Délmagyarország, 1925. december (1. évfolyam, 157-180. szám)

1925-12-25 / 177. szám

19215 december 25. OELMAQYARORSZAQ 21 DON QUIXOTE HALALA. DRÁMAI KÖLTEMÉNY EGY FELVONÁSBAN. Irta: Juhász Gyula. látomások. DRAMATIS PERSONAE: A BÚSKÉPŰ LOVAG. SANCHO PANSA. HAMLET, dán királyfi. 1 FAUSTUS doktor. DON JÜAN. SZENT GYÖRGY lovag 1 DULC1NEA DEL TOBOSO, szolgáló. AZ ORVOS. A PAP. A BIRÓ. (Történik Mancha faluban, időtlen időben). (Don Quixote szobája, középen nagy ágy, benn a lovag. A falon feszület, a földön foliánsok. Az orvos, a pap és a biró egy sarokban beszélgetnek. A fegyvernök az ágy mellett vigyáz. Nyárvégi alkonyat. Az elején még alszik a lovag). A biró:. Van e reménység, mester? Az orvos: Amig él, Lehet remélni. A pap: Fönn az Ur itél És rendelkezik életünkkel ő. Az orvos: A természet gyakran csodatevő. S az orvosság segit. A pap: Az Ur segit, Bár gyakran elszólítja hiveit. Imádkozzunk. Sancho Pansa: S együnk mivel az ember Nemcsak igével él, am>g a szender Ringatja öt, én addig jóllakom. (Eszik). A biró: Mi baja van szegénynek? Az orvos: Vérszegény; Főtápláléka volt a jó remény S ez is elhagyta. Álnokat evett És elfelejtette az életet. Bizony mi tűrés-tagadás, bolond volt, Agyát megszállta a sok furcsa hóbort És alva ¡árt és fantcmmal csatázott S most várja az utolsó, örök álmot. A pap: jó lélek volt és igazi keresztény, De nyugtalan, ki az utat keresvén, Mely a nagyságra visz, eltévedett, Mert egy az ut és végén a kereszt. Sancho Pansa: Már az való, hogy sok mindenbe kezdett De magam is bámultam. Fura szenet ., De vakmerő volt, kár, hogy annyi kába„ Nagy utakat bejártunk mindhiába. Az orvos: Hideg víz kellett volna a fejére. A pap: Szentelt víz inkább. A biró: A kaloda kéne Ilyenkor mindig. Bírság. Én hiszem, Hogy meggondolta volna íziben. Az orvos: (Megnézi az alvó beteget). Nagy láza van. Ilyen lázat soha , Nem láttam én. Don Quixote: (Álmában). Ez a hősök kora, Előre, bátran, bár maga a sátán, Támadjon is! Sancho, ide a lándzsám, Megállj, sötét rém, állj, ki vagy! (Fölriad, körülnéz). Az orvos: Barátom Ébredj, mert amit látsz, csak látszat, álom! Sancho P: Nemes lovag, mit álmodtál? Don Quixote: Igen, Ez is csak álom volt és ugy hiszem, Minden csak az volt s most a bus valóság Kopáran rám mered s kitátja torkát A sir, amelyben nincsen több kaland És csak pihenni kell majd ott alant„ Milyen kicsiny e csöndes, bus szoba, Milyen kopottas minden bútora, Milyen rozsdás a páncélom s a kardom, S milyen sápadt lehet s sovány az arcom ! A biró: Dehogy. Piros! Don Quixote: A láz rózsái rajia, A szenvedés a kór halálra marta. A pap: Testvérem, ki beszél most a halálról? Don Quixote: Ó, a halál, az majd beszél magától A pap: Talán meggyónnál? Könnyebb lesz szived, Ha megmatatod a sebeidet, Miket a hosszú utakon szereztél És gyógyulást találsz m jd Istenednél r Don Quixoie: Igen atyám. Gyónok nyilvánoson, Hiszen titkolni semmit sincs okom, Nyilt könyv a lelkem, életem. A vétkem Egyetlenegy és erre csak az égben Van bocsánat: hittem, hogy a földön Az igazság győz és hogy még ma győzzön, Fejjel szatadtum mindennek, mi gaz S betörtem mindig a fejem. Sancho Pansa: Igaz! A pap: Kevélység volt szivedben, jó lovag De boldogok az alázatosav, Mondotta Üdvözítőnk a hegyen, Bánd meg s ő megbocsátja. Don Quixote: Ugy legyen! Már érzem is, hogy egy mély és szokatlan Érzés van a szivemben. Annyi harcban Hiába vártam és ma megtaláltam. Mindig gyötört a vágy, hogy harcba menjek, Most már aludni vogyom mi t a gyermek. A sisak mindig szorított nagyon Most egy sisak hüsit: a nyugalom. Békesség: ezt a szót én nem tanultam S most már tudom, hogy mit jelent. A pap: Az Úrban Találod föl egészen, jó fiam Mert benne nyugszik meg mind, aki van! (Doii Quixote ismét tlszunyad). A biró: Én már megyek. Kok pör vár még ma rám. Áldás, békesség! Ég velünk, atyám! Pihenjen, aki annyit fár adott. Ki tudja, hányan látunk holnapot! (El). (A pap letérdel a feszület előtt, az orvos medecinát készit). Don Quixote: (Álmában). y Ki az? Állj és felelj! Hapilet: (Látomás, fekete köpenyben, kezében koponya). A dán királyji jön búcsúzni tőled, Mig el nem nyel a csötdes temetőkert. Nemes lovag, sajná om lelkedet, Mely meddő harcok téréin veszett. Mely elvérzett a talga küzdelemben Szé malmok ellen, birkák mája ellen. Uralkodtál nem hallott tartományban S most semmid sincs és elpusztulsz hídban! Don Quixote: Tudom, tudom. De jól esett a harc És minden harcok vége a kudarc (Hamlet eltűnik). Doctor Faustus: (Látomás, szürke köpenyben, kezében,könyvek). Nemes lovag, sajnállak és szeretlek, Egébe szálltál boldog képzeletnek És elfeledted, hogy a föld hazád, Mely altató rögével hull ma rád. Pihenj, a küzdő métó bére ez, Engem tudásnak vágya, mely sebez, Téged igazság láza izgatott, Hői, yagy tadós, mindegy az már amott. Don Quixote: Tudom, tudom, Mit itt lenn ugy kerestünk. Vár ránk nyugodtan és bizton felettünk! (Faustus eltűnik). Don fuan: (Bibor köpenyben, kezében rózsa). Dicső bolond földim, köszöntelek! Elmégy s gyönyörben sohse reszke ett A tested, mely szikár, mint sziklaszirt, A szerelemnek édes csókjait És boldog öleléseit feledve Éltél, tusdztdt. Egy nő drága keble, Forró öle sem tárult fel ne* ed, Pedig az élt csak, aki szeretett, A sirban nincs gyönyör, csupán a féreg Csókol, én csókolok, amig c ak élek. Don Quixote:] Lehet. De engem tiszta lána hevített, Te letaroltál mohón égve mindent Engem csak egy várt, *gy találkozó, A szép Dulcinea del Toboso; Igaz, hogy vénül ez is elmaradt, De majd felőle álmodom alant. (Kopogtatnak. A láiomány eltűnik), Dulcinea: (Belép megilletődvve. Dicsértessék! Sancho Pansa: Mi járatban, leányzó ? Dulcinea: Hallom, hogy jó urunk beteg nagyon! Don Quixote: (Erre a hangra felébredt). Te itt? Eljöttél mégis angyalom? Dulcinea: Ó jó uram, nemes lovag, bizony Sok a dolog a konyhán. Annyi gond Szakad napestig a szegény cseléd' e, De gondoltam, megnézem, hal-e, él-e? Don Quixote: (Fájdalmasan). Az élet semmi, de álmodni szép volt. Hadd lássam még szemed: a nyári égbolt Nem kékebb és a nyári nefelejcsek, Melyek bolond szivemből majd kikelnek! Ne sírj, ne sírj, ha szerettél talán, Majd mondd meg sírom halmán. Az orvos: Ez a lány Mit akar itt? Fölizgatod szegényt S megint hagymázas lesz. Menj! (Dulcinea elsiet). Don Quixote: A regényt Adjátok ide még. Az Amadist, Mely boldogított egyszer. *Az orvos: (Magában). S sírba vitt! (Sancho Panta odaviszi, Don Quixote felkönyököl és lapozgat benne). Don Quixote: Miy gyönyörű és mily bus. Ez. Igen. Még egyszer és utolszor. A szivem Itt dobbant meg, mint harct paripa, Ha kü töt hall. wAmadis, Gallia Első lovagja a nyeregbe szálig Red a legszebb hölgyek höl, ye vár A ködös Alb ónban. Amadis Kinek királyi arca, hangja is, Szemében a vitézség napja lángol. Nem fél veszélytől, nem riad haldiói, A lelke tiszta, mint hó, szive bátor, Mint az oroszlán. így megy Galliából.'' Mi ez? A betűk lassan össszefolynak. Mi ez? Nem lá'om. (Lehanyatlik). Sancho Pansa: Jó uram. Nyugodj csak! Az orvos: Bizony, elég volt. Fő a nyugalom! Don Quixote: (Agonizálva). Fegyvert! Sancho! Lovat! Sacho Pansa: (Az orvoshoz). Beteg nagyon. Az orvos: Nincs gyógyulás itt, csak ...a sirhalom. (A hazatérő nyáj bégetése és kolompja behallatszik az utcáról). Don Quixote: f Mi ez? A régi ellenség közelget... Az orvos: (Magában). Az. A halál!