Szeged, 1923. december (4. évfolyam, 274-296. szám)

1923-12-25 / 293. szám

SZBGKD Szeged, 304 december 15. Az eljövendő idők meséje. Irta: Tonelli Sándor. Nincs még száz esztendeje, hogy egy nürnbergi orvoskongresszus palánkokat követelt a vasúttól kétoldalt és jelzőzászlós, gyalog haladó vezetőt minden vonat elé, hogy megmentse a vonat utasait és a pálya mentén járókelőket az őrületes sebesség veszedelmétől. Majdnem pontosan száz esztendeje mult, hogy az első gőzhajó huszonhét nap alatt átkelt az Atlanti oceánon. A mai modern kolosszusok ezt az utat négy és fél nap alatt teszik meg, négyezer utast visznek magukkal, akik a drótnélküli távíró segítségével érintkezésben vannak az egész világgal és kabinjukban kézhez kapják a hajón szerkesztett és kiadott napilapot. A távíró még nincs száz esztendős. Mi, akik most tapossuk az élet utjának felét, gyerekkorunkban még nem ismertük a telefont. Az első automobil gimnazista korunk emlékei közé tartozik. A Röntgen-sugár az idén ünnepelte huszonöt éves jubileumát. Az első sikeres repülő-kisérletek a kilencszázas évek derekára esnek. Blériot 1908-ban repülte át elsőnek a csatornát. A drótnélküli távíró a repüléssel körülbelül egyidős. Ramsay eleklroszkopja, mely a rádium egy milligrammjának a milliárdrészét is megérzi és jelzi, tavalyi keletű. Mindezeket pedig azért bocsátottam előre előljáró beszéd formájában, hogy kissé megmozgassam az olvasónak a fantáziáját, akit egy kis vándorútra invitálok meg a közeli jövendőbe. Ha ugyanis nem volna összehasonlítási alapja, hogy mi történt az utolsó száz esztendő alatt, — nem is beszélve kisebb és alárendelt jelentőségű dolgokról, mint az irógép, kamatszámilógép, szedőgép, színes fotografia, telefon-hirmondó és mozi, — még talán hitetlenül is csóválná a fejét. A kiindulás helye, ha ugy tetszik, az én -hivatalszobám, ahol két hete próbáltunk ki egy német találmányú telefon-készüléket, amelynek csak hallgatója van, de beszélő tölcsére nincs. Aki telefonál, oly szabadon beszél, mintha társaságban ülne. Ma már a budapesti posta-vezérigazgatóságnál próbálják ezt az újfajta telefont, amely tiszta, higiénikus és mindenekfelett rendkívül olcsó. A jövő telefonja, de egyelőre még tökéletlen formában. Tökéletes majd akkor lesz, ha a beszélő tölcséren kivüi drótra se lesz szükség, hanem egyszerűen a mellényzsebünkben hordozzuk a telefont és bárkit bárhonnét tetszés szerint felhívhatunk. Esetleg lesz még mellé egy parányi kis tükör, amely azt is megmutatja, hogy az illető abban a pillanatban mit csinál. A hölgyekre bizom annak eldöntését, hogy kellemes lesz-e ez a találmány, vagy kellemetlen. Hogy ebben nincs semmi lehetetlen, sőt ennek igy kell következni, azt könnyű bizonyítani. Drótnélküli táviratozás már van, a drótnélküli telefonnal is történtek már sikeres kísérletek. Szelén-lemezes távirógépekkel, már tudnak képeket továbbítani. A mozi se ismeretlen, sőt a plasztikus és színes mozinak is megvannak már a kezdetei. Ha mindezek megvannak, ezek kombinálása megadja a drótnélküli, képpel összekötött, zsebben hordozható telefont. Ha értenék hozzá, rögtön meg is szerkeszteném. Nem lévén azonban technikus, a megszerkesztést, ami bizonnyal könnyebb már a kigondolásnál, másokra bizom. ... Előttem van egy levél és előttem van a Leipziger Illustrirte Zeitung december 15-iki száma. A levelet egy Angliába férjhez ment magyar asszony irja, akinek drótnélküli mérnök az ura. „El se tudja képzelni, — irja az asszony, — milyen nagyszerű érzés az, hogy egy kis harminc centiméter magas készülék áll az asztalunkon és azon felvesszük a földkerekség bármelyik szikratávíró-állomásának a híreit. A politika és a tőzsde az uramat nem érdekli, csak a dolognak a tudományos része, de mégis jól esik tudni, hogy összeköttetésben vagyunk az egész világgal." Angliában külön újság van a drótnélküli táviratozás számára, The Wireless World; két számát a múltkoriban adtam át a Somogyi-könyvtárnak. Angol lapok széltében hirdetik a drótnélküli távíró készülékeket s az ország legkülönbözőbb részeiben a cserkészcsapatok drótnélküli készülékeken érintkeznek egymással. Párisban és Londonban az emberek a névjegyükre nyomatják, hogy milyen hullámhossza van az állomásuknak. Vájjon a drótnélküli táviratozás ilyen egyszerűsödése mellett meddig lehet nálunk a monopolium-rendszert fenntartani és vájjon nem volna-e okosabb, ha az elért eredmények eltitkolása és az érdeklődés mesterséges elfojtása helyett, angol mintára mi is a teremtő impulzusokat igyekeznénk belevinni az uj generációba. Ki tudja, akkor talán még magyar agyban is megszülethetik a találmány, amely idegen égitesten gondolkodó lényeivel kapcsol össze bennünket. Legalább megtudjuk akkor, hogy a Marson hogy vélekednek a turánizmusról és a fajvédők tudományos akcióiról. A Leipzigernek abban a számában, amely előttem fekszik, egy kép látható. Estélyi ruhás hölgyek, frakkos urak hangversenyt hallgatnak. Minden együtt van, csak a zenekar és az énekesek hiányzanak. Azok valahol száz kilométer távolságban robotolnak. A készülék nem a régi nyekergő telefon-hirmondó, nem is grammofon, hanem egy parányi tölcsér, amely minden hangot megdöbbentő elevenséggel ad vissza. A newyorki nagy vendéglőkben már nincsenek zenekarok. Huszhuszonöt vendéglő egy központi zenekart szerződtet és a zenét árasztó tölcsérek a luszterekben vannak elhelyezve. A zenét a világítással együtt kapja a közönség. Zenekedvelők számára ez bizonnyal nagyon érdekes ujitás. A tökéletesség csimborasszója I azonban alkalmasint az lesz, ha zenekarra i sem lesz szükség. Sir William Barrett ugyanis ; megállapította, hogy a színkép egyes színeinek a hullámhosszai megegyeznek a diatonikus skála hangjainak a hullámhosszaival, vagyis' bizonyos hangoknak és színeknek érzékszerveinkből azonos hatásokat kell kiváltani. Ez pedig azt jelenti, hogy igazuk van azoknak, akik azt érzik, hogy a nsplementét zenei akkordokban is ki lehet fejezni. Egyelőre fantasztikus regények íróinak való téma, de ki tudja, hogy nem lesz-e valóság belőle. . . . Még emlékezem rá, hogy diákkoromban divatban volt két kérdéssel riogatni az emberiséget. Mi lesz, ha kifogy a szén és mi lesz, ha nem lesz elegendő étel a folyton szaporodó emberi nemzedék számára ? Igaz, hogy a probléma akkor se volt pillanatnyilag aktuális, mert hiszen Magyarországnak a szénkészlete is legalább száz esztendőre elegendő, az intézményes háború pedig gondoskodik a halandók számának mesterséges uton való apasztásáról. De hát a kérdés fel volt vetve és egyrészt érzékeny lelkű emberek, akik még meg sem született utódaik sorsán aggódtak, vagy pedig tudósok, akiket a probléma önmagáért érdekelt, foglalkoztak is vele. Ugyan ki beszél ma az ilyen kérdésekről ? Mi lesz, ha kifogy a szén ? Lesz helyette vizierö és a vizierőből való áramfejlesztés. Ha nem elég, ott van egy másik örökké mozgó, eleven energiaforrás, a tengerek apálya és dagálya. Már ma is tudnak belőle energiát, hőt termelni, de nem elég gazdaságosan. Most már csak idők kérdése, hogy mikor állithatják a gyakorlati gazdasági élet szolgálatába. Ezt már tudják és hirdetik a mérnöki tudomány józan és higgadt emberei is. De mellettük megszólalnak azok, akik Verne, Jókai, vagy Wells fantáziájából egy szikrának a részesei és azt mondják: nem elég. A megoldás túlságosan szegényes ahhoz a haladáshoz képest, amit az ember a kőkorszaktól máig eltelt rövid hat-hétezer esztendő alatt elért. Az a forrás, amely az emberiség számára kimeríthetetlen és emberi számítás szerint örök erőt szolgáltat, csak a nap sugárzó energiája lehet. Ha ezt össze tudjuk gyűjteni, — aminthogy már történtek sikeres kísérletek, — és el tudjuk raktározni, nincs fűtési probléma, nincs ipari üzemanyagkérdés és tetszés szerint nyárrá tudjuk varázsolni a telet. De — és itt jön a de, — ez a koncentrált sugárzó energia alkalmas lesz arra is, hogy száz és száz kilométerre porrá égessen mindent, megolvassza az ágyukat, ledöntse a legerősebb falakat és mindent az atomokig felbomlasszon. Nem lesz több háború, vagy aki elsőnek oldja meg a sugárzó energia felhasználásának a módját, az lesz a világ ura. A sugárzó energia felhasználásának megismerése, kapcsolatban más találmányokkal, beláthatatlan időkre megoldja az élelmi' szerek előállításának és a táplálkozásnak a kérdését is. A meteorologia már többé-kevésbbé pontosan meg tudja jósolni a várható időjárást. A következő lépés az időjárás, különösen pedig a csapadék szabályozása. Az olvasók még bizonyára emlékeznek azokra a kísérletekre, melyet az Egyesült Államok cookfieldi repülőterén W. D. Bancraft egyetemi tanár és Francis Warren hadnagy végeztek ez év elején. Repülőgépen pozitív vagy negatív töltésű homokot vittek a felhők fölé, amely Ieszórodva, eloszlatta a felhőket, illetve azok víztartalmát eső alakjában a földre juttatta. Nem kell túlságos fantázia hozzá, hogy ha meleget tetszésszerinti mennyiségben tudunk termelni, ha az időjárást tudjuk szabályozni és ha a levegőből elvont nitrogénnel szintén tetszésszerínti tömegekben tudunk műtrágyákat előállítani, akkor szinte korlátlanul tudjuk a föld termelékenységét fokozni és termékennyé tudjuk tenni a sivatagokat is. Esetleg lesznek vezérigazgatók és egyéb uralkodók, akik azt a luxust is megengedik majd maguknak, hogy karácsonykor Kamcsatkában termett fügét és narancsot hozassanak gyerekeik számára. Olyan tökéletes felfordulás következik be a világ élelmezési viszonyaiban, hogy még talán a rádiumnak a növénytermelésben való felhasználására se lesz szükség. Pedig az amerikai lapok nagy lelkesedéssel számoltak be valami nevü Briadt doktornak a kísérleteiről, aki rádiumkisugárzásokkal 23 fontos babszemeket és 17 láb kerületű káposztát állított elő. Én egyiket se láttam, egyelőre csak pusztán tudományos szempontból örültem neki, lehet azonban, hogy másoknak gazdasági és financiális víziók formájában jelentek meg a tisztviselői kiskertekben termő métermázsás burgonyák és hordónagyságu paradicsomok. Nagyétkű embereknek a puszta hírben is gyönyörűségük telhetik. Micsoda pazar gondolat: elképzelni egy ekkora káposztalevélbe való tölteléket. Hát még ha a disznót is megfelelően meg lehetne növeszteni hozzája! Olyan szédületes perspektíva tárul elém, hogy lidércnyomás fog el és nem is merem folytatni tovább . . . Legközelebb bemutatja a Korzó Mozi Sóhajok hidja attrakciót LUCIANO ALBERTINIVEL nncnniK ovucn És TáRsn diszitő és tapétázók « Bajza-utc szám. 646 Oroszlán-utca mellett. Ne vegyen Írógépet SftgKS Wirth és üveges ;égtő1 Szt SZf J: MODERN CIPÖKÉSZITÉS 13T!F5S5 TÁBOROSI JÓZSEF cipőkészítő Arany János-*. Dr. Gróf-palota Telefw : 7*2.