Szeged, 1924. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1924-01-19 / 16. szám

SZBOBD Hermann Miksa a következő szónok, aki visszautasítja Reisinger Ferenc vádjait, majd azt fejegeti, hogy az államvasutak kedvezőtlen anyagi viszonyai a Ruhr-vidék megszállásával vannak összefüggésben. A villamosítás kérdé­sével foglalkozik ezután, amit igei szükséges* nek tart. Majd a kölcsönnel kapcsolatos kérdé­sekre tér át és megállapítja, hogy Bethlen po­litikája az egyetlen, amely alkalmas arra, hogy Magyarország kormányával szemben bizalom­mal viselteisen. Az indemnitási javaslatot el­fogadja. Majd Zsilinszky Endre beszélt. Szerinte a kormány csak a maga uralmát konszolidálja és csak a maga tekintélyét védelmezi. Szóvá teszi Komoróczy alispán és Zilahi Kiss Jenő alpol­gármester ügyét. Kérdi, hogyan védi a kor­mány a személyi tekintélyt az országban ? Majd elmondja, hogy a demokratapárt november 29 iki értekezletén, amelyen több képviselő vett részt, Peyer Károly többek között ezeket mon­dotta: „Az ország polgárait két részre lehet osztani, az egyik részen a bombavetők és pat­ronusaik vannak, akik többszörös gyilkosoknak amnesztiát adnak, (Farkas István: Mennyire igazi) a másik oldalon minden tisztességes ember. Később, Kéthly Anna beszéde közben Peyer Karoly kiáltott közbe: Esetleg még ma­gasabb kezek!) Zsilinszky Endre: Ez a leggyalázatosabb kormányzósértés és kérdi a kormányt és az ügyészséget, hogy eljárlak-e megfelelő eréllyel? (Egy hang a szocialistáktól: Miért nem tettek feljelentést az ügyészségen?) Zsilinszky Endre: Hol van a kormány és az egész kormánypárt, hogy nem veit tudomást az ott elhangzottakról ? Gróf Hoyos Miksa: Politikát csinálnak a kormányzó személyéből I (Nagy zaj a jobb­oldalon.) Zsilinszky Endre: Vártam két héti* és alkalmat akartam adni a kormánynak a sértés meg­torlására. Védtelenül hagyták azonban a kor­mányzót a sénések^el szemben. Farkas István: ön rossz prókátort Zsilinszky Endre: Ha a kormány nem vette észre ezt a kormányzósértést, akkor ott volt a sajtófőnök, vagy az ügyészség, amelyeknek kutya­kötelessége, hogy ezeket a sértéseket tudomásul vegye-és a sértéseket inkriminálja. Oróf Hoyos Miksa: Nem hiszem, hogy nem történtek volna meg az intézkedések I Zsilinszky Endre: Nem hiszem, hogy meg­történtek volna, mert ezeknek már visszhangjuk lennel Ezután a zsidókérdésről beszél. Abból, hogy a fajvédők antiszemiták, nem csináltak titkot, pedig a fajvédő párt mégsem antiszemita párt. A zsidóság hatalmi tultengésben szenved és mérhetetlenül öntelt, ez gyűlöletre vezet. Visszautasítja Sándor Pál állításait Bársony János egyetemi prorektorral szemben. Elnök a szónokot megszakítja beszédében és az ülést délután négy óráig felfüggeszti. A délutáni ülés. Délután 5 órakor nyitotta meg újból az ülést Pesthy Pál aielnök. A szólásra emelkedő Zsi­linszky kéri a tanácskozóképesség megállapítá­sát, mivel a teremben kevesen voltak. Aielnök 5 percre felfüggeszti az ülést. Szünet után Zsilinszky folytatta beszédít és visszatérve a kormanyzósértésre, büntetőeljárást sürget nem­csak a szónokra, de a hallgatóságra is. Mijd a kultúrpolitikával foglalkozik és azt mondja, hogy abban nem talál koncepciót. A kormánynak iskolaprogramja nincs. Követeli a numerus clausus szgoru végrehajtását. Az egyetemi if­júságot védi és megállapítja, hogy az komo­lyabb és céltudatosabb, mint volt. Követeli, hogy állítsanak fel ifjúsági köröket és erre al­kalmasnak tartja az üres kaszárnyákat. Adjanak mielőbb birtokot az ifjúság részére, a volt Ká­rolyi Mihály gróf birtokát. Az állami jegyinté­zet visszásságairól szól, szerinte hiteleket csak a zsidó bankok kaphatntk. A külföldi kölcsön­ről beszél ezután és kérdi, mi cimen formál az ántánt jogot arra, hogy az ország belügyeibe avatkozzék, amikor annyi kölcsönről sem biz­tosit, mint amennyi elég volna az ország talpra­állítására. Szünet után ismét Zsilinszky Endre beszél és egymásután ismerteti az ántánt pénzügyi bi­zottságának jelentéseit. Különösen a kilen­cedik szakaszt tartja igen sérelmesnek, amely a magyar ipart egészen tönkre tenné. Bízó­nyitja, hogy az ipari ágakat ő is becsüti, de csak azokat, amelyek az ország fejlődésére tényleg jó hatással vannak. Kíváncsi, hogy ilyen megkötöttség mellett milyen gazdasági polt'ikát fog a kormány csinálni, am kor azt a kellő anyagiak mellett sem tudja helyesen foly­tatni. Bizalmatlan a kormánnyal szemben, a javaslatot nem fogadja el. Zsilinszky után Maday Gyula kérte beszédé­nek a legközelebbi ülésnapra való halasztását. Ezután az elnök napirendi indítványt tett, mely­nek értelmében a legközelebbi ülés kedden délelölt 11 órakor lesz. Az ülésnek este fél 8 kor lett vége. A koronarontó bécsi bankár. (A Szeged budapesti tudósitójától.) A korona­rontás, ilteive a korona kontreminálása ügyé­ben Nagy Enil igazságügyi miniszter akként intézkedett, hogy a vád tárgyát képező cselek­ményt nem csupán kihágásnak, hanem bűntett­nek kell tekinteni és mint ilyent kell kezelni. Ezen intézkedés folytán Strache Gusztáv, az ügyészség vezetője meg is tette a szükséges in'étkcdéseket az uzsorabiróság mellett működő ügyé'ZBégen, ahol Kulspal mindeddig őrizet­Szabadlábrahelyezték Kasztell Sándort is. Már csak nyolc csongrádi gyanúsított van a Csillagbörtönben. (A Szeged tudósitójától) Közölte a Szeged néhány nappal ezelőtt, hogy a vizsgálóbíró el­rendelte a csongrádi bombamerénylettel gyanu­sitott kilenc ember letartóztatását, ami ellen a gyanúsítottak félfolyamodást jelentettek be a szegedi törvényszék vádtanácsához. A vádtanács — mint ismeretes — még az elmúlt héten ugy döntött, hogy szabadlábrahelyezi Zubek Mihály felfüggesztett tanítót, mivel ellene semmiféle konkrét bizonyíték nincs, a többi gyanusitott fogvatartását pedig fenntartja, illetve indítvá­nyozza a vizsgálóbírónak a vizsgálati fogság elrend -léiét. Zombory János vizsgálóbíró ezt a határozatot ki is hirdette egyenkint a gyanúsítottak előtt, akik nem nyugi dtak meg a vádtanács végzé­sében. Sági ) nos, Sági Rókus, Piroska János nyugalmazott főhadnagy, Forgó Ferenc és Kasz­tell Sándor felfolyamodást jelenlett be a szegedi Táblához. Zubek Mihályt pedig — miután az ügyészség nem felebbezett — nyomban szabad­ben volt. Illetékes helyről származó értesülés sze­rint a bűnösséget most már nem az 1922. évi XXVI. törvénycikk alapján fogják megállapí­tani, hanem az egy hónappal előbb hozott tör­vény aPplán, melynek értelmében külföldi ál­lampolgároknak nem szabad folyószámlát nyitni a pénzügyminiszter engedélye nélkül. Ennes ér­telmében ujabb előállítások nem lesznek és az ügyet az uzsorabiróság mellett működő ügyész­ség fogja elintézni. lábra helyezték. Az iratok átkerültek igy a Táb­lához, ahol dr. Szenttamásy Ítélőtáblai bírónak osztották ki ezt az ügyet. Az ügy referense ez­után azonnal hozzáfogott a hatalmas aktacsomó áttanulmányozásához. Pénteken délben fél 12 órakor még dr. Szenttamásy ítélőtáblai biró nem tudott elkészülni a hatalmas anyag teljes átta­nulmányozásával, mert a bombamerénylet aktái már eddig ii mintegy 200 ivet tesznek ki és fölölelik a merénylet minden fázisát, a gyanú­sítottak vallomásait, valamint a 35 tanúvallo­mást. A déli órákban még ugy volt, hogy a Tábla csak szombaton délelőtt fog határozni, azonban, tekintettel az ügy sürgősségére a refe­rens-biró déli egy órára mégis elkészüli az anyaggal és ezután nyomban meghozták a most már végleges, további fogvatartásról, illetve szabadlábrahelyezésról szóló végzést. A Tábla határozata szériát szabadlábra kell helyezni Zubek Mihály után Kasztell Sándort is, mert annak ellenére, hogy résztveit a Szeged, 1924 január 19 csongrádi ébredők mozgalmaiban, a bomba­merényletre vonatkozólag nincs ellene semmi olyan konkrét bizonyíték, amelyből következtetni lehetne arra, hogy ő is részes lett volna a ka­rácsony másodnapi bombavetésben. Ez végzés most már megfelebbezheteflen és igy Kasitell Sándort még pénteken a délutáni órákban elengedték a Csillagbörtönből. Igy tehát ma már csak nyolcan vannak letartóztatás­ban, azaz most már vizsgálati fogságban. Ezek névszerint: Sinkó László, Bölönyi Miklós, Piroska János, Piroska György, sági János, Sági Rósus, Forgó Ferenc és Fülöp Andor. Sági János védője egyébként kérvényt nyújtott be — értesülésünk szerint — a Táblához és kérte Sági szabadláblahelyezését. Ezt azzal támasztotta alá a védő, hogy óvadékképen fel­ajánlott nagyobb összegű készpénzt és Sági Csongrád határában levő, mintegy 50 holdas birtokát. Ezt a kérvényt azonban a Tábla elutasította, mivel Sági ellen olyan tárgyi bizo­nyítékok vannak, amely alapján arra lehet következtetni, hogy a biróság hosszabb szabad­ságvesztéssel fogja büntetni. A Tábla határozata után most már az összes iratok átkerülnek ismét az ügyészségre, atiol határozni fognak a részletes vizsgálat meg­indítása, vagy ennek mellőzése és a végleges vádirat elkészi é?e fölött. Mussolini találkozni fog Pasiccsal. A Lokalanzeiger római jelentése szerint Mussolini és Pasics miniszterelnökök a leg­közelebbi időben találkozni fognak és ez alka­lommal az olasz-jugoszláv katonai szerződést is aláírják. Ez a katonai szerződés azonban csak arra az időre szól, mig az Olaszország és Franciaország közötti viszonyt nem tisztáz­zák. Nyilvánvaló tehát, hogy téves egyes kül­földi lapoknak olyan beállítása, mintha az olasz-jugoszláv megegyezés Franciaország ku­darcát jelentené. Ellenkezőleg — irja a Lokal­anzeiger tudósítója —, ha az adriai hídon tul az olasz-francia hidat is megverik, a Nemet­ország körali gyQrQ teljesen bezárql. •MMAMAMMMAMWMMWMMWWWMMMWMM • A nemzetgyűlés kétnapos szünete. Buda­pestről telefonálja tudósítónk: A nemzet­gyűlés szombaton és hétfőn nem tart ülést. A legközelebbi ülés kedden 11 órakor lesz, ami­kor is az indemnitás vitáját fogják folytatni, ami előreláthatólag két n;pig fog tartani. — Az egységes párt hétfőn este ülést tart, amelyen a gazdasági földreform kérdését tárgyalja. Nchéitégek a Bárczy-párt megalakulásá­nak utiábsn. Szakáts Andbr, Drózdy Győző, Meskó Zoltán nemzetgyűlési képviselők a Barczy­párt megalakulásáról tanácskoztak. Nem hi­szik azonban, hogy a tanácskozásnak valami eredménye lenne, mivel a pártban különböző összetételű elemek lennének, ami bizonyára megakadályozná az eredményes együttműködést. Igy például Eőri-Szabó Dezsőről nehezen téte­lezhető fel, hogy liberális szellemű politikusok­kal összeférne. ptelffsiz Belvárosi Mozi Január 19. és 20-án, szombaton és vasárnap A Paramount-filmek „Drágakő" sorozatából: A szerelem éltet, a szerelem öl! (Az izzó homokon.) Bűbájos keleti szerelmi regény a Szaharából 7 felvonásban. Edith Róberts •sel a főszerepben. Azonkívül: Aki kétszer él... Amerikai történet 5 felvonásban. címszereplő: Frank Mayó. PIA ru , Hétköznap 7.5, 7.J és 7,9 órakor. Előadások: vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom