Szeged, 1924. október (5. évfolyam, 225-251. szám)

1924-10-24 / 245. szám

* z b o i? n 1294 október 23. Az általános kereseti adó. Irta: Wimmer Fülöp. A pénzügyminiszter ur és a pénzügyigazgatóság jóvoltából ebben a kereskedőket és iparosokat komoly bajjal fenyegető ügyben odajutottunk, hogy az első izben kivetett adókat jelenleg revideálják, a revizió alapján uj kivetést készítenek. Az uj kivetésről az adózókat a szokott fizetési meghagyá­sok utján értesíteni fogják, ugy hogy azok ügye, akik az uj kivetéssel netalán meg lesznek elégedve, véglegesen elintézettnek tekintendő lesz, — mig azoknak, akik — sajnos — túlnyomó nagy szám­ban az uj kivetésekbe sem nyugodhatnak bele, a felszólamlási bizottságokhoz kell fordulniok. Dacára annak, hogy a pénzügyminiszter ur­nák köszönettel tartozunk, elvben előzékeny és gyors elintézéseért és főleg a pénzügyigazgatóság­nak igazán hálásak kell, hogy legyünk, mert amennyire ez tőle fügötf, az adózó polgárokkal szemben ezúttal minden irányban a legnagyobb előzékenységet tanúsította, sajnos, mégis konsta­tálnunk kell, hogy a revizionális eljárás nem hoz­hatja meg a kívánt eredményt. Nem hozza meg azt tudniillik, hogy az adózók nagyrésze a revi­deált adóba belenyugodhat és csak egyesek, ha nagyobb számban is fordulnak a felszólamlási bi­zottságokhoz és pedig a minisztérium azon ren­deletn folytán, hogy a pénzügyi közegek egye­lőre az annyira hibásan történt első kivetést a re­vizió folyamán csak 30 százalékig mérsékelhetik. Ez annyit jelent, hogy az első izben helytelenül kivetett 1.660,000 aranykorona, vagyis több mint 28 milliárd, csak 14 milliárd tényleges adóra szál­lítható le a revizió alkalmával, ami megint azon számban nyer kifejezést, hogy a mult évben 800 millióval véglegesen megállapított adó ennek 18­szorosára fog a revizió alkalmával kivettetni. Ha pedig a pénz rosszabbodása a mult évi adó öt­szörösét igazolja, maraa még mindig annak 13­szorosa, amelynek kivetése a mai viszonyok kö­zött, amelyeket itt újból nem akarok jellemezni, ha csak avval nem, hogy ezek a viszonyok jelen­leg úgyszólván naponta lényegesen rosszabbod­nak, úgyszólván teljesen indokolatlan és csak azt eredményezi, hogy az adózó polgárság elégedet­lensége ugyancsak egy leszállított kisebb összeg ellen fordul, de egyes kivételes esetektől elte­kintve, tulnagy részében továbbra is indokoltan fennáll. Ezek után a már fent jelzett eredményre kell, hogy jussak, hogy a szóbanforgó miniszteri rendelettel, amely az első izben kivetett adóknak csak 50 százalékos mérséklését engedi meg, a pénzügyminiszter ur a revizió tulajdonképeni cél­jának elérését lehetetlenné telte és különösen a fel­szólamlási bizottságok szándékolt tehermentesíté­sét megakadályozta. Mindezeket pedig oly célból és azon remény­ben szögezem itt le, hogy a pénzügyigazgatóság ezen kétségtelenül általa is ismert helyzetnél fogva — még mielőtt a másodszori végleges kivetéseket elvégzi — újból sürgősen a pénzügyminiszterhez fordul, kérve a most már általános tudomás sze­rint annyira túlzott első kivetésnek a mult évi adóknak legfeljebb tízszeresére való leszállítását. Ez még mindig nyolcmilliárd tényleges adót je­lent és amelynél nagyobb összeget tényleges kere­seti adóban és az ennek megfelelő jövedelmi adó­alapnak a ma fennálló, annyira sajnálatos vi­szonyok ismerete és tekintetbevétele mellett ma Szeged páros polgárságára kivetni nem lehet és nem szabad. Csakis ez esetben várható és remélhető az, hogy a polgárság legnagyobb része meg fog nyu­godni és csak egyesek fognak az adófelszólam­lási bizottságokhoz fordulni. Azért van némi reményem ezen igy proponált és kérelmezett eljárás a pénzügyigazgatóság ré­széről történendő követésére, mert a pénzügyigaz­gatóság vezetői az adófizetők képviselőivel most már négy napon át folytatott érintkezése alatt az annyira sajnálatos viszonyok tényleges fennállásá­ról kétségtelenül meggyőződtek. i Nyolc uj tanítói állást töltenek be november első napjaiban. Szeged, október 23. (Saját tudósítónktól) A város belterületén 101 tanítói állást szerveztek, amelyből eddig csak 88-at töltöttek be. A szep­tember hónapban aktuálissá vált uj tanítói választások — mint ismeretes — a város és az állam között felmerült illetékesség miatt maradlak el. Az állam ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy az uj tanitói állások betöltésénél elsősorban a B-listára helyezett tanítókat vegyik figyelembe. A város ellenben saját fiait akarta először előnybe részesíteni s emiatt azután el­maradtak a választások, értéktelenné váltak a korteskedések, amelyeket a jelöltek oly nagy buzgalommal kifejtettek. Ujabb tervek szerint a megüresedett tanitói állásokat még november első napjaiban be'öltik válasz'ások utján. A választásoknál elsősorban a szegedi illetőségű tanitók jönnek figyelembe s másodsorban csak a B listások. Az állam ugyanis a jövőre rézve mi-den segélyezést meg akar vonni a községi iskoláktól s igy a város arra az álláspontra helyezkedett, hogy az állások betöltisinil csak másodsorban veszi ilgyelembe a B- listásokat A város tanácsa a csütöröki lanácsülésen foglalkozott a választások ügyével és dr. Gadl, Endre kulturtanácsnoko bízta meg a válasz-* tások e'őké82itésével. A tervek szerint egyelőre csak nyolc állást töltenek be. X IOA. Péntek. Róm. Kat. és protestáns Ráfael fsa. f Oör. kat. Arétasz és t. Nap kel 6 óra 33 perckor, nyugszik 4 óta 55 perckor. Időprognózis: Sok helyütt eső, később megélénkülő szelekkel, hősüllyedés. Somogyi-könyvtár nyitva d. e. 10—l-ig, d. u. 4—7-ig. Muzeum nyitva d. e. 10—l-ig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. emelet) nyitva délelőtt 8-tól l-ig és délutón 3-tól 8 óráig. A színházi előadás este fél 8, a mozi előadások S. 7 és 9 órakor kezdődnek. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Franki Antal Szentgyörey-tér (telefon 118), Zakár Sándor Valéria-tér (telefon 695), Temesváry József Dugonics-tér (telefon 793), Salgó Péter Mátyás-tér (telefon 296), Moldvány Lajos Újszeged (telefon 846). Pekinget teljesen elvágták a forgalomtól. Egy Shanghaiban horgonyzó amerikai hadi­hajóról érkezett szikratávirat megerősíti, bogy Pekinget teljesen elvágták a távíró• is vonat­forgalomtól. Az intézkedés okál nem tudják, a városban nyugalom van. — Szentmise a budaörsi csata évfordulóján. Budapestről jelentik: A budaörsi csata évforduló­ját a magyar keresztény royalista klub a budaörsi csatában a király oldalán elesettek lelki üdvössé­geért mondatott engesztelő szentmise áldozattal ünnepelte meg. Az engesztelő mise csütörtök dél­előtt 11 órakor volt a Ferencrendiek belvárosi templomában. Jelen voltak Apponyi Albert gróf, Csekonics gróf, Szapáry László gróf, Lipthay Béla báró, Lipthay Gyula báró és Ostenburg ezredes. : — Fizetésemelési gyűlést akartak tartani a francia hadsereg tisztjei. A Matin jelentése szerint a párisi helyőrség tisztjei elhatározták, hogy gyűlést tartanak, amelyen a fizetésemelések kérdésével foglalkoznak. Páris katonai kormány­zója tudomására hozta a tiszteknek, hogy a kor­mány tárgyalja ezt a- kérdést és nem adhat enge­délyCennek a gyűlésnek megtartására, amely első ilynemű gyűlés lenne a francia katonaság törté­netében. — Szegedi műépítész sikere. Tudvalévő, hogy a mohácsi ütközet és a világháború hősi halottai­nak emléktemplomára országos pályázatot hirdet­tek. E pályázaton az ország legkiválóbb építő­művészei vettek részt, sőt a terv, amely túlha­ladja még a szegedi fogadalmi templom mérateit is, számos külföldön élő művészt is munkára ins­pirálta. Mint értesülünk, beavatott szakkörök a modern irányú, legjobban sikerült munkák között a szegedi Sebestyén Endre műépítész nevét em­legetik. — Doktorráavatás. Leinzinger Máriát péntek délben 12 órakor avatják gyógyszerész-doktorrá a Ferenc József-tudományegyetem aulájában. Korondi- és Lichtmann­T66, LEGJOBB, CIPŐK O. A Kölcsey-u. 3. Royal-szálló épület. 618 (V ! — A cseh-magyar kereskedelmi tárgyalás ' a sajtótermékekről. A cseh-szlovák köztársaság és Magyarország között, mint már jelentettük, a kereskedelmi szerződésre vonatkozó tárgyalások közvetlen küszöbön állanak. Most arról értesülünk, hogy tárgyalás alá veszik a sajtótermékek kölcsö­nös forgalmának szabályozását is, eddig ugyanis egyik részről sem lehetett a nyomdai termékeket átvinni. A két állam illetékes tényezői között már hosszú idő óta folynak a megbeszélések arra vo­natkozólag, hogy ezt a kérdést végre szabályoz­zák. Információnk szerint a szabadforgalmat kiter­jesztik a hírlapokra is. — Aki elvesztette állását — és ahit ez­után el is itélteb. Sziics Jenö budspssti elemi iskolai igazgatói 35 évi szolgálata után meg­fosztották állásától. Mikor Szűcs megkapta az elbocsátó végzést, kommunista gazembernek nevette Zilahi Kiss Jenőt. Az ügyészség Zilahi Kús Jenö sérelmére elkövetett rágalmazás vét­ségének kisirlete miatt emelt vádat Szűcs Jenö ellen. A vádlott a biióság előtt elmondotta ül­döztetését, holott semmit sem véiett, csak val­lása nem tetszett az uj rezsimnek. A biróság bicsűletsirtis vitsigiben mondotta ki bűnösnek Szűcs Jenőt és nigymillió korona pinzbírságra marasztalta el. As itélet végrehajtását felfüg­gesztette a biróság. — Az Alföldi Mezőgazdasági Intézet október 26-án délelőtt 10 órakor nyitja meg dr. Schandl Károly földmivelésügyi államtitkár az országos és az alföldi mezőgazdasági szervezetek képviselőinek jelenlétében. Az ünnepély sorrendje a következő: Kilenc órakor mise az ujszegedi templomban. Az államtitkár üdvözlése. Felavató beszéd, tartja dr. Schandl Károly államtitkár. Az intézet alapítását ismerteti Tóth Jenő helyettes államtitkár. Üdvözlé­sek a város és a gazdatársadalmi szervezetek ré­széről. Az intézet munkaprogramját az egyes osz­tályok vezetői röviden ismertetik. Az intézet be­mutatása. Délben 1 órakor társasebéd a Kass éttermében á la carte. — Ismét baj van a közkórhizzaf. Már megemlékeztünk arról, hogy a köj kórház nem akarja e fogadni a rendőrség betegbeu'alásait. Szerda délelőtt ismét előfordult egy ilyen eset, amikor is a rendőrség az utcán összeesett Palatínus János napszámost akarta beszállítani a közkórházba, azonban a kórház nem fogad'a el a beteget. Az ismételt esetből kifolyólag a polgármester sürgős intézkedését kéri a rendőr­ség a kórházzal szemben. — Kezdetleges stádiumban van a közalkal­mazottak uj pragmatikája. Legutóbb külön­böző hirek terjedtek el a közalkalmazottak uj pragmatikájáról, a most készülő tervezettel kap­csolatban. Ez ügyben Tasnádi Szűcs András, a KANSz alelnöke ezeket mondotta: — Az uj köz­tisztviselői pragmatika még kezdetleges stádiumba van, a közeljövőben még nem lesz aktuális. A szolgálati idő meghosszabbításáról mindaddig nem lehet szó, amig lehetségessé nem válik a fizetések uj rendezése. Egyébként előreláthatólag a 17.000-es szorzószám érvényben marad. — Ismét elítélték A Nép szerkesztőjét. Budapestről jelentik: A Nép egyik mult évi számában támadó cikket közölt Sághy Lsjos debreceni rendőrkapitány ellen, megvádolva a rendőrktpitányt azzal, hogy az ébredők üldö­zésével akar magának érdemeket szerezni. A cikk miatt felhatalmazásra üldözendő rágalma­zás cimén indult meg az eljárás Anka János, A Nép szerkesztője ellen. A biróság Anka Jánost bűnösnek mondta ki és 600.000 korona pénz­bírságra ítélte. Az ügyész súlyosbításért feleb­bezést jelenlett be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom