Szeged, 1925. február (6. évfolyam, 26-48. szám)

1925-02-15 / 37. szám

z SZEQBD 1915 február 15. csak politikai taktikának tekinti, csak arra jellemző, hogy az „illetékes hely" csupán pirtszempon ból kezeli az egész ügyet, holott gálád gyilkosságot kell megtorolni, nem p.dig elodázni. Bentczky annak idején kijelentette, hogy katonai személyek is résztvettek a gyilkosságban. Miért mulasztják el a hivatali titoktartás alól való felmentést? Adják ezt meg és akkor ki lehet nyomozni, hogy kik voltak a gyilkosok és kik követték el a gaztettet. Egy évi vizsgálat után március 17-én kezdik meg a Kroó-bankház bünpörének tárgyalását. Egy hétig fog eltartani a főtárgyalás, Szeged, február 14. (Saját tudósítónktól.) A hosszú ideig tartó tőzsdei konjunktura után bekövetkezett hatalmas arányú gazdasági visstahatásnak, mint ismereies, Szegeden az első áldozata egy Ívvel ezelőtt a Feketesas-utcai újonnan berendezett Kroó-bank volt Ennek a banknak összeomlása mintegy háromszáz szegedi kisegzisztenciát érintett a legközvetlenebbül, mivel az összeomlott bank passzívái 300 millióra rúgtak, amely összeg egy év előtt még jelentős tökét képviselt. Mindjárt az összeomlás után letartóztatták a bank fiatal főnökit, Kroó Lipótot, majd megindult a szokatlanul hosszadalmas vizsgálati eljárás. A vizsgálat alatt Igen sok érdekes dolog történt a fizetésképtelen K oó-bankkal kapcsolatban. Elsősorban is igen figyelemreméltó szakvélemények kerül iek a biróság elí a bukással kapcsolatban és ezek a vélemények csak a főtárgyaláson kerülnek majd a nyilvánosság elé, mivel a szegedi ügyészség elnökének intézkedése szerint, nekünk nincs mődankbin ezekről tájékoztatni a nyilvánosságot, ha csak azt nem akarjuk, hogy munka'ársaink a böriönök falai közé kerüljenek. Később történt, hogy a hitelezők, akik egy évvel ezelőtt csalásért és sikkasztásért teltek följelentést a bank ellen — mint annak idején megirluk —, azzal a kérelemmel fordultak a szegedi törvényszékhez, hogy helyezzék szabadlábra Kroó Lipótot, mert csak Igy remélhetik azt, hogy visszakapják a bankban elhelyezett tőkéjüket legalább ts legnagyobb részben. Ez a kérelem föltűnést kellett különböző körökben, azoiban Kroó Lipót továbbra ts a a szegedi ügyészség fogházának lakója maradt. Nemrégiben a bankkai kapcsolatban ujabb érdekes esemény adódott. Miit beszámoltunk, csak néhány hittel ezelőtt dsr31t ki, hogy a bank fiatal cégvezetője, Kro5 Lipit testvéröccse, Kroó Gtörgy mlalitt orsiágosan körözték, saját Petőfi Sindor-sugár ull lakásán rejtőzködött tiz hónapig. A rendőrségnek csak egy véletlen folytán ju ott tudomására ez a szokatlan buvóhe'y és éppsn akkor tartóztatta le Kroó Qyörgyöt, amikor már önként akart jelentkezni, mivel az önkéntes fogságot már nem birta. Ez után ö is bekerült a fogházba, fivéré iek cellája mellé. A hosszadalmas, egy évig tartó vizsgálat után, most már a befejezéshez közeledik a tőzsdei konjunktura els5 szegedi áldozatának ügye. A Szeged muikatársa ugyanis ugy értesült, hogy a szegedi törvényszék Wild tanácsa március 17 ére tűzte kl ennek a monstre-pörnek főtárgy ilását. A főtárgyalás valószínűleg egy hétig fog eltartani, mivel min'egy kétszáznyolcvan tanút fog a biróság kih tllgatni, akik mind hitelezői voltak az összeomlott banknak. A hosszú főtárgya'ás alatt tisztázódni fog, hogy • tulajdonképen mi okozta annak a banknak I bukását, amely a tőzsdekonjunk ura alatt su< lyos és sok százmilliót keresett. Kétszázmillió koronát akart keresni egy zugirász Alsótanyán. Szeged, februlr 14. (Saját tudósítóiktól.) A báboru utáni idők nyomorúsága két nagy táborra osztotti az emberiséget: az élelmesek és az élhetetlenek táborára. Az élelmesek nem ijednek meg semmitől, feltalálják mindenütt és minden körülmények között magukat éi kitudnak használni minden felkínálkozó lehetetlenséget. Ai élhetetlenek ezzel szemben azok, akik minden változástól megrémülnek, akik megbénulnak, mihelyt valami kizökkenti életüket a rendes kerékvágásból és ha sorsuk B-listára veti őket, leugranak a harmadik emeletről. Ním látják meg éi igy nem tudják kiaknázni azokat az uj lehetőségeket, amelyek éppen a gazdasági élet rothadáiából sarjadtak ki. Pedig gombamódri nőnek ezek az uj lehetőségek, csik tehetség keli a felfedezésükhöz és — magyirán megmondva — pofa kell a kihasználásukhoz. Aki rendelkezik ezekkel a jótulajdonságokkd éi képességekkel, az mindenből lefölözhtti a maga hasznát, ha joga nincs is ehhez a haszonhoz. Likásiippeket árul, üzleteket közvetít, kölcsönt szerez, pénzt gyümölcsöztet, természetesen más pénzét és a végén — mindenféle cim hátrahagyása nélkül külföldre megy nyaralai. Az ügyvédek nagyon panaszkodnak mostanában, hogy rendkívül módon elszaporodtak a zugirászok, akik belekontárkodnak i mesterségbe: beadványokat, kérvényeket szerkesztenek, kijárnak, tárgyalnak, felszólítanak és adásvételi szerződéseket fogalmaznak, megfelebbezik az adókivetéseket és kisflrgetik a felebbszés elintézését. Az ügyvédi kamara tehetetlen a kontárokkal szemben, mert nagyon nagy a táboruk és ha szemtelenek ii, de óvatosak. Nehéz tettenérni őket, ha mégis sikerül, találnak mindig kibúvót. Amit tettek, azt barátságból, szívességből tették, honoráriumra a világért sem reflektálnak. A föllépésük határozott, ellentmondást nem türö, modoruk szívélyes, lekötelező és lényük ellenállhatatlan. Arra mindig nagyon vigyáznak, hogy működésűknek hivatalos színezete is legyen, mert a hivatalos színezet imponál legjobban. D/. Szendrey Jenő tanácsnokot, az előljárósági ügyosztály vezetőjét szombaton délelőtt érdekes esetről értesítette Lengyel István, Alsótanya közigazgatási vezetője. A telefonon leadott értesítés szerint a kora reggeli órákban megjelent az alsótanyai közigazgatási központou egy „hivatalos színezetű", jól öltözött úriember és hivatalos határozottsággal a tanyai esküdtek összehívására utasította a tanyai kerületek kapitányait. Célja az volt, hogy az esküdtekkel meghatározott időre és helyre össze* toboroztassa a tanya lakosságát és elkészítse minden adófizető számára az adóvallomást fejenként leszurkolandó negyvenezer korona személyi illeték ellenében. Mivel Alsótanyán közel tízezer adófizető polgár lakik, a jól öltözött ismeretlen ur joggal számított arra, hogy ötezer vallomási ivet kitölthet, ami testvérek között is megér vagy kétszázmillió koronát. Az akció már majdnem sikerüli, mert a hivatalos színezet hatott mindenkire, de Szendrey {

enő mégis megakadályozta. Közölte Lengyel stvánnal, bogy a magát megnevezni nem óhajtó urnák Alsótanyán semmi keresnivalója nincs, mert a vallomási ivek kiállítására egy hatóságtól sem kapott megbízást, akcióji tehát — ha nem súlyosabb természetű — legjobb esetben egyéni akciónak minősíthető. A súlyosabb természet kérdésének tisztázását Szendrey tanácsnok az államrendörségre bízta, de utasitotta Lengyel Istvánt is, hogy akadályozza meg a titokzatos vallomásiró további működését. IMMMMMMMMMMMMMMMMMl — Nem bizonyos, hogy Dobernig cseh fcém megszökött. Budapestről jelenlik: Az osztrák követségi épületben maradt cseh követségi tiszteknek el kell hagyniok az épületet legkésőbb holnapig, mert ezt kivánja az osztrák és a cseh követség között kötött szerződés. Talán távozásuk után kiderül, hogy valóban megszökött-e Hladis-Dobernig József. Mert szökése nem bizonyos. A cseh követség különben ezt cáfolja is. Üzenet a török császárnak Irta: Móra Ferenc. Az ember csakugyan sohse tudja, mire virrad. Én például tegnap este mindenre gondoltam a világon, csak arra nem, hogy ma reggel levelet írjak a török császárnak, szegénynek. A nevét ugyan nem igen tudnám hirtelenében a jámbornak, különösen mióta penzióban van, ugyan azelőtt se tudtam, mert én Abdul Hamid óta nem tudok kiokosodni a török császárokból — de ehol már, küldöm is neki a levelet. Az se lesz azonban baj, ha Kemal pasához juttatja a török cenzúra, jó szivvel vagyok én ahhoz is. Azaz, hogy nem is én rólam van itt szó, mert én most csak Íródeák vagyok. Az értelmi szerző öreg barátom, nagyeszű Korponai Pál. Nagyeszű Korponaival innen-onnan vagy tizenöt esztendeje tartjuk már a barátságot Akkor ásattam először az ötömösi nagypartban, ahol találtunk egy kőkorszakbeli zsugorodott csontvázat. Az állát egy kicsit félrenyomta a föld négy-ötezer esztendő alatt. (Ebben a tudományban ezer esztendő se előre, se hátra, azért szép tudomány ez nagyon.) Korponai bácsinak azonban ez a magyarázat nagyon primitív volt, ő tudott különbet. — Ugyan miiéle lehetett ez a hullám világi életében? (Hullámnak mondják errefelé a népek a tetemet, ha úrfélével urasan beszélnek. Mert ennek van értelme, nem ugy, mint a hutla szónak.) — A Jézuska jobban tudja, Korponai bácsi. — Di hallja, tudom azt én is. Mög higyje, hogy ez dudás volt. Nézze mög, még most is ugy tarti az istenadott a száját, mintha a dudát szopná. Ilyenkor aztán megered a beszéd, a pipát is elő kellett venni, ki is kellett piszkálni, az acskóért is ki kellett mászni a .gödörből s a masinát ott kellett felejteni a tarisznyában, hogy még egyszer vissza lehessen érte menni s akkor is csupa olyat találni a tartóban, amelyiknek leázott a mérge, ugy, hogy végre is valamennyi gödröt össze kellett járni egy szál masináért s tizenhat embert föltartani a munkájában. S a dologban az volt a legfájdalmasabb, hogy Korponai bácsi szóra tudta hozni a legmogorvább kiskunt is s akkor együtt lopták a napot. Az utolsó ásatós tavaszon, a háború előtt ugy fogtam ki az öregen, hogy egy süket kunnal állítottam egy gödörbe. Azon nem fogott a szó, akárhogy lapátolta felé. — No, — gondolta Korponai bácsi —, ha szögény embör nincs, szóbaállok én az úrral is. — Hallja-e — azt mondja —, hitös embör maga? — Megkereszteltek csakúgy, mint kendet. — Nem ugy értőm. Hanem hogy bizodalmas lőhetők-e én magáhon? — Mi tekintetben? — Sönkinek az égvilágon én azt mög nem mondanám, de magának mögmondanám száz pöngöért. De nem aranyban, hanem valódilagos bankóban. Száz pengő akkor olyan nagy pénz volt, hogy azt most már ki sem tudja az ember mondani. Az én fizetésem akkor egy hónapra 166 korona volt valódilagos bankóban és hatvankét fillér bronzban. Bedugtam az öregnek a száját egy rövid szivarral és azt mondtam neki, hogy majd jövő ilyenkoron beszéljünk a dologról, most lássunk az után, ami ból élünk. Jövő ilyenkoron azonban már nem volt pénze az államnak az olyan bolondságra, hogy ezeresztendős halottakat szedjünk ki a föld alól. Akkor már az egész világ abban serénykedett, hogy az eleveneket rakják be a föld alá. Utóvégre valakinek csak gondoskodni kell a jövő évezredek ré' gészeiről is. • A háború harmadik esztendejében bent a városban találkoztam Korponai bácsival a búzapiacon. Valami férges bagolytüdől árulgatott, ami alatt minden okos embef aszaltalmát ért. — No, — próbálok neki kedveskedni —, ha elmúlik a zenebona, megint kimegyek kendtekhez megnézni, van-e még valami a Nagypartban. Csúnyán nézett rám az öreg. Azt mondja, kár vjlna kitörekednem, mert „nincsen mán abba jelőnleg semmise" Mindjárt tudtam, hogy az ötömösi honfiak a Nagypartba vermelték el a búzát a rekvirálók elöl. Szivhezszótóbb témával próbálkoztam. — Hát a bizodalommal hogy leszünk, Korponai bácsi? Nem sajnálom ám érte a száz pengőt. — Nem igénylöm én az ur pézit, — rántott egyet az öreg a ködmön alján. Ami őtömösiül annyit tesz, hogy hordjon el már a szél, ne lábatlankodj itt Nyaggattam egy darabig, .de nem akart az én emberem emlékezni semmire. — Nézze, nem tudok mán én arrul, amit maga beszél, mert az ilyen öreg embörnek hibás az emlője. Azóta aztán nem láttam Korponai bácsit s nyilván az én memóriámban is hiba esett, mert ahogy az elébb betoppant hozzám, ugy ránézvést nem igen véltem rá, kicsoda. Persze a férfiembernek először az ábrázatát szokás nézni s az egy kicsit nekitelt azóta. MegkÍ3gazdásodott. Ha a lábára néztem volna előbb, menten ráismertem volna a csizmafejből kerekített papucsáról. Tulajdon az a papucs volt, amelyikben tizenöt esztendővel ezelőtt gázolta az ősök előkurkászott csontjait. \ A hangjáról aztán egészen ráismertem. Es