Szeged, 1924. május (5. évfolyam, 100-124. szám)

1924-05-04 / 102. szám

2 SZEGED 19*4 május 4. A kisántánt-válság. Bécs, május 3. A zágrábi Obser egyik vezércikkében megállapítja, ho-;y a kisántánt ezidő szerint válságban van, sőt ennek aggoniájáról lebet beszélni. Különösen Románia folytat egy idö óta a kisántánt többi állagaitól teljesen clfltö politikát, amennyiben Franciaországra igyekszik támaszkodni az orosz nyomás ellenében. Csehország és Jugoszlávia, akik békességben kívánnak élni az oroszokkal, mindinkább Olaszország felé közelednek, mint amely állam a legszívélyesebb viszonyt ápol Oroszorsiággal. tMMMMMMMMWMMMMMMIMM Alkalmi egyesülés alakul külföldi folyóiratok előfizetésére. Szeged, május 3. (Saját tudósítónktól.) Alig néhány hónap mu'.va elérkezünk az emberiség legszomorúbb jubileumához, a háború kitörésének tizedik évfordulójához. Ez a tiz rettenetes esztendő hihetetlen rombolást vitt végbe a világ minden országában: Oiyan értékeket rombolt szét, amelyeknek megteie atésén hosszú évtizedekig robotoskodott az ember. Etsrakithatatlannak véit kullurkapcsolatok szakadtak el vékony cérnaszál gyanánt, örökkévalónak hitt rotonéaé&ek semmisültek n.ej az első puskalövésre és a végén olyan egyedül, olyan árván, olyan szegényen martdt ez a Csonka-ország, mintha sob:sem tartozott volna az európai kuliurközösség kötelékébe. Pedig de odatartozón k h.ttük tiz évvel ezelőtt még magunkat. Most meztelenül tengődünk a trianoni békehatárok között és hinni is alig merünk a jövendőben. Reménytelenül próbáljuk özszekötözgetni azokat az elszakított szálakat, amelyek valamikor a nyugateurópii kulturközösséghzz kapcsoltak bennünket. Nem tudunk belenyugodni abba a szellemi blokádba, amely liz év óia elzárja tőlünk a külvilágot és olyan légmentesen zárja el, hogy izinte tnlálra fojtja kulturinkal. Ö ztönös a védekezés, a kitéietezés, a halálraítélt kétségbeesett vágyakozása a szabadulás u'án. Ennek az ösztönös védekezésnek egyik jellemző és érdekes tünete az az akcó, amely nem régen indult meg Szegeden. Arról van szó, hogy néhány szegedi ku'iurember T trdoss Taussig Ármin kezdeményezésére elhatározta, bogy akciót indít egy alkalmi egyesülés ös szeli Dzása érdekében, amelynek művészeti, irodalmi és társadalmi folyóiratok — külföldiek éppen ugy, mint hazaiak — beszerzése lesz a célja. A kérdé&ről az a c ó megindítója a következőket rwrdoüa munkatársunknak: — A világkultúráról való tájékozódás legolcsóbb eszköze a híbo u kitöréséig az illusztrált fjyóirat volt, amelyhez Szegeden még a szerényebb anyagi viszonyok között élő intelligens ember is kötnytn és bőséggel hozzájuthatott akár a kávéházakban, akár a Somogyi-könyvtárban. Tiz év óta erről a kulturszükségletről lassankint teljesen le kellett mondanunk. A háború lehetetlenné tette az angol, franci», olasz folyóiratok járatását, a béke pedig megfizethetetlenné tette a német és a magyar folyóiratokat. Magánemberek ma nem is gondolhatnak arra, hogy több folyóiratot is járassanak, amikor egyet is csak ke'esen (árainak. A kávéházak és a klubok is beszüntették a folyóiratok előfizetését, sőt a Somogyi-könyvtár is lemondott erről az erejéi meghladó szükségletről. Ilyen körülmények között ma Siegeden az európai értelemben vett kulturember, akinek ku'turális szükségleteit a „Tolnai Világlapja" még sem elégítheti ki, valósággal szellemi blokád alatt van. Ennek a szellemi blokádnak az áttörését célozza az az akció, amily mü- | vészeti, irodalmi és társadalmi folyóiratok beszerzésére alkalmi egy:sű!éit óhajt összehoz ti. Ha csak huszonötén kötelezik magukat egy évig arra, hogy hsvonta fizetendő 30000 koronát áldoznak erre a célra, tizennégy különböző magyar és külföldi fjlyókat beszerzését teszik lcheíővé. U^y gondoljuk, hogy — röivel az akc ó az egész intelligens szegedi társadalon kulíurszflkséglelét óhajtja szolgálni —-, a folyóiratok megjelenésüktől, illetve megérkezésüktől kezdve egy hóiiap'z a Somogyi-könyvtárban állnának a közönség rendelkezésére, azután egy-egy hétig házihasznáUtra vehetnék ki az akc ó rész sei, végül a könyvtár tulajdonába kerülnének. A terv megvalósulása esetén Szeged lenne az első város az országban, amely igy, társadni egyesüléssel ezt az elsőrangúin fontos kulturális kérdést megvalósítaná Akik az akcióban résztves;.n :k, azok nemcsak a maguk kul iirszü^ségletét elégítik ki, „hanem a köznek is megbecsülhetetlen szolgálatot tesznek áldozatkészségükkel. Elmondotta még Tardoss-Taussig Ármin, hogy az akciónak már eddig is meglepő az eredménye, amennyiben szombatig negyven szegedi kultureu.ber jelentette be csatlakozását és irta alá a kötelező nyilatkozatot. Igy a tizennégy folyóiralb 51 álló első csoport megrendelése már biztosítottnak tekinthető, sőt biziositoftnak tekinthető más tizennégy folyóirat megrendelése is. Az első csoportba többek között a következő folyóiratokat vették fel az akció irányitói: A magyar kiadású folyóiratok közül az Ars Una-\, a Nyugat-ol és a Ma Esté-1, a német Leipziger Illustriertel, a Die Woche-t, a Radio für Alle-t, a Mederne Well-tt, az Elile-\t a francia L'Illustratlone t, az angol The Studio-1, az olasz Illustratiaae Italiana-t, stb. Az akcióba természetesen a város belevonását is megkísérlik. Eddig annyit értek el, hogy a lapok megrendelését a Városi Nyomda R.-t. vállalta magára, amelv beszerzési áron kapja meg a folyóiratokat. Kilátás van arra is, bogy a város öt részt vállal az egyesülésben és hogy a folyóiratok egész évi előfizetését előlegezi nemes valutában, a D:vizaközpont kikérendő jóindulata segítségével. A város tanácsa való-. szinüleg a hétfői ülésen foglalkozik ezzel a kérdéssel. A német választási agitáció. Berlin, május 3. A válasz'ási agitáció hatása ma már a birodalom fővárosának utcáin szembetűnővé vált. Fekete-vörös-arany, vörös, feketefehér vörös lobogóggal, sőt régi birodalmi hadilobogóval díszített teher- és személyautók robognak végig a fő utvonalakon és valóságos röpiratesöt zúdítanak a kövezetre, amelyek többékevésbé ízléses formában figyelmeztetnek a küszöbön álló döntés jelentőségére. Dobrovoljácok fegyveres támadása bánsági németek ellen. Belgrád, május 3 A Nagy becskerek melletti Lázárföld és Zsigmondfslva határábm péntek délelőtt fegyveres dobrovoljácok megtámadták az ezidőszerint zárlat alatt álló birtokaikon dolgozó német lakosokat, akik közül többet súlyosan megsebesítettek. Az esemény előzményei a következő: 1918 b n a Iáxáiföldiekből és zsigmondfalviakból alakult 200 tBgu társulat megvette a Budapesti Altruista Bank 2300 holdas birtokát, a parcellázást azonban nem hajtották végre. Igy a jugoszláv föld birtokreform a birtokot lefoglalta és a dobrovoljácoknsk adta. A tulajdonosok tulajdonjoguk megálUpitása végett pört indítottak a törvényszéknél., amely a birtokot zárlat alá helyezte és megmunkálásra átadta a volt tulajdonosoknak. Pinteken reggel, rnidői a tulajdonosok földjeiken dolgoz ak, szeke'eksn körülbelül 200 fegyveres dobrovoljác jelent meg a halárban s megtámadták í dolgozókat, akik közül menekülés közben 16 »t leütöttek. A sebesültek közül négy halálán van. Fa Hogy keveredik az embir jóhirbe? Irta; Móra Ferenc. Az én Íróasztalomon már hosszú idők óta nincs se olló, se kés, se semmiféle vágó, vagy szuftü eszköz. A papirvágó késem is csak fából való. Papirnyomó-nehezéknek nyirfadarabkákat használok, mert ha azokat hozzá találnám is vágni valakinek a fejéhez, az azt mondaná rá, hogy „még egyszeri" Tudniillik azt gondolná, hogy kalácscipónak a belével hajítottam meg, — olyan könnyű fa a nyírfa. Mindezek a berendezkedések azoknak a látogatóimnak a védelmére szolgálnak, akik engem kéziratokkal keresnek föl, akár mint költők, akár inint rózairók. Én nagyon szeretem mind a két emberájt, mert szögrül-végrül magam is beletartozom hol egyikbe, hol másikba, de azért nem állok jót magamért, hogyha rosszkor jönnek, nem teszek-e kárt bennük. Pedig mindig rosszkor jönnek, ezt igy bizalmasan megmondhatom, de ne tessék nekik tovább adni (Ok maguktól nem jönnek rá, mert akik knak azok nem szoktak olvasni. Tudom magamról.) hn nem vagyok m. kir. itész. Tanár is régen voltam, akkor is csak olyan suplenc, s akkor se irodalommal foglalkoztam, hanem szitakötőkkel, parajokkal, jegecekkel, szóval csupa lelkes állatokkal. Nagybefolyásu protektor se lehetnék, még ha meg volna ts bennem a hozzávaló szándék. Személyesen csak egy pesti újságírót ismerek, az is lóverseny-tudósító s ugy rémlik, hogy az is meghalt már husz esztendeje Szerkesztőségben Mem voltam, mióta a magaméból kméztek s hiszem a jó Istent, hogy nem is leszek többet A színigazgató urat ismerem ugyan, de ö nem bizonyos benne, hogy én vagyok-e én, mert a felesége azt mondta neki, hogy én a Müller Vilmos dr. vagyok és én egy férjtől igazán nem kívánhatom, hogy nekem jobban higyjen, mint a feleségének. Hát akkor mit akarnak én tőlem a rímes és rímtelen költők? Én nem vagyok befolyásos ember, én nem vagyok okos ember, én nem vagyok jó ember. Én olyan dühös ember vagyok, hogy ha Csehovnak a tanácsát meg nem fogadtam volna, akkor engem már rég becsuktak volna heves felindulásban elkövetett szándékos emberölésért. Csehov nem közvetlen nekem adta ugyan a tanácsot, mert noha ifjabb éveimben ő is sokáig munkatársa volt a Szegedi Napló-nak — persze fizetéstelen —, sohse találkoztam vele itt a magyar Moszkvában. De ő irt egy nagyon tanulságos történetet Petrovics Pávelről, az ismert íróról, akinek Pavlovics Péter, az ismeretlen iró felolvassa egy három felvonásos vígjátékát. Az első felvonást végigásitozza Petrovics Pável. A másodiknál, hogy el ne aludjon, felveszi a papirvágó tőrt és elkezd vele játszani. A harmadik felvonásnál már majd leragad a szeme és dühében, hogy a látogató kikiabálja az álmot a szeméből, tövig beledöfi a tőrt Pavlovics Péter szivébe. Függöny. S a függöny mögött bizonyosan elviszik az ismert irót a szibériai ólombányákba. Ez a tanulság s ezért van az én papirvágó késem fából. Igy aztán a látogatóim teljes biztonságban vannak, he belül kerülnek az ajtómon. Csakhogy ez nem könnyű dolog. Mindenféle cerberusok vannak az oda vezető uton kiállítva, hogy leharapják a befelé igyekvők fejét, némelyikét azért, mert ismerős, némelyikét azért, mert ismeretlen. De most már mit lehessen csinálni azzal, aki nem a fejét küldi előre, hanem vizitkártyáját ? Jó név, rendes ember, sohse jutott eszébe olyan bolondságot mivelni, hogy széles papíron rövid sorokat irjon. Gazdag ember is, éppen a minapjiallottam a feleségemtől, hogy tiz tojást is vett egyszerre a felesége. Aztán mindenek felett: öreg ember. Én is szeretnék öreg ember lenni s én se szeretném, ha akkor azt üzennék ki, hogy „jöjjön máskor". — Tessék. Engedjék be. öt percig bemutatkozunk. A hatodik percben már olvassa az első felvonást. Nagyszerűen kezdődik. Egy romantikus hajlamú hagymakereskedő a végrendeletét diktálja a közjegyzőnek. Végakaratának az az első pontja, hogy őtv ha meghal* tegyék ágyucsőbe és ugy lőjjék ki a végtelenbe. — Ugy-e bár az expozíció érdekes? — Hogyne — mondom udvarias mosollyal, — bár még érdekesebb volna, ha élve tennék ágyucsőbe a hőst. Megérdemelné a gazember, aki hagymakereskedő létére ilyen romantikus. — Tessék csak kivárni, kérem, — mosolyog hamiskásan az iró. — A második felvonás meg fogja önt lepni. — Hány felvonás lesz? — Ez csak öt. De ez tulajdonképen egy trilógiának az első része. — Szabadna arra kérnem, hogy talán csak vázlatosan méltóztassék elmondani a mesét. — Kérem, — mondja egy kicsit sértődötten, de aztán hogy belejön az elbeszélésbe, megmámorosodik a saját szavától és most már se hall, se lát. Nem veszi észre, hogy én elrakom magam elől még a fakést is, hogy kísértetbe ne vigyen, aztán a tenyerembe hajtom a fejem és csöndes megadással hallgatom, hallgatom, mig föl nem riadok egy nagy csattanásra. — Ezzel a dördüléssel fejeződik be a darab, — kapja föl az öklét az asztalról, ahová jó erősen odaütötte csattanónak. — De nem tetszik gondolni, hogy ez egy kicsit homályos? Nagyon őszintén felelem neki, hogy igaza van, itt mintha nem volna egészen világos a dolog.