Szeged, 1923. február (4. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-15 / 36. szám

Egyes siám ára 16 korona iMktulélég é* kjadóhlva* •I: KOIcsej-otca 6. (Prófétaailiü, 1. emelel 6.) Telelőn 15— SS. A .Szeged" megfelelt kilfS kivételével minden Kgyes szám éra 16 toElAflzelésI érak: Egj fit, Szegeden 3G0, Budutm:eo és vidéken 320 kor. Hirdetést iraki FélhasákM t mm. 9, egy hasábon ti, másfél hasébon 25 K. Szövegközi 25 százalékkal drágább. Apróhirdetés 8. kövér betűkkel If K. SzSvegközll közlemények soronként 100 K. Nyilltér. családi és orvosi hir 100 K. TsbbaiOrl feladétnil árengedmény. IV. évfolyam. Szeged, 1923 február 15, CSÜTÖRTÖK. 36-ik szám. Monroe. A mult század második évtizedében sorozatos forradalmak törtek ki Spanyolország amerikai gyarmatiban. A közép- és délamerik i gyarmatok, Cortez és Pizarro s a többi regénybősszámba menő conquhtadorok kalandos vállalkozásainak gyümölcsű, m géretteknek érezték magukat az önállósá ra. Maguknak a hóditóknak kevésszámú tisztavérü leszármazottai s velük együtt a spanyolul beszélő mesztic lakosság nagy tömege tagadta meg Spanyolország ha,dan nagyhatalmú királyé- ak az engedelm* sséget. A fügéét enség áza terjedt végig az összes spanyol gyarmatokon és Spanyolország nem bizonyult elég erősnek e mozgalom megfékezésére. Ugyanakkor idehaza, Európában nem járt valami kedvező idő a szabadságmozgalmakra. A francia forradalom és Napoleon kora ellenkező irányú kilengése gyanánt a fehér reakció uralkodott a kontinensen. A szent szővetseg készen ál ott minden szabadságmozgalomnak erő zakós eszközökkel való elnyomására. A nagyszerű lendületet, mely Németországról lerázta Napoleon igáját, Ausztria és Poroszország protektorátusa alatt felváltotta a kis duodec-ál amok r ndőri és spicli politikája. Irni, beszélni nem voli szabad. Franciaországban a hajdan legszájasabb jakobinusok lettek az uj kurzus leghangosabb csahosai. Nálunk Martinovicsék megbélyegzett emléke nehezedett a kedélyekre. Mégis valahogyan a dolgok nem voltak egészen rendjén. Valahogyan érezte mindenki, hogy a dol, ok elrendezése nem végleges. A nagy békemű folyionos toldozgatásokra szorult. A hatalmak képviselői, akáicsak ma, egymásután rendezték a kongresszusokat, konferenciákat és összejöveteleket, hogy betömjék a réseket és áilan ósitsák, amit nem lehetett állandósítani. Egyik ilyen kongresszuson, amelyet 1822-ben az akkor osztrák uralom alatt álló Veronáb n rendeztek, Chateaubriand, Franciaország követe, akinek az irodalom és nem a politika tartotta fenn a/, emlékezetét, megindítván ózta, hogy az Isten kegyelméből való uralkodási elv és a legitimitás fenntariása érdek, ben a többi európai országok fegyveres erővel segítsék bpanjoiországot az amerikai lázadás leverésében. Mintha bizony <* Úristen rende ése lett volna, hogy a perui bányák Spanyolország számára ontsák az aranyakat, a rabszolgasc rsba kényszeritett in diánok pedig görnyedező vállakkal hordozzák a terheket, m» Jyeket a tengerentúl székelő nagy fehér kaczika képének viselői raktak rájuk. Akko-iban a hirek Európa és Amerika között npm iártak olyan gyorsan, mint manapság s az európa' államfők csak 1823 február közepe táián éppen, értesültek a visszhangról, amelyet a Veronai javaslat Amerikáb n k váltott. A feleletet a javaslatra a már néhány évtizede független Egyesült Államoknak az elnöke, Monroe adta meg. A fele et formája szokatlan volt a régi világból való diplomaták körében. Nem jegyzék vagy üzenet volt, amelyről lehet tárgyalni, alkudozni, sorait pedig értelmezni és ide oda magyarázni, hanem egy ténynek egyszerű leszögezése az Unió kormányának a megelőző esz endei működésről szóló jelentésében. „Az amerikai kontinenst — mondja ez a híressé vált passzus — egyik európai hatalom sem j tekintheti többé gyarmatosi ási területének. Mi I sohasem vettünk részt az európai hatalmak hábotuiban, ez nem férne össze politikái kkal. ! De azok a mozgalmak, melyek a nyugati fél- > tekén mennek végbe, kézzelfogható okokból bennünket is érintenek. A mi politikánk Európával szemben az, hogy nem avatkozunk bele i egyik államnak belső ügyeibe sem, de a szövetséges európai hatalmak nem terjeszthetik ki politikai befolyásukat a kettős kontinens egyik részére sem, anélkül, hogy a mi békénket ne viszélyeztetnék... Mi tehát semmiféle ilyen beavatkozást nem nézhetünk közömbösen." Ez a nyilatkozat, amely most érte meg száz esztendős évfordulóját, Monroe doktrína néven került bele korunk világ históriájába. Egy erőtől duzzadó és fejlődésének szárnyait bontogató uj államnak és egy uj fajta diplomáciai lelkiismeretnek a megnyilatkozása olyan keresetlen,egyszerű formák között, aminő ámulatba, de egyúttal d< bbenetbe ejette a parketteken mozgó és parókás, rizsporos hagyományokon nevelkedett európai diplomatákat. Oly n újszerű volt Monroe kijelentése száz esztendő előtt, mint a világháború alatt Wilsonnak prédikátori hangon megszövegezett hires pontjai, melyek jogot, méltányosságot, igazságot hirdetlek e vérgőztől megittasult, egymást marcangoló emberiség számára. A különbséget, amely a Monroe elv és a Wilson-féle pontok gyakorlati alkalmazásában jelentkezelt, felesleges vázolnunk. A Monroe elv lényege, hogy Amerika az amerikaiaké, valóra vált, száz esz endővel később azonban pontosan mindennek az ellenkezője következett be, ami' Wilson hirdetett. Amerika beavatkozott a nagy európai h. borúba —, igaz, anélkül, hogy bármifele szövetség kötötte volna az ántánthoz — résztvett a nagy békemű szerzésében, mely ismert ugyan jogot, de csak az erősebb számára, gyakorolt ugyan méltányosságot, de csak jóváté el formájában és követelte az igazságot, de csak a kikényszeritett béke pontjainak kiméletjen végrehajtásában. Azó a Wilsun is a történelemé lett, akárcsak Monroe. Hogy miként fogják száz esztendő mulvff az ö szerepét megitélni, arról ma kár volna elmélkedni. Fontosabb az, hogy a párisi béke óta Amerika ismét visszavonult az európai politikától. Nem képviselteti magát az egymást érő konferenciákon és kongresszusokon. kozds elvét. Ez ?z elv jó lehetett a fejlődében levő uj köztársaság számára, de nem felel meg az amerikai világhatalomnak. Amerika nincs jeen, mert nem akar tudni erről az európai politikáról. Az amerikai viszonyok isme ői mondják, hogy az amerikai nép lelke alapjában véve naiv, egyszerű és romlatlan. Amerika érzi, hogy egy hozzá méltatlan szerepbe vitték be és kihasználták hiszékenységét és jóhiszemüs gét. Higyjük, hogy ez igaz, mert ha igaz, akkor legalább egy reménysugár marad még korunknak sok megpróbáltatást kiáltott és szenvedő nemzedéke számára. '*•*•*•*•**** "i*i-i'i*i*iiiV>*r>*i'>ii'>'r»\n.mirLirLL A török háborúra várnak. A Daily Express tudósítója táviratozza Szalonikiből: A görög hadsereg teljes hadi készed létben áll Szaloniki és a Marica között, csak a szövetségesek jeladására vár a görög hadvezetőség, hogy megkezdje a törökök ellen a hídmüveleteket. A törökök megtiltották a kereskedelmi hajóknak az izmidi kikötőbe naplemente után való befutását. A hadihajóknak nappal sem szabad a kikötőbe bemenniök. A hadihajóknak a konstantinápolyi kikötőbe való bemenetelét szintén megtiltották. lzmed Angorában ellentétbe fog kerülni Riza Nuri bejjel, mert mig lzmed a lausannei béketervezet elfogadását fogja ajánlani a nemzetgyűlésnek, addig Riza Nuri bej elutasítani kívánja a?t. Konstantinápolyi vélemény szerint végül lzmed felfogása fog győzni. Bonar Law egy beszédében hirül adta, hogy kék könyvet adnak ki a lausannei konferenciáról. Egyúttal kijelentette, hogy a tárgyalások megszakításának sem ő, sem Curzon nem tudják okát adni. Háborús veszedelem azonban nincs. Rassay és az októbristák. (A Szeged budapesti tudósítójától.) A politikai hullámverés, amelyet az uj liberális párt alakulása körül elhangzott nyilatkozatok vertek fel, még mindig nem ült el, ugy látszik azonban, hogy mára lényegesen lecsendesült és a kormánypárti lapok nem titkolható káröröme ellenére sem lesz alkalmas arra, hogy megbontsa azt a taktikai egységet, amelyet a nemzetgyűlés baloldalán a liberális politikai elemek eddig alkottak. Tagadhatatlan, hogy ellentétek voltak és egyes ellenlétek nem simultak el. Nagy Vincéék ugy látszik, elérkezettnek látták az i'őt arra, hoey zászlójukat kibontva, újra a politikai íktiviiás terére lépjenek és valóban szándékuk volt egy olyan parlamenti pártot alakítani, amelynek parlamenten kívüli tényezői és ha lehet, vezetői is ők lettek volna. Ezzel szemben Rassay élesen és félre nem érthetően leszögezte azt az álláspontját, hogy bár senkinek politikai múltját nem tartja politikai szereplés impedimentumának, nem hajlandó olyan politikai alakulásban, vagy pártban résztvenni, amely akár az októbrizmust irja zászlajára, akár parlamenti tényezők jelentős befolyásától függ. A helyzet tehát az volt, hogy Rassay szemben állt az úgynevezett októbristákkal és a liberális egység kiépitlését nem nagyon pártoló sajtóorgánumok a helyzetet oly módon igyekszenek beállítani, hogy Rassay ennek következiében izolálva marad, mert a csatlakozni készülő, vagy számba vett politikusok legnagyobb része a Buza— Nagy Vince—Vass- féle plattformba helyezkedik. A helyzet ezzel szemben a valóságban az, hogy Rassay pártjának tagjai és a hozzá közelebb álló politikusok egyöntetűen kijelentetlék: Lehetetlennek tartanak minden csoportosulást Rassay nélkül, nemcsak Rissay érdemeire való tekintetlel, hanem azért is, mert Rassayt az ellenzéki harcban lehetetlen nélkülözniük és mert Rassay politikai felfogását és álláspontját mindenben osz»ják. Ma tehát megfordult a kocka, tisztán ugy lehet jellemezni a helyzetet, hogy Nagy Vincéék maradnak ;izoválva, mert a liberális ellenzéki képviselők magukévá (ették azt az álláspontot is, hogy az uj csoport, vagy párt csakis parlamenti párt lehet és hogy ennek kültagjai egyénenként csatlakozzanak. Számukra nem is lehet akadály a politikai mult — értvén ez alatt az októberi forradalomban való szereplést —, de befolyást a párt irányítására semmiesetre sem nyerhetnek. Értesülésünk szerint egyébként Rassay Károlyt ma este felkereste Farkas István és az ellenzék helyzetét beszélte meg vele. A megbeszélésen világossá lett, hogy a szociáldemokraták ha figyelemmel kisérik ig a baloldali liberálisdemokratikus pártok átalakulási mozgalmait, arra befolyást gyakorolni nem akarnak. A maguk részéről azt a szerepet, amelyet az ellenzéki szövetségben vállaltak, továbbra is állják, legfontosabb célul a szövetségen belül ezentúl is a kormány reakciós politikája elleni küzdelmet tartják és leszögezik, hogy ebben a tekintetben a szociáldemokratákat Rassaytól semmisem választja el. Az ellenzék a maga egységében továbbra is változatlanul megmarad és nem érinti a liberális polgárt pártok konstrukciójának eltolódása.