Délmagyarország, 1925. október (1. évfolyam, 107-131. szám)

1925-10-16 / 120. szám

4 DELMAQYARORSZ;AQ 1925 október 16. számáré, hanem felesége számára. Meg is bízott egy agyvédet, de ehhez egy meghatalmazás is kellett, amelyet Greguss Krisztinának alá kellett irnia. A vádirat szerint azonban itt is okirathami­sitást követett el, amennyiben Pottyondy állítólag kivitte a meghatalmazást hivatali helyiségébe és itt hivatali alantasával, Tőrök József rendőrrel alá • iratta a meghatalmazásra Greguss Krisztina nevét. A válópör pedig megindult — mondja a vádirat —, anélkül azonban, hogy Greguss Krisztina tu­dott volna az egészről és anélkül, hogy az ö nevé­ben megindíthatták volna az eljárást, mert ö erre beleegyezését nem adta. Már az utolsó stádium­ban volt a válópör akkor, amikor a bíróság fel­szólítást küldött postán Pottyondynének, hogy há­rom nap alatt állítsa vissza a házassági életközös­séget. A vádirat szerint ezt a végzést nem jutat­ták el a vak asszonyhoz és így az még most sem tudott semmit az egész válópörről, amit az ő nevé­ben és az ő hozzájárulásával inditottak meg. Ezért ugyancsak közokirathamisitás miatt emelt vádat az ügyészség. A válás után, amely három-négy hét alatt tör­tént meg, Pottyondy azonnal megnősült. A főtárgyalás! izgalmas körülmények között tar­tották meg annak idején. Mint még emlékezetes, a legkülönbözőbb tanúvallomások hangzottak el arról, hogy tényleg külön éltek-e, vagy soha sem éltek külön Pottyondy és Greguss Krisztina. Egye­sek azt vallották, hogy Greguss Krisztinának tudnia kellett volna az egész ügyről, mert hiszen Tőrök rendőr az 6 jelenlétében irta alá az ügyvédi meghatalmazást. Az izgalom azonban akkor lett egyre nagyobb, amikor Belépett a tárgyalóterembe a gyászfátyolos vak Pottyondyné, aki már egyszer a nyomozás alatt tett vallomást a rendőrség előtt és ezután a vallomás után készítette el a vádiratot az ügyészség. Greguss Krisztina ekkor kijelentette a bíróság előtt, hogy élni kiván törvényes jogá­val és nem kíván vallomást tenni ebben az ügy­ben. A törvényszék ezután felmentette a vádak alól a vádlottakat, mert semmisem cáfolta meg véde­kezésüket a bíróság előtt, miután Greguss Krisz­tina nem kívánt vallomást tenni. A Pottyondyt ter­helő vallomásokat pedig nem vették figyelembe, mivel ezek az emberek haragban voltak Pottyondyval A felmentés után az ügyészség felebbezett az Ítélőtáblához. A mai felebbviteli főtárgyaláson dr. Csonka előadó táblabíró ismertette az iratokat. Pottyondy az egész eljárás alatt azzal védekezett, hogy nem hamisította meg az okiratokat, mert felesége beleegyezett a válópörbe. Ez a védekezés a törvényszék szerint nem cáfoltatott meg. — Azon fordul meg ez az egész ügy — mon­dotta dr. Csonka előadó —, hogy Greguss Krisz­tina beleegyezett-e a válóperbe és tudott-e az el* járás egye3 fázisairól. Felesége a nyomozás alatt tett vallomást, de vallomását nem lehet figye­lembe venni, mert a főtárgyaláson nem tett vallomást. Igen érdekes az ügyben, hogy a válópör kapcsán soha sem volt szó vagyoni kér­désekről, Pottyondy csak akkor tárgyalt már erről eleségével, amikor már az eljárás megindult és a válópör már befejeződött Felesége ugy látszik ezek után, miután megélhetése biztosítva van, közö­nyösséget tanúsít az ügyben és ezért nem is tett vallomást a főtárgyalás során. Az elnök ezután kérdéseket tett Pottyondihoz. — Miért vallottak volna ön ellen egyesek, akik azt állítottak, hogy a különélés nem történt meg? — A sógorom vallotta ezt, ezzel az emberrel pedig már régen haragban vagyok. Nem lehet adni a szavára, mert az nagyon italos ember. — Az ügyvédi meghatalmazás ügye nagyon misztikusnak látszik — mondotta ezután az elnök. — Greguss Krisztina hallotta azt, amikor Tö­rök rendőr aláirta a meghatalmazást. Akkor nem szólt semmit. Dr. Borosa Dezső főügyész: Hogyan derült ki, kérem, az egész dolog? — Horváth detektív jelentelte; hogy a városban azt beszélik, hogy ebben az ügyben valami bűn­cselekmény történt A nyomozás megindult ezután. — Miéit egyezett volna bele Greguis Krisz­tina az elválásba, amikor megvakult ét több mint busz évet élt együtt Pottyondyval ? Tes­sék megmondani nekem, mennyi ideig üt együtt feleségével ? — kérdezte a főügyész. — Huszonnéiy évig — felelt Pottyondy. — Miért akartik elválni? — Mert feleségemmel lehetetlen volt az •gyflttélés, súlyos beteg volt már ré?en. — Mikor nősült meg másodszor? — A válás kimondása után. Ezután dr. Btrois Dezső főügyész tarlotia meg vádbeizédé'. Elismeri, bogy Bózsó és Török vádlottaknil a JAh«8z»-»~s*g esete áll fent, ax ő ügyük ctal j u jns Jolog. Ok csak szabálytalanságot korcaek el. A helyes tényállás a>, amit a vádirat mond. Potlyondy elitélését kéri. Ha minden rendben lett volna a válópör kötül, akkor nem lett volna szűkség az rxpreisi elválásra. Akkor nem le't vo'na siűkiég ismerősei megkörnyékezésére, akkor nem használta volna fel alantasait. Iljet nem tesz egy rendőrfőfelügyelő. Greguss Krisztina vallo­mását nem lehet fslolvásni, mert megtagadta a vallomást, de elolvasni lehet. Tudja mindenki, bogy miért nem tett a bíróság előtt vallomást a vak asszony. Amikor a beteg asszony látta, hogy hiába harcol az igazságért és nem kap senomit, amiből tehetetlenségéoen meg tudna élni hátralévő napjai alatt, mert látta, bogy férje hatalmasabb nála, elhitározta. bogy el­hallgat, hitha igy ktp raijd mégis valamit. Igen sok ember megtévesztésével járult hozzá Pöttye ndy ahhor, bogy megkonitruáijanak egy hamis tényeket tartalmazó végzést. ítéletet kérek. Ezután dr. Fekete Béla mondotta el védő­beszédét. Kijelentette, hogy P»tty»ndy a be­csületesség és a tisztesség mlntaképs, aki kép­elen ilyen d$lgokra, mint amivel vádtlták. Bizonyítva van a különélés és az is, hogy Greguss Kriiziina luieit a válópSrrői. Amit a bíróság nem olvasott fel, azt nem lehel mér­legelni, igy nem lehet mérlegelni Greguss Krisztina vallomását sem. Ha fönt állana az egész ügy, akkor ez egy valósdg»s rémregény lenne. Fel kell menteni Potlyadft. Márta a József beszélt ezután Bózsó és Török védelmében. Mindketten ártatlan$k, nem kétel­kedett egyik sem egy főtisztviselő szavában. Jóhiszeműen járlak el. Nem vlt Itt sehel bű­nözési szándék, tehát nem is lehet büntetni. Töröknek meg hivatali feljebbvalója is volt Pottyondy, de különben is nyitva volt az ajtó* amikor aláirta a meghatalmazást. Nem lehet más az Ítélet, mint tölmentés. A Tábla ezután tanácskozásra vonult vissza. Rövid tanácskozás után kihirdette az Ítéletet Orosz Pál elnök: A Tábla is tilmentelit a vádak alól a vád­bttakat, illetve helybenhagyta a törvényszék ítéletét, azzal a kibővítéssel, hogy Bózsó és Török dolga egyáltalán nem bűncselekmény. Az elnök ezután az Ítélet indokolását ol­vasta föl. Az ítélet indokolása kimondja, hogy az egész bünügy kiinduló pontja az, hogy volt-e egy anyagi haszon Pottyondy Miklós cselekményeiben és, * gott-e fennt jogsérelem Greguss Krisztinára. ' nyugtató következményeket nem lehet vonni lomásokból, mert a terhelő tanuk ellenséges vi­szonyban állanak Pottyondyval és felesége pedig megtagadta a vallomást. Megállapítást nyert az is, hogy a főfelügyelő kárpótolta anyagiakban feleségét és igv anyagi sé­relem nem hárult rá. A közokirathamisitás büntette pedig csak akkor állhat meg, ha anyagi, illetve jogsérelem háramlik valakire. Pottyondy most is kielégíti, igy Greguss Krisztina nem szenvedett kárt. A Táb'a ezenkívül kimondja, hogy Bózsó és Törők bűnössége nem forog fent. Dr. Boross Dezső főügyész emelkedett fel ez­után, kijelentette, hogy Török és Bózsó felmenté­és for­i. Meg­a val­sében megnyugszik — igy az jogerőssé vált mig Pottyondy terhére semmiségi panaszt jelent be. Igy a főfelügyelő ügyének aKtái csak a kúria döntése után zárulnak le. „Hány Vanczák-ügy van benne?11 Ellenzéki képviselők sorozatos mtntslmi Ugysi. Budapest, október 15. A nemzetgyűlés ma­ülését tizenegy órakor nyitotta meg Scitévszky Béla elnök. Malaslcs Géza a házszabályokhoz szólva, ki­fogásolja Huszár Károly sárvári beszámolójá­nak e*yik mondaiát, amelyben kijelenti, hogy a szocialistákat gyűlöli és őket a kommunis­tákkal egy kalap alá vonia. Malasics kijelenti, hogy most már megérti Huszár elnöklést mód­szerét s vele szemben pártja bizalmatlanságát fejezi ki. Huszár Károly kijelenti, hogy a szociál­demokrata-autokratáktól tanulta, hogy a ke­reszténység és a szociáldemokrácia tűz és viz. Személyileg a szocialista neki nem halálos ellensége, de az elvvel szemben minden erejé­vel küzdeni fog. Közbeszólásokra válaszolva kijelenti, hogy ő Cuzával nem tanácskozott, de helyesli azt, hi §lyan külföldi p§lHlkmokkal tárgyalnak a magyar ptlltikasok, akikkel egy talpkövön állnak. Prtpper Sándor szól ezutáa a házszabályok­hoz és szóváteszi az elnök egyik tegnapi elő­terjesztését, ahogy Peidl Gyula napirendi indít­ványát azzal a megjegyzéssel utasította vissza tegnap az elnök, hogy sértő kitételeket tartal­maz wi államfő személyével kapcsolatban. Meg­állapítja, hogy az elnök helytelen házszabály­paragrafusra hivatkozott és tiltakozik az ellen­zéket guisbakttő háztzabályk Ilyen alkalma­zása etten. Házszabályvita után következik Alföldi Bíla indítványa az állandó közegészségügyi blzttlsdg ügyében. A közeljövőben mélyreható közegészség­ügyi javaslatok tárgyalására kerül sor. Ezeknek előkészítésére állandó szakbizottság volna szűk­8éíLendval István valamit közbeszól, mire a szocialisták kórusban kiáltják feléje: — Caza I Caza l Lendval István: Mindják ext n fajvédőknek, én párfnkivüU vagyk l Klárik Fererc: Caza párti vagy! Következik a mentelmi Ogyek tárgyalása. Amikor Ndndssy Andor előadó hatalmas akta­csomóval az emelvényre lép, a szocialisták gú­nyosan .irtatnak az ak'acomóra: — Hány Vanczák ügy van benne ? Az első tue<< e.mi ügy Szabó Józsefé, aki egy gyűlésfn azt kiáltotta Houonaay felé: ,A kormányfőtanácsossagért eladtad a pártot és a pártprogramot." E nia t Homonnay feljelenté­sére eljírái indult ellene. A mentelmi bizott­ság Stabó Józacf kiadását lavasoljf. Szeder Ferenc: Nem adjak ki Szabói, meri Igazat mindoti! A Ház többsége felfüggeszti Szabó J5uef mentelmi jogát. Jauktvkh Bisán Endre gróf egy mulatóban tet teit bántalmazta a szolgálatot teljesítő rendőr­tisztviselőt. A mentelmi bizottság kiadását ja­vasolja és a Ház fel is függeszti a gróf men­telmi jogát. Esztergátys Jinos mentelmi jogának felfüg­gesztését izgatás bűntettének vádja miatt kérik. A bizottság javasolja a mentelmi jog felfüg­gesztését. Rapert Rezső: K határozat meghozatala előtt minden képviselőnek ismernie kell a tényállást, ez házszabályszerű követelmény. Indítványom, utasítsák az ügyet uj tárgyalásra és jelentésté­tel végett a mentelmi bizottsághoz. Itt izgatás bűntettéről van szó, amely kétbár$m évi tza­badságvesztéssel járhat. A nemzetgyűlés Rupert indítványát elveti és Esztergályos Jinos mentelmi fogát felfüggeszti. Esztergátys János második mentelmi ügye kerül ezután sorra. Ebben is izgatással vádol­ják. A mentelmi bizottság itt is Esztergályos kiadását javasolja. Rapert Rezső: Ez az uflsó kísérletem arra, htgy a nemzetgyűlés lelkiismeretét felébresszem. Farkas István: Nem kell lelkiismeret, elég a többség l Rapert Rezső: Indítványozom, adjuk vissza az ügyet a mentelmi bizottságnak. Györki Imre: Sajnálattal látom, hogy napról­napra csuszánk az alk»tmd*yssdg táncaiban lefelé. Az elnököt kéri, hogy elnöki hatalmánál fogva vétesse le a napirendről ezt az flgyet. Farkas István: Miért beszélünk konszolidáció­ról, amikor maga a nemzetgyűlés mutat ilyen példát a bíróságnak és a közigazgatási ható­ságoknak; miért beszélünk tekintélyek megóvá­sáról, amikor a nemzetgyűlés azt tanítja, h$a a tényállás Ismerete nélkül Is lehet ítéletet h*znt? Ennél forradalmibb lépést egyetlen kormány aem tehetett volna. Szakdcj Andor: Nagy Emil, aki most )0tt vissza Angliából, tudja jól, hogy azangel par­lament elnöke tgvtzer MvtMatia a l$rdmaj$rt, meri egy képviselő mentelmi J»gát messértette. Tudja tehát, hogy az alkotmányosság igaii ha­zájában milyen óvatosan kezelik a mentelmi jogot Nem lehet ilyen ügyekben kutyafuttában dönteni. A Ház ezután elvitette Rupert halasztó In­dítványát és elfogadta a mentelmi bizottság Jelentését Esztergályos ügyében. Következik a sajtó utján elkövetelt rágalma­zás miatt kiadni kért Dénes István mentelmi ügye. A bizottság javasolja Dénes menteim* jogának felfüggesztését. Felkiáltásuk a baleldalsn: Mit ir? Mit ir? Rapert Rezső: Nánáisy, amikor nem volt kormánypárti képviselő, a saját bőrén tapasz­talhatta, hogy mii Jelent az: szemben állani a hataltmmal. Az elnök a vita folytatását holnapra halaszIja. Az ülés fél 3 órakor véget ért

Next

/
Oldalképek
Tartalom