Szeged, 1924. június (5. évfolyam, 125-147. szám)

1924-06-15 / 136. szám

Cgym *mém éra 2000 kdwini 1IHMMMNB *• tSadOifta. al, »«ák ftttaí-nka 1, (Fö­^iifcMMvalMcmbeo.) Tsle­«* ll-3EM,Ssegeda megjele­Dt MMÖ kMtelétel aindea Tsp, Icrw fián ár* 1503 ko­qio, flölir-tés! iraki E0 DMfti ksljrbeu 55CO, Sadx­MlM is Wdékea 40000 kff. SZEGED Hirdeti!) árak t rélhasábon 1 mm. 400, egjr hasábon 800, másfél hasában 1200. Szöveg­közt 25 százalékkal drágább. Apróhirdetés 10 szóig 6000 kor. Szövegközti közlemé­nyek sorúnként 6000 korona. Családi értesítés 45000 kor. V. évfolyam. Szeged, 1924 junius 15, VASÁRNAP. Apponyi. Nem először jár Szegeden, amely régóta di­líiti m?gát nevével, mint fogadott polgáráéval s valahányszor itt járt, mindig e józan és nyu­godt, nehezen hevülő, de hűséges polgárváros tisztelete ás nagyrabecsülése állt körülötte olyan diszőrséget, amelyet a hatalomnak csak egy fajtájával, a sziveken való hatalommal lehet megszerezni. A diszőrséget elküldte Szeged arra az Apponyi-jubileumra is, amelyen a szittyák nemzetében Jókain kivül senkinek se adatott s most, hogy Apponyi Albert olyan hosszú idő után újra hazajött Szegedre, zavarban vagyunk, hogy mivel fogadjuk, ami több, mint a régi istenhozottak, amiben benne van a mai idők lelke s amibe még sincs semmi visszás és diszharmoniátlan se, mint a mai idők lelkének minden megnyilvánulásában. Vigyáznunk kell a köszöntéssel már azért is, mert tudjuk, hogy Apponyi Albert nem szokta keresni az tinne­peltetést s neki sokkal több öröme teinék ab­baii, ha magvetése megfoganna a magyar vidék szivében és kalászokat hajtana a jöven­döltek, mint amennyi öröme van abban, hogy szegélyének varázsa diadaluttá teszi a Külügyi Társaság missziós vándorutját. Ha Apponyi Albertnek semmi más érdeme nem volna, minthogy nem akarja magát ünne­peltetni ebben a mindig pántlikás kalapot lobog­tató országban, ahol már az egyesztendős miniszterség örömére is meg szokás fúvatni a trombitát, — ez a tapsok elől való elhúzódás maga megérdemelné, hogy ahol megfordul, ott az emberek mindenütt áhítatosan emeljék meg a kflapot az előtt a név előtt, amelyet ünnepi ékességül írunk le e lap első sorának. S ha Apponyi Albert azt hiszi, hogy a nagy jubileum­mal a számla ki van egyenlítve s a nemzet a közhála aranytömbjével egyszerre fizette vissza azt, amit legnagyobb élő fia félszázadonát adoga­tott neki lelke kincses házából, mi meg ugy érez­zük, hogy amit ő a jubileuma óta adott, azt a mi szegény, mindenféleképen lerongyolt nem­zedékünk akkor se tudná megfizetni, ha véká­val mérhetné a drágakövet és lapáttal szelel­hetné az aranyat. Mert nemcsak azon fordul meg a dolog, hogy ki mit ád, hanem azon is, hogy mikor adja, ami tőle telik. Mikor Apponyi Albert java ter­mésében volt, akkor boldog, hatalmas, nap­sütéses Magyarország duskálkodott a nagy em­berekben, a bölcs publicistákban, a dicsőséges írókban, a maguk nemzedékén tul is korokra világló államférfiakban. Ez volt az, amire a francia azt mondja, hogy embarras de richesse, a magyar meg azt mondja, „annyi van, azt se tudom, mit csináljak vele." De lassankint el­fogyott minden, legelőször elfogyott a napsütés, elfogyott az isten leglelkéből lelkezett nemzedék, elmentek a nemzeti lét nagy kincstárosai, a bölcs publicisták, a dicsőséges irók, a világító államférfiak, utánuk elfogyott az ország is, a nagy mód bősége helyett a hiányok és bajok bősége áradt el mindenen s most csak a rosszra mondhatja a magyar, hogy annyi van belőle, azt se tudja, melyik köztük a legnagyobb. Az elsüllyedt régi világból csak ketten ma­radtak meg : Apponyi Albert és Rákosi Jenő, ök ketten a magyarság „nagy öreg emberei", a halhatatlan dioszkurok, akiket valaha olyan köz?3 szobor illet meg a magyar alkotmány­történeti muzeumban, aminőt a németek emel­tek Goethenek ás Schillernek. Egy páros hegy­orom, amely- kimered az uj magyar közélet za­varos vizeiből, az ős káoszból, amely fölött mintha nem mindig lebrgne ott az Úr lelke, a mindeneket elrendező. Két páros diófa a tik­kadt feopárságok fölött, amelyek terebély ágai alá elfér az egész crszág, jók, rosszak, igazak, hamisak: őhozzájuk képest egyformán törpák mindnyájan s azt be is ismerik a lilipuíiak közül a legpipeskedőbbek és legágaskodóbbak is. Ok azok a nagy lombsátrak, amelyek alatt mene­déket keres a nomádok egész törzse s amelyeknek enyhében elalszik a testvérgyülölet és eltagadja magát a vérbosszú. Csodálatos agg fák, ame­lyekhez hasonló nem termett több a magyar isten kertjében. A gyökerük lent van, olyan mélységekben, amelyekbe mi le sem látunk, a koronájuk olyan magasságban játszik a jövendő szeleivel, amelyekbe mi csak szédelegve tudunk nézni s a egcsudálatosabb az, hogy ezeknek az aggastyán 'fáknak nincs egy törött águk, pedig de sok förgeteggel szegték szembe ma­gukat, nincs egy száraz gallyuk, pedig de sok tüz égette, de sok fagy marta, de sok hernyó rágta őket 1 — ám ők egyre termik, pihenés és kénytetés nélkül, magától való áldott termé­kenységgel a máshoz nem fogható izü gyümöl­csöt, amelyen rajta van a mi egünk minden szinpompája és a mi földünk minden zamata, amelyben benne van a mi fajtánk minden sava-borsa s amely édes még abban is, amilyen keserűnek van szánva. <r 136-ik szám. Minden epitheton megilletné a két nagy öreg ember közül most köztünk járó Apponyi Alber­tet, de talán az talál rá legjobban, ha a magyar hit örökzöld fájának nevezzük, mert a magyar­ságban való hitnek nincs több olyan messze látszó hordozója, mint ő, akinek a lelkeken való apostoli hatalmát készséggel elismeri ez a kor, amely politikai hatalmat nem adott neki. Ez is a külön magyar gondviselés müve volt, amelynek a kezét lehetetlen fel nem ismerni végső katasztrófánkban is. Ha politikai vezér volna, pártszenvedélyek hullámzanának körü­lötte és lesvetők ólálkodnának mögötte és gyarló emberek mérnék magukat hozzá. Igy, ahogy van, magánosnak, kivételesnek, egyedül való­nak, szimbólumnak, mi névtelenek, kicsinyek, keveset próbáltak és máris csüggedtek, alig éltek és máris halálra fáradtak, misztikumokba lódultak és mégis szkeptikusak, mindnyájan ugy nézünk fel erre az eleven valóságra, mint egy égből küldött vigasztaló legendára és ez a legtöbb, amit adhatunk a köztünk járónak, áhí­tatos magyar imádságul A népszövetségi tanács határozata a magyar ügyben. Genf, junius 14. A népszövetségi tanácsülé­sén, miután a mcgyar kormány képviselője, Kdllay Tifcor befejezte a felszólalását, a tanács angol tagja kijelentette, hogy a kiosztott jelen­tést felolvasottnak tekintik. Köszönetet mond ezután a főbiztosnak eddig folytatott munkás­ságáért és megelégedettségének sdott kifejezést afelett, hogy a magyar kormány a nemzetek szövetségével karöltve halad a kitűzött cél felé. Örömét fejezte ki afölött is, hogy a kölcsön kibocsátása biztosítottnak látszik, annál is in­kább, mert abban Olaszország is jelentékeny mértékben részt vett. Remélhetőleg ezért ez a rendkívül fontos kérdése Középeurópának sze­rencsés megoldásra talál. Végül azt a remé­nyét fejezte ki, hogy Magyarország napról­napra folytatott munkásságával a nemzetek szö­vetsége és a főbiztos támogatásával békés fej­lődésnek tekinthet elébe. A javaslat elfogadá­sával á napirendnek ezt a pontját fél egy óra­kor letárgyalták. Genf, junius 14. Avenol, a nemzetek szövet­ségének második főtitkára szombaton a Magyar­országpénzügyi újjáépítésében résztvevő delegátusok részére villásreggelit adott, amelyen Smith főbiztos, • Kállay Tibor és Baranyai Zoltán is résztvettek, j Genf, junius 14. A magyar albizottság javasla- 1 tára a népszövetségi tanács zárt ülésen, majd | nyilvános ülésen a következő határozati javaslatot fogadta el: A magyar újjáépítésről a magyar al­bizottság részéről előterjesztett információkra ezen­nel értesiti a jóvátételi bizottságot arról, hogy magára vállalja Magyarország pénzügyi re­konstrukciójára vonatkozó és a Genfben 1924 március 14-én aláirt jegyzőkönyvekbe foglalt újjá­építési terv végrehajtásáért a felelősséget. A Nép­szövetség nemzeti tanácsa felhatalmazást ad arra, hogy a magyarországi főbiztos kiadásaira havon­ként 5000 dollárt fordíttassanak. Genf, junius 14. Smith főbiztos a MTI. igazga­tója előtt kijelentette, hogy a kölcsön kibocsátása a legrövidebb időn belül, sőt remélhetőleg néhány héten belül várható. Genf, junius 14. A népszövetségi tanács ülésének befejezése után Smith főbiztos a sajtó képviselője előtt kijelenteite, hogy a kölcsönben főleg Anglia, Olasz-, továbbá Svéd­ország, Hollandia, Svájc és Csehország vesz­nek részt. Amerikára vonatkozólag kijelentette, hogy erről nem szívesen beszél, utal azonban arra, hogy a küszöbön álló elnökválasztás némileg zavarja az amerikai pénzpiacot. Egy­ben kijelentette, hogy egyetlen magyar párt részéről sem tapasztalt kellemetlenségeket. 'Ki­jelentette végül, hogy a kölcsön kibocsátása néhány héten beiüi remélhetőleg várható. Doumergue elnökké választásának hatása. Páris, junius 14. Doumergue elnökké válasz­fását pártállásuk szerint különbözőképen kom­mentálják a lapok, de a benyomás általában kedvező. Fontos kérdés, hogy milyen lesz az uj elnök magatartása Németországgal szemben. Doumergue tudvalevően a jobboldali pártok fámogatásával lett elnökké, aszal az abszolút többséggel, amely második szavazást feles­legessé tett. Már pedig a jobboldaliak Német­országgal szemben nem váltak hirtelen békülé­kenyekké. Igsz viszont, hogy német vélemények szerint Franciaországnak Németországhoz való viszonya nem a köztársasági elnöktől, hanem elsősorban a miniszterelnöktől függ, Miniszter­elnök pedig általános vélemény sprint Herriot lesz mégis, noha Herriot kijelentette, hogy ne® vállalkozhat kebinetaiakitásra olyan államfővel szemben,. «ki nem kizáróan a baloldali blokk jeiölije volt. Remélik azonban, hogy Herriot a miniszterelnökségre iTágíc vállalkozik. Érdekssen ir '& választás eredményéről a Newyork Times párisi tudósítója. Cikkében i többek közt ezeket nmdja: | „Doumergns lágy a-ber, akihö' hiányzik a I határoson fellépés. Távol fog állsn! !52e sz a « törekvés, hogy hatalmával visszaéljen. Megvá­lasztása arra vall, hogy a fennhangon hirdetett baloldali többségnek nagy csoportja hajlandó támogatni egy mérsékelt közép-kormányt és ba Herriotnak sikerül is a hatalmat a maga ke­zébe kerítenie, csak ideig-óráig maradhat ural­mon. A háttérben ott álí Briand, aki várja, mi­kor érkezik el az ő órája. Könnyen előtérbe kerülhet Barthou is, aki egyébként nem szíve­sen válna meg a jóvátételi bizottság élén vi­selt tekintélyes állásától. Ds még az is meg­történhetik, hogy Polncarét holnap a szenátus elnökéül választják és tövid időn belül a mi' niszterelnöki székben fog ismét vezető lszerepet vinni. Mindebből látható, hogy a francia általános választás eredménye nem jelenteti olyan hatá­rozott fordulatot, mint ahogy külföldön képzel­ték és hogy a választások alkalmából megala­kított baloldali karteli hamarosan fe! fog bom­lani Franciaország most olyan korszakba láp, amelyben az ellenséges pártfelfogások egymás­J sal körülbelül egyensúlyt tartanak, ugy hogy határozott politikai célkitűzés nem alakulhat ki.* A tudósító külön megemliii, hogy Doumer-

Next

/
Oldalképek
Tartalom