Délmagyarország, 1926. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1926-01-28 / 22. szám
korona. DELMAGYARORSZAG B^itMiűsáai Dtftk Ferenc-o. 2. Teletan 19-38. Badútrivatal, MUMtaktafTttf ts (egy irodai D«onic»-tér 11. Teletau 850. K*cMat PttOtt Sándsr-sagánd U txtn Teletonszáai 10-54. Színház. Nem beszélve országos jelentőségű vagy érdeka eseményekről, nap-nap után kölönönélkülönb színháznak vigyünk a részcsel vrgy szemlélői. A k ói házigazg*tű valamennyire rendbe szeretné hozatni a kórházat. Erre azt mord]ák neki, hoiy az államiéi nem kaphat pénzt, mert nincs nek). A várostél szintén nem kaphat, mert annak sincs. Eiiátják azonban tani csókkal. Próbáljon megtakaiitásokat eszközölni iz ápolási dijakbél és az igy megtikaritoit pénzből hozassa majd rendbe a kórházat, hiszen egyik elődje, mondják, az ápolási dijakból eszközött megtakarításokból egész pavillonokat építtetett. Ez a tanács valamennyire még megjárja. Remélni engedi, hogy legalább 30—40 év múlva módjában lesz as akkori igazgaténak a rogyadozó kórház teljesen megcsupaszodott tégláit ujbói bemalteroztatni. A másik tanács azonban egyszeiüen tanácskozás elé utalja az ügyet. Miután előzőleg kijelentette, hogy se az állam, se a város nem adhat, aszongya, hogy űjjflnk össze és beszéljük meg, hogy hát mégis honnan lehetne pénzt előteremteni a kórház rendbehozatalára. Ez nem szinház? Szegeden közhit, hogy ma már minden számottevő politikai faktornak van nálunk sajtója. Van a többi között a kormánynak i», a lijvédőknek is. A fajvédők lapjtnak főszerkesztője azonban állandóan azt erősítgeti, hogy as 0 lapja nem fajvédő lap, söt olykor-olykor olyan kijelentésre is e rigadtatja magái, hogy még esik nem is anliízetrita. Az utóbbi napol ban azután, igazán meglepetésszerűen, előállt a kormány lipj», vagy mondjuk ugy, nehogy vita legyen belőe, a kormány politikáját támogató lap és kijelentette, bogy ö nem a kormány lap)», hinem valami, a kormánytól független, nem aktiv politikai csoport orgánum*. Ez nem szinház? Ha a fajvédők lapja nem antiszemita lap, mért antiszemitáskotíik állandóan — bogy a tárgyunknál mandjunk — még a izinházi rovatiban is? A kormány politikáját fenlartás nélkül, a legteljesebb odaadással támogató lap pedig mért siet megtagadni a kormánnyal való sapcsotatát? Lspot ciinálni komo'y és felelősségteljes dolog. Ali ez a kormán yla pókra ii. De kormánylapot cs'nálai — vigyázzunk, poli tikai lapról van szó, amelyik nap-nap után megielenik s amelyik, hiába, csak ideig-óráig kendőzheti a nagaartását — és egy inak kor tagadni a nyilvánosa*g elölt a kormánnyal való kapcsolatát, ez komolytalan dolog, ez clysn eiös ha gsu yu kritika a kormányról és politikájáról, aminőt ellenzéki lap soha meg nem engedd! magámk, ez mélUtlan mrgbántása, mi mond uk, as ellenzéki lip, a kormányélnöknek, Bethlen Istvánnak. Ez szinház. Sok más, hasonló eszmei színházat elkerülve megállunk még a — szinhá nlf. A színháznál, amelyet kezdetben szanálni se akarlak s amelyet egy merész kan> árult ital most már „házi kezelésbe" akarnak venni. Szándékosan irtuk igy, bogy házi kezeiéibe. Azon a tanácsaié sm ugyanis, amelyen legutóbb a szinház ügyéről tárgyaltak, as egyik tanácstag meleg érdekiődéiére a polgár ester kijelentette, bog? bizony a szinház is, ha átveszi a viros, annak a bizottságnak vagy igazgatóságnak a hatáskörébe fog tartozni, amelyik rer.delktzik a fürdő, a téglagyár, vagy a vágóhid fe etf. Há< sa kétségtelen, hogy ez nemes egyszereséggt 1 van elképzeli e. V.gre is nemcsak a vágóhdon, hanem Saakespearenél is le-leszurnak marhákat, téglára netresak a téglagyáros városnak van saOssége, hanem Solnessnek, meg Stockmann polgármesternek is és a francia bohózatokat, amelyekben fürdőzési Jelenetek fogla'ta'nak, bizonyára htJUndó Baróthy ugy rendezni, bogy a fürdeni úbajtó nócskét meg urat, megváltván a jegyet részükre, elküldi a városi fürdőbe, Szeged, 1926 január 28, CSÜTÖRTÖK fclitUetési árak: Egy hónapra helyben 41X000 kor., Budapesten ét vidéken 45X00 kor. Egyes szám ára hétköznap 2(100 kor., vasár- és Bnnepnap 3000 korona. IL évfolyam, 22. szán. hasznot hajtván ekként a nemes városnak, meg őrködvén az erkölcsök tisztasága felött is. Tagadhatatlan tehát, hogy vannak némi kapcsolatok a szinház meg a kitűnő városi üzemek között. Mégis, bármennyire értjük és méltá nyoljuk a képzettársítást, bátorkodunk szerényen figyelmezhetni, hogy a szinház kőiül az lesz a legkülönb szinház, ha egy kalrp alá veszik a suta fürdővel, a sárcs téglagyárral és a véres vágóhíddal. ENWMMMMMMMMWMMM „A francia kormány jegyzékét a fajvédők magatartása váltotta ki." Dsmararól ir a ,P.essa\ — A frsnkhamisitók azt hfsnlr, u*y fogják letelni őket, mint a Somogyi-gy lkosokat, vagy a csongrádi bombamerenyióket. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Bécsből Jelentik: A Neue Freie Presse ma vezércikkben foglalkozik Briand francia miniszterelnöknek a Frankhamisítás ügyében a magyar kormányhoz intézett jegyzékével és megállapitia, hogy a francia kormány ezen lépését a fajvédők magatartása provokálta ki es nem a bar* cias Poincarétöl, hanem attól a Briandtél, aki minden erejével a nemzetközi gazdasági helyzet javi'ására törekszik és mindent elkövet a nemzetek közötti jóviszony fentartására. — A fajvédő mérget — úgymond a lap — Magyarországnak ki kell vetnie az ország éleléből. A francia lépés bizalmatlansági inaitvdny a vizsgálatnak eddigi módja ellen és erre a bizalmatlanságra volt is ok. Történhettek dolgok, amikre még világosságot kell deiiteni, kell lenni' egy magnak, amit meg kell találni — A noay probléma oz — írja tovább e lap —, hogy vezető helyen hiányzik oz elható rozás, hogy a baj okozói ellen teljes eréllyel fellép jenek. —- M gysror'zág nem maradhat izolálva, meg kell >atálnla az igazi bűnösöket, száműzni kell őket közértből, mert ezek mig ma is azt hkfJK hogy ugy fogják őket kezelni, mini Sofíi»iyt /s Bacsó gyílkisalt, vogy a csongrádi btmb <n, rtnylőket. — A dmars fájdalmas ugyan — jelenti ki végűi a Neue Freie Presse —, de esetleg gyógyulásra vetethet. A frank-bizottság ma két érán át hallgatta meg Kiakovszky belügyminisztert. (Budapesti tudósttónk tehjonjelentést) A frankhamisítás flgjében kikf'dött parlamenti bizottság ma délelőtt újra ösueüb, hogy folytassa munkáját Már a egnspi ülésen akarták meghallgatni Pesthy Pál e* Bethlen István után Rakevsiky Iván belügyminisztert, erre azonban nem kerülhe ett sor. Rúkovtzky Iván belügyminiszter ma délelő t fti 12 órakor jelent meg a parlament főrendiházi oldalán, hogy a bizottság rendelkezisére áujon A bizo ts«g ma is zárt ajtók mögött folytatta tanácskozásait. Zsitvay Tibor, a ptrlaroenti bizottság elnöke, röviddel fél 12 elölt nyitotta meg az ülést. Rakovszky Iván belügyminiszter még néhány percig a fogsd^ement be a bizottsági terembe. A bizottság napról-napra icegáílipitja a megvizsgálandó anyagot és a megállapított ügyrend értelmében végez a kifelölt vizsgála i anyaggal. A fanukihallgatások során nyert információkat, mikor már a bdnOgyi vizsgálat befejeződött, össze fogják hasotlltani a bűnügyi iratokban lefektetett adatokkal és sz összehasonlítás után mitden vonatkozásában, tehát politikai és bűnügyi vonatkozásában egyaránt tisztázódni foga frankhamisítás üsye. A bizottság üléseinek titkcsiágát annyira betartják, hogy a hivatalos tájékozta ásokon kivül semmiféle köz és ne-n szivároghat ki. Rtkovtzky Iván belügyminiszter methallgaren ben tartózkodott és csak 12 óra tájban | fása nevyedháromig tartott. A frank-ügy bűnügyi részének befejezése után feltétlenül lemond a Bethlen-kormány. Rikovizky már előbb távozik. — Az uj baügyminiszle jelölt — Ugrón Gábor. Az uj minisztsielnjfck jelöltek: Scitovszky és Vasa József. (Budapesti tudósítónk telefonjelentise.) Azok a hirek, amelyek na délben terjedtek el a nemze'gyüés folyosóin a kormány közeli rekonstrukciójától, az esti órákban már komolyabb formában nyilvánullak meg. A kormány rekonstrukció jának közeli fehetősége már köiülbeiűl két héttel ezelőtt foglalkoztatta a politikai köröket, de amig ezitfeig inkább csak az ellenzék részéről hangoztatta* ennek feltétlen szükségességét és számoltak ennek közeli bekövetkezésével, ma már az egytéges pártban Is komolyan számolnak a kormány közeli lemondásával. Az egységes pártban azt hiszik, hogy a frankhamisítás bűnügyi részének befejezése után fog a kormány rekonstrukeója bekövetkezni olyan formában, hogy Bethlen István gróf minisz erelnök beadja lemondását, kétségtelennek tartják azonban azt is, hogy a kormányzó ismét Bethlent bizza meg a kormányalakítással. Ak egységes pártban számolnak azza', hogy ebben az esetben is a mai kabinet legtöbb tagja nem kap tárcát az uj kormányban és Bethlen majdnem teljesen uj kormánnyal fogja tovább vezetni az ország ügyeit. Ezekkel szemben ellenzéki oldalon megállapítják, hogy már Betblen személyével kapcsolatban a hangula* ma este lényegesen enyhült, még sem tartják őt alkalmasnak a jelen szituációban az uj kormány vezetésére és két olyan megold sról testél ek, amely az ellenzék hozzájárulását is biztosítaná az uj kabinetnek. Az egyik megoldás az volna, hogy Scitovszky Béla, a nemzetgyűlés elnöke vegye át a kormány', amelyben esetleg Beihlen is résztvenne, mint kűiogymicitz er. Természetesen az ellenzék tudomása szerint Scitovszky kabinetjének megalakításánál bz> nyos baloldali orientációt is ke esne és e^ben az esetben Ugrón Qabor pártonkívüli képviselőt kombinálják Rakovszky Iván beü^y miniszter helyire.