Szeged, 1924. december (5. évfolyam, 277-299. szám)

1924-12-25 / 296. szám

1924 december 25 8 Z B QI! * 7 A szinész. irta: Baróthy József. Goethe, egyik weimeri sainbázigazgiitó korában irt értekezésében azt mond}?, hogy a szirésznek el kell hazudnia személyiségét ét értenie kell ugy átalakítani egész valóját, hosty szerepenhint teljesen felismerhetetlenné váljék az egyénisége. Mü, amikor a valóság és a színjáték egymástól való távolságát a lehető legszűkebb halárok közé akarjuk szorítani, fel kell ismernünk a Goethe eltávoiitási szándékának tarthatatlanságát. A színésznek nem fon koszorút az utókor s emiatt a jelenért kell küzdenie, bár az ulókor közönye a szinész iránt nem igazságtalanság, csak a színészet és a szinész ama sajátságára mutat, mely a művészetnek egyszersmint legérdekesebb tulajdonsága, vagyis a mű és a művész egybenőttnége. az alkotó ét az alkotás egy szervezetben viló egyesűltsége. A többi művész alkotásai elválnak az alkotó szervezetétől s egy más anyagban, kőben, ércben, vásznon tovább élhetnek. A szinész teremtései efiy rstét élnek és ha a szinész meghal, sírjába vele együtt vannak eltemetye alkotásai és alkotó szerszámai is. Mivel a színész testének ilyen nagy szerepe van a művészetében, kétségtelen, hogy ragyon fontos rá nézve ennek a szervezetnek a milyensége. Mint minden művészetnek, a színészetnek is lényege az agyvelőben van, de bizonyos lelki feltételek, bizonyos lelki Wbilitás, az öntudat, sz idegrendszer s végűi a tesUzerkezet rendkívül mozgékonysága is szükséges. Ebből következnék, bogy a színészben az öntudati állapotok és a belőlük sugárzó moigás-impulzuiok szétesése követ kezlében elveszne az egyéniség. Ellentmond azonban ennek — az utánzást kivéve, mely az egyénit ég folytonos feladását jelenti — a színészi alakítást jellemző akaraterő, s meggyőző képesség, az alakítások kerek egesze s az éleienergiáknt árasztó mindent magával ragidás. Egyéniségek nélkül minden színpadi mü összefolyna, egy szint venne fel, melyből ki nem látszana a különböző emberek külön-külön körvonala. Semmiféle szinész nem játszbatik egymástól teljesen elbatárolt jellemű sok alako*, kivéve, ba rosszul játsza őket. A szinésrek körülbelül mindig ugyanazok, mindig magukat játszák, azaz ast az al«ko', melyet a lelkűk kész elemedből föl tudtak építeni, de melyet többákevésbbé variálnak. Szükséges tehát, hogy külső megjelenésben, változatos raaszkirozissal, sajátságos hanghordozással, ruházatúi variálják szerepük egyéneit, a maguk egyénisége azonban át fog csillanni mindig. Ha a szinész egyáltalában képes egy bizonyos szerepet jól eljátszani, ugy belsejében birnia kell a szerep jellemének alkotó elemeit, mert különben a szerep lelóg róla, mint a rosszul szabott ruha. Más talán nem veszi észre, de ő maga tudja, hegy a ruha bő rajta. A színésznek tehát egész művészete egyénisége csorbitatlanságán épű'. Mihelyt csak félni kezd a csorbától, már ki van kezdve. Nem kell, hogy testi-lelki ereje elhagyja, emlékezete gyöngüljön, elég ba érzi, hogy ismétli önmagát külső formáiban. Az egyéniség megtagadása a színművészeiben a bábjáték felé közeledést jelentené. Mintha egy tökéletes szerkezetű báb az élet minden külsőségét fényképező gép módjára felvenné, aztán deklamáló instrumentummal összekapcsolva újra visszaadná. Lelke azonban nincs, az olyan szorosan együtt jár a szinész egyéniségével, bogy életet és belső karaktert nélküle sohasem nyújthat senki. Nsgy sznéizi sikerek tipikus egyénüés rélkül schssem születtek és amit ma jellemszinészetnek nevezünk, az tulsjdonképen az egyénileg karakterizáló mindazon szereplések neve — akármilyen tulajdonságú szerepnél is —, amelyekben a szinész adja saját lényével, vagyis egyéniségével az alak színét. A színésznek tehát benső értékű művészi siker eléréséhez elsősorban egyéniségnek kell lennie. Rádióláz Bécsben. — Rádiókészülék a legkedveltebb karácsonyi ajándék. — (A Szeged kiküldött munkatársától.) A ragyogó kirakatok, ezek a tündöklő képei a karácsonyi hangulatnak semmiben sem mutatják, hogy Bécs nyomasztó gazdasági helyzetben van. A nyüzsgés-forgás világvárosi méretei megsokszorosodtak és az ismertebb, nagy cégek bejáratánál rendőri kordont vont az elővigyázatos bécsi hatóság. Az idén azonban főleg használati cikkeket vásárol a közönség, a művészeti és luxuscikkek alig kelendők. Egyedüli kivétel az általánosság alól — a rádió. A rádió annyira elterjedt és annyira közkedvelt, mióta néhány hónap előtt berendezték Bécsben a nagy központi állomást, hogy mindenki rádiót akar, a legelő2 kelőbb dámától egész a szénkihordóig, aki este a szűk szobácskában szénporos képpel hajlik a kis rádiókészülék fölé, amely már kétszázezer koronáért is kapható. A rádió bécsi karrierjét egész különösen kezdte meg. Már, mint mondják," egy évvel ezelőtt nagyon sok üzlet mellékesen foglalkozni kezdett rádiókészülékek terjesztésével. A belvárosban, az Opera közvetlen közelében, egy nagy szinházjegyiroda, amely eddig csak színházjegyeket és zenemüveket árusított, egyszer csak azzal lepte meg a közönséget, hogy kirakatait telezsúfolta rádiókészülékekkel és helyiségének nagyrészétrádióüzletté alakította át. Példáját csakhamar számosan követték. Különösen a nagy nyári börzestagnáció után, amikor a kisebb bankok tönkrementek és helyüket nyomban rádióüzletek foglalták el. Számos kávéház is szakított a régi tradíció\ val és ahelyett, hogy előbb bankká alakult volna, egy-két kirakatát rádiókészülékek árusítására engedte át. A rádiókereskedelem ennek ellenére is sokáig pangott Bécsben. Mindenütt rádiót lehetett látni, de egyelőre senki sem vásárolt. Két gátló körülmény miatt nem tudott a rádió elterjedni. Az egyik ok az volt, hogy Bécsben nem rendezték még be a rádió felvevőállomást, amely közvetítette volna a bécsi közönség számára az operaelőadások, hangversenyek leadását, a másik akadály pedig, amely ezzel kapcsolatos, az volt, hogy a használható készülékek, amelyek felvehették volna a külföldi állomások leadását, négy-ötmillióba kerültek. Egy csapásra megváltozott azonban a helyzet Bécsben, amikor néhány hónap előtt megalakult a „Ravag", amely a régi hadügyminisztérium épületében felállította a központi felvevő és leadó állomását, amely gondoskodik a rádióelőfizetők egész napi szórakoztatásáról, még pedig nagyon olcsón, havi harmincezer koronáért, amit Bécsben mindenki megengedhet magának. Természetesen ehhez kapcsolódott a másik gátló körülmény megszűnése is: a legegyszerűbb, csaknem kezdetleges készülékekkel, amelyek már 200.000 koronától kaphatók, kitűnően lehet hallani a bécsi Sendestation teljes műsorát. A rádióláz ezóta ejtette hatalmába Bécset. A központi felvevő-állomás felállítása kitűnő üzletnek bizonyult. Három hónap alatt a lelvevő-állomás magánelőfizetőinek száma 75.000re szaporodott, azonkívül vagy 800 vállalat, társulat és rádiószalon található előfizetői között, amelyeknek előfizetési dija 200 000 koronán felül van havonta. A Rávágnák körülbelül 2 és félmilliárd ko" róna a havi bevétele, mig ezzel szemben a kiadása alig tesz ki 200 millió koronát. Természetesen ezt a hatalmas hasznot azáltal éri el, hogy a műsorát a lehető legolcsóbban, mondhatni csaknem szegényesen állítja össze. Ezért az utóbbi hetekben több lap részéről • erélyes támadás érte a Ravagot, főleg azért, mert a zenei számokat állandóan a Silvingzenekar szolgáltatja, ami összesen 20 millióba kerül a Rávágnák. Ez a zenekar a teljesítményében, az általános vélemény szerint, nem kifogásolható, de — mint mondják — reggelire Silving, ozsonnára, ebédre Silving és vacsorára Silving egy kicsit sok és nem éppen mindég megemészthető. Egy másik „müvészzenekara" is van a Rávágnák, az Eisenprobst-zenekar, amely havi 8 millióért guritja dühbe a bécsi lelkes rádióbarátokat. A laptámadások nem voltak eredménytelenek és azoknak gyors következménye az lett, hogy néhány hét óta a Ravag kitűnő, művészi számokat is illeszt a műsorába. Hires kamaraénekeseket és nagynevű operaénekeseket, továbbá népszerű komikusokat, nagynevű irókat, színészeket is alkalmaz vendégszereplésre. A felvevő és leadó állomás együttesen működik és a legáltalánosabb érdeklődés a kíváncsi bécsiek részéről persze az iránt nyilvánul, hogy miként jutnak el az egyes műsorszámok sok-sok száz kilométer távolságra is a legprecízebben és a leghallhatóbban. Sem a felvevő, sem a leadó állomáshoz nem egykönnyen lehet bejutni, különösen akkor nem, ha ezek működésben vannak és még nem végeztek a napi műsorok leadásával. Engem is elfogott a bécsiek rádióláza, én azonban nem elégedtem meg azzal, hogy egyik, vagy másik rádiószalonban hallgassam meg valamelyik műsorszámot, amelyet az úgynevezett Lautsprecher tesz 50—60 ember számára is egyszerre hallhatóvá, hanem elhatároztam, hogy felkeresem a központi rádió-állomást és ott nézem meg a rádiót, amint működik s amint sok tizezer embernek közvetíti a léghullámokon keresztül a centrumnak gondolatát és akaratát. A leadó állomásra még újságírónak is nehéz bejutni, bécsi újságíró legalább is nem juthat be a felvételekkor. Cs k a bécsiek ismert kedvességének és udvariasságának köszönhető, hogy velem, mint külföldivel, kivételt tettek. A titkár kalauzolása mellett felvezettek a hadügyminisztérium hatalmas épületének negyedik emeletén lévő rádiószobába, amely első pillanatban holmi ravatalos szobára emlékeztetett sűrű, sötét bársony draprériákkal mintegy teljesen elzárkózva a világ zajától. A padlón puha filc volt kifeszítve, hogy felfogja a lépések zaját. A szobában nagy ívlámpa, egy zongora, kottatartók álltak és a hires Silving-zenekar tagjai elfoglalták helyeiket. Teljes csendben várták a felvevő készülék jelzését, amely egy dinamókkal ellátott, automatikusan működő géppel áll összeköttetésben és erős berregéssel adja tudtul, hogy a leadó szerkezet telitve van. Ekkor a legnagyobb óvatossággal feláll az előadó, három lépésre megy a készüléktől és hangosan mondja: „Kérem az 530-ik hullámhosszt." Bemondja a műsor első számát, visszaül a helyére és elkezdenek játszani. A darab végén ismét feláll három lépésre a készüléktől és bemondja: „Három perc múlva folytatjuk." Vicces fiu ez a Silving, mert udvariasan meghajlik és adieut int. A tulajdonképeni leadó készülék, amely a felvevő állomás műsorszámait a nagyközönséghez továbbítja, a másik szobában van. A felvételi szobából egy ablakalaku nyílás vezet emebbe a terembe és ezen keresztül dirigálják a leadó gépek műszerészei az egyes készülékek működését. A leadó szobából a felvett hanghullámok felkerülnek az ötemeletes palota tetején levő anténákhoz. Az anténák 48 méter magasak és a föld színétől számítva 75 méter magasságból bocsájtják szerteszéjjel a világba az 530 méter hullámhosszra beállított rezgéseket. Az anténát nemrégen, néhány héttel ezelőtt meg kellett toldani, mert Bécs egyes külvárosaiban nagyon zavarosan adták csak vissza a külömböző hangtónusokat, amiből eleinte légköri zavarokra következtettek, később azonban rájöttek, hogy az anténák nem elég magasak és a leadott hullámrezgések fennakadtak magasabb épületek, vagy templomtornyok rézkupoláin. Amióta azonban az anténákaf hetvenöt méter magasra emelték, ezek a zavarok eltűntek. Azon a napon, amikor a központi leadó állomáson voltam, az alábbi napi programja volt a rádiónak: Reggel 9 órakor: Piaci hirek. Piaci áruk árjegyzése (Marktberichte). Reggel 11—l-ig: Silving művész zenekar matinéja. Délután 4—6-ig: Silving művész zenekar zenedélutánja. Délután 6—7-ig: Mese-előadás. Maritta Streeten (Reinhardt Bühne). Zenei belétek