Délmagyarország, 1925. december (1. évfolyam, 157-180. szám)

1925-12-25 / 177. szám

1925 december 25. DELMAOYARORSZAQ 29 Az év ffi November 8-án volt hét esztendeje, hogy a nyugati fronton az ellenségeskedést be­szüntették és a nagy háború véget ért. Hét esztendővel az ellenségeskedések beszünte­tése után azonban a világ politikai élete még mindig nem jutott nyugovóra. Tömérdek gyú­lékony anyag van még felhalmozva és a nem­zetközi feszültség, amely a békekötéseket kö­vette, csak nagyon lassan kezd fölengedni. Ezzel szemben egy bizonyos. Már az ántánt­államokban is egyre szaporodnak azok a po­litikusok és államférfiak, akik, ha még nem nem is jutottak el a teljes békerevizió gon­dolatáig, a kölcsönös megértést és a szét­rombolt gazdasági élet együttes erővel való ujjáteremtésének szükségességét hirdetik. Nitti, volt olaszminiszterelnöknek már öt könyve jelent meg, amelyek mind a békeszerződések által támasztott tarthatatlan állapotokat tár­gyalják; Lloyd George is beállított azok so­rába, akik egyre erősebb támadásokat intéz­nek a békemű ellen, amelyet maguk segítet­tek létrehozni; Caillaux pedig az év derekán a pénzügyminiszteri székből teite azt a kije­lentést, hogy le kell számolni a demagógiá­val, amely azzal bolondítja Franciaországot, hogy Németország fogja a háború minden költségét megfizetni. Kétségtelen az is, hogy az 1924 augusztus 16-án létrejött Dawes-féle megállapodás óta a fokozódó enyhülésnek a jelei észlelhetők az európai hatalmak között Ennek az uj nem­zetközi politikai irányzatnak az előterében természetesen Németország állott. Centrális fekvése okozza, hogy legtöbb érintkezési pontja van a többi államokkal, egyúttal azonban a háborúból kifolyólag neki van a legtöbb elrendezésre váró függő kér­dése is. Katonai hatalmát Németország nem nyerte ugyan vissza, de az kétségtelen, hogy politikai súlya, melyet hetven millió ember magas kulturája és megszervezett gazdasági munkája támogat, ismét állandóan emelkedő­ben van. Az év elején a német köztársaság elnöki szikének betöltése tartotta izgalomban ugy a német, mint általában az egész európai köz­véleményt. A szociálista Ebért halála után kiirt első választáson egyik jelölt sem nyert abszolút többséget, mindössze az bizonyoso­dott be, hogy a Scharfmacherek teljesen el­vesztették lábuk alól a talajt. Ludtndorff, aki mint a fajvédők jelöltje szerepelt a válasz­táson, csúfos kisebbségben maradt. A má­sodik választáson, amelynek napja április 26-ra volt kitűzve, a jobboldali pártok Hin­denburgot kandidálták. A volt hadvezér párat­lan népszerűsége megszerezte ugyan a több­séget, de a választáshoz fűzött remények sem jobbról, sem balról nem vállak valóra. Hindenburg az elnöki székben teljesen kor­rektül és alkotmányosan viselkedett és tar­tózkodott minden kalandor politikától. Ezzel kitette ugyan magát annak, hogy néhai vezér­kari főnöke, Ludendorff igen élesen szembe­helyezkedett vele, viszont azonban elérte azt is, hogy a nemzetközi nyugtalanság, amelyet megválasztása főleg Franciaországban kivál­tott, nagyon hamar lecsillapodolt. A német köztársaság elnöksége alatt rohamosan haladt előre a belső megerősödés és gazdasági konszolidáció utján. Ennek előfeltétele volt természetesen a nemzetközi viszonyok rendezése. Különböző jelelj mint a munkáspárti kormány alakulása 1924-ben Angliában és Herriot kormányra­jutása Franciaországban, azt mutatták, hogy a háborús us?itó politikának ezekben az or­szágokban is bealkonyodott. Igaz ugyan, hogy a Macdonald kormány már 1924 október vé­gén, rövid uralom után a választásokon meg­bukott és az idén április legelején a Herriot­kormány is pénzügyi nehézségek miatt kény­telen volt beadni lemondását, de ez már nem fordilhatta meg a külpolitika általános irá­nyát. Akár a hatalomra jutott konzervatívok Angliában, akár pedig a Painlevé-kormány Franciaországban, kénytelenek voltak a béke szellemében dolgozni. Franciaország julius legvégén kiürítette a Ruhr-vidéket, melyet min­den szerződéses megállapodás ellenére tar­tott 1923 januárjától kezdve megszállva. Több hétig tartó előzetes tárgyalások után október végén zajlott le az esztendő nagypolitikájá­nak legfontosabb eseménye. a locarnoi konferencia, amely a Dawes-megállapodás mellett legin­kább alkalmas arra, hogy uj irányokba len­dítse egész Európa jövőjének alakulását. A locarnoi megállapodásoknak lényege az, hogy a nyugati határokat illetőleg Német­ország elismerte a tényleges birtokállományt és garancia-megállapodást létesített a többi álla­mokkal ezekre a határokra nézve. Még a konferencia megnyitása előtt erős törekvések nyilatkoztak meg Franciaország és keleti satellesei, Csehország és Lengyelország részé­ről, hogy ez a garancia-szerződés a keleti határokra is kiterjesztessék. Ez a törekvés egyrészt Németország ellenállásán, másrészt azon a körülményen, hogy Nagy-Britannia nem mutatkozott hajlandónak a francia hatalmi törekvések támogatására, hajótörést szenve­dett. A keleti szomszédokkal Németország csak választott bírósági szerződést kötött és arra kötelezte magát, hogy támadó háborút kezdeni nem fog. Ezzel Németország való­sággal fenntartotta magának a jogot, hogy egyenrangú félként a Népszövetségbe való belépése után felvesse a legfájóbb kérdést, a sziléziai és poroszországi határ rendezésé­nek ügyét. A locarnoi konferencia különböző szem­pontokból igen erős bírálatoknak volt kitéve. A német nemzetiek azt hangoztatták, hogy ami a svájci városkában történt Luther kancel­lár, Briand és Chamberlain kőzött, a német ügy elárulása volt. Bármi lett légyen is azon­ban ennek a konferenciának a formális tárgya, egyet kétségbevonni nem lehet. Locarnovai kezdődött meg a párisi békék erkölcsi revíziója. Ha ezek a békék olyan szilárdan állanának, ahogy a francia túlzók szerették volna, semmi szükség nem volna, högy Németországgal most külön megállapodásokat kössenek és kényszer nélküli hozzájárulását igyekezzenek megnyerni a határok biztosításához. Ezért van a locarnoi konferenciának nagy jelentősége még magyar szempontból is. Németországot illetőleg azonban a megállapodásoknak van még egy eredményük: a Ruhr-vtdék után de­cember 1-én megkezdődött a békeszerződés óta ellenséges megszállás alatt állolt kölni zónának kiürítése is. Németország kezd ismét ur lenni a saját határain belül. Mindezektől a tárgyalásoktól Amerika, amely a Népszövetségbe sem lépett be, távol tar­totta magát. Ez nem jelenti azonban egyúttal azt, hogy Amerika az európai ügyek inté­zésére nem gyakorolt volnft befolyást. Amerika ma a legnagyobb gazdasági erőt reprezen­tálja, a világ aranykészletének több mint öt­ven százaléka Amerika kezében van és az összes hadviselő államok Amerikának adósai. Ezeknek az amerikai adósságoknak a rendezése ma az ántánt államoknak a legfőbb problémájuk. Közülök egyedül Nagy Bri annia volt a7, amely üzletileg fogta fel a dolgot és huzódozás nélkül megkezdte adósságainak fizetését. Franciaország­ban azonban éveken keresztül nem szűntek meg a kísérletezések, hogy valamilyen módon a köte­lezettségek teljesítése alól szabaduljanak. A fran­cia politikusok azt hangoztatták, hogy a világhá­borúban Franciaország vérzett a legerősebben és szenvedett a legtöbbet, méltányos volna tehát, hogy vele szemben Amerika elnézést gyakoroljon. E kérdésben azonban Franciaország szembekerült nemcsak Amerikával, hanem Nagy Britanniával is. A: angolszász világ egyértelmüieg kifogásolta, hogy Franciaország, amely a primhegedüs szere­pét akarja játszani az európai koncertben, ki akar bújni fizetési kötelezettségeinek teljesítése aló', adóztatás szempontjából kiméli a saját polgárait, ellenben akkora hadsereget akar fegyverben tar­tani, amely a békelétszámot messze felülmúlja és egyáltalán nincs összhangban a sokat hangozta tott leszerelési elvekkel. Az egymást váltogató francia kormányoknak legföként ezekkel a nehéz­ségekkel kellett megküzdeni. Szaporította azonban a bajokat még a francia franknak az állandó rom­lása is, amely a francia polgársággal is kezdte megismertetni az inflációnak nálunk jól ismert kö • vetkezményeit. Ezek a pénzügyi nehézségek április 12 én meg­buktatták Herriot kormányát, amelynek Painlevé lépett a helyébe. Painlevé kabinetjében Caillaux vállalta a pénzügyi tárcát. Caillaux két irányban kezdte meg a dezolált pénzügyek szanálását és az ingadozó frank alátámasztását. Kíméletlenül szem­behelyezkedett a demagógiával, amely még min­dig azt hirdette, hogy a francia háborús költsége­ket Németország fogja megfizetni, nagy adóemelési programot hozott és személyesen utazott ki az Egyesült-Áilamokba, hogy kedvezményeket eszkö­zödön ki a francia adósságok megfizetésére. A megegyezés az amerikai hitelezőkkel azonban nem sikerült és az Amerikából visszatért Caillauxnak is be kellett adni a lemondását. Ezzel azonban a pénzügyi nyomorúsággal kap­csolatos krízisek sora nem ért véget Francia­országban. A rekonstruált kormány ugyanis akarva­nem akarva a Caillaux által megkezdett pénzügyi politikát volt kénytelen követni és a kamara elé vitte a szanálási javallatokat, amelyek lényegük­ben mind adóemelést jelentetlek. Egy ilyen javas­latnak a tárgyalása alkalmával november 22-én a kormány kisebbségben maradt és Painlevé az egész kormány lemondását jelentette be. Hosszú experimentálások után az uj kabinetet Briand ala­kította meg, aki mellett Loacheur vetle át a pénz­ügyi tárcát. A francia szanálás miniszterválságai azonban ezzel a kormányalakítással még aligha jutottak el a befejezéshez. Hasonló nehézségek egyébként az ántánt másik két államában, Olaszországban és Belgiumban is jelentkeztek és ezeknek az államoknak pénzügy­miniszterei is kénytelenek voltak megjárni a new­yorki Canossát. Ok is kénytelenek voltak azonban tapasztalni, hogy a fizetési módozatok tekinteté­ben lehet tárgyalni az ameiikai pénzemberekkel, de arró', hogy Amerika elengedje nekik a háborús adósságokat, álmodni sem lehet. Az imperiális politika egyébként Franciaorszá­got két helyütt Marokkóban és Sziriában véres háborúba keverte. Marokkóban a ríj ká­bítok Abd el Krím vezetése alatt felkeltek a fran­ciák és spanyolok ellen és hónapokon keresztül eredményes ellenállást tudtak kifejteni az egyesült francia—spanyol haderőkkel szemben. Az erők egyenlőtlensége melleit ennek a harcnak kimene­tele nem lehet kétséges, mindazonáltal a rifek sok bajt okoztak a francia politikában, melynek nyo­mása alatt a kormány kénytelen volt Lyautey mar­sallt meneszteni. Szíriát nemzetközi mandátum alapján Francia­ország a világháború befejezése akalmával kapta meg. A druzok azonban nem nagyon mntatkoztab hajlandóknak a francia uralom elfogadására. Sziriá­ban is fellángolt a felkelés, melyet szintén nem lehetett még teljesen leverni, noha a franciák a pacifikálás munkáját véres kegyellenséggel végez­ték és október végén. Damaszkust, a mohamedán kulturának egyik központját teljesen összelőtték. A háború elhúzódása itt is mélyen sértette a francia hiúságot, melynek itt is áldozatul kellett dobni a hadvezért, Sarrail marsallt, aki a reá bizott fel­adatot nem tudta elég gyorsan befejezni. Olaszországban a lefolyt évben is változatlanul állt Mussolini dik­tatúrája, amely azonban hovatovább a duce és az ellenzék közötti élet-halál harccá fokozódott. A fascista kormány egymásután koboztatta el az ellenzéki lapokat, oszlatta fel az ellenzéki jellegű egyesüléseket és záratta be azokat, akik neki Amerikai gyártmányú irógép! Világhírű legújabb Royal Pilaster modellü írógépet, valamint használt Írógépeket is kedvező részletfizetésre adok. Nagy mechanikai javítóműhely, bTE*! ruaril IjBÁSlTftlI Kár Asz ucca ÍO. (Dugonics tér sarob.) jókarbantartési vállalat tC.IV KIBNniUn Telefonszám 13-22

Next

/
Oldalképek
Tartalom