Szeged, 1923. február (4. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-06 / 28. szám

Egyes szám ára 16 korona ii*rfce>it6.ég é. kladóhlva•I: K81csey-olca 6. (PrófétatOUó, I. emelel 6.) Telelőn 15—55. K .Sieged" megjelelik hétfő kivételével minden Hf. Egyes szám ára 16 koma. Előfizetési árak: Egj fcóoapra Szegeden 3C0. Budapwlen és vidéken S20 kor. Hirdetési árak: Félha:)ábo» 1 mm. 9, egy hasábon 16, másfél hasábon 25 K. Szövegközi 25 százalékkal drágább. Apróhirdetés 8, kövér belükkel 16 K. Szövegközti közlemények toronként 100 K. Njllllár, családi és orvosi hir 100 K. Többszöri feladásnál árengedmény. IV. évfolyam. Szeged, 1923 február 6, KEDD. 28-ik szám. A takarékos miniszter. A kereskedelemügyi miniszter rendeletet intézett az összes alarendelt ha óságokhoz, hivatalokhoz és intézetekhez, melyben „a legszigorúbb takarékosságnak a legmesszebbmenő intézkedésekkel" való sUrgös biztosítására hivja fel őket. Minthogy a rendelet bevezető soraiban „az egyik legutóbbi minisztertanácson elhangzottakra" hivatkozik, fel kell tételeznünk, hogy „saját hatáskörükb n" a többi miniszterek is megtették a megfelelő intézkedéseket. Kívánjuk, hogy ezeknek az intézkedéseknek foganatjuk is legyen, mert bün és vétek kidobni a magyar állam mai lerongyolt állapotában egy fillért is, amely nem volt feltétlenül szükséges és nélkülözhetetlen. Az idők szempontjából, amelyeket élünk, valóságos kultur- és gazdaságtörténeti jelentőséggel bir a kereskedelemügyi miniszternek a rendelete. Nagyoií tanulságos, hogy mit köt az egyes hivatalfőnököknek a lelkére az anyagfecsérlés megakadályozása és a takarékosság szempontjai szerint való egyszerűsítés céljából. Ha az elintézés elfér a beérkezett ügydarab hátán, ne használjanak külön előadói iveket. Ha ugyanarra a cimre két vagy több aktát expediálnak, ne tegyék azokat külön borítékba. Értesítéseknél, idézéseknél egyáltalán ne használjanak borítékot. A selejtezésnél a tiszta papirost ne adják el, hanem használják fel a belső kezelésnél. Az ikta'ókönyvek rubrikái szűkebbek legyenek ; egy oldalra ne liz, hanem husz cim férjen el. Anyagbeszerzésnél mérlegeljék a szükséges, vagy felesleges voltát. Piros, kék, lila és zölu tintát ne kis üvegekben, hanem literenkint vásároljanak, mert igy olcsóbb. Minthogy pedig a „levélportó nagymértékben felemeltetett* a helyben levő többi hatóságokhoz szóló küldemények ne postán, hanem küldönc utján kézbesittessenek, „ami sokkal olcsóbb a postai viteldíjnál és amellett gyorsabb is*. Ezt rendeli a kereskedelemügyi miniszter. Rendelete bizonyság arra, hogy az állam is rálépett arra az urta, melyet a magánvállalatok már régóta követnek. Valahány kereskedő, gyáros, iparos csak van ebben az országban, mind igyekszik takarékoskodni. A viszonyok keserves kényszere megtanította őket, hogy minden anyag érték és minden felesleges kiadás megterheli az üzleti rezsit. Nincs gyáros, iparos és kereskedő, aki ugyanazon cimre szóló leveleit külön-külön borítékolná. Divatba jött a leveleknek küldönc utján való kézbesítése is, sőt üzleti utakra többen egyesülnek és egy megbízottat küldenek ki. Minthogy a vasút megdrágult, árujokat szekéren és autón szállíttatják. Vannak esetleg nagyobb vállalatok, melyek még a színes tintát is literes üvegekben vásárolják. A miniszter rendelete igy nem uj, csak követi az életet és az élet után halad. Persze a miniszter helyzete sokkal nehezebb, mint az egyszerű boltosé, vagy polgáremberé, akinek legszentebb joga, hogy négy fal között alaposan kikáromkodja magát, ha felemelik a vasúti, meg a postai tarifát. A miniszter ezt nem teheti. 6 csak azt állapítja meg, hogy a küldönccel való kézbesítés sokkal olcsóbb a postai szállításnál is amellett gyorsabb is. Elvégre még ez a megállapítás is szép attól a minisztertől, akinek feltétlenül van benne némi része, hogy a postának és vasútnak díjtételei mekkora összegekben állapittatnak meg. Ha azonban ő adja a tanácsot, hogy a saját hivatalai lehetőleg ne használják a postát, akkor bizonyos mértékig igazolja azoknak a be nem avatott kívülállóknak a felfogását, akik indokolatlannak találják a tarifák szüntelen emelését. Az okoskodást még tovább is lehet folytatni. A postai portóval való takarékoskodás csak látszólagos, mert a másik oldalon a bevételek csökkenésében jelentkezik. A postának gazdája a kereskedelemügyi miniszter. Egyik kezével megfogja a másikat, nehogy pénzeket rakjon a saját kasszájába. Ilyen furcsaságai adódnak a mai bolond gazdasági és pénzügyi helyzetnek. Mi mégis a kereskedelemügyi miniszter rendelkezésében egy nagyon tiszteletreméltó intenciónak a megcsillanását látjuk. A takarékosságot a kicsi dolgokon kel) megkezdeni. Fontos ipég a boríték, selejtpapiros és színes tinta is. De ezt a takarékosságot folytatni is kell. Azt hisszük ugyanis, ha akármelyik józan üzletembert megkérdeznének, tudna tanácsokat adni, hogy hol lehetne sokkal jelentősebb összegeket megtakarítani. Rá tudna mutatni különösen, hogy az állami üzemek nagyon drága apparátussal dolgoznak, de nem készítenek üzemi kimutatásokat, hanem egyszerűen tarifaemelésekkel igyekeznek a hiányt eltüntetni. Igy kerülnek bele a circulus vitiosusba, hogy a tarifa emelkedik, de a forgalom megcsappan s a bevétel nem szaporodik. Még a kereskedelemügyi miniszter is beáll azok sorába, akik mesterségesen apasztják a posta forgalmát és bevételét. Rámutathatna az egyszerű polgár más furcsa dolgokra is. Ha a miniszter takarékoskodik a papírral, őt miért kényszerűi az állam állandó papírpocsékolásra. Ha összerakja mindazokat a bejelentő, kijelentő iveket, edóvallomásokat, állandó nyilvántartásokat, melyeket munkásbiztositó, adóhivatal, külforgalmi iroda, gyógynövény'iroda, devizaközpont és más sóhivatalok számára ki kell töltenie, egészen tisztességes papirabrosz kerülne ki belőle. Még az ára se volna megvetendő. Némi joggal fordulhatna a miniszterhez és megkérdezhetné, hogy miért csak az fontos, amit az állam takarít meg s miért nem támogatja polgárait is ebben a törekvésben. Elvégre vagy van nemzeti vagyon, vagy nincs. Ha van, akkor az nemcsak az álbm vagyona, hanem az állam és polgárai vagyonának az összesége. A miniszter legyen őre az utóbbinak is. Az állam takarékoskodjék nagy dolgokban is, ne csak a kicsinyekben és segítse polgárait is ebben a törekvésükben. Ebből az orsz egy börtönt csinálnak... (A Szeged tudósítójától.) A szegedi szociáldemokrata munkásság vasárnap délelőtt a Széchenyi Mozi helyiségében népgyűlést tartott, hogy tiltakozzon a munkásbiztositó pénztárak autonómiájának megcsonkítása és a rendtörvényjavaslat ellen. A Széchenyi Mozi tágas helyiségét zsúfolásig megtöltötték a szervezett munkások. A gyűlés maga méltóságteljesen folyt le és habár az elkeseredéstől izzóvá fűtött hangulat néha hangos felháborodásban tört ki, rendzavarás egyetlenegyszer sem történt. Klárik Ferenc a munkásblztoeitásról. A tiltakozó népgyűlést Horváth József, a szociáldemokrata párt elnöke nyitotta meg. Klárik Ferenc nemzetgyűlési képviselő a munkásbiztositás reformjáról beszélt. A világháború és a forradalmak lezajlása után az ellenséges államok teljesen kifosztották az országot, elvették bányáit, gyártelepeit, erdeit, termőföldjének nagy részét. Egy kincse azonban mégis maradt, az a munkaerő, amit az ország szellemi és fizikai munkássága képvisel, A kormánynak tehát az ország érdekében arra kellene törekednie, hogy ezt a megmaradt értéket a lehetőség szerint fokozza. A kormány azonban munkásellenes politikát folytat, a munkásvédelmi intézmények züllésnek indultak, ami föltétlenül ennek a politikának a következménye. A munkásbiztositó pénztár autonómiáját a kommün bukása után felfüggesztették. Ez a rendszer már oda sülyesztette ezt a szociális intézményt, hogy sok helyen már a táppénzt sem tudják kiutalni, sőt a kormány rendelete alapján már arra is joguk van, hogy a munkaadóktól a jövőben esedékes biztosítási dijak terhére kényszerkölccönt vegyenek fel. A gyermekógyas anyák napi táppénzét háromszáz koronáról hetvenöt koronára szállították le. Szóval ez az ut a teljes megsemmisülés felé vezet, pedig az intézményt fejleszteni kellene, a munkásbiztositást ki kellene terjeszteni a földmunkások hatalmas tömegére is, meg kellene valósítani a munkás nyugdíjintézményt. A népjóléti miniszter most törvénytervezetet dolgozott ki, amely szerint a munkásbiztósitó pénztár visszakapná ugyan autonómiáját, de ez az autonómia csak látszólagos lenne. A törvénytervezet ugyanis megválioztatná a régi autonómiát, amennyiben az eddigi paritásos vezefés helyett (az igazgatóság fele a munkások, fele a munkaadók köréből került ki,) a vezetés egyharmadát tartaná fenn a munkásság, egyharmadát a munkaadók számára, a harmadik harmadát pedig állami tisztviselőkkel töltené be. A törvénytervezet még nincs a Ház asztalán, de rövidesen odakerül és akkor a szociáldemokrata képviselők minden erejükkel harcba szállnak ellene. Hogy azonban lesz-e a harcnak eredménye, az nagyon bizonytalan, hiszen ennek a nemzetgyűlésnek, amelynek többségét rendelet alapján és terrorral választották meg, csupán az lenne a feladata, hogy az általános, titkos választójogot megalkossa és azután átengedje helyét a törvényesen megválasztandó törvényhozó testületnek. Mindaz, amit hirdettek, kudarcot vallott. A hosszantartó helyesléssel fogadott beszéd után Esztergályos János nemzetgyűlési képviselő tartott hatalmas beszédet a rendtörvénytől: Három és fél év előtt innen Szegedről indult el néhány ember, hogy uj jelszavakkal meghódítsák Magyarországot. Ma három és fél év után megállapíthatjuk, hogy mindaz, amit hirdettek, kudarcot vallott és csupán egyéni érdekeknek használt. A szociáldemokrata párt évtizedeken kere&ztül demokratikus berendezkedést követelt,\mint egyedüli elhárító eszközét annak a katasztrófának, ami a reakciós politikának elmaradhatatlan következménye volt. Jöttek a munkásság ellen szuronnyal, börtönnel és a hazafiság jelszavával. Apró apo3tolocskákat (közbeszólások: Bogyói) küldenek a nép közé, akik azt hirdetik, hogy a demokráciáért való küzdelemnek tulajdonkepen a zsidók uralmának visszaállítása a célja, de ugyanakkor a kormány a nagy zsidókat kormányfőtanácsosokká nevezi ki. Jóvátétel és megszállás. A körülöttünk levő államok ürügyet keresnek arra, hogy ezt az országot ismét megszállják. Hivatkozik Németország példájára, ahol a megszálló franciák a német munkásság egységes ellenállására találtak. A magyar jóvátételt most tárgyalják, még nem állapították meg a hadisarc végösszegét, de a helyzet máris ugyanaz, mint Németországban. Ne higyje senki, hogy a győzelmes ántánt Magyarországgal szemben kíméletesebb lesz, mint Németországgal szemben. Bekövetkezhetik az az idő, amikor az ellenséges követelések ellensúlyozására szüksége lesz ennek az országnak a magyar munkásság egységes frontjára. Kijelenti, hogy a magyar munkásság nem lesz hazafiatlanabb, mint a német, de éppen ezért joggal kívánhatja, hogy megértsék a magyar munkásság jogos kívánságait. A kormány azt hirdeti mindenütt, hogy itt demokrácia van, a sajtószabadság, a gyülekezési és egyesülési jog sértetlenül fennáll. A tényleges állapotok azonban rácáfolnak ezekre a kijelentésekre. Ott, ahol Zalaegerszeg van, ahol szolgabirák kényétől-kedvétől függ a gyü-