Szeged, 1925. március (6. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-08 / 55. szám

1925 március 3. SZEGED 5 Juhász Gyula uj könyvéhez*) Irta: Szabó Dezső. Akik az elbiva'ás súlyos hermelinjét viselik: mindegyre izenetet kapnak a végzettől. Amint hazajöttem a nagy elfutásból, elöször Juhász <jyu>a uj könyvével találkoztam. Fájdalmas szimbo'um s a végzet figyelmezte ő hívása volt nekem ez a könyv. 1. Annyiban költö és művész valaki: amennyiben az emberré rohanó világ egy uj titkát, az emberi élet egy sajátos daliamat jelenti. A mai irodalmi eszközök, témák és irodalmi nyelv fejlettsége mellett ugy megtanulhatod az íróságot, mint a csendélet festést, vagy az intellektuel beszélgetést. Sok olvasással és elég ügyességgel hétfőn írhatsz turán-pudakeszi-rabonbán regényt, kedden lipótvárosi finom izgalom-novellát. Szerdán hat kriglis szuszu irreden'a verset, csütörtökön misztikusan, hisztérikusan, kassákosan vonagló nemzetközi futamot. A hét többi bárom napján mértéket veszel egy divatos színészről és színésznőről: varrsz rájuk egy legújabb szabású exportdrámát. Ezek az ügyesek. Ezek a boldogok. Pénz neki szakad, társadalmi ünnepeltetés feléjük viháncol. A similis irodaiéi társaságok Cket gaudeálják similis tsgokká. Vidéki polgármester, rendezett tanácsú magisztrátus az ök fogadására öltözik kajzerbe. A nyomdafesték számukra pancsoltatik himnusszá. Megbízható, kívánatos társadalmi eleiek ök. Nem kondítják beléd a forduló történelem problémáit. Nem italnak meg fajtád szerelmének tragikus borával. Irodalmuk kellemesebb lelki purgó, mint a Hunyadi János, mert nem keserű. Alkalmasabb szirup, mint a málnaszörp, mert cukorbetegek is élvezhetik. Ők neveződnek ki noveüászati tanácsosokká, regényészeli főtanácsosokká, drámászati címzetes államtitkárokká. Ök azok, akikből ha kettő reggel találkozik, a huszadik század komoly arca előtt, a szétmarcangolt ország nyilt temetői szélén, a magyar nyomorúság óceánjával szemben ilyen beszélgetést foly atnak: — Jó reggeli, méltóságos uram. — Szervusz, méltóságos uram. — Hogy vagy, méltóságos uram? — Köszönöm, méltóságos uram, jót és te, méltóságos uram ? — Megvagyok, méltóságos uram. — Merre mész, méltóságos uram.? — Erre megyek méltóságos uram. — Ha megengeded, méltóságos uram, veled tartok. — Nagyon örvendek, méltóságos uram. — Oh, édes olvasó, láttad már az állatkertben a vörös faru majmokat, amint nagy méltóságos képpel szagolják egymás destruktív színezetét? 2. Negyvennyolc órás egyrohanáiu utazás után olvastam el Juhász Qyula uj könyvét. De az elcsigázott szervezet nem engedte be a tudatba a benyomások izét. Csak a szemekbe mentek be a betűk. Mikor aztán a hosszú, bődüli pihenéibSl felébredtem, nem tudtam volna visszaemlékezni egy sorát sem. Estefelé szélődöngtem Szeged városában. Egyszer aztán azt vettem észre, bogy már psrcek óta állok. A Tisia partján voltam. Szelid és szomorú volt az ég. Nagy sajnálkozás volt a levegőben és friss panász. A fák ágai kopaszon, dideregve futottak szét a levegőbe, mintha egy dermedt kiáltás fagyott vc« nsglásai volnának. A két patt bágy&dt-lomhán nyúlt síksággá. Es a viz omlott szürkén, csendesen, mint megszokott sirás, mint öröklött panasz. Álltam tátott szemekkel és tátott lélekkel. £s lassan-lassan belekapcsolódtam a dolgok néma éleiébe. Többé nem voltam én, különfájó emberi magánosság. Rög voltam a titokzatos rögök közt, gyökér voltam mélyen ivó fák melyén, hullám voltam az örök elomlásban, felhő voltam torlott felhők ölén. Es az eltikkadt rögök, a szélfutó gyökerek, a fák, a partok, a folyó, a felhők megindultak. Mozdultak, oldódtak, mint hegyek nehéz köde s lissu forgásban halk ének lett a világ. Csendes sirás lett a Tisza, a part, a szegedi föld. Sirás amellyel születtem, panasz melyet sohasem tudtam szavakbe-tördelni, kérés, mely mindig némán vonaglott bennem. Csendes szavakat hallottam mint vén diófa szélei leveleit: *) Testamentom. Szeged, 1925. A Délmagyarország Hirlap- és Nyomda vállalat R.-t. kiadása. Magyar vagyok. Szegény költője árva Derék fajtámnak s ez ma több nekem, Mint világhir és világszerelem. Valami végtelenül fájt, valami végtelenül jólesett. Lelkem közös nyelv lett a szegedi rögök beszédével, a Tisza csendes sírásával. Uj dallam nehéz hulláma csapott át rajtam: ... elér-e hozzád még a hangom, Mely ugy remeg, mint nyírfák estelen, Ha rajtuk ring az alkonyi harangszó S rájuk rigyog a csillagszerelem, Elér e hozzád hangom, a szivedhez, E nagy bibor virághoz, mely beteg És az agyadhoz, mely — 6 drága serleg 1 — Gyász és nyomor borával telve meg I Kinek mondom ezeket a szavakat? Honnan jön belém ez a nehéz, boius dallam? És sajátosan: egymás után bomlottak elém Juhász Qyula riimusai. A fák mondták, a Tisza mondta, a szegedi föld mondta. Juhász Qyula egy sajátságos dallam: ő az évezredes magyar sirás a szegedi rögök ajakán. Mert ő ennek a földnek a költője, Szeged sajátos, rejtett visszhangu földje az ö költészeszetével örökült be a magyar irodalom nagyobb sírásába. Dugoaics api s a derék Tömörkény a külső mimikák, az utánoaható arcjáték. A szegedi föld lelke benne szabadult a szépség megmondó sírásává. Az ő versein át láttuk meg, hogy minden magyar leikében ott folyik a Tisza s minden magyar szomorúsága ez a csendes omlásu sirás. Sajátos dallam, elrendeltetett költö, a m?gyar bánatnak egy sajátos szava Juhász Qyula. 3. És az ember? Soha míg szerzetes nem volt szüzebb rajongója Máriának, mint ő két nagy szerelmének: tragikus fajának és az örök szépségnek. Benne nyugat és kelel ős ellentéte harmóniába olvadt. Minden szép«eg az ő hazíja s hazáját szerelné minden szépség otthonává tenni. Felszívni Nyugat minden csodajáS hogy gazdagabban fakadjon a magyar csira: ez az ő egyetlen programja. És nem ez a jövő, az élet és az ut? És micsoda szeretettel tud hajolni minden magyar felé, akiben ígéret mozdul, jövő zsendül. Micsoda önzetlen lobogással lud beszélni korlársai alkotásairól. És hogyan élnek benne a magyar temetők kincsei 1 Milyen gazdag lehet az, aki ilyen dúsm lud adni mindenkinek. 4. Qazdag? Gazdagszegény. Juhász Qyula nem kegyelmes ur. Nem is méltóságos. Nem is nagyságos. Nem is tekintetes. Még csak téns se. Facér tanár. Senki. A semmilyenedik fizetés osztályban. Va óságcs vörös lázadás, hogy igy létezni mer. Ha csak egy kis konstruktív érzéke volna, venne egy nagy radír gumrcit és kigummizná magát Magyarországból. Koszos magyar, koszos géniusz, mit keresel itten? Juhász Gyula tizenkét évig volt tanár. A szörnyű sors, a nehéz kenyér, a hontalan bolyongás, az elfordult arcok megverték idegeit. Ezelőtt egy pár évvel rácsaptak a halál csúf madarai, A nehéz láz vonaglásaiban, elfelejtett bizonyos formaságokat betölteni. Minden kificamodott, meggárgyult alkalmazottjának nyújt egy falatot a magyar állam. A magyar sirás mély búvára tizenkét évi munkájáért egy krajcárt sem kap hazájától, nem kapja vissza még a befizetett nyugdijrészleteket sem. És mégis még mer lenni, mer halálos magyar szerelemmel virrasztani és énekelni meglopott fajtája fölött. Hát nincs többé egy keresztény Léderer, aki kifajvédje az ilyen lázadót az élők sorából ? 10. Ob, fővédője a magyar kulturának, miniszisre a magyar lé elmek, Klébelsberg gróf ur, egy szavam volna Öahöz. Ha ebben az orszá?b*n a dolgok természetes rendje volna: most szuverén parancsom küldenéra Önnek s nagy emberi méltóság volna Önnek az, hogy engadelrneskedhetik. De mert magyar géniusz vagyok a magyar földön: hontalanul, bitangul és alázitíal könyörgöm. Nagyságos jó uram, méltóságos Gróf ur, kegyelmes Miniszter ur, figyeljen egy percre rám! Láss*!, ez as ember csak az én szegény fajtám: magyar, p:>éia éi végzettől küldött ajándék. Lássa, 0 szentelt vízből él sörből nem merítette a m;gélés ügyes tehetségét. Ö hordó tetején nem vakar harsogva budakeszi furánságot. 0 nem lud keresztény castsgnettekke! kepvességi magántáncot lejteni bő tányéroiással. Ő nem tudja konstruktív lap köré szervezni a szellem impotenseit. Ö nem tud igazgató, egyetemi tanár, miniszteri tisztviselő, állam dédelgetetlje lenni, hiszen magyar és ráadásul nigy tehetség a szerencsétlen flótás. Ö csak nyomorult, alig tűrt nemzetiségünk legtitkosabb virágait tudja előhívni. Ha sohasem lett volna tanár, akkor is kutyakö(e!eisége voina a magyar államnak eltartani öt. De nem merek ennyit kérni, még azt sem merem könyörögni: adják meg a neki járó fizetést. Pedig az a pénz, amit tőle visszatartanak: lopott pénz bármily kasszában van is. Egyért esedezem csak szegény fajtestvérem számára. Ha az Ön fajlesívére megszáll! la Amerikából azt a famennyiséget, melyért olyan bő előleg csorgott neki: küldjön belőle egy pár ölet a szegény Juhász Gyulának. Mert ennek a fának a tüzénél halhatatlan virágok fognak fakadni. Szeged, 1925. márc. 7. A lipcsei vásár forgatagában. (A Szeged kiküldött tudósítójától.) Most zajlik a vásár, embertömegek hullámzanak az utcákon és roskadoznak a vásárpaloták. Az autók csak a külső részeken száguldanak tovább, itt bent a Ringben nem tud semmi jármű utat törni ÍZ emberrengetekfcen. Ötemeletes paloták, amelyeknek a fala szines vásznakkal, reklámtab'ákkal van teletűzdel trs, a fcocsíutak fölöit egyik oldalról a másikra öles csíkban vásznak vannak keresztel feszítve s szivárványszín változatában kiálioznak a felírások. Valóságos karnevál az utca az élő reklámoktól, megszámlálhatatlan tömegben vonulnak egymás nyomában. Falábú kéménysepröK csoportja kisér egy kocsira épitett palotát, amelynek ablakaiból mozgó babált integetnek kifelé. A torinói bort hatalmas üvegpalackban viszi egy olasz színekbe öltözött ifjú 8 nyomában földig érő szőlőförtöt hoz hasonló ruhádban két dalia a vállán. Három tizenöt méteres táblát visz hét-hét piros-fehér tarka egyemuhába öltözött szolga, a tábla bét helyen lándzsa elaku rúdon kígyó módjára mozog a csuklókon, az oszlrák csarnok áruira bivja fel a figyelmei. Hatalmai, fából készült szamarat huz egy ember, a szamár farkán kutya, snnak a farkán macska, a macskáén meg kakas ül s egyszerre hirdetik a gyárat, ahol vásárolni kell. Husz-buszonöt ma»fél méteres táblán egy csoportban a bécsi vásár reklámját viszik. Egy kocsin karácsonyfát őriz cilinderes hóember, a hét tötpe hosszú szakállal, feketében kisér egy kocsit. Két méteres hintalovat középkori lovagok serege követ, fehérruhás srakácso* kávéfőzőt hoznak. Két fehér parókás udvarhölgy nyomában hóhérok hozzák a borotva-gilettet. L'ggömbök szállnak tarka össze- visBzaságban s ezer táblát visz a vállán nyüzsgő sokaság. Nem áll itt semmi egy pillanatra sem, megy minden bullárazó szemttpráztatásban s egyik ötletességet a másik követi. Most zajlik a vásár. A reklámosok bohócserege végigcsikozik az érdeklődők, a vásárlók ezrein és húzódnak lassan tovább a vásárpalotak útvesztőjében. Zűrzavaros hangokat hömpölyget az elkésett téli szál, angol, hollandus szavak keverednek a némettel s az olaszszal együtt csendül fel a jóleső magyar. Sokan vannak itt magyarok, egy vonatial egyszerre kétszázan érkeztünk. Egymásra villan a szemünk, ha észrevesszük, hogy magyarok vagyunk g egy néma üdvözlést enged csak a tovább sodró tömeg. Sípok, fütyülök szólnak a kapuk szögletébe húzódott utcai árusoknál, ilyenkor ezek ts üzle'e! csinálnak. A tereknél embtrgyürük képződnek egy-egy asztalon árusító körül, itt büvészszersiámokra s hasonló haszontalanságokra lehet eVzórni a pénzt. A csarnokok tartalmát í.cm lehetne elősorolni. A néme' gyáripsr a kézműiparral együtt van itt felsorakozva és ez többet mond minden felsoro'ásnál. A vásár-katalógus lexikon vastagságú köny» s az ejyes kiállítóknak nem szentel többet három pe'it sornál A külföld szintén részt kér az árubp<uufp4áson, öt emeletes palotája van a cseh *'s a./. osztrák iparoknak is, de minden eltötpil' itt a Trianont