Szeged, 1923. december (4. évfolyam, 274-296. szám)

1923-12-25 / 293. szám

Szeged, 1923 december 25. SZEGED 7 Látogatás szegedi festőknél. A karácsonyi vásárok csilingelő tarka kia­bálásából menekültünk az ihlet és művészet csendes, dolgozó szigetére, hogy kiállí­tások és tárlatok hijján ráirányítsuk a figyel­met az ünnepi hangulatban a Szegeden élő festőkre és munkáikra. Sehol annyi gond, bánatos küzdés, szerető, de lemondó könnyes mosoly nem fakad, mint itt, a festők világában. A gond és az ihlet farkasszemet néznek egy­mással és bizony sokszor a nélkülözés gyomlálja ki a tehetség rózsafáit. Pedig sok tehetséget rejtenek e város elhalkuló utcái s a külváros törpe házait szárnyaló vágyak emelik diadalivekké. És kinek, minek; a mi örömünknek, avagy a le nem küzdhető maga­sabb kényszerűségnek?! Mindegy. A művé­szet embertől jön, az emberért van, sajnos, a legtöbb ember még sem akar hinni benne. Elsőnek Nyilassy Sándort, az országosan ismert szegedi festőt látogattuk meg. Éppen festett. Egy füzfaligetben tanyázó leánycsoport öléhez lopta oda villogó arany napfényfoltjait. Nyilassyt felfedezni elkésett dolog lenne, hiszen a nyolcvanas években divatossá lett paraszf-genrenak ma egyik leg­tehetségesebb és egyszerűségében egyik legmeghatóbb megszólaltatója. A térmegol­dási-, levegő- és mozgásproblémákon már iulvan. A közvetlenség örömével mondja el piktori gondolatait, amelyeket hol férfiasan merész szinfelrakással, hol a vonalak lágy simogalásával, de mindenkor egységes követ­kezetességgel ad elő. A természet ősi, faji rajongása él benne és az ösztönös, passzív parasztlélekkel már összeforrt az ő alkotó egyénisége. Csak ott érzi jól magát kis ta­nyáján, a virágok és a horizontba vesző fan­tasztikus végtelenség figyelésében. Nem sokat és nem szívesen beszél, de ha a virágjairól mesélhet, felragyog a szeme. Csak egy vá­gyat érez: dolgozni mindig ujat és nem látni senkit. A magyarságnak ősi szomorú bánat­ban-élése teljes lelkiségét megteliti és azért van az, hogy festői kulturája a merengő, póztalan mozdulatlanságban találja meg igazi ösztönének elemét. Dolgozik, hogy másnak örömet szerezzen, mondja, de a másik pilla­natban megrázza a fejét és halkan hozzáteszi, „nem egészen, mert hiszen magamnak is gyönyörűség a festés, de csak addig érde­kel, amig uj a kép." És ebben férfiassága dokumentumait rakta le: Vágyni, kívánni uj ideálokat és szárnyaszegetten megtörni a régiek mellett. Papp Gábor. Ki ne ismerné ezt az elbuvó, bus tekintetű, ősbohém alakját a szegedi müvészlársaság­nak? Mindég kerülte a feltűnést, de most mintha talán még komorabbakká lettek volna a lépései és talán még sötétebb a nézése. Felmentem hozzá. Kétkedve, bizalmatlanul tekintett ki az ajtónyiláson, mig végre sike­rült megmagyaráznom, hogy nem vagyok se adótiszt, se kém, se nagysága, csak egy szerény fölvilágositó a művészek kicsiny, meghitt szinpadján. Elkacagta magát és rög­tön kitárta műterme ajtait, ahol hatalmas rámákból szép mondáin női fejek mosolyog­tak elő. Előkelő tónus ömlik el képein. Egy hegedűművész majd életnagyságú kompozí­cióját és egy térdeplő aktot mutatott be az ujak közül. Mindenen meleg, átszűrődött hangulatok uralkodnak. Pikturájában általában a lírizmus dominál, amely egybefoglalja a színeket, tárgyakat és eltompított tónusegy­ségbe olvasztja a természetben látott effek­tusokat. A szalonok finom modorossága kissé László Fülöp hatására enged következtetni, azonban a festésnek ebben a formájában Papp Gábor megszerezte a tudásának teljes pozitivitását és amit tud, azt nobilisán adja elő. A portrék ízléses beállítása és sok évek tanulmányai ma a portrék egyik legkereset­tebb festőjévé tették. Joachim Ferenc. Egy érdekes élet bűvköréből lép elénk. Ugy indult, mint egy fiatal titán. Utja a nyugat fókuszába, Párisba vágott. Ott találta meg a Quartier Latin hónapos szobáiban a rakon­cátlan, könnyelmű napimádást, a világos, tarka színekben tobzódó impresszionizmus csábí­tását. És hazajött vigan, magába felejtkezet­ten. De az alföldi homok nem a boulevard kopogó zenéjü aszfaltja és Joachim is elvesz­tette a kedvét. Képein még szines emlékek elevensége lüktetett, de lassankint eltolódott a kontaktus a régi és az uj élete között. Képei eltompultak, bágyadtság ülte meg, ameiy tartott az utóbbi időkig. Most uj táj­képei vannak, amelyeken ismét egy gazdag kifejezőképesség skáláit játsza. Az őszi han­gulatok kiteljesedett békéje meleg, buja szin­akkordokban éli ki magát és a természet fölötti élet megérzése az álmok illúziójával vonják be képeit. És most ezekkel a fest­ményekkel Joachim elmenekült Debrecenbe tárlatot csinálni, hogy megint készülhessen J egy uj étappe-jára életének — a kivándor­lásra. Igy vagyunk általában a művészeinkkel. Mind elgravitálnak. Ki messzebb, ki közelebbi helyekre. Csak egy kedves, meieglelkü mű­vésznőnk van, aki jól érzi magát és megvan elégedve és ez Balogh Margit. Csinos, nevető szemű jelenség, aki mikor beléptem hozzá, éppen a város egyik előkelő hölgyét festette. Sok megrendelése van és minden képéből az életöröm cseng ki póz és affektáltság nélkül. Nem fűtik szenvedélyek és a tépelődések és problémakeresések be­olvadnak a vonalai álmatag, lágy ritmikájába. Tiszta derű, nyugodt finomság szólal meg pikturájában, amely magán viseli egy fiatal leány poétikus világfelfogását. Az ösztönéből, egyszerű meglátásából kapja inspirációit, ame­lyeket választékos Ízlésének rendel alá. Te­hetsége a portréfestészethez hajtja és nem siker nélkül. Különösen ' kedves gyermek­portréi vannak és talán ezekkel hódította meg leginkább a közönséget azalatt a rövid két év alatt, amióta Nyilassy tanítása alól nyilvá­nosan lépett a művészek porondjára. Dinnyés Ferenc. Nem sablonos ember. Van valami különc­ködő a természetében, éppen ugy, mint a festészetében. Pasztózus, kemény szinfelrakási technikájával erős, telitüzü világítási szenzá­ciókat mutat. Egy a sok közül, aki bizalom­mal néz a jövő elé. Ujszegedi parkrészletek­kel, virágzó fákkal egész tekintélyes kis tár­latot festett össze, amellyel Pestre készül a Nemzeti Szalon januári kiállítására. Beszélgettünk drágaságról és arról, mibe kerül egy kép, mig elkészül. Csak a festék j ára tubusonkint 50—80.000 korona,, a ráma ; 300.000 korona. Fantasztikus árak. És mégis, \ még igy is ők a boldogok, mert ugy járnak ; az élet fenyegető rémeinek égbe nyúló árnyai ' között, mint a cél önkívületében járó zarán­dok, kit előljáró tűzoszlop vezet az ígéret földjére. Last buf not least. Károlyi Lajos Egy hosszú utcasornak eltörpülő házai egyikében lakik Károlyi Lajos. Csendes, irigylésre méltó, nyugodt otthona van. Szívélyes mosollyal fogadott, mint azok, akik messze, elfelejtkezetten élnek az embe­rektől, kicsinyességeikkel mit sem törődve. Egy világ ez, amelyben a békesség zengi halk szimfóniáit és amelyben egység, zárkózottság van, de perspektívái mélyen belenyúlnak a természet határtalan útjaiba. Ugy él, mint egy napkeleti bölcs, aki átvirasztott éjszakák és átálmodott nappalok látomásaiból és a ter­mészeti törvények fölényes ismeretéből, épiti fel egy nagyszerű mentalitás pilléreit. És az évek során át elszenvedett önkéntes szám­kivetések és nélkülözések ime meghozták számára a bizalomnak és a hitnek azt a koz­mikus örömét, amely most derültté teszi Ká­rolyi művészetét. A tájképein uj fények derültek, mintha a megújhodás egy uj korszakára serkent volna és az önarcképek sorozatában mindegyikből külön-külön egész uj érzéseket és hangula­tokat vetit ki. Érezzük benne egy kulturált, kifinomult lélek vibrációit. Ezeket az önarc­képeket még senki sem látta, szintén buda­pesti kiállításra kerülnek, de ezekben Károlyi a tökéletességnek beteljesüléséhez közeledik. A lehiggadtságnak egy kiérett, kiegyenlített, minden zavaró formalitástól ment fázisánál tart. A vonalak elolvadó ritmikája szinte kon­túrok nélkül simul a háttér levegőjébe. Ter­mészettudományi, biológiai anyagelvüségre törekszik és képein mégis a festőiség trans­cendentális finomsága lebeg. Távol áll min­den ma élő uj művészeti iránytól, amelyet postimpresszionizmus, futurizmus, kubizmus, dada-izmus, ma-izmus néven ismerünk, de csak távolról. A Berlint járványba ejtő tömegpsyhozis hatása még nem ért el egé­szen hozzánk. Spirális emberi testek, trapézek és rombusok térfelfogásában gondolkozó expresszionistákat elitéli. Valahogy ugy nyilat­kozik róluk, mintha a háború utáni idők vég­kimerült idegzetének haláltánca lenne mindez és ha már az egész világ megbolondult, miért képezzenek éppen a festők kivételt. Károlyi megmaradt a maga józan elméleténél és mű­vészeti okfejtéseiben a természeti törvények­nek a klasszikusok által is vallott magyará­zatába mélyült. Azt festi, amit két szemével fel tud fogni. Lágy vonalakat, amelyek egy összefogó szinegység harmóniájában jelent­keznek. Minden megnyilatkozásában egy lelki élményt, a tiszta metafizikai életet formázza. Van Dyck, Valesquez nyomán a mai ember előrevágott intelligenciájával a portré-festé­szetnek a renaissancát készili elö. Károlyi nem mai festő, sok állomása volt már életének. A sok csalódás, félreismerés nem bátortalanitották el. Kevés festőben él a töretlen hitnek olyan fokú potenciája, mint ő benne. Ha szabad és lehet Ítéletet mondani egy rügyező, friss bimbóhajtásról, ugy engedtes­sék meg nekem, hogy megállják egy percre egy fiatal piktornál, Fried Tivadarnál is. Csendesen dolgozik és még ismeretlenül, de a fiatalság erős lendülete érzik raj­zain, az a kábulat, ami a lelkiségtől itta­sult ifjakat vezeti, akik a művészet istennő­jének ajánlják fel életüket. Küzd még a for­mákkal, a színezéséből az akadémikus tör­vényszerűség reminiszenciája tör ki, de már is egészséges, erőteljes mozgások mutatkoz­nak munkáskompozicióin. Ha anyagilag is módjában lesz továbbfejleszteni képességeit, hisszük, hogy hamarosan ő is szószólója lesz a festészet kultúrájának. Langyel Vilma. Széchenyi Mozi a legelőkelőbb 1 VÉNUSZ, a leplezetlen nöi szépség filmje 1 PAL: Kaucsuk taipi kaucruk czipararok. msimmBsmm Előnyei!/ V Olcsóbb im tartósabb a blrnil ! Védelem a hideg é* ned­vesség ellen. Cipésze fel­erC.ltl. Legmelegebb terem a Korzó Mozi nézőtere

Next

/
Oldalképek
Tartalom