Szeged, 1924. április (5. évfolyam, 76-99. szám)

1924-04-17 / 90. szám

SZEGED fizetését aranyyaritásban állapítsák meg. Továbbá, hogy a kormány a kölcsönkötvények kihelyezésénél a névérték 75 százalékánál a!a< csonyabb árfolyamokat ne követelhessen. Pakott József szerint a javaslat hibája az az aránytalanság, amely a városi lakosság és a földbirtokosok megadóztatása között áll fenn. Tiltakozik az ellen, hogy a javaslatok keretében intézzék el a lakáskérdést és határozottan a lakások teljes felszabadítása ellen foglal állást. Az ellenőr szerepe az állam kiskorúságát jelenti és ez szomorúsággal tölti el. Politikai konszo idáció nélkül nincsen gazdasági konszolidáció. Határozati javaslatot nyújt be, amelyben az ÉME egyesületinek a feloszlatását is a numerus clausus eltőrlisit indítványozza. A javaslatot nem fogadja el. JHalle' István. Egy céltudatos pénzügyi politika meg tudta volna akadályozni, hogy a helyzet idáig jusson. A javaslatot nem fogadja el, mégis pártja nevében bejelenti, hogy nem akarja a javaslatok törvényerő való emelkedését megakadályozni. Zsilinszky Endre: Szivesen megszavazná a javaslatokat abban az esetben, ha gróf Bethlen István nem diktatúrát akarna, vagy csinálna, mint ahogy Mussolini tette Olaszországban. Tiltakozik a katonai ellenőrzés ellen, melynek rendelkezései még a trianoni intézkedéseknél is súlyosabbak. A kormányban nem lát elég erőt, hogy idegen erőkkel szemben meg tudja védeni nemzeti érdekeinket. Az idegen államok közül egyedül Olaszországra építhetünk. Különösen fél a kormány erőtlenségétől most, amikor 20 esztendőre guzsbaköti Magyarországot. A javaslatot nem fogadja el. Nagy Ernő a kővetkező szónok. Félti a nemzet függetlenségét a javaslat elfogadásától. Határozati javaslatban kéri a földadó módosítását. Javasolja továbbá, hogy a vagyonváltságföideket adják el az amerikai magyaroknak holdanként 1000 aranykoronáért, Azért mond rövid beszédet, mert a kormány oldalán békülékeny szellemet lát. A javaslatot különben nem fogadja el. Ezután Gömbös Gyula szólal fel. Beszédét azzal kezdi, hogy diagnoszta nemzet vagyunk, a hibákat meglátjuk, de nem cselekszClnk. Szerelné, ha elérkeznénk ahhoz az időhöz, amikor minden kérdésben egész világosan beszélhetünk egymással. A kormánypárthoz az irzelem szálai fűzik, nemcsak azért, mert üjy1934 április 17 vezelő alelnöke volt, hatien mert tagja volt a kormánypártol megalapító régi kisgazda pártnak s ezzel nehézr történeti hircokban küzdött együtt. A kormánypárt szervezeiten vonul fel egy szervezetlen ellenzékkel szemben. Kitér ezután a nyomdászkizárás kérdésére és visszautasig azt az állítást, mínthi politikai paktumot kötött volna a szociáldemokratákkal. A Millerand-féle kísérőlevéllel foglalkozik, melynek kihasználását azért mulasztották el a külpolitikában, meri nem tudják kihasználni az alkilmat. Deklarációt olvas fel pártja nevében 8 ebben kéri a kormány lemondását. A javaslatot nem fogadja el. Elnök ezután bejelenti, bogy több szónok nincs feliratkozva a vitához. Igy az általános vitát bezárja. Kállay előadói beszéde. Kállay Tibor előadó: Teljesen egyetért azok- | alapján a lehető kiegyenlítésnek, a szociális kai, akik azt mondják, hogy Magyarország } rend biztosításának érdekében alkalmasnak muegész történelmének folyamán még nem volt olyan kedvezőtlen külpolitikai helyzetben, mint amilyenbe a trianoni békeszerződésekkel jutott. A szőnyegen forgó javaslatok tényleg bekapcsolnak bennünket Európi ne nzetei közé s azok közösen segítőkezet nyújtanak. A javaslatok feljogosítanak bennünket arra, hogy saját erőnket uj boldogulás szolgálatába állítsuk. Ez letagadhatatlan eredmény. — Két kérdésre kelt ezen a téren felelni. Az első az, hogy kellő >n előkészítette e a kormány a kiboctakozáa utján. A másik az, hogy az átmeneti időben megtet!-e mindent arra, hogy szociális nehézségek minéi kevésbé zavarják a nemzet munkáját és nyugalmát. — Az első kérdésre azzal fi lel, hogy a kormányzat a kiadások apasztása szerint, eltekintve a tisztviselői lfiszAmapasztásoktól, egész sorát léptette életbe az intézkedéseknek. O.yan adóreformot alkotott, amely képessé teszi arra, hogy akkor, amik)r a korona szilárd bázison stabilizálható, azt fenn is tarthatjuk és biztosithassuk a jövőre. Rendeztük a reparációs kérdést is. Nem teljesen érzésünk és kívánságunk szerint, de ugy, anint az adolt helyzetben lehetséges volt. — A másik kérdésre, arra, hogy a kormányzat ihinden lehetőt megtett-e avégből, hogy a nemzetet a szociális rázkódtatásoktól megóvja, anélkül, hogy abból bármi érdemet akarna kovácsolni, meg kell állapítani, hogy az ipar oly fejlődést mutat és olyan stádiuuba jutott, amilyet csak egy izben mutatott fel fejlődése folyamán. Jelentkeztek azok a konzekvenciák, amelyek elháríthatatlan következményei minden inflációs intézkedésnek: hitelélet feldulása és az, hegy a maguk egyszer már elért biztosított életmódjuk megtartásáért állandóan kénytelenek voltak küzdeni az emberek. Ez kétségkívül nehéz helyzet s ez az, amin változtatni kell. Ezt célozzák elsősorban ezek a törvényjavaslitok. — A háború óta inflációs időszakban étünk. A kormányzat igyekezel! megtenni időnként mindazt, ami az adott körülmények mérlegelése tatkozott. Baross János képviselő felhozta azt, hogy külföldi pénzeket, valutákat kellett volna vásárolni, vagy legalább is nem kellett volna engedni, hogy az aranykészlet az országból kivándoroljon. A legszerencsétlenebb politikának tartja azt, ha az aranyat nem használják fel arra, hogy az elengedhetetlen fontos szükségleteket beszerezhessék. Rissay azt hozta fel, hogv kár volt törődni a korona alakulásával, érvényesülni kellett volna hagyni a közgadasági erőtényezőkef. — Nagyobb népszerűséget szerezhetett volna akkor, ha azt a politikát követi, hogy az akár az egyik irányban túlzó korlátozó intézkedésekei foganatosított, akár a raáiik irányban a szabadságit kikélte volna. Mindkét esetben több barátot szerezhetett volna, „ö a középúton igyekezett megmaradni." Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter emelkedett ezután szólásra. — A felszólalók nagyrésze — mondotta — a javaslatok tárgyalásánál az ország sebeit tárta elő és a javaslatok nehezebb oldalait mutatta be. Tény az, hogy az ország a legutóbbi négy esztendő alati igen sokat szenvedet; és nagyon sok nehézségen ment át. Meri Állítani, hogy azok az idegenek, akiknek szavú'; van, volt és lesz Magyarország rekonstrukciója tekintetében, ismerik Magyarországot annyira, hogy ha nem hatott rájuk annak idején a propaganda, amely törekvéseink sikerét akarla megakadályozni, ugy nem hat rájuk az a kép sem, amely a tárgyalás folyamán alakult kl. Ijaz, hogy társadalmunkban a 2üüéi jeleit látjuk, azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez egy olyan bajnak a lünele, amelyben az egész organizmus szenved. Adatokat sorol fel termelésünk fokozatos fejlődéséről. Hiába támadják a kormányt. Legyünk objektívek. Mit tehettek volna a kormányok? A baj gyökerét nem lehetett gyógyítani, mert nem lehetett hozzáférni. Nem lehet azt mondani, hogy a mai helyzetért a kormány Sziv küldi szívnek szivesen... Bealkonyul a táj, odaül a szalonnapiritó tüz mellé az öreg kondás, melléje telepszik a fia, az is Jóska, meg az is kondás. Aztán mig a szaszalonna pirul, hát elkezdi az öreg: — Egyszer volt, hol nem volt, de mán tudom, Nekeresden volt, ott is a vásárban... A Jóska, a minnyájunk nagyapja, a katona, visszakészülődött Galíciájába, aki mingyá ott van Afrikába, kicsit balra Párizstu... Ahogy lép, ahogy néz, meglátja ám az eppár csizsmát, amire az öreg Jóskáne atta a tallért. Hát ahogy nézi, odagyün ám az örzsi, aki szógáló, ű mög a mézeskalácsot szeretné, amit eppetáké annak, de hiába, me a katona nem vöszi. Háj! faintos vásár vót az, e gyütt oda az Encella kirájné is, mög a Buhu nevezettü bolongya is. Szép legény a ióska, a kirájné is szömrevaló fejércseléd, hát csak emmáshun dörzsölőttek. Az Orzse mög nagy mérgibe, mivelhogy nem ű költött a katonának, hát ellopta a Bábitól, aki árúta, a mezeskalácsszivet, akin az a rigmus van: Szjv küldi szívnek szivesen, Kedve.en'Vtö1 kap'a 8zivbö1 Ha nem kapja sziv a szívtől • fe8zlvvel füvesen, T?.T V18SS *zlv a Búvnék Tiszta szívből szivesen! ** !JÖ? .ÍSS W jenebona t Gyütt a Túzok, hogy ki a lopó ? Hit ki lönne? mondta a kirájné ez itt-e, az Orzse. Deja katona nem hagyta az Örzsét, nagyon odamondogatta a kirájnénak de ugy, hogy az mög rögvest ehivatta a Mordlzom kapitányt, hogy veresse vasra a Jóskát. Ekkor tudódott ki, hogy mijén gavallér a Jóska, mer hoev kifizette ettallérra a Bábit, pedig csizsmára szánta Ezön ntög a Bábi ripakodott össze a Pityi Pállá, a ázuszterra, hogy hát akkor a züyé a piz, Jóska vigye a csizmát. Hát elindul a kirájné a j bolonddá haza, utána vitték vason a Jóskát, Jóska után mönt az örzse, leghátul a Bábi, mög a Pityi j Pali, hogy a kirájné tögyön igazságot, í Möntelc, möntek, möndögéltek, fölértek a kiráji burgba, azt a Jóskának a kertbe köllött kapálni, az Orzse mög csak várta, hogy mi is lösz belüle. Jóska sé szerette a dógot, hát gondót egyet. Illa berek, nád a kerek, oszt usgyi, széles a világ, keskeny a palló! De möglátta a Mordizom, azt ugy beletrafált a Jóska szivibe, hogy halva hozták a kirájné elibe. Lött is nagy sirás-rivás, mer hogy az Encella kirájné szerette a Jóskát. A Buhu bolond is odaállt melléje, aztán mondta nagyon: Keij fel katona, kelj fel katona, de az nem kelt föl, mert a szivibe mönt a goló. Öreg Jóskáné is együtt a nassirásra, oszt ara sé ébrett föl a Jóska, pedig a tarisznyát is ehozta az öreg Jóskáné. A tarisznyába pedig benne vót a mézeskalácssziv, amit az Örzse lopott a nekeresdi vásárba. Nézi, nézi a Buhu bolond a szivet, oszt éccör csak rá: töszi a Jóska möghótt szivire, a Jóska mög nagyot sóhajtott, oszt mögelevenödött. i Nem lönetött mán tovább tartani a kiráji burgba I a Jóskát, hát elengették. Lenn a kapuba találkozott : össze az örzsével. No ügön mögörültek egymásS nak. De nem a kirájné, aki csak oda-oda kapkodott a Jóska sztvihön, pedig az má csak mézesi kalácsbu vót. Mög is fogta az egyik ódalát, a ; másik ódalát mög az Örzse. Oszt addig tiszií taszigáták egymást, hogy etörött a sziv. Majd ! möghalt ebbe a Jóska, de az örzsi előkapta a tütI cérnát, összeillesztöíte a két darabot, oszt mögin odavarrta passzentusan a Jóska gelebire. A kirájnénak e nem teccöt, hát otthatta ilket, ük mög nagy örömmé hazagyüttek, oszt most is élnek, ha mög nem haltak, i * Igy és ezt regéli Ernőd Tamás a Mézecskalács ! cimü daljátékában. Üde és pázsitos a hangja, ! hárfázik a sziveken, csillog a szemeken, vonaglik az ajkakon, felbuggyan a kacajban. Mást adott, mint amit vártak : költészetet, lírát, naivitást, mesét. Minden olyan, mint a mesében : túlzottan groteszk, hiány osan logikátlan, szegényesen egyszerű, de gazdagon bőkezű, lelkesen szerető, lüktetően magyar. Más ez, mint a többi, több az akarásnál, pedig alig több a semminél. Csak éppen ez a több az, ami magyar, ami sziv, ami poézis. Valamikor, a nagyváradi Holnaposok körében bogozódott össze ez a költemény, amit az idő színdarabbá feslitett. Nem is más, csak egy virágszál, kicsiny magyar kikirics, kevés az illata, haloványkás a szine, de olyan könnyontó, szivhezhangzó, olyan szívbeli, mint a mézeskalácsvers: sziv küldi szívnek, szivesen. Ernőd Tamás fiatal lelke viharzik át az egész Mézeskalácson. Amikor a poézis száraz kenyerét a sziv savával sózta, amikor kipattogott belőle magyar álomkép, mint vadrózsa a tavaszi napsugárban. Öröm látni ilyesmit, nekem kétszeres öröm, mert magam is ezt tartom a magyar daljátékszöveg renaissaneejának, ami a János vitéz óta csak öthat percre tudott melegíteni, de lángra sohasem gyújtott. Nem olyan színdarab ez, amit rászabtak valakire, vagy valakikre, inkább diszes ruha, amit bárki felölthet, mindenkinek ünneplője. Jelent valamit ez, uj csapás felé törekszik? Nem tudni, de a lelkünk megnyugszik, mert a csendes borulás rázárja némaságát az ajkakra. Nagy küzdések, nagy akarások váriák a magyar színpadot, kell jönni az uj idők felfogó, átkapcsoló, összeforrasztó stílusának és a formájának, hogy ismét megértsük egymást és ujfönt odanyujtsuk egymás felé dolgos kezünket. A régimódi csak a tespedt emlékeket idézi fel. Igen, ilyen, meg ilyen volt ez is, meg az is, de hiába, a régi szebb volt. Igy beszélnek minden alkalommal, mert ujat várnak, ami lelkünkből fakadt lélek, agyunkból fakadt eszme. Az a stilus, amit Mézeskalács hoz, halk bucsu a múltnak, harsány rivaj a jövendőnek. Lugosi Döme.