Szeged, 1923. február (4. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-18 / 39. szám

S/egeti, f '23 f bruár 18 s z » o a n lomást tettek: Varga István, Barna József, Hamza Antal és Komtódi János rendőrök, akik megcáfolták Poós és Nagy Sándor állítását, hogy az állítólagos pofozás alatt Lészayn és Poison kivül még két rendőr tartózkodott volna. Dr. Horánszky Miklós ügyész fentartja a vádat, majd dr. Zboray Jenő védő kérte a rend-. Őrség reputációja érdekében is a vádlottak felmentését. A bíróság ezután meghozta az ítéletet, amely szerint mindkét vádioltat felmenti a kivatali hatalommal való visszaélés vádja alól, mert nem látja bizonyítottnak, hogy Lészay pofonütötte volna a sértettet és az sem igazolódott b^ hogy Lajkó torkonragadva, a padhoz vágta Poóst. Az ítélet ellen az ügyész felebbezett. Angorában uj szerződés-tervezeten dolgoznak. Angorából je'entik: Hir szerint a nagy nemzetgyűlés szerződéstervezeten dolgozik, amelyet aláírás végett a nagyhatalmak elé terjeszt. A szerződés értelmében Karagacs és Moszul Törökország birtokában marad; Konstantinápolyi jelentés szerint a szövetségesek hozzájárultak ahhoz, hogy Szmirnában csak tíz hajójuk állomásozzon, nem hajlandók azonban ezeknek tonnataralmát meghatározni. Angorában a parlamenti körök küzdelme tofl kultúrpalotától — az Emst-muzeumig. vább tart. Izmedet különösen a szélsőséges vészeli Muzeum igazgatója választolt ki. Minpolitikusok támadják hevesen. Szemére hányják, hogy a nemzeti pak'umot meghaladó engedményeket tett. A nemzetgyűlésben élénk vita várható. Izzó hangulat az osztrák politikai életben. Az egyes osztrák politikai pártok k ött az ellentétek annyira kiélesedtek, hogy minden pillanatban tartani lehet véres összeú...(Végektől. Az egyes pártok között a gyűlölet olyan nagy, hogy maga a köztársaság elnöke, dr. Hainisch próbált interveniálni, hogy a különböző fegyveres szervezetek, amelyek Arbeiterwehr, Bauerwehr, Heinwehr, Bürgenwehr, stb . széíszór(5dnak a vil7g minden tája ! egy nagy nemzeti érték is szétforgácsolódik, szükségesnek tartottuk, hogy belenézzünk ebba (A Szeged tudósítójától.) Február tizenötödikén kezdődött meg Budapesten az Ernstmuzeum huszonkettedik aukciójának keretében az Enyedi Lukács és neje Zsótér Ilona mügyüjtemény hagyatékának nyilvános árverése. A fővárosi lapon híradása szerint az aukcióra óriási közönség gyűlt össze s a hamar forróvá hevült levegőben v^dui hajszolták egymást az árak. A festmények kikiáltásává! indult meg az árverés és jellemző a vetélkedés mértékére, hogy a hetvennégy kikiáltott kép fejében hatmilliónál nagyobb összeg folyt be. A képgyűjtemény rendkívül értékes darabokból állott. Többek közt Fr. v. Amerling: Leány fej cimü festménye 370,000, Henrik van Balén: Mythológia 455,000, J?n Brueghel és van Balén: Istenek lakomája 1.900000, Domenico Brusatovci: Mária a gyermekkel 220,000 koronáért kelt el. Az Enycdi-féle mügyüjtemény sorsa közelről érdekli Szeged város közönségét, hiszen még nem régen az volt a köztudatban, hogy ezt a nagyértékü magán muzeumot teljes egészében a szegedi kultúrpalota örökli. Nigyon kiábránditólag hatott azután ez a körülmény, hogy Enyedi Lukácsné halála után, az örökösökkel ugy egyezett ki a város, hogy a mügyüjtemény értékének egy nyolcadrészét kapja mindössze a muzeum, három nagyértékü, vallásos tárgyú festményt, amit dr. Petrovich Elek, a Szépmüdenki különösnek, furcsának tartotta, sőt tartja ma is, hogy a város tanácsa ilyen könnyűszerrel lemondott a milliókat érő mügyüjteményröl és megelégedett az örökösök által felajánlott nyolcadrésznyi kárpótlással. A város örökjogát ugyanis mindenki bizonyosnak vélte, mert hiszen elevenen élt még az a közös végrendelet, amit Enyedi Lukács és felesége Zsótér Ilona tett még .1905-ben egy budapesti közjegyző előtt. Miért mondott le a tanács az örökségről. Most, hogy a gytíjtemény sorsát az örökösök megpecsételték, a gyüjiemény rgyes darabjai felé és ezzel le. Akciója azonban nem járt sikerrel. A különböző csoportok tovább fegyverkeznek, ugy hogy a polgárháború szinte elháríthatatlannak látszik. Asquith és Lloyd George vezetése alatt álló két liberális párt valószínűleg legközelebb egyesülni "fog egymással. A választások során mindkét párt 99 mandátumra tett szert. lom, hogy igenis én is dolgozom a memoárjaimon s ha a számitásom nem csal, körülbelül ötven év múlva készen is leszek velük, s aki ezt az időt kivárja, az nem bánja meg. Aki pedig soknak találja, az vegye tudomásul, hogy éppen az alaposságom miatt nem lehetek készen hamarább. Én tudniillik nem a forradalommal kezdem, hanem egy pár száz évvel előbb keresem a destrukció hajszálgyökereit. Ahhoz én, mint nótórius destruktív, nagyon értek, ezt mindenki el fogja nekem hinni. /Abból indulok ki, hogy ha Szegedről a törököt ki nem űzték volna, itt soha se lett volna forradalom. Tessék elgondolni, milyen más lett volna a helyzet, ha polgármester urunkatfnem Somogyi Szilveszternek hívták volna, hanem Togrul bégnek és nem hitetlen portorikót szívott volna, hanem igazhitű nargilét és nem akták alá rakta volna a fugráját, hanem markos basibozukokkal kapatott volna le a tiz körméről minden forradalmárt, hogy a Monkir és Nakir angyalok taszigálták vona őket bele az Alsiráz borotva hídjáról a kénköves gyehennába I Az igazi destruktor tehát az volt, aki a törököt Szegedről kikergette. Eddigi nyomozásom alapján elfogom mondani ennek a hiteles történetét, amely némiképen eltér a Reizner János könyvében találhatótól, sőt még Edki cselebiben se található fel, pedig az nagyon tudós töröic történetíró volt. (Még azt is tudta, hogy a L opoidus császár arca egészen olyan, mint egy kétéves tevccsikóé.) a jogi bizonytalanságba, ami a város örökjoga körül uralkodott és ami arra kényszeritette a város tanácsát, hogy kiegyezzen az örökösökkel. Először is Turóczy Mihály dr. tiszti főügyészt kerestük fel, aki az örökösökkel folytatolt tárgyalásokon a város érdekeit képviselte. Turóczy Mihály dr. kérdésünkre a következőképen nyilatkozott : — A közös végrendelet annyira homályos volt, hogy a város nem tarthatta fenn az összes műtárgyakra az igényé. A közös végrendelet ugyanis nem intézkedik a város örökjogára nézve határozottan és Zsótér Ilona külön végrendelet hátrahagyása nélkül halt meg. Mit mond Enyedi Lukács és Zsótér Ilona. Ezután megszereztük a közös végrendeletet, amelynek a város örökjogára vonatkozó része a következőket mondja: „A festményekből, márvány- és kőszobrokból, továbbá faszobrászati műtárgyakból álló mintagyüjteményünket Szeged városának kívánjuk hagyni az ottáni nyilvános mügyüjtemények gyarapítására és kiegészítésére. A közülünk életben maradó házastárs külön végrendeletében fogja a gyűjteményhez tartozó műtárgyakat részletes leltár szerint meghatározni, valamint azokat a feltételeket és kikötéseket megállapítani, amelyek mellett azokat Szeged város tulajdonába bocsátja". Ezt a végrendeletet 1905 december 16-án irta alá Enyedi Lukács es Zsótér Ilona Zimányi Alajos budapesti közjegyző hivatalában. Enyedi Lukács 1906 junius 20-án halt meg, özvegye, aki később gróf Ladányi-Nicsky András felesége lett, néhány év előtt halt meg anélkül, hogy vagyonáról rendelkezett volna. A törvényes örökösök ezen az alapon kétségbevonták a város örökjogát és a tanács deferdlt az örökösök álláspontja előtt. Ennyit tudtunk meg a poros, sárguló írásokból. A polgármester, akihez felvilágosításért fordul'unk, kereken kijelentette, hogy ebben — a szerinte — teljesen letárgyalt kérdésben nem ktván nyilatkozni... Ezután fölkerestük Móra Ferenc muzeum igazgatót, aki töviről hegyire ismeri ezt a bo nyolult örökösödési ügyet. Móra Ferenc kérdé sünkre a következőket mondotta: — Nekem aktiv szerepem ebben a dologban nem igen volt. A polgármester ur Enyediné halála után felküldött, hogy a város képviseletében legyek jelen a hagyaték hivatalos leltározásánál. Én ennek a rendeletnek eleget tettem s jelentést terjesztettem a tanács elé, ameyben megbízásomon túlmenően arra is kiterjeszkedtem, hogy véleményem szerint ha a sor pörre kerülne, a város nem kilátástalanul menne abba bele, mert ha végrendelet nincs is, ahhoz semmi kétség nem fér, hogy Enyediéknek minden szándéka az volt, hogy gyűjteményüket Szeged kapja. Ezt nemcsak a közjegyzői akaratnyilvánítás bizonyítja, hanem Enyedinének sok nyilatkozata. Hiszen a halála előtt félévvel néhány modern műtárgya fotográfiáját azzal a kéréssel hozta el hozzám, járuljak hozzá azoknak a modern dolgoknak az eladásához, amelyek a gyűjtemény hirmógiáját úgyis zavarják s ő az árukon antik tárnyakat fog venni. Sajnos, én csak parasztésszel okoskodom s ugy látszik, a jogászok nem látták a város jogalapját ilyen világosnak s ezért mentek bele az örökösökkel való békés megegyezésbe. A tárgyalás részleteiről nem tudok, én csak arról kaptam végzést, hogy az átengedett képeket, amelyek értéke a hagyatéki érték nyolcadának felel meg, vegyem át, a Szépművészeti Muzeum 50 letét-képével együtt. . Ezt majd tavasszal intézem el, ha tudok akko; rára módot találni az uj műkincsek elhelyei zésére. Két Jogászi vélemény. Kikértük két elismert szegedi ügyvéd szakvéleményét is ebben a speciális magánjogi kérdésben. Az egyik nyilatkozata a következő: — Ebben az esetben a végrendelet nemcsak | abban a részében határozatlan, hogy a tul élő házastárs fogja a hagyomány tartalmát, illetve a gyűjteményhez tartozó műtárgyak leltárát megállapítani, hanem egyéb részében is, mert nem jelenti ki határozottan és a túlélő házas• társat is kölelező módon, hogy a gyűjteményt j feliétlenül S?eged város közönségére hagyomát nyozza a tuléfö házastárs, hanem csupán ezt a szándékukat, jobban mondva óhajukat nyilvánítják ki az örökhagyók. Ez pedig semmi esetre sem olyan akarat-kijelentés, amelyre a város jogokat alapithatna, mert a Kuriagyakorlata szerint nincs jogi hatálya a végrendeletben foglalt oly kijelentésnek, amely kötelező és határozott meghagyást nem foglal magában, hanem csak óhaj, vagy kívánság jelleggel bír. A másik jogász nyilatkozata pedig igy hangzik : — Az olyan végrendeleti nyilatkozat, amely nem határozott, amely nem tartalmaz kifejezett rendelkezést és amely a halálesetre történő intézkedés tárgyát szabatosan meg nem jelöli — bíróilag nem érvényesíthető. A konkrét esetben azonban kétségtelen az öröhagyók szándéka a tekintetben, hogy a mügyüjteményt Szeged város közönségének kívánták hagyományozni, mert az erre vonatkozó közös végrendeletbe foglalt akaratnyilvánítás határozott és kétséget nem hagy fenn. Vitássá a város jogát csak az a körülmény teheti, hogy a túlélő házastárs tartozott volna a hagyományozandó javakat leltár szerint külön végrendeletbe foglalni, de azt elmulasztotta. A város közönsége azonban per esetén joggal helyezkedhetett volna arra az álláspontra, hogy miután a közös végrendeletben körülirt mügyüjteményi tárgyaknak a túlélő házastárs által eszközlendö leltározása elmaradt, az elhalálozás időpontjában a hagyatékban visszamaradt mügyüjteményi tárgyakra Szeged város közönségének hagyományi joga fennáll. A házastársak közötti közös végrendelet a házastársak között szerződést is létesített, a később elhunyt házastárs azon mulasztásával tehát, hogy külön végrendeletet nem készített, nem hiúsíthatja meg az előbb elhunyt házastárssal közösen nyilvánított végakaratát A két jogászi nyilatkozat két ellentétes jogi álláspontot képvisel és éppen ez bizonyítja azt, hogy a város tanácsa elhamarkodottan egyezett ki az örökösökkel, kellő megfontolás nélkül mondott le a mügyüjtemény re való jogárőlt