Szeged, 1923. június (4. évfolyam, 122-145. szám)
1923-06-12 / 130. szám
4 — A piarista gimnázium évzáró ünnepsége. Vasárnap délelőtt tartot'ák meg a piarista gimnázium fényesen sikerült évzáró ünnepségét. Az ünnepélyt a gimnázium önképzőkö.e rendezte, mely ez.alkalommal a Madách-centennáriumot ünnepelte meg, a gimnázium dísztermét zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség, amelynek soraiban ott voltak Somogyi Szilveszter polgármester, dr. Szalay József kerületi főkapitány, Bottka Sándor rendőrfőtanácsos, dr. Gaál Endre kulturszenálor és még igen sokan. Az ünnepi beszédet dr. Tóth Imre mondotta, akinek nagy tapssal fogadott szavai után az énekkar több dalt adott elő. A műsoron azután a diákok számai következtek, amelyek közül külön ki kell emelnünk Gönczi Pál nyolcadik osztályú tanuló remek szavalatát. A most érettségiző növendék fejle t technikával és szokatlan átérzéssel adott elő részleteket Madách elmúlhatatlan müveiből: Az ember tragédiája bői. A közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a hatásos szavalatot. Az önképzőkör zenekara fejlett készséggel adott elő néhány részletet a Parasztbecsület-bö\, ame'y ulán Szabó László, Telbisz István és Várnay István és Hutter Károly szavalatai, illetve zeneszámai következtek. — Ujitásoh a budapesti postaforgalomban. A posta és távirda vezérigazgatóságot már régóta foglalkostatja az a terv, hogy a bankok, gyárak és kereskedelmi vállalatok postaküldeményei számára egy levélkicserélő intézetet létesítsenek. Tervbevette a vezérigazgatóság azt is, hogy az expressz levélforgalmat megjavítja. A kereskedelmi miniszter utasítására ebben az ügyben ma délelőtt ankétot hívott egybe dr. Demény Károly államtitkár, a posta és távirda vezérigazgatója. Az ankéten az összes kereskedelmi és ipari érdekképviseletek képviselői behatóan megvitatták a bmkok, gyárak és kereskedelmi vállalatok között létesítendő levélclearing megszervezését és sz expressz levélforgalom megjavítását célzó intézkedéseket. — A Tiszába ugrott egy fiatal leány. A vasárnap délutáni enyhe korzónak a Tisza partE "i, éppen az elbusuló Dankó Pista előtt szótlan látnivalója akadt a tegnapi kezdődő nyári vasárnapon. Egy alig husz éves fiatal leány vált ki egyszerre a sétálók közül az alsó rakparton, a katonai uszoda környékén és még mielőtt bárki is megakadályozhatta volna, a Tiszába vetette magát. A közelben tartózkodó halászok azonnal mentésére indultak az öngyilkosnak és még a közúti hid előtt sikerült a szerencsétlen leányt kimenteni a habok közül. A mentők a közkórházba szállították. Állapota nem életveszélyes. — Az asztalosmunkások bérmozgalma. Ma reggel néhány szegedi asztalosmühelyben a munkások beszüntették a munkát. A sztrájkra az adott okot, hogy néhány nappal ezelőtt a munkások husz százalékos béremelést kértek munkaadóiktól. A mesterek kereken megtagadták a munkások kérelmének teljesítését azzal az indokolással, hogy nincsen elegendő munka. E őre láthatólag a sztrájk a holnapi nap folyamán ki fog terjedni az összes asztalosmülyekre Is. A munkások jelenlegi órabére kétszáznegyven korona. A nagysikerű „Tüzek" után a Korzó Mozi ismét egy nagyszabású attrakcióval kedveskedik közönségének. Ugyanis tegnap mutatta be a szezon egyik legszebb filmjét a „Ha a bálványok romba dőlnek" cimü történelmi drámát, amelynek főszerepeit Geraldine Farrar és Vallace Reid viszik a megérdemelt sikerre... A rendezés és megjátszásban egyaránt nagyszabású filmet Cecil de Mille rendezte, amely körülmény magában garancia a film elsőrangú voltáért. A filmremek még csak ma van a Korzó Mozi műsorán. — A választott bíróság határozatába csúszott a hiba. A napokban megírtuk, hogy a Thiering Oszkár ipariskolai igazgató által megállapított gáz-egységárakat revizió alá veszik, mert a megállapításba hiba csúszott be. Dr. Turóczy Mihály tiszti főügyész a tanács hétfői ülésén ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy Thiering Oszkár a választolt bíróság határozata alapján helyesen állapította meg az egységárakat, ezzel szemben a dolog ugy á'l, hogy maga a választott bíróság veszi minden valószínűség szerint revizió alá eredeti határozatát és csökkenti az egységárakat. SZEGED Válságos helyzetben a lausannei konferencia. A lausannei értekezhet eljutott abba a válságos szakba, amelyet néhány nappal ezelőtt már jelezlek. Még's megállapítható, hogy nemcsak ultimátum jellege van a szövetségesek ama jegy/ékének, amelyben a görögöket kötelességeik teljesítésére szólították fel. A tárgyalások tovább tartanak. Mindkét oldalon szemlátomást az az eltökélt akarat uralkodik, hogy a békét megkössék. A törököknek számolniok kell azzal, hogy a szövetségesek ragaszkodnak a szelvényeknek aranyban való fizetéséhez. Másfelől azonban fennáll az a lehetőség, hogy olyan formulában egyeznek meg, amely az alapvető követelés ellenére lehetőséget nyújt a kérdés szabályozására. Mindenesetre ugy látszik, hogy áttérnek az ügynek normális körülmények között való kezelésére. — A Friss Hirek és Szegedi Híradó — keresztényszociális. Az Endrényi Inre- nyomda és lapkiadóvállalat hetekkel ezelőtt fölmondott nyomdai személyzetének, melyet időről-időre meghosszabbított. Ma reggel azután nem engedte munkásait munkába állani, mivel közölte velük, hogy tovább nem hajlandó fizetni az árszabályban megállapított hetibéreket, csupán három, illetve ötezer koronával kevesebbet, amit a munkások még szombaton visszautasítottak. Ma reggel azután szervezetlen és részben keresztényszociális nyomdászokat állított munkába, akik elfogadták a nyomda árszabályon aluli ajánlatát. A nyomdászok szakszervezete megkísérelte a békéltető tárgyalások felvételét, azonban a vállalat tulajdonosa levélben értesítette a békéltető bizottság elnökét, hogy ner. tartja magára nézve illetékesnek a békéltető bizottságot, mivel 5 keresztény szociális alapra helyezkedett. A vállalat legújabb intézkedését némelyek a hetek óta szállingó különbőző hírekkel és kombinációkkal hozzák összefüggésbe. — Az ujszegedi diótermés hasznosítása. Újszegeden van a városnak néhány diófája, az utak mentén ültették el annak idején valamennyit és azután neu sokat törődtek velük. A sportesemények ingyen rajongói lepik be versenyek alkalmával a sürü íombokat és onnan rikoitozzák a tempót. Ezenkívül a diófának van még egy másik tulajdonsága is, hogy gyümölcsöt terem. Igaz, hogy nem sokat, mert a liget rakoncátlan fiatalsága idő előtt leszüreteli a termés java részét, de azért jut is, marad is belőle. A város, mint jó gazda, ezt a maradékot minden évben szabályszerűen hasznosítja. A jó békevilágban öt pengő forintokat is elértek az árverésen, mert az árverezők mindenkor számoltak a súlyosbító körülményekkel. Az idők azonban változnak és az értékek is az időkben. A diótermés árverését most tartotta meg a gazdászati tisztség és az árverés eredményét már be is jelentette a tanácsnak. Az eredmény meglepő. Hatvanegyezer koronáért kelt el a bizonytalan termés. A békebeli öt forintnak éppen 6100 szorosát fizeték meg érte, pedig a korona csak a békebeli korona ezredrészére csökken*. Ennek a túlértékelésnek valószínűleg az lesz a következménye, hogy rájár majd a rud az idő előtt és engedély nélkül szüretelő fiatalságra. Mert hát hatvanegyezer koronát már senki sem ad a maradékért és igy a termésre argua szemekkel vigyáz majd a szerencsés árverező. Különféle valódi ezüst tárgyak eladók Szalaymtikereskedésben, Gizella-tér. -— A rendőrség nyári hivatalos órái. Néhány nappal ezelőtt hírt adtunk arról, hogy az államrendőrség szegedi kapitánysága hivatalos óráit a nyári hónapok tartama alatt délelőtt 9—11 tartja. Most, mint értesülünk, a hivatalos órákat reggel 7 órától tartja meg a rendőrség összes ügyosztálya. — A felsőkereskedelmi iakola érettségi vizsgálatai. A szegedi állami felsőkereskedelmi iskola érettségi vizsgálatai csütörtökön reggel kezdődnek. Mielőtt megválna brilliáns, arany és ezüst értéktárgyaitól, forduljon bizalommal Mülhoffer ékszerészhez (Karász-u. 2.) ahol a legmagasabb árban értékesítheti, sai T. Schatz Magda füzőszalonját Somogyiutca 15, I. emelet helyezte át. 915 Jönnek a „Frankfurtiak"! ( Szeged, 1923 junius 12. — üzérkednek a városi bérletekkel A város tanácsa az utóbbi időben rendkivüi sok bérletátruházási kérelmet tárgyal. A bérletátruházás diját esetről esetre állapítják meg, még pedig elég magas összegben, de ez nem akadálya az átruházásnak, mert a bérlők olyan kevés bért fizetnek, hogy a bérleti jog átengedésért szívesen fizetnek súlyos tízezreket. Igya városi bérföldekkel való üzérkedés szépen fejlődő üzletág Szegeden. Ad;ák-veszik a bérparcellákat, sőt már az újságok hirdetésrovatába is bevonult ez az árucikk. A tanács mást nem tehet, minthogy fölemeli az átruházási illetékeket. Pedig mennyivel jobb és hasznosabb orvosság lenne, ha nem az illetékeket, hanem a földek tulalacsony haszonbérét emelnék fel. — Gyalogszerrel és útlevél nélkül Németországból Konstantinápolyba. A rendőrök ma reggel két fiatal embert előállítottak a kihágási bíróság elé, akik gyalogosan, minden irás nélkül jöttek S: eged re hálzsákkal hátukon. A kihágási biró előtt a fiatalemberek vallomásukban elmondották, hogy Németországból indultak útnak és Konstantinápolyba akartak eljutni, ahol munkaalkalmat ígér ek nekik. Elmondották továbbá, hogy miután pénzük nem volt, útlevél nélkül szöktek át a határokon és ugy gondolták, hogy ez a módszer sikerülni fog egészen a török fővárosig. A kihágási biró vallomásuk jegyzőkönyvbe vétele után átadta őket a rendőröknek, akik eltoloncolják majd a két német fiatalembert a német határig. (Mintha a céhek korába érnének vissza napjaink. Most is gyalogosan vándorútra mennek az ifjú iparosok, de sajnos, most neu azért, hogy tanuljanak és tapasztaljanak, hanem egyszerűen azért — mert nincs munka. Alig van már „fóka" — és mennyi ember...) Vízvezetékét Feketénél készíttesse. Tel. 10-72. 355b — A közalkalmazottak természetbeni ellátása. A pénzügyminiszternek legújabban kiadott rendelete értelmében azok a tisztviselők, alkalmazottak, nyugdijasok és özvegyek, akik olyan helyen laknak, ahol a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezetének elosztóhelye van, 1923. évi julius 1-től kezdődőleg tetszés szerint választhatnak aközött, hogy a kedvezményes élelmiszerellátást természetben óhajtják-e, vagy pedig ehelyett készpénzváltságot kívánnak. A készpénzváltság kizárólag élelmiszerek helyett adható, igy a kedvezményes tűzifa és ruhaszövet továbbra is természetben jár. Akik a természetbeni élelmiszerellátás helyett készpénzváltságot kivánnak, kötelesek ezt a körülményt legkésőbb 1923 junius 20-ig írásban bejelenteni. Akik ily bejelentést az említett határidőig nem tesznek, azok az élelmiszereket továbbra is természetben fogják kapni. A kedvezményes ellátás helyett kapott váltság választásának érvényessége 1921 junius l-ig szól és azt addig az időpontig semmiféle okból visszavonni, vagy megváltoztatni nem lehet. — Ismét emelkedett a bankjegyforgalom. A m. kir. állami Jegyintézet junius 7-iki kimutatása szerint a öankjegyforgalom junius első negyedében 2830.6 milliárdd 1 emelkedett. A május utolsó hetében mutatkozott nagyarányú hiteligénnyel szemben ezúttal a kihitelezések szüktbb keretekben mozognak. — KÜLFÖLD. Marseillesben a szovjetkormány tiltakozása ellenére elárverezik a volt Wrangel-flotta 18 hajóját. A vételárból a W rangel-hadsereg költségeit akarják fedezni. Hir szerint a román kormány érdeklődik a hajók iránt. — Ascarate, a népszövetség kiküldötte Ungvárott tárgyalást folytatott Arky Ágosttal, az őslakosság autonom pártjának elnökével, akitől átvette a ruszinszkoi magyarság panaszát tartalmazó memorandumot. — Maidam 8200 tonnás britt gőzös Kalkuttából Londonba menet megfeneklett és jelenleg sülyedóben van. Az utasok sorsáról semmit nem tudnak. — Maud hercegnő, az angol király egyik huga jegyet váltott Carnegie lorddal. — Beuthenben a szakszervezetek munkaközössége felhívást bocsátott ki a felsősziléziai munkássághoz, amelyben sürgősen felszólítja tagjait, hogy saját érdekükben és családjuk érdekében maradjanak a munka mellett, vagy kezdjék meg újból s nyugalommal várják meg a berlini központi béketárgyalásoknak eredményét. — A Meteorologiai Intézet időprognózisa: Zivataros eső, majd erősebb északnyugati szelekkel hősülyedés várható. — Fejszével sújtotta fejbe magát egy öregasszony. Vasárnap délután értesítették a mentőket, hogy Altmayer Anna 64 éves munkásnő lakásán több sebből vérezve eszméletlenül fekszik. A mentők súlyos sérüléseivel beszállították az öregasszonyt a közkórházba, majd rendőri bizottság szállott ki a helyszínre. A szomszédok vallomásai alapján megállapították, hogy Altmayer Anna favágó fejszével sújtotta fejbe magát. Az öregasszonyt a kórházban azonnal megoperálták, azonban állapota olyan súlyos, hogy az orvosok nem biznak fölépülésében. Káilav dr. |ogiazemlnáriama Pallavlcinl-nlca 3 alatt fogad sgáu nap. Telefon 80. m