Szeged, 1923. december (4. évfolyam, 274-296. szám)

1923-12-16 / 286. szám

a SZEGED Szeged. 1928 december 16 Beszéde közben Mayer János azt kiálfotta közbe, hogy suszter maradjon a kaptafa mellett. Propper: Mi ketten nem vethetünk egymásnak semmit a szemére, mert egyforma egyetemen kaptuk a diplománkat. Én soha sem mondtam önnek, hogy csizmás paraszt volt. Cáfolja, bogy a szociáldemokrata párt akadályozta volna meg 1918 és 1919-ben a földreformot. A javaslatot nem fogadja el. Forgách Miklós gróf csak pár szóval fejti ki álláspontját; a javaslatot elfogadja. Nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter szólt ezután a javaslathoz. Örömét fejezte ki, bogy a szociáldemokraták a javaslat tárgyalása során a magántulajdon alapjára kelyezkedtek. Ez mindenesetre nagy előnyére válik a pártnak. Vitatkozik azokkal, akik azt állították, hogy szélsőségesebb álláspontot képviselt. A földreform végrehajtása a legnagyobb alkotása a mostani időknek. Nem tudja megérteni, hogy az ellenzék, amely bizonyos tekintetben elismerte a novella fontosságát, miért nem fogadta el még általánosságban sem a javaslatot. Az egyházi és alapítványi birtokokról szólva kijelenti, hogy azoknak teljes mentesítése lehetetlen, de azt maga a főpapság sem kívánja. Kéri a nemzetgyűlést, hogy a javaslatot fogadja el. A nemzetgyűlés a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Több személyes kérdésben történt felszólalás után elnök napirendi indiiványt tesz, amelyet a Ház rövid vita után elfogad. Az elnöki indítvány szerint a hétfői ülésen a földreformnovella tárgyalásának félbeszakításával az indemnitási javaslat szerepel a napirenden. A szavazás során az ellenzék részéről Ugrón Gábor és Meskó Zoltán az elnöki indítvány mellett szavaztak. Interpellációk. Ezután áttértek az interpellációkra. Homonnai Tivadar a tisztviselők elmaradt illetményei tárgyában interpellál. Bud János miniszter megnyugtató válaszát Homonnai és a Ház tudomásul veszi. Lendvai István a Ház sokszor viharos közbeszólásai közepette Tremmel Mátyás őrvezető meggyilkolása és eltemetése ügyében interpellál. Azon a napon, amelyen a nemzet kormányzójának névnapját ünnepelte, „a legsötétebb zsidó ghettóban" meggyilkoltak egy katonát. Pikler Emil: Keresztény gyermekeket ruháztak ott fel I Fábián Béla: Orgoványról beszéljen, ott volt egy sereg gyilkosság! Lendvai szerint nem véletlen az, hogy itt .rituális késsel meggyilkoltak egy magyar katonát". (Zsjos közbeszólások a baloldalon.) Azt kifogásolja ezután, hogy a katonaság és a rendőrség Tremmel; temetését eltitkolta és igy a keresztény magyar társadalom nem jelenhetett meg impozáns módon a temetésen. Ezután az egyetemi hallgatók memorandumát teszi szóvá. Kérdi, van-e tudomása a kormánynak arról, hogy a gyilkosság fegyveres zsidó titkos alakulatok müve volt. Rakovszky belügyminiszter válasza után Pakots József a budapesti telefonszolgálat ügyében interpellál. Vass József Kiss Menyhértnek el nem mondott interpellációja tárgyában kijelenti, hogy egyetemi tanárrá történt kinevezését nem Kunfi, hanem Haszár Károly irta alá. Rupert Rezső nyugdíjügyekben interpellál, majd több interpelláció elhalasztása után az ülés éjjel fél 11 órakor ért véget. „A külvárosi utcákat egyáltalán nem világítják..." (A Szeged tudósítójától.) A közigazgatási bizottság szombaton délután tartotta meg decemberi ülését a főispán elnökletével a városháza bizottsági termében. Az üiésen a hivatalvezetők beszámoltak hivatalaik elmúlt hónapi működéséről. Az ülés legérdekesebb tárgya — amelyről lapunk más helyén számolunk be részletesen — az árvaszéki elnöknek az uj árvaszéki rendezerre vonatkozó előterjesztése volt, amely hosszabb vitát provokált. Ezután dr. Wolf Ferenc egészségügyi főtanácsos terjesztette eiő jelentését a város egészségi viszonyairól. A nedves téli idők beálltával a megbetegedések száma szaporodott. Szórványosan — de nem járványszerüen — föllépett a vörheny, az orbánc, a hagymáz és a szamárhurut. A népesség novemberben negyvenkilenc lélekszámmal szaporodoti. Dr. Bottka Sándor rendőrfőtanácsos az államrendőrség szegedi kapitányságának működéséről számolt be figyelemreméltó jelentésében, amelyből a következőket jegyeztük föl: A közrendészet terén említésre érdemes változást az elmúlt hónap sem hozott. Novemberben tartotta meg a rendőrség az őszi bérkocsi és fuvaroskocsi vizsgálatot. A fuvaroskocsik könnyebb ellenőrzése céljából elrendeltem az egyöntetű táblák alkalmazását addig is, mig az illetékes városi hatóság arról szabályrendelettel megfelelően gondoskodik. A villamosforgalom az elmúlt hónapban is normális volt. A Kálvária-u'csi vonalon a csekély forgalom miatt a kalauzok alkalmazását megszűntették és a jegyeladással a kocsivezetőket bízták meg. A kerékpárok rendszámozását is befejezték. Összesen 1082 rendszámtáblát adtak ki. Az utcák rendjét a kapitányság őrszemélyzeli osztálya járőrökkel rendszeresen ellenőrizteti. A járőrök munkáját nagyon megnehezíti, hogy a külvárosi utcákat este egyáltalán nem világítják. A városra korán ráboruló sötétség leple alatt a külvárosi utcák lakói az ételhulladékokat és a szemetet az utcára a kocsiutra hord' ják, ahol azután a koncokra sereglő kóborkutyák miatt a járókelők testi épsége forog veszélyben, vagy a hulladékokkal az árkokat töltik meg és ott rothaddsnak indulva, a levegőt fertőzik meg. A piacok külső rendjének ellenőrzése érdekében az ipartestület kérelmére 100 iparost látott el a rendőrség a kontáriparosok felkutatására és hatósági támogatás igénybevételére jogosító igazolvánnyal. A közigazgatási ügyosztály az elmúlt hónapban különféle táncmulatságokra, hangversenyekre, footballversenyekre 52 rendőrhatósági engedélyt adott ki, elintézett 136 utfevélkérelmet, 197 erkölcsi bizonyítványt és 97 esetben teljesített lakáspuhatolást, hatósági megkeresésre 232 esetben rendelt ki karhatalmat. Az elmúlt hó folyamán a Dél- és Középamerikába való bevándorlási tilalmat a magyar állampolgárokra is felfüggesztették és igy a kivándorlás oda szabaddá vált. Nem igénylek földet. Irta: Móra Ferenc. Egy minden világi huncutságban jártas barátom azt kérdi tőlem a napokban, hogy mért nem jelentkezek , én földigénylőnek. — Én ? Hát már hogy jelentkezném ? Hiszen nem vagyok én se paraszt, se rokkant katena. — Annál több kilátásod volna rá, hogy földet kapsz. Ebből látnivaló, hogy a bartátom humorista. (Van is rá jussa, mert különben temetkezési-társulati tisztviselő s tessék megfigyelni, hogy akik a halállal valami üzleti összeköttetésben vannak, azoknak mind hajlamuk van a humorra.) Én nagyon szeretem a humoristákat, de még az ő kedvükért se állhatok be földigénylőnek. Egyszer már próbáltam, de akkor ugy megégette a kasa a számat, hogy én arra még egyszer rá nem kivánok. Mikor az iskolába beadtak, az egész ház oda volt az örömtől, hogy én a kulturával Keveredtem baráti viszonyba a kanászi pálya helyett. Még a Szana kutyánk is azzal ugatta cl a kapuhasadékból az utcagyerekeket: — Oh-ho-no-hó, nekünk már deák fiunk van! Csak éppen én nem akartam sehogyse beleszokni a tudományos életbe. Már a harmadik palatáblát törtem el, de még semmi igazi örömet nem találtam a kulturában. Mikor pedig odáig értünk, hogy először nyomtak tollat a kezembe, majd ríva fakadtam. Pedig piros szára volt neki, meg réz nyaka. Édes apám maga választotta a Valódi boltosnál, akit azért tiszteltek igy, mert minden portékáját azzal ajánlgatta, hogy: valódi. — Ez valódi kalamus, — dicsérte a pennát. — Szép szerszám, — tódította édes apám. — •gy-e hogy szép? — Szebb a karikás-ostor, — mondtam durcásan. — Könnyű szerszám. — Könnyebb a cseresznyeszedő szék. — írástudónak mondják azt, aki ezzel bánni tud. Erre már kibuggyant belőlem a keserűség. Földhöz vágtam a piros tollat. De én nem akurok Írástudó lenni. Én gazdaember akarok lenni. No erre ugy rá találta nyugosztani édes apám a kezét a vállamra, hogy egyszerre felkaptam a tollat. — Jaj, — mondtam, — inkább írástudó leszek. Apám az állam alá tette a tenyerét. — Mást mondok én neked, fiam-uram. Ha leteszed az exámentot, a nyárra beállhatsz próbagazdának a magad földjén. Akkoriban még bolonddá lehetett tenni a szebb jövendővel. Neki veselkedtem a tudományoknak s akkora jutalomkönyvet kaptam a vizsgán, hogy alig birtam haza. (Nagyon alkalmas jutalomkönyv volt, az volt a cime: Adomák és veszemék, irta Dvorzsák János. Ez volt az első klasszikus író, akit megismertem.) Édes apám szavatartó ember volt. Másnap kiballagott velem a szőlőnkbe, odaállított a pusztaföld sarkába. — Látod ezt a vakondak-túrás ? — Látom. — Hát azt a másikat? — Azt is. — No hát ami a két vakondak-túrás közé esik, az a te földed. Tégy-végy rajta, ahogy neked tetszik. Én bele nem szólok semmit, csak a szomszédod leszek. Nem nagy volt a föld, de volt abban minden. Egy bokor sárgadinnye, két bokor kukorica, három bokor saláta, négy bokor sárgarépa, öt bokor mák. Bukfencet vetettem volna örömömben, ha ideje korán eszembe nem jut, hogy a telkes gazdák nem szoktak bukfencet hányni. (Akkor még nem kerültek be a parlamentbe.) Igy csak körülnéztem ragyogó orcával: ugyan látják-e sokan az uj földbirtokost? Nem látott biz engem egy vak varjúnál egyéb, az is azt mondta, mikor keresztül szállt a földem fölött: — Kár, kár! No azért is megmutatom, hogy nem kár. Kaptam a kapát és olyan szerencsésen megkapáltam a kukoricám, hogy mindakét bokrot keresztülvágtam a tövén. — Sebaj, szomszéd, — vigasztalt az édesapám, — legalább ezzel se kell többet bajoskodnod. Olyan munkás nyaram azóta se volt, pedig azóta se igen töltöttem légyfogással a nyaraimat. A kezem hólyagosra törte a kapa, jajgattam a nyakamra, nyögtem a derekamra, ólomnak éreztem a lábam. A tetejébe pedig édesapám mindig azzal \ biztatott: — Nono, Ferenc szomszéd, majd lesz még ez rosszabbul is! Hát lett is. Se látszatja, se foganatja nem volt az igyekezetemnek. A mákjaimat mind kifurkáltaa furuíyás-bogár; a sárgarépámnak csak a levele maradt: a répáját megette a cserebogár-kukac; a salátámnak pedig éppen levele nem maradt: lezabálta a csiga. Nem maradt a gazdaságból egyéb, mint a dinnyebokor, de az aztán megszenvedtetett az egész helyett. Ha keveset locsoltam: sárgult; ha sokat locsoltam : feketedett; ha a nap sütött: fonnyadt; ha a nap nem sütött: bágyadt. Mikor virágzott, megszaggatta a jégeső; mikor megkötött, megverte a ragya. Dinnyeérésre nem maradt több rajta két dinnyénél. Azokat aztán mikor érő félben voltak, őriztem reggeltől estig. Még a darazsakat is elkergettem róluk. Hanem az édesapámat hiába kértem, nem nézte meg a dinnyéimet. — Nem akarom őket megverni szemmel. Majd ha megérnek, szomszéd. Lőrinc táján megértek. Jelentettem az édesapámnak s másnap reggel kiballagtunk a földemre dinnyét szedni. Ahogy odaérünk az én mesgyémre, eljajditottam magamat. — Jaj istenem, az egyik dinnyét ellopta valaki az éjszaka! — El azt, — bizonyította bölcs nyugalommal édesapám.— Hja, szomszéd, azét lopják, akinek van. No, legalább az egyiket meghagyta az a jó ember. Leszakajtom az indáról s nekifogom a bicskám a ripacsos hajának. — Hohó, — kapta meg a kezem az édesapám, — hát hogy gondolod azt? Ezt meg én viszem §1 adóba. — Adóba? — Hát. Ha énrajtam megveszik az adót a földemért, én is megveszem terajtad. Ilyen a gazda sora, lelkem gyerekem. Valami keservesen elrihattam magam erre, mert mindjárt megszánt az apám : — No, a dinnyéd árát neked adom. Legalább vehetsz rajta vetőmagot jövő esztendőre. — Inkább könyvet vegyünk, édesapám, — moHdtam töredelmesen. Az istenfélő Genovéva históriáját vettük meg a dinnye árán és igy lett belőlem írástudó. Ez az életem fátuma. Akkor voltam paraszt, mikor az volt az utolsó mesterség és akkor vagyok írástudó, mikor csak írástudatlannak érdemes leírni.