Szeged, 1924. október (5. évfolyam, 225-251. szám)

1924-10-24 / 245. szám

6 SZ BOB D 1924 október 23. Az urak is dolgoznak — tréfából. A délvidéki sváb szereti a kedélyességet, bár ez néha furcsa formában nyilvánul meg nála. Ilyen tréfás ember Kolbász Mihály zsombolyai gazda is, aki tréfálkozva viselte el a szerb uralmat s épp ugy lüri most a románt. Mint általában annak a vidéknek a lakosai, ujabban ő is ciroktermesztés­sel foglalkozik. Most van a vágás ideje s Kolbusz a mult héten szóbahozta az ügyet a nagyvendég­lőben. — Hány hold cirkod van? — kérdezte Molnár János kocsmáros. — Nyolc. — Hogy adod el a termést? — Százezer leiért. Alighogy kimondta, nyomban eszébe jutott a tréfa is. — Ha azonban a jelenlévő urak vállalkoznak rá, hogy ők vágják le, megkapod ötvenezerért. A jelenlévő urak Zsombolya együvétartozó kisebb­ségei, magyarok és németek, ottrekedt honorátio­rok, akik elérkezettnek látták az időt, hogy vissza­tréfálják a vicces Kolbuszt. — Vállald, János, mi levágjuk! János felcsapott s ezzel meg volt kötve az üzlet. Az urak pedig már másnap kimentek a földekre, hozzákezdtek a munkához, a megállapodásnak megfelelően. Lakkcipőben, glaszékeztyüben, fel­gyűrt nadrágban. Hogy el ne unják magukat, Molnár vendéglős kirendelte szórakoztatásukra a cigánybandát és mozgósitotta konyhájának, pincé­jének minden kincsét a közbeeső falatozások szempontjából. Egy hete tart már a szórakozás, a napokban lesznek készen. Jókedvű mindenki, csak Kolbusz Mihály tépi a haját, mert az 50.000 lei mégse tréfadolog, felül van az a húszmillión is. A cirok­vágó urak a hét végére cirokbálat terveznek, meg­hívnak arra minden zsombolyai nőt és férfit, de azt is elhatározták, hogy Kolbuszt kihagyják a mulatságból. Annak a savanyu arca elrontaná a többi kedvét. V Érdekes az ügy anyagi része is. Molnár vendéglős 50.000 leiért vette meg a nyolc holdnyi termést, aminek csak a magjáért 80.000 leit ígérnek máris. Hol van még a drága cirok, ami legalább 150.000 leit megér, hiszen a legkeresettebb cikkek közé tartozik. Hogy pedig az uraknak is használjon az egész­séges testmozgáson kivül a dolog, a vendéglős kijelentette, hogy nem akar nyerészkedni, a tiszta hasznot felosztja közöttük. Körülbelül 30.000 lei jut egyre-egyre, az is van tizenhárommillió ma­ar korona. Szellemi munkával senkinek sincs i—lO nap alatt ennyi jövedelme. — Már csak azért is meg kellett ezt tennünk, mesélte informátorunk, mert Kolbusz azt hitte, hogy az orránál fogva vezethet mindenkit. Nemrég a kukoricával csinálta meg ugyanezt a tréfát, de másnapra megbánta és sztornírozni akarta az üz­letet. Akkor a vevő a bírósághoz fordult s az kötelezte Kolbuszt a feltételek betartására. — Százhuszmillió korona értékű lisztet csalt ki egy kereskedőnő. A debreceni Tranka­malom feljelentést tett Reisinger Mária üzlettulaj­donosnő ellen, mert a mázsacédulákat meghami­sítva, mintegy százhuszmillió korona értékű lisztet csalt ki a malomtól. Reisinger Mária tudni sem akart a vádakról, később azonban beismerő val­lomást tett. A malomból kicsalt lisztet rendkívül olcsón árusította és valósággal megkontreminálta a lisztkereskedőket, ugy hogy a malom környékén < levő két lisztkereákedő kénytelen volt becsukni üzletét. Helyaztike miatt minden elfogadható áron részletre is elad olajfestményeket Engel Lajos mtikereskedése. IOO — A negyedik emeletről levetette magát egy úrinő. Budapestről jelentik: Ma este a Rudolf-tér 1. számú ház IV-ik emeletéről egy uriasan öltözött idősebb nő leugrott és az udvar közepén nyomban meghalt. Az öngyilkos özvegy Deutsch Béláné székes­fehérvári születésü 54 éves magánzónő, afeletti bána­tában lett öngyilkos, hogy fivére elmebajban meg­betegedett. Jókai album "-át ingyen kap]a karácsonyi ajándékul, ha előfizet a Pesli Naplóra, vagy megveszi naponta az utcai árusítónál. Előfize­tésedet : Szalay Kölcsey-u. 5. vesz fel. »2t UJltásl Fodor István cégnél, A!tila-u. 9. sz. a. minden kispénzű ember is elegánsan kiöltöz­hetik, mert nem kell milliókat kifizetni kész­pénzben, hanem részletre is vásárolhat. 575 HiT€Ci€K€T előnyösen folyósít, BETÉTEKET felmondás nélküli kifizetésre átvesz, minden ágában rendelkezésre áll a Magyar-Olasz Bank fiókja 612 Vörösmarty-utca 5. szám (Kaszinó-épület). Varga Mihály i Szeged Telőfen 468. ,« Hndl-iíca 4. Mindennemű kötéláru, zsineg, zsák, ponyva, szőlőkötöző fonalak és háló gqfcrl >r»n kaphm. „HA-HA" CIPŐÁRUHÁZ SZEGED, Kelemen* 12. Mielőtt szükatjletét beuerxl kérjük frii kirakatainkat megtekinteni, 538 Férfi Comod cipők 45 An nnn «# -46 számig . . 40.000 K-M Gyermek lüzős cipük 100.000 „ Női magas cipő fran- OI-n nnn u cia lorma . . ^OU.UUU K Hői magas cipő. Iack oen ««« kapli és Iack dísszel ÉOU.OOO „ Férli fűzős cipő onn nnn erős kivitelben MUUU Nagy harisnyavásár I Olcsó árusitás mig a készlet tart! Telefon 16 33. SZÉCHÉNYI NSOZI Telefon 16-33. Október^24., 25. és 26-án, pénteken, szombaton és vasárnap EMIL JANNINGS főszereplésével: Quo Wadis ? Sienkievitz világhírű regénye 10 felvonásban. Teljesen uj feldolgozás! % Előadtok k ;dete: Hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. A szinház heti műsora. Péntek: Troubadour, opera. Operabérlet 4. sz. Szombat délután, ifjúsági előadás: Traviata, opera, • — Este: Kurucfurfang, népszinmü. Premierbérlet A 8. i Vasárnap délután : Árvácska, operett. — Este: Kuruc­furfang, népszinmü. Premierbérlet B 7. sz. Kiurina Berta. Rég nem látott eksztázisban tombolt csü­törtökön este a hallgatóság Kiurina Berta hang­versenyén. Örömtől kipirult s az izgalomtól lá­zas ajkakból kirobbant a kiáltás: — Éljen I Kiurina aranyos kedélyétől, bensőséges, egye­nes egyéniségétől távolesik a pózolt érzel­messég, a merev kolorafura gőg. A hangja meleg, fényes s mi csak nézzük és hallgatjuk és eszünkbe jut, mily szép lehetne minden itt lent a földön. A műsor, amit Kiurina hozott, uj. Latszik, hogy oly levegőben él, amety kívánja és köve­teli a rcüvésitől, hogy tanuljon és ne az el­ropogtalotl csemegéket tálalja fel unos-untalan a hangvertenyközönség asztalára. Haydn, Marsch­ner, Bizet: ária a Gyöngjhalász cimü operá­ból és Gtldmark exotikus forróságu müdalai mind oly számok, amelyeket vagy egyáltalán nem, vagy nagyritkán hallunk énekesektől. Tul« fűlött temperamentuma Kiurinát is viszi a te­hetséges intellektuellek magasságába. Haydn: „Hanna áriája az Évszakokból" egyetlen da­rabból formált mesteri szobormű, a tavasz vi­rágzó cseresznyefáinak imádata. Mindennek tökéletes közvetlenséget adott csodálatos tech­nikájának lágy, szinte anyagtalan finomsága. A recitativók ritmusát átfogta valami pajkos, szi­porkázó könny e'müséggel, aizal, amely tüzelte Haydnt és rokon volt Weber kedves barátjával, Marschnerrel is. Igazán elemében akkor voll, amikor Johinn Strauss táncra ringató, hajlé­kony melódiáit éneneüe. Kigyúltak hangjá­ban a régi császárvárosnak, Bécsnek gyöayö­rei, ábrándos szemek huncut villanásai és sok kseagás, amelyben visszhangzott a mult és elörevilágilott a jövő. Az örök ifjúságot, ezt hozfa magival Kiurina Bécsből és ehhez az elmaradhatatlan kíséretet a műsorban: Verdit. Nem voltak sokan, de a lelkesedés bősége­sen kárpótolta a művésznőt az üres széksoro­kért. Ráadásul Toscát és két müdalt énekelt. A kíséretet Flchtner Sándor kitűnően látta el. /. v. * Filharmonikus 2-tk bérleti hangverseny vasár­nap délelőtt fél 11 órakor, Fichtner Sándor karnagy vezénylete alatt. Közreműködik Récsey Sári zongora­művésznő. Műsoron : Schumann: A-moll, zongoraver­seny, Mendelssohn: Skót szimfónia, Beethoven: Egmont­nyitány. Jegyek 15—5o ezer koronáért a Belvárosi Mozinál. Schlamadlnger Erny zongoraművésznő és ttuastlger József, a bécsi Népopera első baritonja nov. 29-én, szerdán tartják együttes hangversenyüket gyönyörű és változatos műsorral. Jegyek a moziknál. Telmányi Emil hegedüestje nov. 18- án. (Harmónia.) * Ma esrte Troubadour, Verdi operáját játsza a színház. Főszereplők: Kertész, Sugár, Vass Manci, Zitta Emma, Molnár és Herczegné. * Szombaton lesz Bokor Kurucfurfangjának rep­rlze. Bokor József neve a magyar népszinmü és ope­rett irodalom történetében korszakot jelentett. A régi színházba járók bizonyára a legkedvesebben emlékez­nek vissza a Kis alamuszi, a Télen és a Mária bátyja darabok stílusára, ötletes meseszövésére és legfőképen a nagyszerű muzsikájukra. Bokor Józsefben, aki a régi Népszínháznak először színésze, aztán karmestere, végül rendezője lett, a költői és drámaírói véna a leg­szerencsésebben egyesült a legértékesebb zeneszerzői tehetséggel. Darabjai sikerének és fennmaradó értéké­nek a szövegíró és zeneszerző personál uniós viszonya a titka. Bokor összes müveinek koronája a felújításra kerülő Kurucfurfang. amelyhez Blaháné egyik legtöké­letesebb alakítása fűződik. A szombati felújításon e nagyszerű szerepet Faith Giza játsza, aki íz ilyszerü népies níalakok pompás megjátszásával mindig és mindenütt hgszebb sikereit aratta. A Kurucfurfang fő­szerepeit Olah Ferenc (Tetény kapitány), Harsányi Miklós (Bedő strázsamester), Herczeg Vilmos (Bögözi Lőrinc), Delly Ferenc (Senki Tamás), Kristóf Ferenc (Futó), Molnár Rezső (Kertész bácsi), A. Faith Giza (Bözsi), Eőry Erzsi (Ilona), Uti Giza (Becskiné), Len­gyel Giza (Katica), Veér Judith (Czinka Panna) játszák. A rendezés nehéz munkáját Rátkai Sándor végezte. A zenekart Beck karnagy vezényli. * Operabemutató Szegeden. A szinház zenei munka­programjába felvett dalmű bemutatók közül Giordano Szibériá-jAval a jövő héten teljesen elkészül az opera­személyzet. A modern és verisztikus olasz muzsika legnagyobb élö reprezentánsa az orosz népzene ele­mekkel teleszőtt nagyszerű müvének előadására eddig még csak a legelsőbbrendü énekesekkel és a legtöké*

Next

/
Oldalképek
Tartalom