Délmagyarország, 1926. március (2. évfolyam, 50-74. szám)
1926-03-28 / 72. szám
1916 március 28. DKLMAGYARQR83A0 Keresztény iparosok, ne hallgassatok a felekezeti izgatókra! Az elmúlt hat év alatt bebizonyosodott, hogy tévútra vezetnek benneteket! Az egész ellenzék fölöslegesnek taptja a pirtkösi konferenciát. Pallavicini msnteimi ügyét tovább tárgyalják. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A titkos szervezeteknek ügyében a miniszterelnök áltsl összehívni tervezett páriközi konferencia sorsa egyre bizonytalanabbá válik. Ma mdr nemcsak a szélső baloldal helyezkedik arra az dlldspoatra, hogy ezen a konferencián nem vesz réstt, hanem annak fölösleges voltát hangoztatják a legitimisták, sőt a fajvédők Is és általában tagadják, hogy a miniszterelnöknek ezt a szándékát komoly eredmények is kisérhessék. Éppen ezért látják helyesebbnek, ha a tervesett pártközi konferencia kikapcsolásával, a miniszterelnök saját belátása és elhatározása szerint intézkedik a titkos szervezetek ügyében. Pallavicini mentelmi jogának tárgyalása áthúzódik a jövő bélre is, mert az el'snzék a hé főn kezdődő 12 Órás ülésen is teljes fölkészülltéggel vesz részi és el van sxáuvx arra. hogy a tehetőségig elnyújtja a vitát. .-nsÉn Kfflarich miniszteri tanácsost fölmentették a kémkedés vidja alól. (Budapesti tudósítónk telefonjeleniése.) A törvényszéken szombaton ddelőtt kezdték tárgyalni Martch Jenő nyug. miniszteri tanácsos és társfi bünügyét. A vád ellanük az, bogy Msrich Jenő az frász szovjet bécsi követsége részére rendszeres jelentéseket készített a magyarországi és jugoszláviai helyzetről és ebeket a jelentéseket Msrich társai továbbítottak a bécsi szovjet-delegációhoz. Az ügyészség Marichotés ] társait az állami és tá?s-d mi rend erősz koj fölforgetáadm irányuló bűntettel vádolja. A iörvenyS'ék este 6 órák rhr V e i iiéleiét Marieh J«nő és tar ai űg- ' e yei ez összes vtídlo'Pjkat büücsc •< .a fölmentette és elrendelte a o .n < •• t ibsahelferésükni. Az ügyész a ftóteníés miatt tölebbezejt. Kihallgattatják a vörös Zsuzsanna édesanyját. Nyomozás a rejtélyes francia mérnök után, {Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Szombaton dé'előit meeiöriént a törvényszéki orvostani intézetben Köhler Oiióné holttestének fölboncolása és a boncolás eredményét már szombaton délben közölték is a főkapitánysággal. Eszerint a holttesten semmiféie külsérelsú nyom nem volt megállapítható, sere szúrás, serst lövés, sem véraláfutís. A halált zslnegelés kö• veikeziében beállott fulladás idézte elő. Méregre utaié nyomot nem találtak, de a béirémket és mirigyeket félretették, hogy azokst vegyileg megvizsgálják. Két ujabb fontos intézkedés töriént. Horválh Antal rsüdőrtsnácsos sürgős átiratot intézett a németországi Chemnilzbe, hogy halad íkta!snui hallgassák ki a Chemnitz kö.elében fekvő Limbichban a meggyilkolt Köhler O iőné, a „vörös Z uisaaras* édesanyját. A terjedelmes adrat réulelesen is fölsoro/ji azocat % pontokat, amelyekre íálasst ke<l adnia Kőh'erné édesanyjának és a rendőrség arra kSri a címűm zi rendőrséget, hogy a kihallgatás? a legsürgősebbe > vé^esze, mert iehítsége*, hogy a meggyilkolt édesanyja tud a lányának valami olym kapcsolatáról, ameb összefüggésben lehet a titokzatos gyilkosság elkövetésével. A másik intézkedés: Vogl Jásse! rendőrkapitány intézkedése, aki a délutáni órákban tiz detektívet küldött ki Csepelre, hogy az ottani kikötőépitkezésnél Indítsák meg a nyomozást annak a rejtélyes francia mérnöknek a fölkutatására, akinek zaklatásairól és üldözéséi öl panaszkodott Köhler Oitőné a pesterzsébeti Madarász Istvánnak. Herczeg Ferencet ünnepelték a DMKE ülésén. Nagy íerhsket ró az egyesültre, hogy a Horthy-inUrnátus nem fizet lakbéit, sőt ax adóját is a DMKE-r i hárítja. — Pört indítanak sz internátus tartozása miatt a kultuszminisztérium elí«n, ha juliui elsejéig mm fizd. — A DMKE tanulmányi versenye. A DMKE igazgatósága szombat esi® hat őrskor tartotta rendes igazgatósági üléséi Herczeg Ferenc elnöklete alatt. A gyűlés raegnyiása után dr. Dobay Gyu a üdvözölte Herczeg Ferencet 40 évei irői tubikuaia alkalmával és egy regeibe kéüöt díszoklevelet nyújtott át a jubiláns irőnal. Herczeg Ferenc meghatottan köszönte meg a nem vá>t ünnepeileiéit. Tőrök Sándor főtitkár jelentésében érintette a Horthy internátus régóta húzódó elintézetlen lakbérfizetési ügyét. Az internátus, mint ismeretes, a DMKE főépületének nagyrísséi tartja lefoglalva, ané küi, hogy azért bért fizetne a házigszd t, a DVtKEnek. A DMKE mu!f hónapi igazgatásági ülésén elhatározta, hogy törvényes u on érvényesei kő etetés ii az internáíusial szemben és pör A ni fogja az internátust, vagyis annak patrónusái, a szegedi tudományegyetemet. A pereskedések e Ő<1 azonbin a DMKE elnöksége ma«ái U OÜ próbált egyesked sí keresni az egyetem el. A D^KE elnöksége kiköiötlr, hogy ragasz odlk az évi 12 ezer aranykoronás lakbérhez és kóveíell a tartozások kiegyenliiéséi. A követkexő évekre 70 millié papirkorouát követel az internátustől. Az egyetem tanácsa jogosnak ismerte el a DMKE követelését, kijelentve azonban, hogy az el maradt lakbérek kifizetése a kultuszminisztériumot terheli. Az akkori határozat ugy döntött, hogy az internátus kö eles 30 napon belül megfizetni az elmaradt lakbéreket. A 30 nap elteilett, anélkül azonban, hogy a kultuszminisztérium egy fillér is fizetett volna. Magánértesitések szerint a kultuszminisztérium is elismerte a követelések jogosságát és a rendezetlen ügy végleges elintézéséi Klebelsberg Kunő gríf kultuszminiszter szegedi látogatásának idejére ígérte. A kultuszminiszter néhány nappal ezelőtt Szegeden járt. Meg is látogatta ugysn az internáiust, de a iakbérogy fölvetett rendezése elől kitért és nem akart tárgyalásokba bocsátkozni. De nemcsak az interná us eiiniézeílen lakbérfizetési Cgyével wan baj, banem az adókkal is. Az internátus ad ja ugyanis a fsbruári lakbérnegyedre 23 millió loronát (esz ki, amelynek kifizetéséi uz Internátus a DM KE-re Mri *tm át. A DMKE ezeket az adókat szintén nem hallandó fizetni és még inkább tiltakozik az internátusrél ráháramló terhek szaporodása ellen. 3 Az igazgatóság Herczeg Ferenc indítványára ugy határozott, hogy az internátusnak ujabb határidőt szabnak kl, hogy az elmarzdt lakbérfizetéseket teljesíthesse. Elfogadta az igazgatóság azt a javaslatot, hogy julius elsejéig ujabb határidőt ad a rendezésre, ami után, hogyha addig fixetés nem történik, visszavonhatatlanul megindítja a pört az Internálás, illetve végső tokon a kalluszminisztérim ellen. Ismertette még a főtitkári jelenlés, hogyha DMKE ez étben is megrendezi tanulmányi versenyéi a szegedi tankerület összes középiskoláiban. Hasonló tanulmányi versenyeket rendez a DMKE a polgári iskolákban és az el«@ii iskolákban is. A tanulmányi versenyek na Dia: április 25. Több ktsebb ügy elintézése után Herczeg Ferenc az igazgatósági üíést félnyoíc órakor reküszteüe ae. t 'AKűMUNK AZ UTÁNZATOKTÓL? K O n E R T N És TARSHI Dofoggzgyáp és dísz§röf*yif kötészet 733 megkezdte üzemét Polgár ucca 8. szám alatt. Készít mindennemű gyógyszerészeti és kereskedelmi dolgokat. == Árjegyzékkel kívánatra szolgál. == PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ SZEGED, SZÉCHENYI TÉR 14 Olcsó húsvéti vásár! Férfi divating, 2 gallérral ezer Férfi szandál, minden szám 89 ezer Férfi divat-sapka 29 ezer Férfi clotternyő 103 ezer Férfi divat-bőrőv . . . ; . 15 ezer Férfi rövid alsónadrág . . 31 ezer Női cl ott divaternyő . . . 99 ezer Női szandál, minden szám ezer Női lack ridikiil, 3 zárral gip ezer Gyermek selyem jambósapka IO ezer Gyermekszandál, 2-.21 számig 42 ezer Gyermekridikül, fZdbfn. . . 19 ezer VÁSÁRLÁS ELŐTT TEKINTSE MEG SAJÁT ÉRDEKÉBEN!! HÚSVÉTI KIRAKATAINKAT ÉS ÁRAINKAT 793 JJ Nikolson 66 APOSTOLOK r Sörcsarnok és Étterem |y|inflon unnAv,l1Qn Kossuth Lajos sugárut 4. szám. wlllllWII Vdbdrnap excentrikus zeneművész minden este Szabad bemenet. külföldi válogatott műsorral lép fel. Szokott rendes árak. d. e. 11—fél2-igelsőrendű Vidékiek találkozója. szimfonikus hangverseny. m Nagyszerű hangulat. STOP**