Szeged, 1924. október (5. évfolyam, 225-251. szám)

1924-10-12 / 235. szám

iiyts maám ára 3000 kepan MIMII M MW tlfHilinl aindM * Itm náa ári 2000 l» :t«l. BélMHtl iraki 10 l *• Mlkn 49001 I •lrdettf 1 árak i Pélhuttmi I •un. 400, egy hasábon 800 másfi! ha lábon 1200. SzOnf MM ö százalíkkal drágább Apróhirdetés 10 izAig 0001 kor. IxövegkOztl közlemények toronként 6000 korona. Családi trtesité* 45000 koc. V. évfolyam. Szeged, 1924 október 12, VASÁRNAP. 235-ik szám. Dánia könnyei. Dánia törvényhozása ezen a héten elhatározta, hogy leszereli az ország hadseregét és feloszlatja a hadiflottáját, mert nem akar többet háborút látni, esik a béke rendjét, tnnak a biztosítására pedig elég a rendőrség ii. Igaz, hogy Dánia a kicsiny országok kOzött is kicsi, katonaiága és flottája gyerekjáték a militarista nagyhatalmakéhoz képest, éhes ellenségek se ásítoznak rá, — mégis ami Dániában történt, az olyan esemény az emberiség történetében, amilyen talán a könyvnyomtatás feltalálása óta nem volt. Ez nem az örökbéke ugyan, de mégis az első bátor és határozott lépés afelé — és sajátsígoa, hogy az emberilégnek ez az elképzelhetetlenül nagy szenzációja teljesen beleveszett a világsajtóban, a magyart is beleértve, ennek a hétnek a politikai zflrzavarába. Röfid hirt közöltek róla a lapok és azt se kommentálták; pedig a hirben benne volt, hogy a dán költségvetés egyszerre jelentős plusszal záródott is hogy a dán nép az öröm könnyeivel fogadta ezt a határozatot, — pedig s nemzetek sokszor megsiratják ugyan a vezetőik elhatározásait, de azok a könnyek nem az öröm könnyei szoktak lenni... * Ha egy idegen csillagról távcsövei nézhette volna valaki a földet, ó, milyen nagyszerű mulatsága kit volna annak az utolsó tiz esztendő első fcíében I Látta volna a tömérdek földi emberkét, amelyik csak akkora, mint a hangya és olyan sok is és időtlen idők óta öldösi egymást. Látta volna, hogy azok a vizek, amelyek a föld felületét borítják, szép rózsaszintkk a vértől. A palotákon, a sziklákkal páncélozott várak falain lyukat váj az ágyúgolyó és elomlasztja a csöndes kis fecskefészkeket. Mindenütt kis szürke, sárga füstbokréták röpdöstek, lángpántlikákat lobogtatva. Amerre a teleszkóp ellátott, hadban állott az ember negyedfél világrészben éa bőszülten öntötte a vért szárazon, vizén és levegőben. Eleven film volt nagyon, de lassankint egy kiciit unalmassá vált a csillagbeli szemlélődönek. Szétrepedt fedezékek, gránáttölcsérek, hörgő emberek véres arccal és sárga homlokkal, egy, kél, három, négy esztendőn keresztül —, „ej, ez unalmas" — mondta a csillagbéli ember —, „ilyent már Kannibal is csinált, Dzsingiszkán is csinált, Napoleon is csinált, mást szeretnék már látni 1 Valami olyant, ami még sohase volt a világon, de olyant, ugy látszik, nem tud teremteni a háború se 1" Pedig ime tudott, csakhogy ezt nem mutatja meg a teleszkóp a csillagok fiának: azokat a könnyekei, amiket a náluk már valósággá vált örökbékén való örömükben hullatnak a dán apák és anyák, azokat a rettenetes háború termelte, mint ahogy kínokban terem a gyöngy a tenger fenekén. Tündökölnek ezek az uj termékei a földnek, mint a kristály és kerekek, mint az igazgyöngy, de magasabban a kristálytermő havasoknál és mélyebben a gyöngytermő tengereknél: a lélekben teremnek. Ott jegecesedett ki az európai történelem legszomorúbb tiz esztendejében ez a ciodálatos drágakő, amiről már Plinius is irt, de amit eddig nem látott senki: olyan ereje van, hogy elolvad tőle az acél és olyan lágy, hogy enged egy gyermek ujjának is. Ez a minden poklokon keresztülment és a szenvedésekben kijózanodott emberiség könnye. Egészen más, mint azok a könnyek, amelyeket eddg ismert az ember: a megpróbáltatások napjaiból, a virrasztó anya éjszakájából, a megtévedt ember bűnbánatából, gyerekszobákból, ravatalok mellől. Olyan ezek közt a dánok könnye, mint az ívlámpa az izzó-lámpák közt. Sápadtabb a fénye, de ragyogóbb. Egy felemelő nagy érzés ősereje csillan a magjában, körülötte pedig az uj emberiség uj reményeinek aranyszövedéke bogozódik. Tudjuk, hogy ez nem az örök béke még, mert még measze van odáig és nem a senkinek se vétő bárányokon múlik az örök béke, hanem a tigriseken és oroszlánokon és azok még nem dobták el fogaikat és körmeiket, löt folyton élesítik őket az imperializmus köszörükövén. Tudjuk, hogy sok még a hitetlen, nagy a konokság és szándékos megátalkodottság és a világ népei még annyira sincsenek, hogy tudomásul vennek Dánia könnyeit, amelyen mindenért hullanak, azért is, ami elmúlt, azért is, ami van: elrothadt vétkekért, izétporlott csontú gonoszságokért, ismeretlen végzetekért, melyek lábunk alatt túrnak a sötétben, mint a vakondok és a fejünk fölött lebegnek, mint a denevér. De mindegy, az értelem hajnala mindenütt hasad és a hajnal ellen nem lehet harcolni és el fog jönni az az idő, mikor S az örök háború temetésén és az örökbéke születésén az egyik pólustól a másikig és az egyik óceántól a másikig mindenütt kiesik a nemzetek szeméből az az örömkönny, amelyet most a dán apák és dán anyák ejtenek szivükhöz szorított gyermekeik szőkefürtü fejére. És lehetetlen az, hogy ezek a csodálatos drágakövek, amelyek az utolsó háborúból termettek, leperegjenek a földre és beigya őket a homok, mint ahogy évtizedeken keresztül beitta az embervért. Ugy kell, hogy angyalok gyűjtsék őket aranykehelybe és mikor az megtelik, belesüssön az Isten mosolya, aki a miga képére és hasonlatosságára teremtette a föld minden gyermekét. £i Isten és emberek összemosolygásából születik meg a béke és abban a percben olyan Bzivárvány í /ellik fel a földről az égre, hogy elkápráztatva fogja be szemét .a távol csillagok fia. MMWMMMMIMM^^ A haldokló Róma visszatér. Irta: Tonelií Sándor. Vannak-e uj dolgok a nap alatt és vannak-e történelmi korszakok, melyek megismétlődnek? Lehet-e azonosságokat találni különböző korszakok embereinek gondolkodásában, érzésében és cselekedeteiben? Sokan azt mondják, hogy igen. Oswald Spengler, a szörnyűségesen nagy koponyájú német, ahogy öt Rákosi Jenő elne vezte, két testes kötetben bizonyítja, hogy a tudományunk, művészetünk, kutturánk az ívnek ugyanazon a lehajló görbéjén van, amelyet Görögország végigélt Perikies idejének aranykora útin. A jelenségek szerinte párhuzamosak. Tudományban az egyetemlegesség helyett specializálódás, irodalomban erő helyCt negédesség, művészetben a komoly fenség helyett cirádás jón oszlop, barokk és szecesszió. A hasonlatosságok tényleg meglepőek. De talán még több a hasonlatosság a császárság korának a Rómájával. Az is olyan korszak volt, mikor a civilizáció elébe nyomult, vagy föléje kerekedett a kulturának. Akkor is bizonyos lelki felbomlásnak a tünetei mutatkoztak, melyek ma is tagadhatatlanok. A modern ember — némi túlzással természetesen — nem egyéb, mint a gépek és villamosság korában élő római. Róma alatt értve természetesen a hanyatló császárságnak a korát Melyek - modern ember életének jellemző vonásai? Mindenesetre kapkodás és idegesség. Sokféle, de összefüggéstelen tudás tükröződik vissza egész egyéniségében. Régente a tudás mennyisége kevesebb volt, de alaposabb és biztosabb. Kevesebb volt a könyv, de olvasták, megtanulták őket és hittek bennük. Voltak könyvek, melyek egész nemzedékek gondolkodására és érzelmi világára nyomták rá a bélye- r güket. A mai nagy könyvtermelés mellett tömérdek selejtes írás kerül forgalomba. A könyveket kapkodva nézegetik, átfutják, elfelejtik. A nagy könyvtermelés lerontja az igazi könyvkultúrát. A háboius gazdagok és irodalmi gigerlik igényeinek kielégítésére készült amatőr kiidások legnagyobb részénél mellékes a tartalom s csak a papír, a rajz, a kötés, sőt gyakran még az sem, hanem a csekély példányszám és a könyv ritkasága a fontos. Ezek a könyvek nem olvadásra készülnek, hanem a bélyeg- vagy pipagyüjtéshez hasonló szenvedélynek a kielégítésére. A nyugtalanság az irodalomban, művészetben, iparművészeiben beteges kilengésekre vezet. Futurizmus, kubizmus ennek a jelenségei. Nemcsak a művészi, hanem az erkölcsi és társadalmi értékelések is bizonytalanok. Mélynek irondják, ami zavaros s érthetőnek, ami tetszetős. Kételkednek mindenben, társadalmi berendezésben, parlamentarizmu ban, művészetben, tudományban és végcélban egyaránt. Szellemi nomádizmus uralkodik az egész világon, mintha ac embereknek nem volna lelki hazájuk, majd i't, majd o t ütik fel mozgó tanyájukat, de állandót nem építenek. Az igazi konstrukciós elv megdöbbentő módon hiányzik azoknál, akik magukat konstruktivoknak szokták nevezni. A nyughatatlan léleknek művészetben, politikában, életben egyaránt szüntelenül uj izgalmakra van szüksége. A sportok a testnevelés eszközéből versennyé, megélhetési eszközzé és a hazárdjáték ujabb nemévé fajullak el. Emberek megdöbbentő módon lengenek ki a szélső konzervativizmustól a bolsevizmusig és vissza, mint nagyon sok esetben tipasztalhattuk. A háború lehet kényszerítő szükség, lehet, hogy államférfiú a nemzet jövőjének megmentése érdekében ultima ratio gyanánt szánja rá magát. De 1914 előtt voltak sokin, akik a háborút csak uj, izgató, még nem ismert élmény gyanánt várták. Valami, ami hat az idegekre, akár a morfium. A háború után Amerikából valóságos turista áridat indult meg Franciaország elpusztult vidékeire. Érdekes körülmények között akarták látni Franciaországot. Az összeomlást megelőző időknek egyik visszataszítóan perverz jelensége volt, hogy voltak kapit« listák, akik társadalmi forradalmat hirdető lapokat támogattak. Voltak glasié-keztyOs és vasalt nadrágos forradalmárok, akik semmi rokonszenvet sem éreztek az alsóbb osztályok iránt, bódító parfümökkel védekeztek az illata ellen, de csinálták, vagy segítettek csinálni a felfordulást, mert Í

nromániások módjára látni akarták a tűznek a ellángolását. Nemcsak a gondolkodásnak, hanem magának a társadalomnak is hiányzik az egysége. Mig a patriarkális világban mindenki érezte a saját rendeltetését és egy nagyobb, felsőbb hatalomtól megszabott rendbe való tartozását, ma általános nyugtalanság tapasztalható az egyes társadalmi csoportok elhelyezkedésében is. Ez a nyugtalanság pedig nemcsak anyagi természetű. Sokkal mélyebbről fakad és a színezete az, hogy az egyes osztályok nem tudják, vagy nem akarják egymást megérteni. Ha nem is teljesen ellenségül, de legalább is idegenül állanak egymással szemben. A tömeges együttlakásánál fogva az utolsó évtizedek folyamán súlyában és jelentőségében erősen megnövekedett ipari proletariátás felveti a kérdést, hogy miért van ö, éppen ő egy bizonytalan és kilátástalan sorsra kényszerítve és erőszakos eszközökkel kísérli meg ennek a sorsnak a megváltoztatását. A katona ugy véli, hogy valamely szociális kiválóság, mely hivatásában nyilvánul meg, felülemeli őt a többi társadalmi osztályokon. Az orvos és mérnök lenézi a jogászt, aki a paragrafusok béklyóival akarja megkötni az életet és csavarmenetesen kezeli az igazságot. A disznókat nevelő kisgazda különbnek tartja magát a jövendő polgárt nevelő tanárnál, mert annak lábon járó gazdaság nem röfög az udvarában. A megvagyonosodott iparos és kereskedő s általában a kapitalisztikus foglalkozások minden képviselője rosszul leplezett irigység hang-