Szeged, 1923. augusztus (4. évfolyam, 172-197. szám)

1923-08-29 / 195. szám

SZ EdB D Szeged, 1923 augusztus 29. A svájci kormány gabonavásárlása. A svájci kormány 27 frankon vette a magyar buza métermázsáját. Ezer vagont kötött le. Bud János miniszter tárgyalt bir szerint Bernben. Magyarországról olcsé gabonát ajánlottak Csehországnak. A cseh kormány legközelebb teljesen szabaddá teszi a gabonabehozatalt s megszünteti azt a rendeletet, amely a liszt- és gabonaexportot engedélyhez kötötte. Alapos a remény, hogy ennek következtében a liszt ára Csehországban hamarosan olcsóbb lesz. A csehországi termés körülbelül félévre fedezi a belföldi szükséglelet, ami kedvező eredménynek mondható és máris tömegesen jönnek az ár­ajánlatok külföldről, igy különösen Magyar­országról. A magyar cégek átlag két százalékos árengedményt tettek. A szalámigyártás huskontlngense. A sza­lámigyártáshoz való sertéshúst évenkint meg­szabják. Az idén 40.000 félsertést dolgoznak fel a szalámigyárak, mint tavaly. Az idei világtermés. A római nemzet­közi Mezőgazdasági Iroda statisztikát közöl az eddigi világtermésröl, amely kimutatja, hogy az 1922 évi terméseredménnyel szemben a gyarapodás eddigelé negyvenmillió métermázsát, illetve 17 százalékot tesz ki. Ez a növekedés még tekintélyesebb lesz, ha a német birodalom adatai beérkeznek, ahol az aratás szintén ked­vezőbb eredménnyel végződött, mint a rcuit évben. Az eddig rerdJkezésre álló edatok egybevetése alapján mar most megállapi ható, hogy az 1923. évi terméseredmény lényegesen kedvezőbb, mint a mult évben. TŐZSDE * DovIaakSspont árfolyamai. Valuták: Napóleon 68800, Font 87400 - 896C0, Léva 18000-18700, Dollár 19300-19900,Fr. frank 1105-1141, Márka 035- 055, Líra 830 - 865, Osztrák korona 2685-2825. Lei 8350-9650, aiokol 56800-59200, Sv. trank 3440-3560, Kor. dinat 19800 -20600, Lengyel márka 850-950, Holland forin! 7310 -7750, belga Ir. 895-930, Dán korona 3L6J~3680, Svéd korona 5075 -5*55, Norvég korona 3110—323J. Devizák i Amsterdam 7510—7750, Bukarest 8800— 9500, Kopenhága 3560-3680, Krisztiáma 3110-3230 romion 87200- 89600, Berlin 035-055, Olasz 825-86J, Páris 1090—1126, Pr^ga 56800-59200, Stockholm 5075­6255, ívájc 344Ú-3560,Béci 2685-2825, Belgrád 1980U­20600, Newyork 19100—19700, Varsó 850—950, Szófii 18000—18700, ürüssel 895 930 Zflricbi tőxade. Nyitás: Páris 31.70, London 2519, Newyork 554.00. Milano 23 97«/». Hollandi* 217.75, Berlin U.000095, Béo 3.0078. Otztrák bélyeg­zett —. , Szófia 5.25, Prága 16.22'/,, Varsó 0.0024, Budapest U.031/„ Bukarest 2.45, tfelgrád 5.75. Zürichi tárlati Páris 31.55, London 2520, New­york 554.00, Milánó 23.97'/,, Hollandia 217.85, Berlin U01009, Bícf U.0078 uszirák bélyegzett —. , Szófia 5.25, Prága 16.22'/,, Varsó 0.0U24, Budapest 0.03l/t, Bukarest 2,40. Belgrád 5.75 Értékpapírok i Angol-Magyar 185000, Hazai 610000, Agrárbank 73oooo, Magyar-Hitel 915C00, Jelzálog Hitel­bank 85000, Leszámítoló Bank 183000. Olasz Bank 67J00, Osztrák Hitel 233000, Salgó 780000, Rimamuranyi 2t<k00, Közúti Vasút 4Ü000, Városi Vasút 61030, Déli Vasút 145000, Állam/asut 540000, Anglóbajik , Bosnyák Agrár 85000, Iparbank , Földhitelbank 4400U0, Hermes 90000, Ingatlanbank 495000, Cseh bank 65030, Forgalmi Bank 88000, Keresk. Hitel 58000, Közp. Jel/alog 39000, Városi Bank 45000, Merkúr 60^00, Nemz. B és lak. 75000, Keresk. Bank !950000,Be! rarosi Tak. 130000, Lipótvárosi 49000, Egy. Bpest Főv. 65oooo, Kób. Tak. 36000, Magyar Alt Tak. 34oooo, M. Orsz. K. Tak. 550000, Pesti Hazai ÍOOOCJOO, Elsó M. Bizt. 10750000, t-'onciére 500000, Magyar-Francia 55Ö000, Jég 2600U0, Pannónia 2oooooo, Borsód-Miskolci 260000, Concordia , E. típ Gózm. 258000, Gizella I2oooo, Hung. Gözm. 12C000, Királymalom 34000, Vtkioria 410000, Transdanubia 95000, Back-malom 120000, Beocsini 900000, Borsodi szén 4>5ooo, U>nnci 175000, Cement 290( 00, Eszakmagyar , Szászvári 490000, Kohó 950000, István 55G0o, Kőb. Gőz­tégla , Drasche 440100, Magnesit 7200000, Magvar Aszfalt 9ÜGO0, M. Alt. Kőszén 3175000, Kerámia 110000, Nagvbátonyi 355000, Újlaki 25oooo, Urikanyi 12)OüoO, Atfioaaeum 23oooo, Franklin 2oooooo, Glóbus 65000, Pallas 8á000. Kévay 9ó(00, Coburg 7oooo, Csáky 70000, Gazd. Gépgyai 190000, Fegyver 1300000, Ganz­Danub. 25,00ÜU0, Ganz-Vili. 215U000, Gép- és Vasút 11COOO, Üyőrtfy-Wolt 130000, Hoffher 260000, Kaszab 100000. Kühne 122000, Láng 250000, Liptaíi 47ooo, Mág 96000, Magy. Acél 40000U, Magyar-Belga 23^00, Motorgyár llOOOU, ólom 43000, Vegyipar 55000, Vagongyár 158000, Roehsemann 80000, Schlick 24oooo, Schulier 9oooo, Teudloff-D. 148000, Wörner 45ooo, Chaudoir 245ooo, Ált. Osztr. Légsz 1250000, bárdi 43ooo, Baróti 25ooo, Lóni 133000, Brassói fiOOOOU, Chinoin 68000, Danica 168000, Égisz 590)0, izzó 650000, Textil 32000, Gyapjumosó 160ÜU0, Papir­ípar 74ooo, Rész vén vrör 31£ooo, Szöv6 és kötö 80000, SpóJium 480000, Temesi szesz 135000, Félten 720000, Fiumei rizs , Flóra 247ooo, Fővárosi sör 80000, Goldberger 135000, Gschwindt 430000, Hal­tenyésztő 115000, Hungária Mütr. 570000, Juta 330000, Kábel , Karton 155000, Gróf Keglevics 39S0Í, Keleti 75000, Királyautó 21500, Királysör 106600, Klotild 175000, Kőb. Polg. sör 500000, Ligetszanat, 21500, Cukoripar 3350000, Lámpa 340000, Auer 55ooao, M. Kender 100000. Őstermelő 51&UC0, Ruggyanta 235000, Részv. Szalámi 32000, Vasúti forgalmi 235000, Marosv. Petr. 125300, Oceác 62000, Olaj­ipar 165000, Phöbus 56000, Püspöki 65000, Schwartzer 100000, Szikra 140000, Stummer 1650000, Telefon 225oOO, Temesi sör 130000, Pannónia 64000, Török 33000, Turul , Pamut 370000, Unió szinház 32ooo, Vm. mezőgazd. 23000, Vasm. Vili. 65000, Vili. Pezsgő 54000, Zagyvapáltai 160000, Mező­gazd. 1325000, Klein és F. 35000,Általános Faip. (Merk) 28000, Fiumei cserző 29000, Egy. Fa 40000, Fornérgyái , Guttmann 540000, Hazai Fa 195000, Kőrös­bányai 2oooo, Kronberger 295oo, Lignum Tröst 120000, tírdó 190C0, Magyar Lloyd , Malom­soky 28000, Nemzeti Fa 250000, Neuschl. L. 25000, Ofa 703000, Orsz. Fa , Rézbányái 90000, Szlavónia 100000, Union des Usine 2650000, Viktória but. 32000, Zabolai 230000, Zentai és rosk 240000, Honi fa 40000, Magyar Amer. fa 60000, Adria 800000, Atlantica 66000, Levante 900000, Bur 28000, Miskolci 58000, Trust 178000, Békéscsabai gőz ÍOO'JOO, Szegedi Kender 630000, Diana 26000, Krausz szesz 1050CÖ, Kunossy 37000, Nova 167000, M.-Német 45000, Törökszwitmiklós 55000, Cinner Szalámi 19^00, MFTR 48D0S0, Interrexim 780J0, Mezőh. cuk. 410000, Lloyd 52ooo, Dorogi gummi 7?ooo, Déli cukor 625ooo, Fábián 3ooo«, Bauxid 3ooooo, fclső Bud. Gőz , Dunónt. 95ooo, Rex 22ooo, Rottm. 68ooo, Magyar Acél , Halkereskedelmi , Vander 72ooo, Star-film , Alum. , Mérleg 7oono, Kiessling 45o«o, Lukács , Uj fegyv. , Uniób. , Textil , Gázizzó 45ooo, Dunaharaszti , U| Győrffi llo. — Elővételi jogok: Kereskedelmi Bank 600000, Atlantica ioooo. A Magyar Általános Takarékpénitár értékpapli és dnvizamegbizásokat gyorsan és kulánsan teljesít, 105 Irányzat A mai tőzsdén a szilárdság nem egyfor­mán nyilvánult meg az összes piacokon, mert mig a bankértékekben az árfolyamokat felhajtották, addig az ipati részvények piacán és a faipari értékek közül né­hányban gyengébb árfolyamok kerültek felszínre. A bankértékek, különösen bécsi biztatásra, az egész dél­előtt folyamán szilárdan tendáltak és részben bécsi, részben helyi számlára nagy mértékben vásárolták őket. A bankértékek ennek következtében 15—2oVos ár­emelkedést értek el. Gyengébben zártak ma a faipari papirok, amelyek az előző zárlathoz képest kisebb­nagyobb árveszteséget szenvedtek. Zárlatkor a hangu­lat barátságos, a forgalom rendkivüi élénk, az irányzat szilárd. A kosztpénz 6—7%. A Szegedi KézmQveabank mindennemű tőzsdei megbízást a legpontosabban végez el. 17 Yertnénytőcade 1 A mai terménytőzsdén az irány­zat állomási árunál szilárd. A budapesti árak tartottak voltak. Nagyobb érdeklődés volt rozs iránt, amelynek ára looo koronával emelkedett. Hivatalos árfolyamok: Buza 76 kg-os tiszavidéki 80000 -8.000 egyéb 79000-80000, 79 kg-os tisza­vidéki 81000—82000, egyéb 80500 - 81030, rozs 52000— 530ÍU, takarmányárpa 54000 57000, zab 64000— 66030, tengeri VI5UÜ-72500, repce 1350-1420, korpa 4UOOO- 41000. Értékpapírok vételét és eladását ét mindennemű tftxfdel megbízásokat pontosan bonyolít le Károlyl-ntcat Kroó-Ban "" Károlyi-utca 2 és Feketesas-utca 8, sarok. Teleton 9—78 és 12—5P. Az ADRIA biztosító társaság födgynOksége. KRHnTtKZOsTKOROIIltKOÉTICI. Felelős szerkesztő: LOV1K KÁROLY. Kiadó : .Szeged" tapkiadóvállaiat r.-t Nyomja : Délmagvarország-nyomda, Szeged. Négyszobás modern lakás kerestetik a nagykörúton belül, viz, viilany és fürdőszobával. 500 000 koroná; fizetek közvetítő­nek. Ajánlatokat „6 millió" jeligére kiadóba kérek. Tőzsdepapirok S£ «Qk I (J* m _ §» ír sára megbízást elfogad WL.eien-SiaSjaK Telefon: 66 és 262 vétel, eladá­578 APRÓHIRDETÉSEK Bvtftf bármily mennyi­ségben, férfiruhát, fehér­neműt a legmagasabb ár­ban veszek. Weissenberg, Attila-utca 8. amn Hirdessen ebben a rovatban f Zeneakadémiai növendék olcsó zongoraórákat ád. Margit utca 29, földszint. 561 Kitűnő haniu zongora eladé Iskola-utca 23. sz., emelet. 542 Csipke ttlecserii) naponta frissen passirozva kapható. Maschek, Róka-utca 8, 1. emelet. Konyha semineeáé* nyak, felszerelések ajrö-­nvörü választékban Szántó­nál, Bérház, hatósági hua* csarnok mellett. «t Bőrkabátok férfi és női, készen és méret után. Mikszáth Kálmán-u. és Mars-tér sarok. Bőr­ruhagyár. Telefon: 14—73, 5-24. iis Legmagasabb aron ve­szek üres üveget, tollat, bőrt, gyapjút, úgyszintén férfi és női rulianemttt RéVéSZ, Hági-udvar. 47S POLOSKA tökéletes Tfktj 9 ** w 485 kiirtására f^üt f. legbiztosabb a Franki-féle 136 7 PObosKn-nncác. A petéket is kipusztítja, bútorokon nyomot nem hagy. Kis üveg ISOO K, nagy üveg ISOO K. Kapható egyedül r^ANKL HNTAb gyógyszer­tárában SZEGED, Felsőváros, Szent György-tér. Irodai munkákban és levelezésben jártas perfekt gép­és gyorsirónő csak a délelőtti órákra állást keres, „Megfelelő állás" jeligére a kiadóhivatalba. Függönyök, ágyteritők és kelengyék a legjutányosabban készülnek Radó Ilonka kézimunka és géphimző üzletében Római-körut 10. 490 Telefon 5—11. r>m ™ ™ " ™ ^^ Műszaki Részvénytársaság Fióktelepe Szeged, Tisza Lajos-körut 52. Telefon 7-54, Raktárról szállít : Armatúrákat, szivattyúkat, csőveket, fittin­geket, gatter- és körfürészlapokat, szalag­fürészeket. Motoros cséplőkészleteket és mindenfajta gazdasági gépet, golyós csapágyakat. Benzint, petróleumot és amerikai kenőolajokat. Olcsó bevásárlási forrás: festikárukban, kész olajfesték, zománcok minden színben, kence, bútor- és kacsilakkok stb. kaphatók 120 1 Birn Simon, Margit-utca 12. sz. \ Ifj. ZSEMBERI JÓZSEF ócskavas, fém- és palackkereskedő Szeged, Boldogasszony-sugárut 4o. Telefon 15—24. Vagontételrfélkedvezményes árajánlattal külön szolgálok. t» a Ieggyor-abban és legpontosabban Önnel a közöl Magyar Távirati Iroda szegedi fiókja Szeged, Somogyi-utca 11. Telefon 17—60. A hivatalos értéktőzsde-nyitást 11 óra 45 perckor, tözsdezárlatot 13 óra 45 perckor bemondják Önnek telefonon; magánforgalmi j len'ések 11 30-kor, 14 30-kor, 17'30-kor és 19-30 kor. Hivatalos deviza-jelentések Budaptstről, N. wyorlcbCl, Párisból, Zürichből, Be linből és Prágából. Telefonjelentésekre előfizetés-ket a nap min­den órájában elfogadunk. Permanens szolgálat reggel 7-től éjjel 1 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom