Szeged, 1924. március (5. évfolyam, 51-75. szám)

1924-03-02 / 52. szám

S Z E QBD Szeged, 1924 március 2. > észen vitie magával a minisztertanácsba, hogy ai\ részlelesen ismer'esse. A pénzügyi és igazságügyi tárca. A pénzügy miniszteri tárcára vonatkozóan Bud miniszter áll élőiéiben. Bethlen István gróf miniszterelnök pénteken is tárgyalt Búddal. A jBvŐ hét elején be^ltik az igazságügyminisztöri tá.cát is. Kormánypárti körökben usy tudják, Reynold szenátor Magyarországról. hogy Pesthy Pál alelnök lesz az igazságügyminiszter. Caongrádmegye bizalmat szavazó t Bethlen grófnak. Csongrádmegye törvényhatósági b'zottsága pénteki ülésén Pataky Imre bizottsági tag indítványára Bethlen István gróf miniszterelnöknek munkásságáért bizalmat szavazón. Ezt föliratban hozták tudomására. Páris, március 1. Reynold szenátor, aki Frart4ciaországot képviseli a Nemzetek szövetségében, a Correspondence Universaile hasábjain vezércikkben foglalkozik a jóvátételi bizottság legutóbbi döntésével. A jóvátételi bizottságot két szempont vezeti; az egyik, hogy Magyarország talprüálliiása lehetetlen akkor, ha nem szilárdítják meg legalább részben az ország bitelét; a második, hogy minden szomszédos ország gazdasági élete súlyosan megsínyli, ha valamely ország romlásba dől. Különösen áll ezen utóbbi tétel Magyarországra, a Dutia ezen központi fekvésű államára. Múlhatatlanul arr8, bogy Magyarország részt vegyen a középeurópai gazdasági élet kapcso>aíáoan. Magyarország érdekében a késlekedés könnyen katasztrófát okozhat és egyre rosszabbítja a kormány helyzetét. Reynold ezután a jóvátételi bizottság döntését ismerteti, majd igy folytatja: A jóvátételi bizottságban képviselt hatalmak ilyen módon teljesítették azt a feladatukat, amelyet az európai szolidaritás irt elö számukra. Most Magyarországon van a sor, hogy maga is hozzálásson talpraáliitás munkájához. szükség van A román kormány betölti a temesvári püspökséget. (A Szeged tudósitójdtól.) A csanádegyház- • megyei római katolikus püspökség ügyében fordu'at állott be. A bánáti katolikusok régóta kívánták, hogy a püspökségnek román területre eső részében Temesvár székhellyel uj püspökséget á iitsanak fel. A román kormánnyal, illetve a Vatikánnal folyta'ott tárgyalások során tavaly sikerült is annyi eredményt elérni, hogy az úgynevezett román bánáti egyházmegye élére aposto'i kormányzó került Pacha Ágoston kanonok személyeben. Pacha egész fiatal ember, a kanonokok törvénys/erinti sorrendjében az ötödik helyet foglalja el, azonban megfordult Rómában is, ahol régebb idő óta ismerik s kitűnő adminisztráló tehetség, amihez való hozzáértését még Dssaewffy Sándor s a későbbi püspökök uralma alatt volt alkalma elsajátitani. A magyarság n?m rokonszenvez vele, luiző svábnak tartja. Az úgynevezett Pacha-probléma meglehetősen súlyos és nehéz benne véleményt nyilvánítani, mert sok körülmény ismerete szükséges a helyzet tisztázásához. Annyi bizonyos, hogy a románoknak juttatott délvidéki részehen nem isménk el a magyar kisebbséget, ott semmiről sem lehet sző, ami magyar. Ez a magyarázata, hogy a svábjaink, köztük évtizedeken át ismert és becsült raagyarézésüek, a németség jogaiéit küzdenek. Hogy ez a küzdelem milyen helyzeteket teremt, arra érdekes példa volt a piarista gimnázium esete. Ezt az intézetet maguknak köve* telték a svábok s elmentek egész Rómáig, ahol az egyházmegye kanonokjai is memorandumot nyújtottak be a svábok érdekében. — Inkább a mienk legyen, mint az oláhoké, mondta egy sváb vezér e sorok írójának. A magyarság rossz néven vette a tülekedést, amely egyébként azzal végződött, hogy a temesvári piaristák az idén már oláhul kénytelenek tanítani a két alsó osztályban. Tőlük csak az egész Délvidékkel együtt kaphatjuk vissza ezt az iskolát a tcbbi.el együtt. A Szeged most Bukarcwbő' rzí a szenzációs £rtesQtÉai kapja, íiogy a VatlkAn és u román kormány között megíllapodáe fOít létre, amely szerint húsvétra betöltik a temesvári püspökséget. Az egyházfő személyét titokban lariják, tudósításunk c*ah annyit mond, hogy Pacha Ágostont valószínűleg mellőzik erős germán szelleme miatt. Épp ezen az okon nem lesz püspök a másik erős reflektáns: Bloskovich Ferenc sem, aki már * rtá^oru előtt is vezeiöjí volt a sokezer tagot számláló Bauernverein-nsk. Más kanonokról alig lehet szó, a csanádi egyházmegye ugyanis tele van aggastyánokkal. Szentkláray Jenő nagyprépost, az Illusztris magyar tudós, nyolcvanadik életévén tul, teljesen elkeseredve, szobájába zárkózottan türi az idők folyását. Bauer, Grósz kanonokok szintén a nyolcvan é? körül járnak, öreg ember Magyary, az ifjabbak közölt pedig nincs kimagasló egyéniség. A püspöki kinevezést, illetve a személyben való megállapodást nemcsak a Délvidéken, hanem Magyarországon is nagy érdeklődéssel várják, főleg azok, akik ismerik azt a versengést, amely Pacha és Blaskovich között folyt, akik szinte túlságos buzgalommal mondták az o áh királyi családért parancsolt imákat. Ha ii^az a bukaresti hir, akkor a régi közmondás válik be itt is az örvendező harmadikkal. Közzéteszik Macdonald és Poincaré levelezéseit. Páris, március 1. A Macdonald és Poincaré közt folyt levélváltást hétfőn délelőtt Londonban és Párisban egyidejűleg közzé teszik. E levelek általánosságban ismertetik a két kormány nézeteit azokról az eszközökről, amelyek alkalmasak lennének a kü politikai problémák megoldására. A leveleket az őszinte együttműködés szelleme hatja át. Görögországban népszavazással döntenek az államformáról. London, március 1. Athénből érkezett hirek szerint az ellenzéknek a királyi család Összes tagjai kiutasítására és a királyi vagyon elkobzására vonatkozó javaslatát a görög nemzetgyűlés 198 szavazattal 18 ellenében elvetette. Azt a kormány által beadott javisiatot, mely a trónkérdés és az államforma eldöntésére népszavazást kiván elrendelni, egyhangúlag elfogadták. A határozat után hangosan éltették a kíjzíársaságot —. Zsoldos a legjobban készít elö magánvizsgákra. Összefoglaló tankönyv. A középiskola alsó négy osztályának tananyaga két kötetben megrendelhető Budapest, VI., Dohiny-ntca 84. szám. 242 Válasz egy névtelen levélre. — Móra Ferenc előadása a Darvas Lili-estén — I. A műsor szerint Őszinte vallomások az előadásom címe s az őszinte azon kezdem, hogy bemutatom ezt a kék levelet, amelyet pár héttel ezelőtt kaptam Szeged, 1924. II. 13. dátummal. Nincs rajta semmi különös, azt hiszem, minden iró kap ilyen leveleket, akinek az a keserves mestersége, hogy napról-napra kiálljon az országos placcra s akinek a neve nem is mindig a maga jószántából, hanem szerződéses kötelességből sokat forog az újságban, akár ió, akár rossz dolgok alatt, ez talán nem is mindig lényeges. Az ilyen ember lassankint olyan lesz, mint a százesztendős jövendőmondó, akit mindenki ismer, noha senki se látott még. (Ámbár, in parenthesim mondva, a százesztendős jévendőmondást nem szívesen emlegetem, mert próbálkoztam én ezen a pályán is, de csúnyán megbuktam. Egy-két évvel ezelőtt, milwr néhány kenyeres jócimborám mindenkinek megsúgta titokban, hogy tulajdonkép én vagyok a Lenin, de már Oroszországból is meg kellett széknöm, mert már ott se tudták tűrni a vérengző természetemet, — mondom, akkor ugy volt, hogy pályát változtatva, összes méltóságaimat átengedem a mindenféle zsiros beneficiumokkal és kövér stallumokkal együtt konstruktivabb embertársaimnak, magam pedig vagy beállok százesztendős jövendőmondónak és kalendáriumot csinálok, vagy föllépek képviselőnek és politikát csinálok. A két nemszép mesterség közül mégis inkább a szebbet választottam. Csináltam egy Igazmondó kalendáriumot, amelyben a százesztendős jövendőmondónak ez volt az utolsó kádenciája: S

lbbet az •jévre sem hazudok ma már, — (' tnnnyít ís elhisz, nálam nagyobb szamár. A kalendáriumolvasó nemzet körében hamar hire futamodott az Igazmondó Naptárnak. Ez kell nekünk 1 — mondták a szittyák. Pedig ördögöt az kell. Megvettek belőle tiz példányt, azt is csak azért nem hajigálták vissza az ablakomon, mert \ nem tudták, hogy én vagyok az a nagy igazmondó. Az igazság az, hogy a szittyák nem veszik be az igazságot se a kalendáriumcsinálótól, se a képviselőtől. Ezért maradt az igazmondás a kiadó nyakán, mint naptár, ellenben egy esztendő múlva nagyszerűen elkelt mint makulatura. Egy példány valahogy megmenekült az örökkévalóság számára, a minap találkoztam vele a Mars-téren. Hányta a hab a lelkem, hogy megmentsem az irodalomtörténetnek s az anyó, aki árulta, igen biztatott: — Vögye mög, lelköm, nagyon szép istenös történetök vannak benne. Benne van a Rudol is, ha jól keresi. Mögmutatsám, de én mán csak föltételössen tudok olvasni, oszt a pápaszomet mög otthon felejtöttem. — Hát aztán mire tartja nénikém ? — Magának csak tizezör korona leikom. Elszomorodva tettem le, mert ennyiért meg nekem is drága az igazság, különösen a magamé. — De nézze, lelkem, — mentegetődztem — hogy van lelke ennyit kérni egy kétesztendős kalendáriumért. — Hiszön épen azér, galambom. Avul is, javul is.) Hanem maradjunk csak e mellett a szép Uék levél mellett, amelyikből ki fog derülni, hogy én mégis csak olyan szittya vagyok, aki elbírom az igazságot. Sok felül sokféle levelet kapok, mint iró. Hol egy newyorki hazánkfia hálálkodik, hol egy kairói küld cigarettát, hol egy párisi magyar küld témát, (rendesen egyik se használható), hol Limából igérnek inka-kincseket. (Ezek a kincsek nagy szerepet játszanak családi életünkben, a feleségemet rendesen azzal szoktam biztatni, ha valami képteles, megfzethetetlen kívánsága van, hogy „majdha az inka-kincsek megjönnek!" Ma is azzal biztattam, mikor be akart ugratni, hogy vegyek neki . egy narancsot.) De nem ezek az igazi exotikumok, j hanem amik hazai földről jönnek. Egy pesti kislány arra kér, irjam meg neki, milyen volt az a porcellán Máriácska, amit levertem az éjjeli szekrényről s aminek a históriáját ő ugy megsiratta, mert ő szeretne nekem olyant küldeni. Nem régiben irtani egy bolondos tárcát arról a lakatosról, akinek két nap kellett hozzá, hogy a spájzunk ajtajából kihúzza a kulcsot, akkor is olyan szerencsével csinálta, hogy engem meg bezárt. Erre levelet kapok egy egri ügyvédtől, aki meghiv nyári vakációra és igér nekem egy olyan asztalost, akiből nemcsak egy tárca telik ki, hanem egész regény. (Szerencse, hogy nem csizmadia, inert akkor olyan hosszú lenne a regény, mint a Jean Christoph.) Megint egy fiatal asszony Pestről. Jogcime a levélírásra az, hogy ő is arra a keresztnévre hallgat, amelyikre az én kis lányom. Mondanivalója pedig nincs egyéb, csak annyi, hogy ha olyan szép Fehér szakálam van, mint ahogy ő elképzeli, akkor tiszteletteljesen csókolja a kezemet. Már most önök — a hosszú fehér szakáll dacára — azt mondják, hogy ez az ember most dicsekszik és ezt egzésen helyesen méltóztatnak mondani. Nekem ezek az idegen kezektől, soha nem látott, soha nem hallott nevü emberektől származó levelek az érdemrendjeim és kitüntetéseim, amilyeneket nekem se az indiai alkirály, se a Tudományos Akadémia nem adhat. (Azért párosítom őket igy, mert épen egyforma messze esnek tőlem.) De hát azért nem szoktam felrakni őket, s talán nem is érdemrendek ezek, csak olyan együgyü kis fodormenta cukrok, amikkel magamformáju, cifraságnélkül való emberek, akik az én kis világomban a magukéra ismernek, egészen stílusosan jutalmazzák az én fodormentaizü, naiv írásaimat. És én nem csinálok belőle titkot, hogy nekem igenis jólesnek ezek a cukorkák, elszopogatom őket, mikor a napi kőtörő robot után a fejem fáradtan bukik le az Íróasztalra. És hála istennek, attól se kell félnem, hogy elfogynak a fodormentácskák, mert ha a portó igy emelkedik és a honorárium igy vesztegel, akkor én nem sokára többe kerülök a nemzetnek portóban, mint a kiadóknak honoráriumban.