Délmagyarország, 1926. december (2. évfolyam, 277-301. szám)

1926-12-12 / 287. szám

2 DÉLMAGYAKORSZAG 1926 december 12. Minden liberális és demokrata polgár az első kockába tegye a keresztet a választási listán. A rendőrség együtt nyomoz a közönséggel a szentesi kegyetlen gyilkosság ügyében. A rokonok alibit igazollak. — (A Délmagyarország munkatársától.) A Délmagyarország részletesen beszámolt aszen tesi borzalmas rablógyilkosságról. Szentesen ugyanis a mult hét csütörtökén borzalmas kegyetlenséggel meggyilkolták özv. Vincze Lászlóné korcsmárosnét. A megindult rendőri nyomozás minden nyom nélkül kezdte meg munkáját. Először a rokonság néhány tagját gyanúsították a gyilkosság elkövetésével. Igy őrizetbe vették Kocsis László soffőrt is, Vinczéné közeli rokonát és egyedüli örökösét, mert az első feltevések szerint Kocsisnak érdekében állott a gazdag nagynéni halála. Kocsis után a rokonságnak még hét tagját vették őrizetbe, akik azonban alibit igazoltak. Később Kocsis is alibit igazolt és bebizonyította, hogy csütörtök este és éjjel lakásán tartózkodott. A rendőrség a rokonság szerepének tisztázása után, más irányban kezdte meg a nyomozást. Igy vetődött fel azután az a feltevés, hogy Vinczénét mégis idegen gyilkolta meg. Az ismeretlen gyilkos ugyanis, borzalmas tettének elkövetése után, zsákmány, pénz után kutatott. Azt tudta, hogy Vinczéné jómódú asszony, akinek nagyobb értékei vannak lakásán elrejtve. A gyilkosság ugyanis a korcsmaszobában történt. Amikor a fejszecsapások elvégezték dolgukat, a gyilkos bezárta az ivó ajtaját és a hálószobába ment át pénz után kutatni. Feltúrta az özvegyasszony ágyát, kivágta a szalmazsákot, de pénzt sehol sem ta Iáit. Visszamenve, a korcsmaszoba asztalfiókjában talált néhány százezer koronát, ami a napi bevételből származott. Nem találta meg azonoan a gyilkos Vinczéné 70 millió koronányi készpénzét, amely a hálószoba éjjeli szekrényében volt elrejtve. A rendőrség semmi nyomot vagy tárgyi bizonyítékot nem talált a gyilkosság színhelyén. A gyilkos magával vitte a fejszét, hogy min den nyomot eltüntessen. Sőt még azt is megtette, hogy a hálószoba padozatát is felseperte, A gyilkos pénz ulán kulaloH. hogv lábnyomok se maradjanak utána. A pénteki napon Zombory János vizsgálóbíró is kiszállt a helyszínre. Ugyancsak pénteken felboncolták az áldozat holttestét is. A boncolás adatai szerint Vinczéné nyakát először egy késsel elvágták, azután két fejszecsapással szétütötték a fejét. A gyilkos egymaga végezte el munkáját. A rendőrség az ujabb nyomozásnál a közönség munkáját is igénybe vette, úgyhogy ma a rendőrség együtt nyomoz a közönséggel. Természetesen a közönség száz és száz tippet ad a rendőrségnek. Legújabb értesülésünk szerint a rendőrség nyomában van a rablógyilkosnak és csak órák kérdése, hogy hurokra ke rüljön. immMI MMMAWMMMAMlMlMMMWM „Francia-rendszer" szerint játszották ki Szegeden a választási alkoholtilalmat. Végig az „alkoholmentes" Szegeden. (A Délmagyarország munkatársától.) A kávéházakban, vendéglőkben szomorúan játszik a cigány. Pénteken este hat óra óta teljes az alkoholtilalom: Szeged országgyűlési képviselőket választ. Legutóbb 1922-ben az akkori választások idején keseredtek el ennyire a kocsmárosok. Az emlékezetes francia megszállás alatt, amikor ugyancsak teljes és hosszú életű alkoholtilalom volt, a szigorú rendelkezéseket senki sem tartotta be. Talán sohasem fogyott el annyi homoki, mint azon az emlékezetes két hét alatt. A kis kocsmákban lezárultak a söntések, sőt az uccai ajtót is elfelejtették kinyitni. Bent az ivószobákban azonban annál vígabbak vollak. Az ügyes kocsmáros, apró parádi vizes üvegekben mérte a bort, amit a szomjas vendégek a kabátok zsebében rejtegettek el. Igy ültek a kerek asztaloknál szótlanul a bor szerelmesei. Ide hiába kukkantott be a rendőrjárőr. Akkor teljes alkoholtilalom volt, de csak az irott rendeletben, mert soha annyi részeg ember még nem került be a rendőri szuterénbe. A régi, francia megszállás alatti receptet másolták le most is, az 1926-os téli választások idején. A legjobban az éttermek sínylették meg az alkoholtilalmat. A sörös hordók érintetlenül hevertek a söntésekben. A vendég gyorsan étkezett és sietve távozott. Inni csak szódavizet, vagy falmellékit ivott. Ha jó viszonyban volt a főpincérrel, belátogatott a söntésbe. Hogy itt mit keresett és mit végzett a szomjas vendég, — arról hallgat a krónika. Az éttermekben és kávéházakban külömben is nagyon nehéz kijátszani az alkoholtilalmat. Az ellenőrzés nagyon könnyű. A rendőrőrjáratok szinte egymásnak adják a kilincset. A kocsmák zárva vannak. Málnaszörpöt nem mérhettek és a rendőrség a kocsmák bezáratásával az ellenőrzés munkáját megkönnvitette. Az ajtók zárva. A pince kulcsát a zsebében tartja a vendéglős. Semmi pénzért sem meri áthágni az alkoholtilalmat. Pedig a törzsvendégek ugyancsak fenyegetőznek. Voltak azonban olyan vendéglők is, ahol fittyet hánytak a szigora rendelkezésekre. Itt a kapu felől lehetett besurranni és benn vígan mérték a homok levét. Apró parádi üvegekben, mint a francia megszállás alatt. Az ilyen vendégszerető kocsmárosnak hamar hire ment. Csinált is olyan forgalmat, mint máskor két hét alatt. Azt tényként szögezhetjük le, hogy a teljes alkoholtilalom nem okozott különlegesebb szívfájdalmakat azok részére, akik szeszes ital nélkül nem tudnak élni. Mindenki megtalálhatta a maga kocsmáját. A szegedi rendőrség éjszakai ügyeletére hetek óta nem állítottak elő részeg embert. Szombatra virradóra három előállítás is történt, a teljes és szigorú alkoholtilalom dicsőségérc* Karácsonyi ajándékul heli 3 pengő részletre is vehet órát, ékszert. ROSENBERG BÉLA ékszerész Szeged, Károlyi u. 1. (Városi bériláz.) Tudatlanság dicséreti. Irta: Móra Ferenc. 1809-ben történt, mikor Napoleon másodszor szállta meg Bécset és onnan szemet vetett Magyarországra. Elkészült a hires schönbrunni proklamáció, amely függetlenséget igér Magyarországnak, ha a Habsburgoknak kiadja az obsitot. Márton professzor ur, a bécsi egyetem tanára, aki titokban nagy jakobinus volt, lefordította magyarra. Bacsányi liofconcipista ur, aki szintén jakobinus volt — titokban az egész világ az volt, csak Napoleon nem — bele lehelte a maga parazsas lelkét. Ki is nyomtatták szép nagy árkusokra vagy ezer példányban. Most már csak olyan kellett volna, aüi behozza Magyarországra. Rábízták ugyan a francia cirkálókra is, de azoktól nem sokat várt Marét ur, Napoleon államtitkára, a későbbi bassanói herceg. Az emberek a mennyország elől is elszaladnak, ha szuronyhegyen kínálgatják nekik. Azután meg a cirkálók csak a határon patalléroztak. Marét urnák olyan megbízható hongroisra lett volna szüksége, aki szabadon jöhetmeliet a liazájábanj s a dohányzacskójában hurcolhatja szét a forradalmat mindenfelé. Andréossy gróf, a bécsi francia követ, aki csak véletlenül viselt ilyen ismerős hangzású nevet s csak a féle napoleoni gróf volt, — Andréossy gróf tudta a dörgést a bécsi hotelekben s a Fehér Farkas-ból előkurkászta a megfelelő magyart. Tóth Jánosnak hivták, szolgabíró volt valahol Temesben és olyan jó magyar ember volt, hogy ugy beszélt magyarul, mint Cácero. Franciául ugyan nem beszélt, de Marét ur tudott annyit latinul, hogy >benissime, benissime, domine spectabilis«, Andréossy ur pedig tudott annyit németül, hogy »monsieur Jean Tóth Gutman«. Azután meg nem is kellett oda sok beszéd. Tóth János elolvasott a proklamációból annyit, hogy a Habsburgokat szélnek kell ereszteni, a többire azután nem volt kíváncsi. Ezt annyira istennek tetsző dolognak itélte, hogy mingyárt parolát adott a franciáknak. Azok pedig adtak neki egy kisláda proklamációt, meg útlevelet, amivel keresztülmehet a francia őrségeken. -i Az útiköltséget ugy küldték utána a Fehér Farkasba s azzal igen felbőszítették a nemzetes urat. Ebadta franciái, hát ezek kupecnek nézik őt? Azt hiszik, hogy ő pénzért csinál forradalmat? No, ezért is meglakoltatja őket! Hóna alá vette a ládát és beállított vele Bissingen grófhoz, a tartományfőnökhöz, aki intimusa volt F'erenc császárnak s a francia megszállás alatt is minden este fölment hozzá kártyát hányni a Burgba. — Kegyelmes ur, ez és ez vagyok, erre, meg arra akartak fölkérni a franciák, itt hozom a bizonyságot, — bontogatta ki Tóth János a proklamációkat. — Mit? — dugta hátra Bissingen gróf ijedten mind a két kezét. — Mit akar az ur engem ilyen szurokba keverni? Ez a rendőrfőnök ügykörébe tartozik. És én nem engedem magam kompromittálni se egyik felséges császár előtt, se a másik előtt. Meghajolt jobbra is, balra is, de mintha jobbra mélyebben hajolt volna. Ott a Napoleon képe lógott, szemben vele a Ferenc császáré. A szolgabíró a szügyébe vágta a fejét és loholt Schillerhez, a bécsi policájfőnökhöz. Ez kereken kijelentette, hogy a politika nem az ő ügykörébe tartozik és bizalmasan azt a tanácsot adta a spektábilisznek, hogy hurcolkodjon el Bécsből, még szépen van. A spektábilisz szót fogadott, mert nem akarta kivárni, mig a császár emberei mint árulót jelentik föl a — franciáknál. — Már megyek is —• mondta ijedten —, de ezt a ládát itthagyom az urnák. — De amice, az isten szerelmére, csak nem akar szerencsétlenné tenni? — rimánkodott a policáj. — Ha istent ismer, arról se szóljon senkinek, hogy itt járt nálam. Jó ember volt Tóth János, — Gutman! — nem akart senkit bajba keverni, cipelte magával a veszedelmes ládát egész Dunaszentpálig, ott azonban a birkalegelőn belehajította egy kiszáradt kopolyakutba, a fene szerencsétlenkedjék vele tovább. De bizony már elkésett élete megjavításával. Bécsi avizóra lesben álltak rá a győri nemesi tábor cirkálói, le is fülelték vagy tizen s vitték nagy diadallal Győrbe Mecséry tábornok elé. De nehezen juthattak odáig, mert hamar hire szaladt, hogy az insurgensek elfogták Bonapartét s mindenki törte magát, hogy láthassa a hires korzikai fattyut. Mecséry nem sokat teketóriázott volna a kézrekerült spiónnal, azonban császár hire nélkül nem akasztathatott. Valami Heeger nevü rendőrtanácsost küldtek Bécsből a szolgabíró kihallgatására, aki erdélyi szász származású volt s értette a szittya idiómát is. A nemzetes ur nem titkolódzott, hiszen nem is volt mit titkolnia. (Wertheimer Ede, e kornak történetirója a titkos nádori levéltárban találta meg a pör iratait.) Ártatlanságát azzal bizonyította, hogy kútba dobta a lázító iratokat. — Ez aztán az igazi aknamunka! — csapta össze Heeger a kezét. — A magyar jakobinusok még a békákat is megmételyezik! — De hiszen ó-kut volt az, — mosolyodott el Tóth János. — Nem talál abban az ur egy fiabékát se.