Szeged, 1923. június (4. évfolyam, 122-145. szám)
1923-06-12 / 130. szám
Szeged, 1913 junius 12. SZEGED Pánik Szerbiában a bolgár forradalom miatt. Szófiában proklamálták a kivételes állapotot. A várost csapatok és macedón-bandák szállották meg. A lakosság fél attól, hogy a komitácsik Sztambulinszky hívein véres bosszút állnak. Szófiában több előkelő személyiséget letartóztattak, a volt minisztereken kivül több kormánypárti képviselőt is. A forradalmi események folytán beszüntetett vasúti forgalmat a mult éjjel helyreállították. A konstantinápolyi express, amelynek tegnap kellett volna Belgrádba érkezni, csak ma érkezett oda. Az utasok elbeszélése szerint a Sztambulinszky-kormány eltávolítását éjnek idején teljes csendben hajtották végre, csak a szófiai rendőrfőkapitányt lőtték agyon, mert vonakodott a forradalomhoz csatlakozni. Eddig meg nem erősített jelentés szerint Sztambulinszky a paraszt-párt tagjaihoz felhívást intézett, hogy a győzelmes szófiai forradalmárokkal vegyék fel a harcot. Pánik Belgrádban. Belgrádból jelentik, hogy a szófiai államcsínyről szombat este érkezett meg az első hir, de nem lehetett rajta eligazodni, az itteni bolgár követségen pedig megtagadtak minden felvilásilást, A hirtelen kerekedett forradalom Belgrádban meglepetést keltett s azt mondják illetékes helyen, hogy ezek sz események káros hatással lehetnek az éppen legutóbb megalapozott bolgár-jugoszláv jogviszonyra nézve. Attól félnek, hogy az uj irányzat az egykori szerbellenes uton fog haladni. Sem vasúti, sem táviró érintkezés nincs szombat este óta Belgrád és Szófia között. A határról érkező utasok, akik gyalogszerrel jönnek, ugy tudják, hogy Sztambulinszky falusi nyaralójában van és még nem fogták el. Egy másik jelentés szerint Belgrádban a bolgár átalakulási hirek valóságos pánikot idéztek elő. Attól felnek, hogy Bulgáriában olyan párt kerekedik felül, amely Kemal pasához hasonló politikát kezd és ezért Jugoszláviában tegnap óta katonai előkészületeket tettek. A Grazer Tagespost mk jjlen'ik Szófiából: Cankov miniszterelnök tegnap Radics jugoszláv követnél látogatást tett és kifejtette előtte, hogy az uj kormány, melyet a nemzeti koncentráció kormányának mondott, milyen programot tart szem előtt. A követ azt válaszolta, hogy a délszláv kormány egy forradalmi bulgár kormány alakulásának aligha őrvendher, mert gondolhatja, hogy az nyiltan a békeszerződés ellen fog törni. Fölmentik állásától a bodomi kertgazdaság vezetőjét. igazgatóság egyik külső tagjával meglepő vizsgálatot tartott a kertgazdaságban. A vizsgálat eredményéről részletes jelentésben számolt be az igazgatóság legközelebbi ülésén. A vizsgálat eredménye pedig mindenben igazoita a régi vádakat. A bodomi kertgazdaság botrányosan elhanyagolt állapotban van. A lehetőségek kihasználatlanok, mintha az üzemmel nem törődne senki. A termények akkor kerülnek már be a piacra, amikor elvesztették az újdonság jellegüket. Május ötödikén hoztak be például először salátát, ezzel szemben pedig a piacon a kofák és a minden modernebb gazdasági felszerelés nélkül termelő kisgazdák már április derekán árulták terményeiket. Hasonlóképen elkésett a Bodom a zöldborsóval és a karalábával is, mert amikor a piacon már árusították, a kertgüzdaságban még hire sem volt. Ennek a hanyag kezelésnek a köveikézrnénye, hogy a mult gazdasági évben a kertgazdaság holdankint mindössze hétezer korona tiszta hasznot mutathatott csak ki, pedig a 145 holdból tiz hold lucernás van, amelynek kezelése egy fillérbe sem kerül és a gazdák tiz mázsa buza évi haszonbért is fizetnek egy hold heréért. A mai búzaárak mellett ennek a tiz hold lucernásnak az évi jöv • »Jme tehát több, mint két és félmillió korona, mi azt jelenti, hogy a százharmincöt hold konyhakert úgyszólván semmit sem jövedelmezett. A bodomi kertgazdaságot annak idején a város a modern gazdálkodás minden eszközével felszerelte. Maga a föld is a legjobb szegedi földek közül való, az üzleti eredménytelenség tehát — különös tekintettel az agrikultura kedvező konjunktúráit, teljesen indokolatlan. Mint a bolgár távirali ügynökség jelenti, Szófiában a helyzet továbbra is kitűnő. Tegnap este Szófiában hatalmas tüntetés volt, az óriási tömeg lelkesen éltette a nagyhatalmak követségeit. Ebben a pillanatban a hirek szintén örvendetesek. Itt-ott kísérlet történt a rend megzavarására, de ezeket a kísérleteket rögtön elfojtották. A lakosság mindenütt készséggel támogatja a hatóságokat. Az uj közigazgatási tisztviselők elfoglalták állásukat. Az uj kormány összetételében a következő változás történt: Miniszterelnök és közoktatásügyi miniszter: Cankovs Sándor egyetemi tanár, hadügyminiszter Vulkov ezredes, külügyminiszter Kalov Kristóf; a többi miniszter megtartotta tárcáját. Minthogy az uj miniszterek személye nagy tekintélynek örvend a közvélemény körében, az ország bizalma mindjobban erősbödik az uj kormány iránt. A kommunisták vezetői ma reggel kijelentették, hogy pártjuk lojális magatartást fog tanúsítani; semmiféle kivételes rendszabályt nem hoztak, még cenzúrát sem léptettek életbe. Boris király ma délután kihallgatáson fogadta az uj kormány valamennyi tagját. Az uj kormány minden erejével arra törekszik, hogy a rendet az országban biztosítsa. A kormány szándéka, hogy a jó viszonyt fenntartsa az Ö3szes külföldi kormányokkal. A kormányelnök kijelentette, hogy mérsékelt politikát követ, amely biztosítani fogja a nemzetközi szerződések megtartását. A ferradalem története. A Cseh Sajtóiroda jelenti: A szerb-bolgár határról érkező jelentések szerint a Sztambulinszky-kormány megdöntését tényleges és tartalékos tisztek hajtották végre, akik a forradalom éjszakáján egyenruhát öltöttek. Az összeesküvés élén Lazarov tábornok állott, akinek a macedón-szervezetek is rendelkezésére állottak. Miután a macedonók elégtelenek voltak, Lazarov tábornok összeköttetésbe lépett a tartalékos tisztek ligájával, hogy éjnek idején meglepjék Szófiát és a kormányhatalmat magukhoz ragadják. A Sztambulinszky-kormány, amelynek tudomása volt, hogy nagy összeesküvés készül, az utóbbi időben biztonsági intézkedéseket tett. Maga Sztambulinszky személyes biztonsági okból javarészt Szófián kivül időzött. Naponta csak pár órát töltött a fővárosban, hogy a legsürgősebb kormányügyeket elintézze. Az összeesküvés minden ellenőrzés dacára is sikerült. (A Szeged tudósítójától.) A város bodomi konyhakertgazdasága körül az utóbbi időben több panasz merült fel. A tanács néhány tagja állandóan kifogásolta, hogy a pompásan fölszerelt száznegyvenöt holdas kertgazdaság egyáltalában nem elégíti ki azokat a reményeket, amelyeket annak idején, amikor létesítését elhatározta a tanács, hozzája fűztek. Kifogásolták, hogy az üzem vezetésével megbízott főkertész alig mutat fel valami eredményt, hogy a bodomi termények ára egyáltalában nincs hatással a piaci árakra, mert alig van közöttük valami kevés különbség, azonban az üzem vezetőjének volt néhány súlyosabb szavú pártfogója és igy kenyértörésre nem került sor. A helyzet most mégis megváltozott. A központosított városi üzemek igazgatósága nyomós okok alapján javaslatot terjesztett a polgármester elé és kérte a bodomi kertgazdaság vezetésével megbízott főkertész Jelmentését. A kényes ügyet, amelynek néhány motivuma kissé hasonlít a köztisztasági üzem nem régen fölmenteit vezetőjének ugyancsak kényes ügyéhez — teljes diszkrécióval kezelik a torony alatt. Ez a diszkréció, ha indokolt is néha, amikor a közérdek szempontjából elönyösebb, ebben az esetben érthetetlen, hiszen most éppen a közérdek kivánja meg a teljes nyilvánosságot. A város közönsége ugyanis joggal kíváncsi bizonyos változások magyarázatára. A dolog ugy történt, hogy a városi üzemek központi igazgatósága minden üzem felügyeletévei egy-egy tanács-, helyesebben igazgatósági tagot bizott meg. A bodomi kertgazdaság felügyelete Fodor Jenő adóügyi tanácsnokra jutott, aki néhány nap előtt Korom Mihállyal, az A kertgazdaság üzemvezetőjének helyzetét súlyosbította még az is, hogy a vizsgálat során iöbb visszaélésszerű szabálytalanságot is megállapították. Megállapították, hogy az üzemvezető jóval túllépte a város és a közte létrejött eredeti megállapodás kereteit, saját céljaira többet fordított, mint amennyihez joga lett volna. Az üzemek központi igazgatósága a jelentés alapján ugy határozott, hogy a kertgazdaság üzemvezetőjének felmentését kéri a polgármestertől. Az iratok már a polgármesternél vannak, aki — értesülésünk szerint — rövidesen végleg elintézi ezt a kényes kérdést. — Díszdoktorrá avatták Lukács Győrgyöt. Ma délben tizenkét órakor avatták a Ferenc József Tudományegyetem díszdoktorává dr. Lukács György nyugalmazott kultuszmin sz ert. Elsőnek dr. Pfeiffer Péter rektor mondotta el Lukács György érdemeit, amiért az egyetem honoris causa doktorrá fogadja. Ezután Lukács György elmondotta doktori fogadalmát, majd dr. Reinhold Bé a orvoskari dékán honoris causa doktorrá nyilvánította. Lukács György átvette a diplo-nát, majd hosszabb beszédben köszönte meg a kitüntetést. „Nem kerestem ezt a megtisztel'etést — mondotta — és éppen ezért annál nagyobb ériéket jeleit ez számomra, mert önként adta a szegedi egyetem." A jövőben is — folytatta szavait — tovább fog küzdeni a veneria, az alkoholizmus és a gyermekek pusztulása ellen. — Pierre Lotti meghalt. Háromszavas párisi távirat jelenti, hogy Pierre Lotti, a francia Akadémia tagja tegnap Párisban meghalt. Pierre Lotti kiváló impresszionista regényíró volt, aki* nek ragyogó afrikai regényeit az egész müveit világon olvasták és szerették. Különösen a mult század végén és az 1900-as évek elején nagyon népszerű volt az Izlandi halászok és a Spahi története. 1891-ben elnyerte az Akadémia zöld frakkját, ezután még 15 évig kóborolt a tengeren, mint a francia haditengerészet kapitánya. — Amerikai hustrendel a város. Teljesen megvilági'ja lehetetlen gazdasági helyzetünket az a körülmény, hogy Szegeden jó üzlet az Amerikából importált fagyasztott hus árusítása. A polgármester már régebben megbízta AlexanÍ der Lajos állategészségügyi főfelügyelőt, hogy érdeklődjön Budapesten az amerikai hus iránt. Alexander Lajos a hétfői tanácsülésen bejelentette, hogy érintkezésbe lépett az érdekeltség budapesti vezérigazgalójával és megtudta, hogy az elsőrendű marhahús ára 1600, a másodrendűé pedig 1200 korona. Megnézte, sőt megízlelte a hust is és ugy találta, hogy jobb, szebb és ízletesebb hust még nem igen evett. A tanács elhatározta, hogy próbára rendel az amerikai húsból és azt a hatósági mészárszékben árusittatja ki. A rendelés ügyében egyébként véglegesen a városi üzemek központi igazgatósága dön*. — Prohászka lesz a kalocsai érsek? Legújabban a kalocsai érseki szék legkomolyabb jelöltje Prohás ka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök, aki ezidő szerint a kormány hivatalos jelöl je. Vele szemben fgyli zi köröltben erősen lans.'irozzák Rott Nándor veszprémi püspöknek kalocsai érsekké való kinevezését. Akár Prohászka, akár Rott kerülne a kalocsai egyházfejedelmi méltóságba, nagyon v<lószinü, hogy utódjuk mégis Vass József népjóléti miniszter lesz, akiben úgyis megvan a hajlandóság, hogy a népjóléti tárcát a pásztorbottal cserélje fel. — Indexrendszer az ipartestületben. A szegedi ipartestület elöljárósága hétfőn délután Körmendy Mátyás elnökletével ülést tartott. Az ülés legfontosabb tárgya az ipartestületi alkalmazottak fizetésrendezése volt. Az elnökség 50—100 százalékos fizetésemelést javasolt. Marosán Milán módosító indítványt tett. Javasolta, hogy a tisztviselők fizetését egyszersmindenkorra paritásos alapon rendezzék. Állapítsák meg a létminimumot és ez minden hónapban, a drágulás arányszáma szerint automatikusan emelkedjék. Az elöljáróság egyhangúlag elfogadta Marosán Milán indítványát és igy az indíxrendszer b3vonult az ipartestületbe.