Délmagyarország, 1925. szeptember (1. évfolyam, 82-106. szám)

1925-09-24 / 101. szám

1911 szeptember 24. DELMAQYARORSZAQ t Kétszeresére emelték az állami tisztviselők előlegalapját Budopts\ szeptember 23. A hivatalos lap mai száma kormányrendeletet közöl, amely a közalkalmazottak fizetési előlegének felemeléséről intézkedik. A minisztertanács szeptember 15-én határozta el, hogy az állami és vármegyei lisztriielők és egyéb alkalmazotti k, valamint a honvédség, csendőrség, vámőrség, folyamőrség és államrendőrség tigjai részére adható fizetéielőlegének mídozalait további rendelkezésig újból szabályozza. A rendelet kimondja, hogy f izei éli előleget az eddigi rendelkezések feltételei és módozotai szerint adnak továbbra is. Fizetési előleg elmén egy egész ivm dt engedélyezhető isszeg nem haladhatja meg az illető Igazgatási ágazatnál szolgálatot teljesítő összes tisztviselők és egyéb alkalmazottak évi összjizetésének két szá zalékdt. A fizetési előleg elmén engeáélyezheiö összeg megállapításánál kizárólag csak a fizetés vehető figyelembe, a napidíj, napibér, családi pótlék, lakdsdlj tehát számításba nem vehető. Kimondja még a rendelet azt is, hogy az 1925—26. költségvetési évben már engedélyezeit fizetési előlegeket az itt emiitett két százalékba be kell tudni, vagyis ujabb fizetési előlegeket csík abban az esetben lehet engedélyezni, ha a már engedélyezett fizetési előlegeken felöl a két százalék erejéig hitelösszeg még rendelkezésre ¿11. A most kiadott rendelet meg|elenése után engedélyezendő fizetési előlegek levonásinak i ieidőpontját az előleg felvételét követő második hónsp elsejében állapították mee, A rendelet 1925 JuUus hó elsejétől számilott hatállyal azonnal életbelép. Titkámrálság a Filharmonikus Egyesületben. A Filharmonikus Egyesület mindmáig a szelid harmónia, munka, rend, ügyszeretet es áldozatkészség hirében állott. Akik vezették, épp olyan, sőt még sokkal nagyobb buzgalmat tanúsítottak, mint maguk a zenészek, akik elég szép keresethez jutottak a filharmonikus hangversenyek és próbadijak révén. Most ugy halljuk, egyenetlenségek merültek fel a gazdasági kérdések megvitatásánál. Ennek feövetkezrnényebépen az egyesület agilis és érdemes főtrtkára, dr. Kun Izidor lemondott hosszú éveken át nagy eredményekkel ékeskedő állásáról. Ebben az ügyben össze is hivták a választmányi ülést, amely dr. Kun kényszerítő kérésére elfogadta elvben a lemondást, azzal a kérelemmel, hogy dr. Kun az első hangversenyig maradjon az egyesület kormánykerekénél. Az eset egyébként közgyűlés elé kerül, ahol véglegesen eldől, tudnak-e szeretettel és a muzsikusokat, valamint a közönséget is kötelező hálával odahatni, hogy dr. Kun másitsa meg elhatározását, vagy magára marad az egyesület. Muzikális és művészi vezetésben nincsen hiány, hiszen Fichtner Sándor, a kiváló karmester mindenféleképen garancia arra, hogy a dologbeli teljesítmények, bármennyire rázkódtatják is az egyesületet az anyagiakért folytatott harcok, a további fejlődés utján maradnak, de jaj lesz akkor, ha az anyagiak ügye is Fichtnerre szakad. A karmesternek függetlennek kell lennie minden anyagi gondtól. Igaz, hogy az egyesület régtől fogva fennáll, de igazi, rendszeresített munkát csak azóta folytat, amióta dr. Kun a kezébe vette az ügyek intézését. Azelőtt nem voltak bérleti hangversenyek, nem volt ilyen nagyszámú és értékes műsora é- a szépen é3 jól bevált munkának soha sem volt olyan hatalmas közönsége, mint az utóbbi években. Az egyesület dr. Kun nélkü, bátran állithatjuk, Szegeden nem jutott volna a maihoz hasonló nivóra ÉS soha meg nem bocsájlhaló ballépést követne ei, ha muló incidensek, veszélytelen érdekeltségi villongások miatt az erős, szervező energiát kicsapolná kebeléből. Mert ne felejtsék el, a gazdasági válságoknak még nincsen végük, ahhoz, hogy eredmény is legyen egy muzikális egyesületben, sorozatosan sikerült hangversenyeknek kell jönniök, hiszen a közönség még ma is jól meggondolja, mire adja ki a pénzét. Tehát jobban fel kell készülni az idei szezonra, mint valaha, mert a művészet és az eddigi haladás, amelv müértelmet és érzéket fejlesztett, kötelez a további emelkedésre, már pedig a széthúzás csak léket ülhet Reméljük, hogy minden el fog simulni, ismét beáll a szélcsend és az egyesület hajója békésen fog kikötni a munka partjain. A közönség éber figyelme kiséri az útját és az egyesület tagjait teszi feleiőssé, ha ügyetlenkedés folytán szirtre jut MMMMINIMMII^^ Leirer Amáliáról és a merénylő leány arcáról képzelődik a kórházi ágyon Wagner Adolfné. »Egy őrült bestia áldozata vagyok", — mondja a szerencsétlen asszony. A merénylet története szidáson, öngyilkosságon, elutazáson és kutyakorbácson keresztül a szekercéig. Sápadtan és nagyon fehéren — mint a párnák — fekszik a kórház első emeletén a szerencsé len asszony. Wagner Adolfné, aki (iz hónapig adott kenyeret, jó szavakat és munkát a busz éves szolgálójának, Borbély Annának és akit Borbély Anna liz hónap után meg akart gyilkolni, mert Wagner Adolfné elbocsátotta a cselédleányt, elkergette a háztól, aki ezért öngyilkos akart lenni. Az ajfő előtt csönd van és halkan, lábujjhegyen lépve lépkednek az emberek. Bent az asszony fekszik, aki most már megmenekült a haláltól. Az arca sápadt és a feje körös-körül be van kötve. És a vállán is van kötés, nagyon mély sebet takar. A karja kicsúszik olykor a takaró alól: a bal keze is be van kötve. Borbély Anna a kezét is megharapta. Mozdulatlan. Néha le-lehunyja a szemét és néha könny pereg le sápadt arcán. öngyilkosság Lassan és halkan belekezd a történetbe. Meg kell rendülni a szavaknál, ahogy alig hallhatóan mondja a sebesült asszony, akiről tegnap még azt hitték, hogy nem beszél többé: — A mult hét végénél kell elkezdeni. Talán pénteken lehetett, vagy csütörtökön. A konyhában dolgoztunk. Hárman voltunk otthon: én, 72 éves édesanyám, meg a lány. Munka közben dolgom aksdt a kamrában, beküldtem Borbély Annát az ebédlőbe a kulcsokéri. Azzal jöit vissza, hogy nem találja. RászóUam, hogy kereste Jobban, ott kell lenni valahol, én nem tudom onnjoan, hogy jobbra van-e, vagy balra. 4 leány akkor dühösen és fogát vicsorgatva fatott be a szobába. Néhány pillanat múlva dühCs:n hozta ki a kulcsokat. Morgott valamit. Rászóltam. Aztán folyt a munka loA szobában is csönd van, egyedül fekszik. Ott ül meilet'e és takargatja a férje, aki reggel még csókkal búcsúzott el tőle és aki az állomáson látta még a leányt. Azután itt benn a városban ebédelt és egy óra múlva a kórházban látta újra feleségét. Most már jobban van Wagner Ado'fné, most már életben mariid. Halk szóval leültet az ágya mellett, azután nagyon csöndesen, alig hallhatóan beszélni kezd. Ahogy a Kossuth Lajossugáru'on villamos zörög el, percekig nem hallik a hangja. Olykor, a mondatok közölt, könnyel telik meg szeme, megrezdül és nem beszél. Mintha látná maga előtt a leányt, a vért és a szekercét. — Most már jobban vagyok — mondja mozdulatlanul —, én már tudom. Olyan öröm ezt tudni most... a kutyaólnál. vább. Fél őra múlva kiment az udvarra édesanyám és akkor azt látt», hogy a leány öngyilkossági komédiái Játszik le a kutyaólnál. Zörgette a láncokat és ugy tett, mintha fel akarná magát akasztani. —• Rászőlfunk és behoztuk a konyhába. Azt mondta, aiért akar meghalni, meri állandóan szidják, rosszul bánnak vele. Azt mondta az a leány, aki tiz hónap előtt soványan és rongyosan jött hozzánk és akivel mi mindig jól bántunk. Felöltöztettük, otthont adtunk neki, akit botlása miatt apja kitagadott a szülőt háztól. — Amikor ez lejátszCdott, édesanyám azt mondta, hogy ilyen egzaltált leányi azonnal el kell küldeni a háztól, aki akkor kövei el öngyilkosságot, amikor kicsit megszidják és semmibe sem veszi, amikor édesapja törvénytelen gyermeke miait örökre kitagadta. Megfogadtam édesanyám tanácsát, energikusan kijelentettem a leánynak, hogy a történtek után azonnal hagyja el a házat. A leány ekkor kétségbeesetten sirva fakadt és kijelentette, hogy nem megy el a háztól. »Én pedig nem megyek el innen ..." — A leány tovább dolgozo'tés féléra múlva mindent elfelejtett, a szidást, az öngyilkosságot, az elbocsátást, vidáman énekelni kezdett. Később megint kijelentettem előtte, hogy tovább nem tartom a házban, azonnal menjen el, Anna dacosan rázta a fejét: — Nem megyek! — Azt mondta, nincs senkije, apja is kitagadta, az éhség visz reá, ő nem megy el máshová szolgálni. Édesanyám azonban kijelentette, hogy semmi körülmények között sem maradhat továbbra a házban, — Siombaton azulán kétnapi szabadságot kért, hogy Kecskemétre ulxxik, még egysier megpróbálkozik szüleinél. Örömmel engedtem el, azt gondoltam, igy még is crak megszabadulok tőle. Hétfőn délre vártam vissza. Délben azután egy napszámossal összeszed ellem a holmiját és kivitettem mindenét az állomásra. Megmondtam a napszámosnak, hogy semmi körülmények közölt se hozza vissza a kosarakat és mondja meg a leánynak, hogy ne merjen többet visszajönni a házba. — A napszámos át is adta az üzenetet, meg a kosarakat a szatymazi állomáson. Félóra múlva megjeleni a ház elölt a leány. Édesanyám nyitott ajtót, azt mondta neki, hogy azonnal menjen el, látni sem akarjuk többé. — Én pedig nem megyek el Innen, akármi történik! — kiáltotta vtssza a leány. • Kutyakorbáee. — Ekkor már én is odamentem és energikusan rászóltam, hogy takarodjon Innen, ö nem mozdult és dacosan felelt viss*a. Ekkor én a kezemben lévő kutyakorbdccsal gyöngén ráütöttem a vállára. — Takarodj inneni mondtam. — A leány szeme vérben forgott, szinte ránk akart ugrani. Becrsptuk az ajtft, aztán kikiáltottam, hogy az esti vonattal most már menjen el végre Szslymazról, mert én nem adok neki éjszakára szállást. Nem láttam hétfőn többet. A szomszédok mondják, hogy egész délután ott csavargott a környéken, este pedig belopódzott az udvarba és ott aludt a fllagóriában. Most könnyesen felsóhajt Wagner Adolfné: — Mi lett tolna, ha éjszaka, mig én aludtam, belopódzott volna a házba... Még védekezni sem tudtam volna ... Menőit volna... Percek múlva nyugszik meg. Nagyon csöndesen folytatja: — Reggel férjemnek be kellett utaznia Szegedre, ugy volt, hogy bent ebédel a városban és c?ak délután jön vissza Sxatymazra. Férjem az állomáson találkozott a leánnyá'. Borbély Anna figyelte, hogy tényleg elutazik-e. Amikor már régen elment a vonat, még visszament az állomásra és megkérdezte a rendőrt, hogy tényleg elutazott-e férjem. — £n egyedül voltam a villában édesanyámmal. A konyhában dolgoztunk. A kályhát tisztitottam. Elővettem az éles szekercét, azzal kapartam le a kormot. Édesanyám ekkor kiment az udvarba. Ebben a pillanatban, anélkül, hogy észrevehettem volna, berontott a konyhába a leány. Megreltenve meredtem ri. Szemei különösen csillogtak, zavaros volt az egész arca. Oda jött hozzám, egészen közei, én rászóltam : „Megfojtalak...« — Mit keresel ittl — Visszajöttem és nem megyek el innen, — feleit a leány. — Ebben a házban pedig nincs semmi keresni valódI — válaszollam. Erre nekem ugrott a leány: — Akkor megfojtalakI — A két kezével átfogta erősen a nyakamat, szorongatni kezdte. Még volt annyi erőm, hogy keieit lefeszítsem torkomról. El akartam szaladni. Elébem állt, megfogott. Dulakodni kezdtünk. Fo|togatni akart minden áron. £n kétségbeesetten védekeztem és kétségbeesettet! kiáltoztam. Édesanyám kint volt az udvarban, de ő erősen nagyot hall. Nem hallott az egészből semmit. Es mit segíthetett volna ő, a 72