Délmagyarország, 1925. november (1. évfolyam, 132-156. szám)
1925-11-28 / 155. szám
470 DELMAQYARORSZAO 192B november 28. Kelemen Béla elfogultsági kifogása ellenére is Szegeden tárgyalják a Kelemen—Szakács-sajtópört. Megérkezett a Kúria döntése. — Januárban meglesz a főtárgyalás. Immár több, mint három éve állandóan izgatta a közvéleményt az a nagyarányú sajtópör, amelynek középpontjában Kelemen Béla, volt miniszter és dr. Szakács József nemzetgyűlési képviselő állanak és amely több, mint bárom év előtt indult meg Kelemen Bélának a szegedi ellenforradalomról Írott emlékiratai miatt. Ez a pör ma már nem egyszerű sajtópör, mert h;szen, mint még emlékezetes, Kelemen Béla egyik beadványa után tömeges lovagias ügyek kezdődtek meg, amelyeknek sorsa a pör kimenetelétől függ. A beadvány után tizenheten provokálták Kelemen B lát, sőt provokálták a Csónakázó Egyesület és a Kaszinó is. Erre azután egészen meglepő dolgok adódtak a főtárgyaláson. Kelemen Béla ugyanis a főtárgyalás elején elfogultsági kifogást tett a szegedi bíróságok ellen, mondván, hogy mivel a Kaszinó és a Csónakázó Egyesület provokáltalta öt és ennek a két egyesületnek legnagyobb részt tagjai a szegedi birák legnagyobb része is, nem várhat elfogulatlan ítéletet abban a pörben, ahol ő ül a vádlottak padján. A meglepetést keltő előterjesztés után Wlld Károly főtárgyalási elnök azonnal elnapolta a tárgyalást és az iratokat folterjesztette a Kúriához. A Kúria azután most lekflldőtte végzését a szegedi törvényszékhez. Dr. Konczwald Endre, a törvényszék elnöke kijelentette a Délmogyarország munkatársa előtt, bogy nem adhat engedélyt arra, hogy a Kúria végzését a nyilvánosságra hozza, ezt csak majd a főtárgyaláson lehet megtenni. A Délmagyarország munkatársának igy nincsen módjában közölni a nyilvánossággal ezt a nagy érdeklődésiéi várt végzést. Megbízható értesülésünk azonban az, bogy ezt az ügyet a szegedi törvényszék fogja tárgyalni. Értesülésünk szerint Wlld Károly tanácselnök most várja viasza az aktákat és azután nyomban kitűzi az uj fötárgyalást. A főtárgyalás! csak január havában tarthatja meg a törvényszék, mivel eddig az ideig a tanács mindegyik tárgyalási napja teljesen el van foglalva. így lehet, bogy hoaszu bárom év után Szegeden fogják kihirdetni az Ítéletet a terjedelmes bizonyítás lefolytatása után ebben a nagy társidalmi eseménnyé kinőtt ügyben. A munkáskérdés a szegedi kamara területén. A Szegedi Munkaadók Szövetségének elnökétől és a Szegedi Munkásszakszervezeti Bizottságtól kaptuk a munkáskérdéstől a következő sorokat. A Szegedi Munkaadók Szövetsége 1906-ban alakult meg azzal a célzattal, hogy a munkaadók és munkások között való jó egyeiériés ápolása mellett, az ipari munkának nyugodt folyását biztosítsa és a munkaadók közös érdekeit megvédje. Ezen gondolat alapján a Munkaadók Szövetségének keretén belül az egynemű munkával foglalkozó munkaadók alcsoportokat alkottak, amely alcsoportoknak működése főképpen a munkabérek egységessé tételére vonatkozott. A Munkaadók Szövetsége ilyen irányú működését a háború kitöréséig közOs plattformján sikeresen meg tudla oldani, amely közös, de egyúttal a közre nézve hasznos munkát az időközben kitört háború megakasztotta, mert a legtöbb üzemben a munkások hadba vonultak, ott pedig, ahol a munkások eredeti helyükön munkájukat tovább folytathatták, az illető munkaadó üzeme és termelése került katonai felügyelet alá, ami ugy a munkaadói, mint a munkásirdekekei bizonyos mértékben korlátozta. A háborút követő forradalmak s az azokat követő francia megszállás ideje alatt a Munkaadók Szövetsége működését kénytelen volt teljesen szüneteltetni is működését csak 1922-ben vetle ismét fel, amidőn pénzűnknek, mondhatni, napról-napra bekövetkezett értékcsökkenése folytán a munkabérek megállapítása majdnem minden üzemben álandó vitatkozásra, állandó elégedetlenségre adott okot. A Munkaadók Szövetsége ekkor reorganizálta szervezetét s legfőbb célul ama törekvését tűzte ki, hogy a termelő munka folytonossigának biztosítása érdekében egy olyan megállapodást keressen a munkásokkal közös megegyezés alapján, amelynek folytán a munkásokat tehermentesítse a pénz elértéktelenedéséből eredő megélhetési gond alól. Mivel ezen időben a buza mutatkozott oly értékmérőnek, amelynek árváltozása az általános drágulással lépést IáUzott tartani, a munkabéreket a buza árváltozásához viszonyította a szövetség és ilyen módon sikerűit a munkásoknak elégedetlenségét megszüntetni és a nyugodt termelő munkának folytonosságát biztosítani. Amidőn a gazdasági helyzet ujabb változása folytán a buza már megszűnt az általános drágulásnak kifejezője lenni, a Munkaadók Szövetsége egy helybeli indexet állított össze, amely indexben foglalt egyes élelmicikkck és anyagok árait a helyi piaci árak alapján vette tekintetbe s igy a munkabéreket eien indexváltozástól tette függővé, mi által sikerűit a munkás- k részére egy bizonyos, velük közösen megállapított életstandardot állandósíthatni. Az index megállapítását az időközben szerzett tapasztalatok alapján tökéleteibitette ujabb élelmicíkkek árának feivéte ével. Az indexet minden héten a helybeli piaci árak tekintetbevélelével újból és újból átszámítjuk és ha az egyes cikkekben árváltozások állanának elő és ha ez egy bizonyos százalékon túlterjed, a munkabérnél is kifejelésre jut. A Munkaadók Szövetséginek ezen intézkedésével sikerűit a munkásokkal közös egyetértésben olyan helyzetet teremteni, hogy az azóta elnult körülbelül 3 év alatt nagyobbszabásu sztrájkmozgalmak Szegeden nem is voltak, annál kevéabbé, mert a Munkaadók Szövetsége belátva a munkások nehéz helyzetét, állandóan arra törekedett, hogy a munkásoknak a békebeli bérkereset iránti óha|át a lehetőség szerint megvalósítsa. A Munkaadók Szövetsége ezen szociális szempontból messzeható és kölcsönös megértésen alapuló felfogása eredményezte ama helyzetet, hogy a szövetségbe tömörült munkaadók az országban mint egyedülállók a munkásaiknak a folyó évi uj alapindrx megállapításnál körülbelül átlagos ő százalék béremelést adhattak s igy továbbra is biztosították Szegeden a bérharc nélküli nyugodt és célirányos produktív munka zavartalan menetét. A Munkaadók Szövetsége ezen akciójába belevonta a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara területén lévő egyéb városok munkaadói érdekeltségéi is él törekvését lépésrőllépésre igyekszik az egész ország vidéki városainak területére is kiterjeszteni. Pongrácz Albert. A Szakszervezeti Bízottság ezeket irja: — Az általános ipari- és kereskedelmi válság, amelynek tünetei egyaránt ismeretesek, a szegedi kereskedelmi és iparkamara területét sem kerülhette cl. Azok az okok, amelyek ennek az általános válságnak előidézői, természetesen mindenre inkább alkalmasak voltak, mint arra, hogy a munkaviszonyok és munkaberek tekintetében egéssséges állapotokat teremtsenek. Különösen súlyos volt ezek közül a pénz ugrásszerű értéktelenedésének hatása, amely egyaránt veszélyeztette a vállalkozás lehetőségét és a munkásság ekszisztenciális érdekét s amely végre a munkabérek szabályozása terén — úgyszólván szükségszerűen — ez tndexrendszerü bérmegállapodásokat tolta elötirbe. Ezt • szegedi kamara területén a kebelében működő Munkaadók Szövetsége, a munkásszervezetek képviselőivel karöltve, szintén megvalósította. Ez a magában véve elkerülhetetlen és egyébként igen célszerű bérrendezési módozat azonban nem volt ment hiányosságoktól. Az alapbérek megállapításánál, sajnos, a háború és az utána következő évek gazdasági válságában anyagilag már erősen megviselt munkásság kereseti viszonyait nem tudta megfelelő nívóra hozni. Számokban érzékeltetve a mondottakat, megállapítjuk, bogy Szegeden 60—80 százalékig haladt a bérnivó a békebeli keresetekhez viszonyítva. A kamara területén fekvő, jobbára mezőgazdasági városokban többnyire jobb bérek alakultak ki buzoalapon számíto't órabérekben, ami a gazdatársadalom Javára fennálló konjukturális vagyoni viszonyokban leli Jórészt az indokát. Ezzel szemben elismerendő, hogy Szegeden a reálisan gyengébb bérek ellensúlyozásául kiegyenlítő hatást gyakorolt az a körülmény, bogy az Indexen alapuló automatikus bérrendezés korlátozta a bér mozgalma kai is az ezek folytán előálló anyagi veszteségeket. A bérviszonyokénál súlyosabb volf a válság hatása a munkanélküliségben, ami a szegedi kamara területén, illetve inkább Szegeden még az átlagos arányokat is meghaladta. Ennek magyarázata abb n is keresendő, hogy a város mióta környékbeli piacait elvesztette, az ipar és kereskedelem terén visszafejlődést mutat. 5—30 százalékig emelkedett a kereset nélkül maradt munkások száma, ami nem jelent ugyan egyenes vonalú emelkedést, mert időszakos konjunkturális viszonyok közben befolyásollák az arányszámot, viszont az egyes iparágakban többszörösen is meghaladta a munkanélküliség a jelzett átlagot. Kivezető még mindig nincs az ipar és keresked Imi válságból és mindaddig nem is lehet, mig a közmunkák meginditásával az állam és a városok lendületet nen adnak a termelésnek és a hitelélet egészséges alakulása elő nem segíti a magánvállalkozás lehetőségét. Hisszük, hogy a szegedi kereskedelmi él iparkamara jubiláris gyűlése hangot is fog adni cnek a követelésnek. REICH ERZSI nSi divattermében VÁR UCCA 7 KARÁCSONYI OCCASIO eladás 29-én, vasárnap II órakor veszi kezdetét. Eladásra kerülnek az elmúlt idényről visszamaradt KÖPENYEK, SELYEMRUHÁK, SZÖVETRUHÁK már UUU.OOO koronától kezdve, valamint a legutolsó idényről származó eredeti modellek szintén mélyen leszállított árban adatnak el. 9(9 Ádám és Éva a szezon legsikerültebb burleszk attrakciója 5 felvonásban hétfőtől a Belvárosiban. DÉ LMAGYARORSZÁG KÖLCSÖNKÖNYVTÁRA Most megjelent uj könyvek, nmelyek kikölcsönözhetek: Gilbert De Voisins: A keresztút csárda. Ady-versek. (Magyarázatos kiadás az ifjúság számára ) Lóránt Mihály: A bélyeg. Paulini Béla: A csillagjáró. (Szikra Lőrinc csodálatos kalandjai) í 1 1 l l X l l