Szeged, 1923. március (4. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-16 / 61. szám

Egyes szám ára 20 korona. IwrkeartSiég és Madéhlmtlil K01c*«7-ulca 6. (PrófétaSÜii, I. emelel 6.) Teleloo •J—SS. A .Siefled" megjele& Eiétffi kivételével minden tcp. Egyes szám ára 20 kotM. Elöflielésl Árok: Effj tteapr* Siegeden 400, Budc(«•!,* él vidéken 420 kor. Hirdetési írek : Félhaséboo 1 mm. 9, egy hasábon 16, más* fél hasábon 25 K. Szövegközi 25 százalékkal drágább. Apró. hirdetés 8, kövér belSkkel 16 K. Szövegközti közlemények toronként 100 K. Nyllltér, családi és orvosi hír 100 K. Többszörl feladásnál árengedmény. IV. évfolyam. Szeged, 1923 március 16, PÉNTEK. 61-ik szám. A munkanélküli segély lélektana Közvetlenül a kommünt megelőző időben egy szegedi iparos kisegitö munkásokat keresett. Beállított hozzá egy tagbaszakadt, robusztus ember, hogy megtudja, miféle munkáról és miféle fizetségről lészen szó. A munka nem volt nehéz, a fizeuég azonban az akkori viszonyokhoz képest elég tisztességes, napi husz korona. A munkakereső legyintett a kezével és ugy tett, mint aki menni akar: — Isten áldja meg. öt koronáért nem vállalom. — öt koronáért? — Persze, hogy ötért. Tizenötöt most is kapok munkanélküli segélyben. Öt korona volna egy napi munkának a bére. Ez volt a szerencsétlen munkanélküli segélynek a lélektana, amelynek romboló hatását máig is érezzük gazdasági, söt politikai vonatkozásokban is. A munkanélküli segély, amely jót akart — a pokolnak az utja is jó szándékkal van kikövezve —, teremtett egy rendszert, amely prémiumot adott a nemdolgozásnak. Bizonyára vannak még egyesek, akiknek emlékezetében élnek még egyes epizódok. Akárhány iparos cs k ugy kapott munkást, ha beleegyezett, hogy naponta kilenckor álljon munkába. Nyolckor kellett ugyanis a munkanélküli segélyért jelentkezni. Ha a munkanélküli leszerelt, kiállt az utcasarokra jóféle kukoricabajusszal töltött cigarettát árulni, vagy kétszer koffert vitt napjában a vasútra, a segélyét igy megtetézte, s több volt a jövedelme, mint annak, aki egész nap do'gozott. Velem is megtörtént, hogy az állítólagos ncgy munkahiány idején heteken át nem kaptam munkást, aki néhány téglát lerakjon, egy szobafestő pedig, akinek segély helyett becsületes, megfizetett munkát ajánlottam, röviden elintézett: — Ha tudtam volna, hogy a doktor ur ki akar használni, nem gyüt em volna ide. . . . Azóta négy esztendő telt el, néhányat fordult az idő kereke és ez idő alatt nagy változások történtek, összeomlott sok minden, amit állandónak hittünk, lerongyolódtunk és újra kell sok mindent kezdenünk. Különösen gazdasági téren történtek rettenetes változások. Az Ausztriától történt elszakadás óta Magyarországon is meg kell teremtenünk bizonyos iparokat, melyekben a szükségletünket azelőtt Ausztria és Csehország fedezte. Szegeden is, másutt is alakulóban vannak ilyen vállalatok, melyek nagyrészt női munkásokat foglalkoztatnak. Kötszövő gyárak, fehérnemüvarró telepek, himzö és kézimunka műhelyek. A munka olyan, hogy kisebb hivatalnoknak, altisztnek a lánya nagyon szépen elvégezhetné. Külföldön ez az osztály szolgáltatja az ilyen ipartelepek alkalmazottainak a legnagyobb kontingensét. Idehaza azonban azt hallom, hogy wgy egyáltalán nem vállalnak munkát, vagy csbk azzal a feltétellel ülnek le a munkaasztalhoz, ha a tulajdonos nem jelenti be őket a munkásbiztositónál, mert ha dolgoznak és keresnek, elvesztik a természetben nyújtott ellátást. A kommün előtti idők munkanélküli segélyének a lélektana. Egy hivatalnoknak van egy fia. Nem tanul, de az apja mégse adja ipari pályára, mert ha ott keres, elveszti a természetben nyújtott ellátást. Szóról-sióra hallottam a múltkor a vonaton két asszony beszélgetésében: — A leányom elvégezte a kereskedelmit. Mehetett volna bankba. Elég szép fizetést kínáltak, de hát nem engedtem, mert elvesztette volna az állami kedvezményeket. . . . Nekem, aki szintén abból élek, hogy a papiron szántok és nagyon gyakran inkább csak elméletben takarítom be a termést, fölösleges bizonyítani, hogy a közalkalmazottaknak emberi megélhetést kell biztosítani. Ahol azonban ilyen jelenségek mutatkoznak, ott feltétlenül bajok vannak. Szegeden nöi munkaerőben például hiány van, de azok egy része, aki dolgozhatna, inkább családtag minőségben az állammal tartatja el magát. Ha dolgozna, többet keresne ugyan, de a többlet nem ér fel a nemdolgozás kényelmével. Az állapot kóros és egészségtelen. Ellenszolgáltatást csak munkáért szabad nyújtani és semmifele segélynek nem szabad oda fajulni, hogy a dolgozni nemakarást jutalmazza és etetieg milliárdos értékű munkaerőt lopjon el a nemzeti termelésből. Akár tetszik egyeseknek, akár nem, meg kell mondani, hogy k a rendszer szülte azt a tipikus pszichológiát, amely hovatovább azt hiszi, hogy az állami szervezet legfőbb célja, hogy bizonyos számú alkalmazottat eltartson, részükre fizetést, drágasági pútlékot, rendkivüli segélyt és ellátást biztosítson. Csakis ilyen felfogás mellett támadhatnak olyan tervek, hogy a nyugdíjas tisztviselők létesítsenek egy önsegélyző részvénytársaságot és annak hivatalaiban helyezkedjenek el. Feltétele persze az öntegélyző részvénytársaságnak, hogy az állam ajándékozzon neki három milliárdot alaptőkének. Nem én vagyok az első, aki rájött erre az igazságra. A kormány is érzi már ennek az újfajta munkanélküli segélynek a lehetetlen következéseit. A miniszterelnök tegnapi beszédében bejelentette, hogy április elsején megszűnik a természetbea nyújtott ellátás a cselédek után és tizenhat éves koron felül ezt a segélyt csak a tisztviselők gyermekei kapják meg, altisztek és szolgák gyermekei ellenben nem. Később még más kategóriák is kiesnek a kedvezményes ellátással bírók sorából. Ha a kormánynak lesz elég ereje és bátorsága, hogy a megszorításokat végrehajtsa, talán egészségesebb állapotok következnek. Átmenetileg a természetben nyújtott ellátás még megmaradhat, bár a normális állapot csak az lehet, hogy a tisztviselő és az államnak bármely más alkalmazottja kapja meg a munkája értékének megfelelő és a tényleges viszonyokkal I

arányban átló javadalmazást és cselekedjen vele, ami neki tetszik. Csak igy lehet az elégedetlenségnek, irigykedésnek és protekciónak a fulánkját társadalmunk testéből kihúzni. Ha a javadalmazást a családfő kapja, akt munkájával szolgálja az államol, nem fog idegenkedni attól, hogy munkaképes korb'n levő gyerekét is dolgoztassa, mert ez a munka nem jelent reá nézve vesztesége*. Megszűnik az erkö csi rombolás, melyet ez az újfajta munkanélküli segély előidéz és megszűnik az az ellenséges érzés, mely hovatovább ellenség formájában állítja szembe a közalkalmazottakat a társadalom többi csoportjaival. Amig ugyanis a közalkalmazottak panaszkodnak, hogy megélni nem tudnak, a nagyközönség, amely nem lát bele a közalkalmazottak javadalmazásának bonyolult rendszerébe, megvan győződve róla, hogy a kulisszák mögött pénzpocsékolás folyik és az állam könnyelműen gazdálkodik az adózók pénzével. Ez a két szésőséges felfogás, melynek egyrészt Kelety Dénes, másrészt Gál Gaszton a képviselői. Nem tudjuk, meddig marad még meg a természetben való ellátás rendszere. Addig is azonban, amig megvan, a gazdaságosság, az állami érdek és az erkölcs szempontjából le kell szállítani az egész vonalon a huszonnégy éves kothatárt. Munkaképes fiatalemberek és anyányi nők ne kaphassák a segélyezésnek ezt a formáját azon a címen, hogy állami alkalmazottnak a családtagjai. Ez alól csak egy kivétel lehet, ha valaki tizenhat éven felül levő fiát, vagy leányát igazoltan középiskolába, vagy egyetemre járatja. Aki magasabb képzettséget ad a gyerekeinek, az többlet-értéket nevel a hazának s ezek a mainál messzebbmenő támogatást is megérdemelnek tanulmányi segély cimén, vagy bármely más módon. A tudományos pályákon később áll be a kereset lehetősége, ezt rekompenzálni kell. De ha bárki más olyan korba jut, mikor már keresni tud, azt eoben a szerencsétlenül lerongyolt országban, ahol minden eröt a munkában kell egyesíteni, munkára is kell kényszeríteni. Az újfajta munkanélküli segélynek az ügye igy túlnő a tisztviselők és közalkalmazottak problémáján és a munkára való nevelésnek nemzeti kérdése lesz belőle. Ezt lehet elcsavarni, lehet félremagyarázni, de aki kicsinyes egyéni szempontoktól függetlenül ítéli meg, meglátja benne ez igazságot. Lesznek, akiknek nem tetszik, amit megírtam, de azokon nem segit' hetek. Dixi et salvari animam meam. Tonelli Sándor. Rassay az összetört 12 pontról. (A Szeged budapesti tudósítójától) Az Erzsét betvárosi Kaszinó ma este társasvacsorát rendezett Rassay Károly tiszteletére, amelyen Rassaya be eg Ugrón Gábor helyett a Kaszinó társelnöke, Soltész Adolf üdvözölte. Rassay az üdvözlésre hosszasabban válaszolt és többek között ezeket mondoita: — A politika azeiőtt feketekávé volt a polgárság asztalán és apró izgalmakat jelentett ebéd u'án és nem volt kenyere a polgárságnak. A feketekávé és politika a háború után a katonák mindennapi kenyerévé vált, ma pedig egyenesen életszükséglet. Nehéz dolog ma, március 15-én politikától beszélni. Hetvenötödik évfordulóját ünnepeljük ma ennek a napnak és ez a 75 esztendő nagyon megváltoztatta március 15-ike politikáját. Ha végignézünk a 12 ponton, azt kell látnunk, hogy azoknak alapelve, a szabadság, egyetértés és testvériség nincsen meg sem a társadalmi életben, sem a politikában. A 12 pont kivánta a fele ős kormányzatot, ez nincs meg, követelte a népképvist letet, ez sincs meg, helyette az erőszak képviseletét látjuk. Követelte a szabad sajtót és ma ehelyett szellemi terror van. Összetört a 12 pont keiete és összetört, sajnos, a kerettel együtt a tartalom is. Ezután arról beszélt, hogy nem siránkozni kell, hanem férfiak módjára harcolni az elvesztett jogokért.tMajd a polgárság szervezettlenségéről szólott és ezeket mondotta: — Március 15 ét a polgárságnak kell diadalra vinni és ennek első feltétele a polgárság megszervezése, mert nincsen ma olyan szervezetlen erő, mint a polgárság. Szervezve van a reakció, szervezve van a munkásság is, de nem tudnak szervezkednt a polgárság dolgozó milliói. Ha kérdezzük, hogy kinek a bűne ez a szervezetlenség, a polgárságé, vagy vezetőié, sajnos azt kell válaszolnunk, hogy a hibát nem a polgárok követték el. Legfőbb célom, hogy létrehozzuk a szervezett polgárság egységét. Már csak szért is léire kell jönnie az egységes liberális pártnak, mert a közönségnek már nem apró taktikák és intrikák kellenek, hanem szabatosan körülirt politikai elvek. Ha a dolgozó polgárság látni fogja, hogy a szabadelvű polgárság megszervezése késik, széjjel fog széledni és ki a reakció, ki a szociáldemokraták táborába szegődik. A vezéreknek kötelességük, hogy a polgárság szervezkedésének útját megtalálják. Magyarország katasztrófája, hogy olyan politikusok, mint Hadik János gróf, Vázsonyi Vilmos, Ugrón Gábor, Sándor Pál, Bárczy István, Szterényi József eddig nem tudták megtalálni az együttműködés útját. Ziehy János u] pártalakitáaa. Egyes kormánypárti körök Zichy János tanácskozásaival kapcsolatban azt a hírt terjesz-