Szeged, 1924. június (5. évfolyam, 125-147. szám)
1924-06-03 / 126. szám
SZBQBD 19X4 junitia 3 Amikor az elmúlt szombaton 700.000 korona táppénzt, ami a feleségét iliette meg, a maga számára használt fel, búcsúlevelet irt feleségének és bejelentette, bogy öngyilkos lesz és egyúttal merényletet követ el a kancellár ellen. Javorek a wiener-neustadti vasúti állomáson állítólag véletlenül egy vasúti alkalmazottól tudia meg, hogy a kancellár Bécsújhelyen keresztül Bécsbe utazik, mire elhatározta, hogy végrehajtja tettét és felszáll a vonatra. Azt tagadja, hogy a merénylet elkövetésére felbérelték volna, vagy hogy bűnrészesei volnának. Szocialista szervezethez tartozik, de már huzamosabb ideje nem vett részt a politikai életben, hanem kizárólag szakszervezeti téren működik. Bécs, junius 2. Mint Korrespondenz Wilhelm jelenti, a merénylő Javorek, aki szigorú felügyelet alatt kórházban van, ma reggel már a megbánás jelét mutatta és midőn a reggelit nyújtották át neki, kijelentette, hogy mindaddig nem akar táplálékot magához venni, amig a megsebesült kancellár fel nem gyógyul. Ismételten kívánta, hogy agg édesanyját vezessék hozzá. A nyomozás megállapította, hogy Javorek, aki feleségével és két gyermekével együtt egy játékáruház egyik munkásházában bérelt lakást, szegényes viszonyok közt élt és munkástársai zárkozott, szófukar embernek ismerték. Bécs, junius 2. Seypel kancellár állapotáról hétfőn délután 2 órakor a következő orvosi jelentést adták ki: Közérzés változatlan, érverés 120, hőmérséklet 37, lélekzés 24, táplálkozás kielégítő, a sebből már nem szivárog vér. Bécs, junius 2. Ma délelőtt 10 órakor valamennyi Bécsben tartózkodó miniszter, dr. Grfiaberger, a kormány rangban legidŐ3ebb tagja elnöklésével minisztertanácsra ült össze. Déltájban a parlament épületében a többségi pártok tanácskozásokat tartottak, amelyen a kormány képviselői is részt vettek. Bécs, junius 2. A ma összeült nemzetközi szakszervezeti kongresszuson Pauler Oltó nemzetgyűlési képviselő rámutatott arra a nagy izgalomra, amelyben egész Ausztria van. Az ország munkásosztálya is annak a merényletnek mély benyomása alatt áll, melyet legjelentősebb poiitikai ellenfele ellen követtek el. Aki ezt a merényletet elkövette, — mondotta dr. Pauler — munkás, de nem az osztrák munkásmozgalom szellemében történt a merénylet. Igaz, hogy az osztrák munkásosztály a politikai gyilkosságot erkölcsi cselekedetként méltatta a vértől csepegő abszolutizmus idején, azonban a köztársaságban, amelyben ma élünk, amely a munkásosztály azámára is biztosította annak a lehetőségét, hogy jogaiért és ideáljaiért megvívhassa a szervezeti osztályharcot, ebben a köztársaságban a mi meggyőződésünk szerint politikai gyilkosságnak nincs helye és nincs is rá igazelás. Budapest, junius 2. A budapesti osztrák követségen nagy megdöbbenést keltett a merénylet hire, annál is inkább, mert Seypel érdemeit még ellenfelei is elismerik. Seypel a magánéletben is igazságos volt mindenkivel szemben, a budapesti közvéleményt és hivatalos köröket is egyaránt mélységesen megrendítette a merénylet. Budapest, junius 2. A kormányzó a Seypel ausztriai szövetségi kancellár ellen elkövetett merénylet alkalmából dr. Kainisch Mihálynak, az ausztriai szövetség elnökének táviratot kdldött, amelyben sajnálkozását s az aljas merénylet felett felháborodását fejezte ki. Bécs, junius 2. Gróf Bethlen István miniszterelnök dr. Seypel szövetségi kancellárhoz a következő német nyelvű táviratot intézte: Szövetségi kancellár óexellenciájának Bécs. őszinte barátsággal gondolok Excellenciádra, teljes szivemből kivánom, hogy a Mindenható minél előbb adjon Önnek gyógyulást hazája javára és számos tisztelője és barátja örömére. Gróf Bethlen István. Berlin, junius 2 Politikai körökben az osztrák szövetségi kancellár ellen elkövetett merénylet nagy megdöbbenést keltett. A birodalmi gyűlés elnöke hétfőn délután az ülés elején méltatni fog|a dr. Seypel érdemeit és kifejezésre juttatja a felháborodás érzéséi, amely a német népet a merénylet hallatára elfogta. Pdris, junius 2. A lapok egyértelmüleg elitélik a szövetségi kancellár elleni merényletet, ezzel szemben utalnak azon nagy szolgálatra, amelyet a kancellár az ország szanálása körül szerzett. Vége... Páris, május29. (Szegedkiküldött munkatársától.) Május 29, csütörtök. Ez a dátum. Stade Páris. Ez a hely. Az utolsó mérkőzésünk Párisban. Kikaptunk Egyiptomtól, kiestünk Ma senki sem megy a Hotel Haussmann tájára, ahol a magyar fiuk laknak az arisztokraták negyedében. Nem ugy, mint a lengyel győzelem estélyén, 0:3 volt az eredmény. Afrika győzött Európa fölött. A párisi lapok azt irták tegnap a magyar csapatról : Jó a csapat, mindenki a helyén, mesterek ... De kérdés, hogy a kombinációs akciókkal dolgozó csatársor mit tud csinálni egy küzdő védelemmel szemben ... A kérdés beteljesedett... Két eddig még sohasem látott fekete beck játszott Egyiptom csapatában és a két beck megnyerte a mérkőzést. Salem és Fenard kilövéseit nem egyszer kellett a magyar kapusnak fogni. Átlőtték a pályát. Ritkán támadtak a feketék, talán négyszer összesen : három gól volt. A magyar csatárok állandóan a kapu előtt voltak, de a 16-oson, a 1 l-esen tul nem tudtak jutni. A beckeken keresztül menni lehetetlen volt. És minden lövés kapu mellé kerül. És Braun egy tizenegyest kapufára lő. És a norvég biró egy magyar gólt nem itél meg. Kikaptunk 3:0-ra. Győzhettünk volna 3:2-re. • A Stade Parisén — ahol a írancia válogatottak treníroznak és ahol külön bársonyos páholy van Millerandnak — két zászló leng. A háromszínű magyar és mellette az egyiptomi: zöld mezőben fehér, félhold három csillaggal. A pálya kicsi, egyetlen fedett kicsiny tribün. Először egyiptomiak K ennek ki négy órakor, piros-fehér csíkos ingben. at teljesen fekete van köztük. Aztán a mieink jönnek, meggypirosban. A feketék egy fejjel magasabbak nálunk. Még Orthnál iá. A biró fütyül, Fogl II. kapitány talál. Kaput választ. Feláll a két Csapat, igy; Biri pogl II. Guttmann Obitz Braun Eisenhoffer Opata Hirzer Jenny Ismail jeken Hegari Riad S. Ismail A. Salam Hassani Riadshawki Salem Fenard Kamel Taha Egyiptom kezd. Az első támadást Guttmann f akasztja meg. Mindjárt a magyar jobb szél támad, I a kapu előtt a beckek taccsra mentenek. Az első percben Hirzer lő mellé. Most Eisenhoffer. A 2-ik percben korner Egyiptom kapuja előtt. A 4. percben veszélyes támadás, a magyar halfsor hibáz, Biri messzire kiszalad, a balösszekötő messziről gólt lő. Az első ... Kezdés után Opata fejel kapu fölé. Jenny lövését a kapus fogja. 10. percben két korner az egyiptomi kapu előtt. A beckek nagyszerű lövésekkel mindent mentenek. A magyar csapat nagy tudásbeli fölénye bontakozik ki. A testi túlsúly ellen nem tehetnek semmit. Minden magas labdát a kétméteres feketék fejelik, még Orthot is átugorják. Most Hirzer lő mélyen közelről mellé. Braunt tiszta helyzetben szöktetik, nagyszerű gólhelyzet, a beckek messzire vannak, Braun izgatott, gyöngét lő... Magyar korner után veszélyes egyiptomi támadás, most látszik, hogy a tegnapelőtt nagyszerűen dolgozó Mandlnak egyetlen egészséges rúgása sincs. Magyar támadás a 30. percben. A fekete centerhalf kézzel üti le a labdát. 11-es! Nagy magyar éljen, Braun lövi. A fekete kapus ide-oda fut, a jobb sarokba helyezkedik, majd átveti magát balsoron. Kapufa ... Erős magyar támadás, Salem veszélyes helyzetben kornerre ment. Jenny idális komért lő, ötven centiméterre a kapuvonal elé. Eisenhoffer rászalad, sarokba fejel, gól. A biró nem adja meg ... Kettő egy lehetne a félidő. A magyarok kezdik a második félidőt. Hirzer lövi kapu mellé az első magyar támadást. Állandó magyar támadás. Most látszik, hogy milyen indiszponált a magyar csapat. Braun ment mindent és a feketék futásban egyszerűen lelépik a magyarokat. Orth van centerben, az sem használ. A 9. percben az első egyiptomi támadás. Meinel szokás szerint hibáz, a center védhetetlen gólt lő. 2:0... Még küzdenek a magyar csatárok. Jenny hatol át egyedül a beckeken. Nincs szerencséje. A 15. percben Hirzer bombája akadt meg a hálóban — a kapu fölött. És a 23. percben a harmadik. Biri kiszalad az egyedül rohanó fekete balösszekötő előtt, gól. A magyar csapat most állandóan az egyiptomi kapu előtt van és a fekete beckek Birinek küldözgetik a labdát. 3 korner van az egyiptomi kapu előtt. A 27. percben egy utolsó gól IMMMMMMMMMMM^^ helyzet, Hirzer mellett kiszalad a kapus, — mellé idás. 3:0... lövi... Még, még magyar támadás. Fütty... :0... Ezer fekete égő szemmel ordit az ég felé: Hip-Hop-Hurrá... Vége... Vér György. MMAMMMMMMMMMMVWAMMMMMW Hagy vihar a fővárosban. Budapest, junius 2. A fővárosban szombaton egész délután vihar dühöngött és különösen a budai részeken okozott károkat. A vihar a Dőlivasút környékén és a Krisztina-városnak a várhegy alatt elterülő negyedében okozta a legnagyobb kellemetlenségeket. A Kis-Svábhegyről és az Orbánhegyről lezuduló víztömegek nagy mennyiségű hordalékanyagot ragadtak magukkal, minek következtében az Enyedi-utcában az úttest mintegy félméternyire a lehordott törmelék alá került, ugy hogy a villamosok keréken felül homokban állanak. Ezen a környéken egyes utcákon több helyen kiemelte az áradat az ulcaköveket s magával sodorta a kavicshalmokat és a bazaltkockákat. A Kis-Svábhegy lejtőjén az egyik épülő ház munkálataihoz előkészített táglarakást szintén megbontotta a viz s a téglákat a Vérmező széléig lehozta. A pincék színültig megteltek vízzel. A tűzoltóság szerint a pesti oldalon számtalan pincét elöntött az ár. Ezideig mintegy ezer pince elöntéséről van tudomása a központi tüzőrségnek. Esti 7 óráig nagyobb apparátussal két helyre vonult ki a tűzoltóság. A Bálvány utcában egy mennyezet beomlással kapcsolatban, másik esetben pedig egy pince beomlásához. •MMMMMfMMMAMAMMWMMMMl Magyar vonatkozású ügyek a Népszövetség tanácskozásában. Genf, junius 2. A nemzetek szövetsége tanácsának junius 14-én kezdődő ülésszakán a következő magyar vonatkozású tárgyak szerepelnek: 1. Magyarország pénzügyi rekonstrukciója. 2. A trianoni békeszerződés 143., a saint-germaini békeszerződés 159. és a neuillyi békeszerződés 104. cikkére vonatkozó angol javaslat. Az angol javaslat célja az, hogy megvizsgálják a nemzetek szövetsége tanácsának a kérdéses cikkekre vonatkozó álláspontját; 3. A kisántánt államaiban felállítandó vegyes döntőbíróságok elnökének a nemzetek szövetsége utján való kinevezése. Ez utóbbi tárgyat a magyar kormány kérésére tűzték napirendre. A német kormányválság. Berlin, junius 2. Lord D'Abernon angol és Houghton amerikai követet szombaton barátságosan figyelmeztette a birodalmi kancellár, illetve a német kormány, hogy a német nemzeti pártnak a kormányban való részt vétele súlyosan megnehezítené Németországnak Angliával és az Egyesűit Államokkal folytatott külpolitikai tárgyalásait, különösen a szakértői javaslat és a jóvátétel rendezése tekintetében. Széchenyi Mozi, Szeged Junius 4-én délután 6 órai kezd ittel 8 óráig A budapesti Uránia tudományos mozgóképszínház mintájára fud jmányt népszerűsítő előadás. — Bemutatásra kerül : ÉE.ET A TENQERBEH csodás szépségű tudományos film 8 felvonásban. — Azonkívül A nápolyi aquáriumban készült eredeti felvételek. Ezen tudományt terjesztő rendkívül érdekfeszítő első előadást HUBERT IMRE , . kegyesrendi főgimnáziumi tanár ur fogja nagyarázó felolvasassai kisérni . . 1. felvonás: Csodálatos élet egy csepp vízben. 2. felv.: A tenger hullámainak játéka. 3. felv : Alit látunk nagyítóban a tengerben? 4. felv.: Szivacsok halászása és ipart feWolg.iása. 5. teiv.: Csodálatos szerkezetű Medúzák s a bájos Vénuai öve. 6. felv.: Tüskés bőrű tengeri csillag és a tengeri ugorka. 7. felv.; A százlábú polyp é« a tengeri ugorka. 8. 'elv'1i.Ylbaros leienetek a rákok létért való küzdelméből. D. W. Griffith legújabb filmalkotása: Én inalnia: 'imh csütörtöktől vasárnapig a szegedi Korzó Moziban. Ha nyomtatványra van uflkaége, telefonáljon a Déhnag^arorfizág Hirlap-"és Nyomdavállalat R.-T.-nak,