fiatalos öreg úrral megtekinteni Ádámot és a sirokat. Ekkor szerettem meg a temetőket, a sötét lujákkal és a fehér obeliszkekkel, amelyek között vidám gyíkok kergetőznek a napon és öreg anyókák üldögélnek a padon. Különös kedvtelésem volt kibetűzni a törölt márványokon a régen elköltözőitek nevét és évszámát és elgondolni, hogy milyenek lehettek, mii akartak és mii csináltak ezen a földön, amely most oly közönyösen domborodik föléjük? Egy nap számtanból elégtelenre feleltem és iskola után egyenesen a temetőnek tartottam. Nagyon fájl a gyermekszivem, az egész világot álmaim temetőjének láttam és csak itt, a sirok közölt. a legmélyebb magányban enyhült egy kissé roppant keserűségem. Éppen temetés voli, egy nyugdíjas számtanácsost hoztak ki örök pihenőre. Nagyon gyér közönsége akadt, amely ulolsó utján végig kitartott mellette, néhány kartársa jött el hivatalból, szintén nyugdijasok, azok is már arra a meszely borra gondoltak, amelyet a szomorú aktus után a rendes kocsmájukban megisznak. A szegény megboldogultat egyszerűen letették a földbe, az emberek komoly képpel állották körül a gödröt, mint a fényképészek előtt szokás, rögök ünnepélyesen dübörögtek és amikor mindennek vége volt, az egyik gyászoló kartárs a síri csöndben megjegyezte: - Most már az öreget a földalatti számkukucokra bízzuk. Majd elvégzik ők a többit becsülettel. A számtanácsosról egyszerre eszembe juloll a számtantanárom. 0 is igy fog feküdni, a deszkák köze zárva, a homályban, egyedül, hangtalanul. Nem fog kérdezni többet, én pedig élek és dalolok tovább. Már nem is fájt az iskolai kndarconi, szabadnák és erősnek éreztem magamat az enyészet Országában. Leültein a számtanácsos sir ja szélére, a kereszt lövébe és versel irtain az örökkévaló dolgokról. A temető megvigasztalt és fölemelt. Azóta oda járok, valahányszor panaszom van az élők ellen. Mindennap kimegyek a temetőbe. Az utolsó itélet. Májusi délelőtt volt, az egész osztály csillogott a napsütésben, amely aranyfoltokat vetett a falon függő természetrajzi képekre, az oroszlánra, a tigrisre, az elefántra, a zsiráfra és a fiahordóra. A második pad szélén ültem, a kiskatekizmus fölé hajolva, mellettem Daka rendezgette színes üveggolyóit, előliem Kosóczkv magyarázta Ihibat-seknek a tegnapi verekedés részleteit. Én isteni félelemmel vártam a tisztelendő úrra és attól féllem,hogy a számtani föladatom megoldását nem fogja helyesnek találni Vas* Mátyás tanitó ur. Az egész osztály zsongott, mint a méhkas, néha egy katekizmus repült a levegőben és a vigyázó éles hangja sivított végig a fülledi levegőben: Az egész osztályt föl fogom jelenteni'! A méhkas zsongása egyszerre elnémult, a főtisztelendő ur, szép szál ember, hóna alatt nagy fekete könyvvel, megjelent. Én gyorsan keresztet vétettem. Istennek ajánlotlam lelkemet és mégegyszer gyorsan átfutottam az ismétlést a megígazulásról és a négy utolsó dolgokról. Egy légy repült el felettünk a halálos csöndben komor, ünnepélyes zümmögéssel, mialatt a tisztelendő ur sokáig keresgélt a fekete-piros noteszben, néha följíillanlott, farkasszemet nézett az osztállyal, én elpirultam és elsápadtam belé (nagyon szigorú ember hírében állolt), majd letette a noteszt, i ég felé einelte tekintetéi, az egész ojszlály föllélekzett Csala odasúgott a szomszédjának: magyarázni fog. Valóban ugy lett, a főtisztelendő ur megköszörülte a torkát egyszer-kétszer és beszélni kezdett az utolsó ítéletről.