Szeged, 1924. október (5. évfolyam, 225-251. szám)
1924-10-24 / 245. szám
1924 október 24 SZBfllP 5 — A kenyér megdrágítása miatt a hatósági kényéi üzem megkétszerezte termelését. Több izben foglalkoztunk már a szegedi pékiparosoknak azzal a mozgalmával, amelynek az a célja, hogy a város szüntesse meg teljesen a redukált üzemmel dolgozó hatósági pékmühe yt. Rámutattunk a pékiparosok kívánságának jogosulatlanságára, mert a hatésági péküzemre a kenyérárak szabályozása érdekében szükség van és mert a hatésági péküzem a városi jótékony intézetek kenyérszükségleíének kielégítése után csak nagyon kevés kenyeret készit és azt is az igazolt városi szegények között osztja szél. A hatósági péküzem kenyeréből csak nagyon kevés jut a szabadforgalomba, hiszen a napi termelése mindössze tiz-tizenkét mázsa. A buza áremelkedésének ürügyével a szegedi pékiparosok most erősen felcsap ák a kenyérárakat. Az áranarchia letörése érdekében a polgármestertől nyert értesülésünk szerint a hatósági péküzem megkétszerezte napi termtlését és csütörtöktől kezdte néhány külvárosrészi tejcsarnokban és a vdros kenyérbódéiban megkezdte a kenyérdrusitást. A hatósági kenyér közel ezer koronával olcsóbb, mint a pékek kenyere, igaz, hogy a hatósági péküzem egyelőre csak barna kenyér sütésével foglalkozik. — A Ferenc József-tudományegyetem Barátai Egyesületének orvosi siakosztálya október 25-én a sebészi klinika tantermében orvosi szakülést tart. Elnököl: dr. Meskó Zoltán. Tárgysorozat: Dr. Kovács József „Az. árviz utáni Szeged egészségügyi viszonyairól" tart előadást. A szakülés kezdete délután fél 6 óra. — Sienkieviczet hazaszállítják Varsóba. Bécsből jelentik: Abból az alkalomból, hogy Sienkievicznek, a nagy lengyel irónak földi maradványait Bécsen keresztül szállítják át Weveyből Varsóba, csütörtökön délelőtt az itteni lengyel templomban gyászistentisztelet volt, amely után a bécsi lengyel kolonia tagjai, élükön Lasotzki lengyel követtel a Franz Josef-pályaudvarra mentek, ahol a holttestet ünnepélyesen köszöntötték. Több szónok méltatta az iró jelentőségét, majd a vonat folytatta útját a költő holttestével Prágán keresztül Varsónak. — A Somogyi-telep kapitánya. A Somogyite'ep lakossága különböző közmüvek kiharcolása után megkezdte a telep közigazgatási szervezetének kiépítését is. A szervezet mintája a városi kül erületek szerveze e. M nden u'cának meglesz a képviselője és a képviselők élén a kapitány áll. A telep lakosságának kívánságára a polmester már meg is biz a a telep kapitányi tisztjének betöltésével Tar József siketnéma intézeti tanárt, aki az első telepesek közül való és a 75. számú telken épített magának házat. Tar József Somogyi-telepi kapitány, akinek állása tiszteletbeli, csütörtökön tette le a hivatalos esküt a polgármester előtt. — Az evangelikus nővédő szövetség konferenciája Szegeden. Az evangélikus nővédő szövetség beadványban arra kérte a város tanácsát, hogy a november 14-től 16-ig rendezendő országos konferenciára engedje át a városháza közgyűlési termét. A tanács ugy határozott, hogy a szövetség kívánságát teljesiti. Tiz heti vagy bárom havi részletfizetésre vásárolhat Fodor István cégnél, Attila-u. 9. sz. 575 — A Máv. mérnökök ragaszkodnak a pótlékok aranyparitásra való emeléséhez. Budapestről jelentik: A KANSz államvasuti csoportjának mérnöki szakköre ülést tartott. A gyűlés résztvevői kimondották, hogy ragaszkodnak az 1907. LV. t.-c. mellékletét képező összes pótlékok és kedvezmények aranyparitásos alapon való visszaállításához és az átalányok olyan megállapításához, amely a létminimumot biztositja. Délvidéki Központi Bank Rt. (Dugonicstér 11.) ebö helyű betáblázásra kö csönöket folyósít kedvező feltételek mellett. 620 — A nemzeti zászló, mint cégérdisz. Néhány hét óta érdekes harc folyik két ismert nevü szegedi iparos, Mandel Zsigmond és Hodács János kocsigyárosok közölt. Hodács János négy hónap előtt feljelentette Mandelt a nemzetvédelmi parancsnokságnál, amiért reklámtábláját nemzetiszínű zászlókkal diszitette. Mandel a hatóságok figyelmeztetése után eltávolította reklámtáblájáról a zászlókat, de néhány hét múlva az egyik környékbeli város vásárán ugy tapasztalta, hogy Hodács János teszi azt, amitől őt eltiltották, cégtáblájára két nemzetiszínű zászlót tűzött ki. 0 is följelentette Hodács Jánost az illetékes közigazgatási hatóságoknál. Följelentést tett ugyanezért Hodács ellen a kisteleki csendőrség is. Az ügy jelenleg a szegedi rendőrség előtt van. A Szeged karácsonyi ajándékkönyve nagyértékü gyakorlati tanácsadó lesz, aminőhöz hasonlóval magyar olvasó mérj nem rendelkezik s amely elsőrendű szakemberek tollából nyújt tájékoztatót a mindennapi élet valamennyi kérdésében. A Szeged karácsonyi ajándékkönyvére, tartalmánál fogva, mindenkinek szüksége lesz. Ha tehát figyelembe vesszük bolti árát, amely természetesen igazodni fog terjeaelméhez, tartalmához és szükségességéhez, ha továbbá figyelembe vesszük, hogy minden előfizetőnk teljesen dijlalanul kapja, a Szeged előfizetési ára leszállt az eddigi felére. >1 m I Paprikacsalásért letartóztatták özvegy Ábrahám Jánosnét. Szeged, október 23. (Saját tudósítónktól.) A szegedi rendőrség csütörtökön délelőtt egy nagyszabású paprikacsalási ügyben fejezte be a nyomozást és a paprikacsalót előzetes letartóztatásba helyezte. A paprikacsalási ügyek az utóbbi időben szinte napirenden vannak, óriási kárt okozva ezzel a szegedi paprika jó hírnevének. Az ügy előzményeihez tartozik, hogy a gyógynövényforgalmi hivatalban, ahol a paprika minősítését jelző cimkék és plombák hivatalos lerakata van, hetekkel ezelőtt egy idősebb asszony, özv. Ábrahám Jánosné dúsgazdag és ismert paprikatermelő jelent meg, aki különböző ürügyek alatt megismerkedett a hivatal szolgaszemélyzetével. Igy özv. Ábrahámné szorosabb viszonyba próbált kerülni Gál Simonnéval, az iroda takarítónőjével, akit arra kért, hogy szerezzen neki az iroda raktárából ólomplombákat és címkéket, amelyeket a régi zsákokról levesznek. Ábrahámné busás jutalamat igért a takarítónőnek, aki azonban húzódozott a lopás elkövetésétől. Ábrahámné végre is elmondotta, hogy a címkékre miért van szüksége és magas jutalmat igért a takarítónőnek, ha neki ebben segédkezik. A takarítónő minden egyes találkozást bejelentett főnökségének, ahol ugy határoztak, hogy Ábrahámnét leleplezik. A takarítónő Ígéretet is tett megbízójának, hogy szerez ilyen plombákat és azt október 23-án a református templom mellett átadja Ábrahámnénak. A találkozón meg is jelentek mindketten, amikor is a takarítónő 15 címkét adott át megbízójának. Ábrahámné nagyon megörült a címkéknek és kétszázötvenezer koronát adott át a takarítónőnek azzal, hogy a további kétszázötvenezer koronát a délutáni órákban adja át. A gyógynövényiroda jelentette az esetet a rendőrségnek, ugy hogy Ábrahámné és a takarítónő találkozását a detektívek figyelemmel kisérték és egy alkalmas pillanatban Ábrahámnét felszólították, hogy kövesse őket a rendőrségre. Ábrahámné először tiltakozott a bekisérés ellen, majd méltatlankodva mégis felment a rendőrségre. A detektívek Ábrahámné szemébe mondták csalási manőverét, amire Ábrahámné megtörve ismerte be bűnét és mondta el az egész paprikacsalás ügyét. Elmondta, hogy a plombákra és a címkékre azért volt szüksége, mivel Jugoszláviába nagyobb paprikamegrendelést kapott s a kért rózsapaprika helyett csak silányabb minőségűt akart szállítani. A beismerő vallomás után özv. Ábrahámné különböző mesékkel állott elő ártatlanságának bizonyítására, azonban a csütörtök délelőtt kihallgatott tanuk kivétel nélkül Ábrahámné bűnösségét igazolták. Ez ügyben a rendőrség különben tovább nyomoz, mivel az a nézet alakult ki, hogy Ábrahámné üzelmeiről másoknak is volt tudomása. MMMMMMMMMM^^ — A csónakkataaztrófa áldozatai még mindig nem kerültek elő. Pollák Emil és Mirbach Oszkár gróf, akik — mint jelentettük — a pócsmegyeri csónakkatasztrófa alkalmával a vízbe ugrottak, még mindig nem kerültek elő. A hozzá'attozók egyre remélik, hogy az elhagyatott partvidéken valahol rájuk találnak és ezért csütörtökön reggel ujabb kutató-expedíció ment ki Pócsmegyerre. A rendőrség viszont a dunamenti falvakat hivta fel, hogy figyeljék : nem viszi-e arra a viz a szerencsétlen emberek holttestét. — Tiz százalékra csökkenti a vízumdíjat — Lengyelország. Varsóból jelentik : A lengyel kormány elhatározta, hogy az útlevelek láttamozási illetékét 100 márkáról 10 márkára csökkenti, ha Németország hasonlóan cselekszik. Hermán Lipőt három olajfestménye alkalmi — Tüz a szinház egyik női öltözőjében. Csütörtökön este hat órakor a szinház női kardalos öltözőjében könnyen veszélyessé válható lüz támadt. A színházi tüzörség ébersége a tüzel azonnal eloltotta, u?y hogy a teljes apparátussal kivonult tüzőrségnek már semmi dolga nem akadt. A színházi tüz a női öltözőben felállított uj kályhától támadt, amikor is a kályha mellett egy könyves láda meggyulladt. A kár jelentéktelen. — Borzalmas gyilkosság Halieben. Halleből jelentik: Hornhauzen mellett ismeretlen tettesek leütötték és kirabolták Stangerbain Henrik gazdag marhakereskedőt s azután elásták a répaföldön. Reggel a répaszedő munkások nyöszörgést hallottak a hantok alól. Hamar felásták a földet és megtalálták a véres testet, amelyben még élet volt. A szerencsétlen embert beszállították a hallei közkórházba, az orvosok azonban nem bíznak Telefon 11-85. Korzó Mozi Telefon 11-85. áron eladó Szalaynál, Kölcsey-u. 5. 62i " felépülésében •8 HU ifi m «K <8 <3 «K ^ Nagy kalandordráma 8 felvonásban, i Október 24-én, 25-én és 26-án, pénteken, szombaton és vasárnap: ARANYORSZÁG Főszereplő: Milton Sills. Azonkívül: párisi Olympiád IX. része. ^ Előadások kezdete: Hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Uri szabóságomat üo 27 en Dugonics-tér II. sz. alá helyezem. rrnlmítadt.