Szeged, 1923. október (4. évfolyam, 223-248. szám)
1923-10-31 / 248. szám
I SZEGED Szeged, 1923 november 31. és a mostani tárgyalások során Ultitlenül ragaszkodnak a követelések honorálásához. A kérdés tárgyalását a harmadik albizottság hatáskörébe utalták. Magyar részről három nap óta szakadatlanul dolgoznak, hogy a magyar álláspontot, mely lényegesen ellenkezik a csehek felfogásával, okmányokkal és egyéb hathatós bizonyítékokkal megerősítsék. Ez a követelés horribilis, mert ha a kormány teljesítené a csehek kívánságát, akkor nem kevesebb, mint 50 milliárd magyar koronát kellene fizetnie. Lendvai István és Bessenyei Zénó lovagias ügye. A nemzetgyűlés keddi ülésén Lendvai István élesen összeszólalkozott Bessenyei Z utóval. A sértésekért lovagias elégtételt kért Bessenyei Zénó és segédekként Urbanics Kálmán és Hrjós Kálmán képviselőket, Lendvai segédekül Eckhardt Tibort és Zsilinszky Endrét nevezte meg. Este Bethlen gróf miniszterelnöknél 25 teritékes vacsora volt a vendégek tiszteletére, melyet soaré követett. Horthy Miklós kormányzó holnap dejeunert ad, este pedig a vendégek az Operát fogják meglátogatni. Holnapután Daruváry Qéza külügyminiszter ad dejeunert a Hungária-szállóban. ötvenmilliárd magyar koronát követelnek a csehek. Két ízben tárgyalt a csehek által kiküldött bizottság a magyar minisztérium szakemberével, azonban semmiféle megállapodásra nem tudtak jutni vele. A Budapestre érkezett cseh delegáció most újra felvette az alapítványi vagyon kérdését. A cseh delegáció veze öje, Wellner cseh miniszteri (tanácsos ugyanis közölte Wodiáner Rudolf meghatalmazott miniszterrel, a magyar bizottság elnökével, hogy mintegy 50 milliárd korona értékű birtokunkban lévő alapítványi vagyonra igényt tartanak a csehek Újból elnapolták a nemzetgyűlést. kritikát arra a hangra, melyet a fajvédőkkel szemben használt. Nem ismeri el a külföldi kölcsön szükségességét. Ulain Ferenc Nigy Emil igazságügy niniszter felé: Ed ön is helyesli ugy-e igazságügyminiszter ur? Nagy Emil bólint a tejével, mire a fajvédők megéljenzik. Bessenyei Zénó Nagy Emil f:lé hajol és azt mondja neki: Hogy lehet így viselkedni? Bessenyei ezután elhagyja az üléstermet, mire Nagy Emil felkel helyéről és szintén elhagyja a termet. Szilágyi: A bizottság, mely miatt a parlament munkarendjéből heteket pazaroltunk el, még mindig nem érkezett meg. Céljuk, hogy a köcsönnek politikai kikötése lesz. Szerencsétlennek tartja azt, hogy a miniszterelnök kőrútjában propagandát csinál annak az álláspontA nemzetgyűlés keddi ülését egynegyed 12 után nyitotta meg Scitovszky Béla házelnök. Jelenti, hogy október 27-én 30-náI több képviselő a Ház összehívását kérte. Minthogy ez a kérés a házszabályoknak megfelel, az elnök az összehívási kérést követő harmadik napra összehívta a nemzetgyűlést. Az elnöki előterjesztések után felszólítja Farkas Istvánt, hogy indokolja meg, miért kérte a Ház összehívását. Farkas István beszédében kijelenti, hogy a lakáskérdés olyan nagyfontosságú kérdés, hogy azt csak a nemzetgyűlésen lehet tárgyalni. A kormány lakásrendelete csak arra alkalmas, hogy tovább folytassák a lakásokkal való üzérkedést és hogy csak azok jussanak lakáshoz, akiknek sok pénzük van. A lakáskérdés megoldása egyedül az építkezések megindításával érhető el. Az építkezések azonban nem folynak, vagy legalább is nem olyan nagy mértékben folynak, mint ahogy azt a szükség megkövetelné. Ez okozza az óriási lakásínséget. Akik a börzén milliókat szereznek, fellétlenül tudnak lakást kapni, anélkül, hogy a lakásrendeletre szorulnának. Bíró Pál közbeszól: A munkabérek január óta arányban emelkednek a drágasággal. (Biró Pálnak ezen kijelentésére nagy zaj támadt a szociáldemokratáknál.) Esztergályos János: Biró Pál mint hasbeszélő Klárik Ferenc: Ne nagyképűsködjön, bizonyítsa ezt be. gfFarkas István a következő indítványt terjeszti elő: Határozza el a nemzetgyűlés azt, hogy a kormány uj lakbérrendelete 1924 május 1-én lép életbe. Vass József népjóléti miniszter szólal fel ezután : Figyelem be véve, hogy a korona a rendelet megjelenése óta, sajios, csökkent értékében, egészen természetes, hogy a lakbér kérdésével a közüzemi dijaktól eltekintve is kell fog'alkozni. Meg kell állapítani azonban, hogy egészen sajátságos nemzetgazdasági elfogultság csendült ki Farkas képviselő ur beszédéből, amely megismétlése azoknak a felszólalásoknak, melyeket a drágasági bizottság ülésén is elmondott. A lakásrendelettervezetra meggyőződésem szerint feltétlenül szükség van, mivel a kérdés természete nem alkalmas arra, hogy törvényhozási uton szabályoztassék. Ezért kéri a nemzetgyűlést, hogy Farkas képviselő urnák indítványát ne fogadja el. Scitovszky Béla elnök kijelenti, hogy Farkas István indítványa tárgyában 30 nál több képviselő névszerinti szavazást kért. A házszabályok értelmében sem teheti fel szavazásra a kérdést, mert nincs elleninditvány. Ezután napirendi javaslatot tesz. Javasolja, hogv a Ház október 15 én tartott ülés határozatához képest a nemzetgyűlést továbbra bizonytalan időre halassza el tárgyalásait. A napirendhez először Szilágyi Lajos szól hozzá. Az elnök napirendi indítványa azt jelen:!, hogy csend legyen. Már évek óta a kormány állandóin csendet parancsol. Azt kell mondania, hogy a miniszterelnök egyenesen ugy jár el, mint egy politikai baromorvos. (Óriási felzudulás a Ház minden oldalán.) Szilágyi: Azért használtam ezt a hangot, hogy a miniszterelnök sajái táborából kapja meg a nak, hogy a nemzet egyedül nem kipes boldogulni. Ezzel csak a kishitűsége! terjeszti. Kifogásolja azt, hogy Daruváry külügyminiszter résztvett azon az ünnepélyen, amelyet a csehszlovák követség rendezett a csehszlovák állam alapításának évfordulója alkalmával. (Erre a kijelentésre az ellenzéken, különösen pedig a fajvédőknél nagy zaj támadt. Felkiáltások: Hallatlanl Baross János: Jubiláljuk a Felvidék elszakitását! Eckhardt Tibor: Ilyen még nem volt Magyarországon l Baross Jánost az elnök csendre inti, mire felkel s azt mondja: Meghajlok az elnök előtt, de nagyon nehezen.) Szilágyi bírálja a lakásrendelet egyes intézkedéseit. Iit vannak a nyugalmazott jegyzők, akiknek lakbérét ma sem rendezték. A mozdonyvezetők sztrájkjának kitörését a kormány nemtörődömsége nagy mértékben idézte elő. Bethlen István: Taláa mi csináltuk a sztrájkot ? Szilágyi beszél az inségakcióról. Kijelenti, hogy ezekről a kérdésekről a nemzetgyü ésen akar nyilatkozni és nem követi a miniszterelnök példáját, aki hétről-hétre zavarja meg a városok nyugalmát. (Nagy derültség az egész Házban.) Követeli a fővárosi törvény revízióját. A polgári társadalomnak becsületbeli kötelessége, hogy a fővárosi választásokban minden személyi ellentétet félretéve összefogjon és * azonos listával menjen a közös ellenség ellen, a nemzetközi szocialisták ellen. (Szilágyinak erre a kijelentésére s szociáldemokratáknál nagy zaj tőr ki: .Majd ott leszünk mi is a választásokon l" Fábián Szilágyi felé: Szilágyi és Wolff egész jó együttes I) Szilágyi Fábián felé: Abban az esetben, ha a liberális pártok jutnak többségre és arra fognak törekedni, hogy a megtorlás és bosszú politikáját folytassák tovább a városházán, előre is kijelentem, hogy nem sorozom magamat a liberálisok közé. Ezután a földreform kérdéséről beazél és ainak végrehajtását sürgeti. A hizszabályrevizióra szerinte nincs szüiség. Szilágyi végül az elnök napirendi indítványával szemben azt j vasolja.hogy a nemzetgyü és holnap délelőtt tíz órakor tartsa legközelebbi ülését. Utána Farkas István személyes kérdésbjn szólal fel. Szakács Andor szintén személyes kérdésben szólal fel, azt a kijelentést teszi, hogy a külügyminiszter, amikor C^eh-Szlovákia fennállásának ötödéves évfordulója alkalmával resdezett cseh követségi ünnepélyen megjelent, ezzel tulment azon a határon, melyet ő követelt annak idején. Szabó Qéza szólalt fel ezután. Elfogadja ax elnök napirendi indítványát. Eckhardt Tibor nem helyesli a nemzetgyűlésnek ujabb eln»polá»á*. Ezután Bethlen István miniszterelnök szólalt fel: A kormány alkotmányos kormány, alkotmányos eszközöknél akar maradni és nem fog azokhoz a fegyverekhez nyúlni, amelyeket Eckhardt bizonyos körülmények között szükségesnek tart. Egészen normális álláspont az, nogy a nemzetgyűlés ülései közé szünetek iktatódnak be. Erre a nemzetgyűlésnek, képviselőknek és a kormánynak is szüksége van. Nem jelent dik'aturát, hogy a nemzetgyűlés nem tart üléseket. Annak, hogy még egyszer arra kéri a nemzeigyü'ést, halassza el üléseit bizonytalan időre, ugyanazok az okéi, melyeket már kifejtett akkor, amikor a nemzetgyűlés első ilyen határozatát meghozta. Az az ok, amelyet már akkor is kifejtett, az, hogy a Népszövetség pénzügyi szövetségének tagjai Budapestre jönnek. Lendvai: Mikor? Bethlen: Legyen róla képviselő ur meggyőződve, hogy ha a napot és órát tudnám, megmondanám. — Ugyanekkor kijelentettem azt is, hogy a kormány azért kéri a nemzetgyűlés ülésének elhalasztását, mert a kormány egyes tagjai el lesznek foglalva azzal a felelő tség'eljes nehéz munkával, amellyel a pénzügyi kőesőn tervein kell dolgoznia. Ezek, azt hiszem, egyszerű és mindenül által megérthető kérdések. Csodálkoznom kell, hogy dktalura és más egyebekre gondolnak. Ezt csak olyanok magyarázhatják, akik mindenáron félre akarják magyarázni. (A miniszterelnök szavait nagy zaj követi, a kormánypártból kiabálnak a szélsőjobboldali ellenzik felé. Bessenyei Zénó és Lendvai különös hevességgel vitatkoznak, szavukat a nagy zajban nem lehet megérteni, csak azt lehet látni, hogy mindketten felugranak helyükről és egymás felé akarnak rohanni. A körülöttük álló képviselők azonban visszatartják őket.) A csend helyreálltával Bethlen folytatja beszédét : — A nemze'gyülést ma a lakáskérdés megbeszélésére hívták öfsze. ó ugy tudja, hogy ebben az esetben a szociáldemokraták ugró deszkául szolgáltak a fajvédőknek. Nem tudja, hogyan tételezze fel azt, hogy ebben az esetben jóhiszeműség volt. Lehetséges, hogy a szociáldemokraták készséggel nyújtottak jobbkezet a fajvédőknek. (Ismét nagy zaj ugy a fajvédőknél, mint a szociáldemokratáknál. Ulaln Ferenc felkel a helyéről, Rakovszkyhoz megy és hozzáhajolva azt mondja, hogy a szociáldemokrata fogyasztási szövetkezet milliós támogatást kapott a kormánytól. Rassay látta, hogy Ulain Rakovázky felé megy, hallotta is U ain kijelentését, azonban nem értette meg egészen. 9Milyen milliókról van szó?", kiáltotta Ulain felé, beszéljen csakl A szociáldemokraták tudomást szerezve a történtekről, felállónak és lármába kezdenek. Ezt kiáltjás Ulain felé: Aljas rágalmazó, bizonyítson, micsoda milliókról van szó? A nagy zaj fokozódik, elnök nem tud rendet csinálni, Elfüggeszti az ülést.) Pár perc szünet után nyitja meg újból az ülést. Huszár Károly elnök kéri a képviselőket, őrizzék meg nyugalmukat, tartózkodjanak a személyes sértésektől, szüntessék meg a személyes vitákat, mert a szenvedélyes hang ront a nemzet tekintélyén. Bethlen István: Ismétli, hogy a lakáskérdés miatt hívták öss.e a nemzetgyűlést, erről azonban vajmi kevés szó esett, ehelyett a legkülönbözőbb kérdések kerültek szóba. Ezekre röviden reflektál Ismételtet azt a kérést intézi a nemzetgyűléshez, hogy arra az időre, mig a kormány ezekkel a fontos tárgyalásokk 1 lesz elfoglalva, legyen egy kis türelemmel. A földreformnovellát a szünet alatt a nemzetgyűlés bizottságaival kívánja letárgyaltatni. Kéri, hogy a nemzetgyűlés az elnök napirendi indítványát fogadja el, annál is inkább, mert nem élünk olyan időket, amikor kívánatos volna könnyen felvetett poli ikai kérdésekkel tenni nehezebbé a nemzet helyzetét. Bethlen miniszterelnököt beszéde végén fel-