Szeged, 1923. február (4. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-18 / 39. szám

é SZEGED Szeged, 1923 február 2. meg lehet arról győződve, hogy helyes és okos akcióját Angolország nem fogja megzavarni. A Stinnes-vá'lalatok vezérigazgatója Essenben a német sajtó képviselői előtt meglehetősen kedvezőienn k vázolta a helyzetet. Kijelentette, h gy a blokádot nem sokáig fogják kibírni. Szükség van am, hogy a civilizált világ közbelépjen és a blokaJot megszüntessék. Ebből a nyilatkozatból kitűnik az erőszakra való törekedés és a németek gyengeségének elismerése is. Franciaországba és Belgiumba a szénszállítások zavartalanul folynak. Naponta 6—7 vonít indul. A Ruhr-vidékre tegnap 41 t hervonat érkezett és 45 indult el. A mult hé.en naponta 200 vonat indult. Huszonnyolc megrakott vonatot feltartóztattak. Egyetlenegy vonat sem kísérelte meg a zár vonal átlépését. Varsóból jelentik, hogy a franciák Ruhrvidéki akcója a lengyel márkára is kedvezőtlen befolyást gyakorol. A lodzi ipart a pénzhiány nagy veszéllyel fenyegeti. Több gyár beszüntette üzenét. A munkanélküliek száma egyre növekedik és a drágaság napról-napra fokozódik. Musso'ini miniszterelnök a kereskedelmi szerződések tárgyalá-a so án a szenátusom nyilatkozott a nemzetközi helyzetről. K jelentette, hogy az eredménytelen konferenciák vég een sora kétségbeejti az embert Európa helyze'e miatt. Megcáfolja a hirt, hogy Olaszország a német-francia viszonyban interveniálni szándékozna. Tanu'mányozh a helyzcet és e ért elejtette az intervenció tervét. Másrészt meg kell állapítania, hogy az ügy elérte tetőfokát. Arról van szí, hot>y megtudjuk, az ántánt tovább fog-e élni, vagy halálra van ítélve? A britt parlament munkáspárti tagjai kábeltáviratot intézten Hirding elnökhöz, ameiyb n Amerika támogatását kérték a franciák romboló • akcióiánik meg kadályozására és Európa megmentésére. Felmentették a pofozással vádolt rendőröket. (A Szeged tudósítójától.) Élénken emlékezetes még az a harc, amelyet a választás alatt folytatott a szegedi rendőrség a rendbontó elemek megfékezésére. A szélső jobboldali politika hívei azóta bizonyos ellenszenvet éreznek a kötelességét buzgalommal teljesítő rendörökkel szemben. Ez az ellenszenv nyilatkozott meg talán abban a bünpőrben is, amelyet ma délután három órakor kezdett tárgyalni a szegedi törvényszék Pókay-i anácsa. Az ügyészség Poós Béla Máv. tisztviselő feljelentése alapján hivatali hatalommal való visszaélés bűntettével vádolta Lészay László rendőrfelügyelőt és Lajkó Márlon felügyeő helyettest, mert azok 1922 augusztus 5-ikén éjjel az I. kerületi rendőrőrszobán és az ügyeletes tiszti szobában tettleg inzultálták a feljelentöt. Az ügy előzménye az volt, hogy Poós Béla, Nagy Sándor, a Szegedi Uj Nemzedék munkatársa és Hegedűs József tisztviselő a kérdéses napon Molnár Lajos alsóvárosi mészárosnál borozgattak. Két óra után a Szent háromságutcán jövet összeszólalkoztak Gárgyán Jinos földmivessel. A csendháboritást a rendőrségen kívánták elintézni és ezért az I. kerületi őrszobára jöttek, ahova Poós és két barátja a kihjllgatott rendőrök állítása szerint azzal rontottak be, hogy „gazember, rohadt, zsidóbérenc, zsidópénzen megvásárolt rendőrök a parasztnak adnak igazat." Majd a rendőrszobán az asztal tetejére ültek és Poós háromszori felszólításra sem akart Lajkó felügye őhelyettes asztaláról leszállni, mire az két karjánál megragadva Poóst az egyik pidra ültette. Ezután az ügyeletes tiszt szobájába, a városházára mentek át, ahol Lészay László felügyelő fogadta őtet. A felügyelő jegyzőkönyvet v tt fel Poós panaszáról, mire a panaszos állító ag azt a megjegyzést tette, hogy „ugy is azt ir a felügyelő ur, amit akar." Poós állítása szerint Lészay pofonvágta öt, mire ő azt kiáltotta: „Sándor gyere, megpofoznak " A kint várakozó N<gy Sándor és társa erre bementek a szobába. Nagy S mdor figyelmeztette Lészayt, hogy mit tett, megoofózta a bajtársát, akivel együtt harcolt Dunántulon az ellenforradalmi hadseregben. Poós könnyezni kezdett, majd elég'ételt kért, mire Lészay kezet nyújtott neki. Majd felszulitot ák -telefonon dr. Bottka főtanácsost, aki utasi otta Lé zayt, hogy orvo i látleletet vétessen fel. Dr. Baneth Samu orvos megallapito ta, hogy Poós arcán bőrhorzsolás van, amely azonban nemcsak pofontól, hanem inkább tompa ütés öl származhatik. Megállapítja, hogy Poós és társai kisebb menynyiségü alkoholt fogyasztottak. A mai tárgyalás >n a vád oltak tagadták, hogy ők Poóst bánalmazták volna, bár ö és társai oly kihívóan viselkedtek, min>ha provokálni akarták volna a bántalmazást. Ezzel szemben Poós Nagy és Hegedűs azt vallották, hogy Lajkó helyettes felügyelő torkonrag^dta Poóst az őrszobán és a közeli padba lökte, viszont Poós és Nagy erősítették azt is, hogy Lészay pofonvágta Poöst. A kihallgatott Qárgyán János föld nives viszont megerősítette a vádlocak védekezését és ö is hallotta, mikor a sértettek a rendőrséget csúnyán sértegették. Hason ó val2 Dortmundban tegnap a főpolgármestert a városházán letartóztatták. Essenben letar óztatták a Birodalmi Bank ottani fiókján k igazgatóját és két magasabb rendű hivatalnokát. Essenből jelentik: Ma reggel terjedt el a hir a városban, hogy a francia haditörvényszék dr. Schtff~r főpolgármestert 2 évi fogházra és 5 millió márka pénzbüntetésre ítélte. N gy lett erre a megdöbbenés. A városi tanács és a képviselőtestület tagjai már tegnap este tudomást szerezlek az ítéletről és égy o>yan helyen, ahova* az idegen katonaság nem hatolhatott be, megbeszélésre gyűltek össze. A városházán ugyanis nem lehet ütést tartani, mert francia katonaság tartja megszállva és a villamosvilágitás megszűnt. Azok a tárgyalások, amelyeket Le Troqu°ur francia közmunkaügyi miniszter az angol kormánnyal folytatott, déli 1 órakor véget értek. Az utolsó tanácskozás két óra hosszáig tartott. Le Troqueur miniszter ma este 9 órakor viszszautazik Párisba. Az Havas-iroda londoni jelentése szerint Anglia és Franciaország részéről egyaránt titokban tartják a tárgyalások eredményét. Az angol kormány a mai megbtszélések során ellenjavaslatokat terjesztett elő, amelyeket Le Troqueur haladéktalanul közölt a francia kormánnyal. Azt hiszik, hogy a trieri vasutvona ra vonatkozó francia kívánságot elvben elfogadták. A Temps londoni levelezője az Havasiroda tudósításával ellentétben azt jelenti, hogy megállapodás nem jött létre és a tárgyalások legközelebb ismét megindulnak. Az angol kormány csak részben hajlandó teljesíteni a franciák kéré>ét és hajlandó egy keskeny sávot engedni át a franciáknak. A francia kormány ugy értesül, hogy a német iparmágnások a német titkos katonai egyesületekkel egyetértve lázadást szerveznek a Ruhrvidéken. Attól tartanak, hogyha nem rendelkeznek teljes mértékben a vasútvonalak felett, akkor a lázadás kitörése esetén a francia csapatok veszélybe jutrának. A franca kormánynak az az álláspontja, hogy a versaillesi szerződés értelmében teljes joga van a vonalak kihasználására. Párisi értesülés szerint Poincaré valószínűleg ujabb kísérletet tesz a britt kormány meggyőzésére. A Newyork Herald lehetségesnek tartja, hogy a most«ni angol-francia tárgyalások során Bonar Lawot Párisba, vagy Poincarét Londonba fogják meghívni. Koblenzi jelentés szerint megerősítik azt a hirt, hogy a szövetségközi bizottság elhatározta, hogy az összes vámhivatalokat saját kezelésébe veszi át. Winston Churchill a Gaulois tudósítója előtt kijelentette, bizik benne, hogy Franciaország a most folyó játszmát megnyeri. Franciaország Memoárjaim. irta: Móra Peranc. L Sok felöl szorongatnak, hogy én is írjam meg a forradalmi és ellenforradalmi memoárjaimat, hiszen én is bizonyosan láttam és hallottam egyetmást. Nem annyira az én barátaim unszolnak, mint inkább az ellenségeim barátai. Nagyon méltánylandó emberi indok ösztönzi Okét erre. Abban bíznak, hogy hátha előhoznék egyetmást, ami kellemetlen lenne barátaiknak és öröm lenne nekik. Az emberek szeretnek őszintén örülni ebben a förtelmes világban, már pedig a legőszintébb öröm a káröröm. Én eddig mindig kitértem ezek elöl a biztatások elöl. Nem vagyok én olyan nevezetes ember, hogy az én memoárjaim valakit érdekelhetnének. Aztán meg nem is tudok én semmi különöset, amit más is ne tudhatna, ha tudni akarja. Amit tud'am is, elfelejtettem már, mert nekem sok mindent muszáj észbetartanom, hát hiábavalóságokkal mit terheljem a memóriámat ? Leginkább egy iparos polgártársamra emlékszem, noha a nevét már annak se tudom, aki azokban az időkben, valahányszor meglátott az utcán, mindig ezzel köszöntött, megemelvén a kalapját: — Éljen a köztársasági Egy darabig azt hittem, hogy bolond, de aztán meggyőződtem róla, hogy valóban meggyőződéses, lelkes republikánus. Tudniillik karácsony felé beállított hozzám egy letakart kosárral. — No polgártárs, azt találja ki, mi van ebben. — Hát gondolom, polgártárs, nem földieper van benne. — Nagyobb ritkaság ez annál is, uram. Ez csupa Kossuth-bankó, még pedig csupa százas. Darabonkint szedtem össze az Alsóvároson meg a tanyákon. — Nagy munka lehetett. Hát aztán mit akar vele ? — Elhoztam, hogy majd polgártárs beváltja. — Én? Hát hogy gondolja? — Hogy gondolom? Hát köztársaság van tán, vagy mi? Most ott folytassuk, ahol Kossuth apánk elhagyta. Most mán megint gilt tán az ő pénze, vagy mi ? Amennyire visszaemlékszem, körülbelül ez a férfiú volt abban a köztársasági világban az egyetlen őszinte republikánus. De ennél is csak addig tartott, még ki nem okosítottam afelől, hogy a Kossuth atyánk pénze még most se gilt és soha többet nem lesz a világon olyan köztársaság, amelyikben gilt lenne. — Hát akkor mi az isten egerinek éltessük olyan nagyon a köztársaságot ? Többet aztán nem is éltette, ha találkoztunk az utcán. Sőt a fejét is elfordította tőlem. Azt hiszem, ö volt polgártársaim közt az első, aki megérezte bennem a hazaárulót Ezzel a forradalmi emlékkel szoktam kifizetni a memoár-sürgetőket és ez bizony nem nagyon érdekes emlék. Pedig ennek legalább szimbolikus értéke van és az is jó benne, hogy a szereplője névtelen, tehát nem szerzek neki I boszuságof, ha pletykázok róla. De mi értelme volna annak, ha én most visszaemlékezném rá, hogy ekkor, meg amakkor mit mondo t ez, meg amaz az ur, akiről a halála után három araszszal a világon senki se fogja tudni, hogy esernyőcsináló volt-e, vagy toronygombaranyozó? Amivel én nem azt akarom mondani, hogy ennek a két szakmának a művelői nem hasznos tagjai a társadalomnak, — ó dehogy I Vannak pillanatok az életben, mikor az esernyőcsináló kezemunkájáért magam is odaadnék tiz lírikust a világirodalomból. De minden tiszteletem mellett sem érzek magamban hivatottságot arra, hogy érdekesség nélkül való embereknek a történetirója legyek, mikor érdekes dolgok qjegirására se érek rá. Aztán meg azért irni, hogy rossz perceket szerezzek olyan embereknek, akik különben nagyon tudnak örülni az életnek, ha a napos oldalán járhatnak ? Ez nekem nem kenyerem és még csak a szivarom se szelel jobban tőle. Ilyenformán szoktam én elhessegetni magamtól a kísértőket, akik talpra akarják bennem ugrasztani a történetírót. Legalább eddig igy tettem, hanem most mást gondoltam. Hallom, valaki azt mondta, kicsi az én fejszém ilyen nagy fához. Komoly embernek való az ilyesmi, mélyre néző tudósnak, politikusnak, nem újságírónak, aki fecskemódra csapong s legföljebb megüti a szárnyával a vizet, de nem merül bele. Kutatások kellenek ide, adatok gyűjtése, okok nyomozása, nem stílus. Hát az ilyen beszéd a szentet is kihozná a sodrából, nemhogy az ilyen magamformáju öreg álhirlapirót ki ne hozná I Most már tehát kival-