Szeged, 1923. február (4. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-27 / 46. szám

Egyes szám ára 16 korotiaM jtorknitfitég ét klodóhlva«1: KSIcaey-otca 6. (ProféinHátló, L emelel 6.) Telelőn 13—55. K .Sieged" megjeleld hélfí kivételével minden lep* Egyes szára éra 16 komra. Előfizetési érak: Egy Maapra Szegeden 300, Buda»«<ea ét vidéken 320 kor. Hirdetési érak: Félhaséboa 1 mm. 9, egy hasébon 16, más* fél hasébon 25 K. Szövegközi 25 százalékkal drágább. Apróhirdetés 8, kövér betűkkel 16 K. SzBvegkSzll közlemények toronként 100 K.Nyllllér, családi és orvosi hir 100 K. TöbbtzBrl feladásnál árengedmény. IV. évfolyam. Szeged, 1923 február 27, KEDD. 46-ik szám. Mi . Friedjung III. A német történetírásnak modern mesterei közül név és olvasottság tekintetében egy sem éri el Friedjungot. R sze lehet ebben művészien élénk előadási módiénak, de annak a körülménynek is, hogy főként azokkal az időkkel foglalkozik legszívesebben, melyeket magunk is közvetlen tapasztalatból ismerünk és történeti jellegükön kivül a napi politikumba is erősen belevágnak. Főműve a Harc a német hegemóniáért, melyet az Akadémia tisztelt n.eg a magyarra fordítás al és magyar nyelven való kiadással, Ausztria és Poroszország rivalitását tárgyalja s azt állapítja meg, hogy Cus'ozi és KönitigiSiz után miké.it történt Közép Európának uj alapokon való rendeződése. Szinte folytatása ennek a nagyszabású munkanak Az imperializmus kora, azoknak az időknek története, melyeknek során a napyhatalmak ellentétei ugy kiélesedtek, hogy 1914 nyarán beköve' kezett a világháború. Enn k a munkának legérdekesebb, harmadik kötete most jelent meg posthumus munka formájában. Bármennyire ismeretesek is a világháború előzményei, Friedjung most megjelent harmadi* kö ete nagyon is bizonyítja hogy vannak még ismeretlen események és lehet u| szempontokat találni az események megítélésében. Friediung nem tartozik a történetírók kö/é, akik egyes emberekre akarják átharítani a felelősség súlyát a nagy világégésért. Ar államférfiak se nem angyalian jók, se nem ördögien gonoszak, sőt az állagban még nem is sokkai intelligensebbek az újságokat olvasó és a dolgokat figyelemmel kiséiő nagyközönségnél, hanem egyszerűen — emberek. Embrrek lévén, ők is emberi módon a közhangulat hatása alatt cselekszenek. Ilyen közhangulat volt Németországb n és Angliaban, hogy a nagy mérkőzésnek jönni kell. A német szárazföldi generálisok ugy vélték, hogy jobb, ha a haboru előbb jön, semmint Oro zor&zágnak módjában volna hadikészuiődéseit befejezni. Az angol vízi admirálisok ellenben abban a díszemben voltak, h >gy jobb, ha a háború előbb következik be, semmint Németország flott; programja teljesen elkészül. A hivatásos katonak féltek a háborútól és siettették a kitörését. A nagy világégést 1912/13 ban a balkáni háború előzte meg. O yan volt ez a háború, mint az első széUiví ás a nagy zivatar előtt. A balkáni háború nem egyéb, mint a szlávok tömörülése Törökország, de szükség esetén a monarchia ellenében. Közönségesen Pasicot, Venizeloszt, Izvolszkit és Szaszonovot szokták az események rendezőinek tekinteni. Friedjung az osztrák viszonyok ismerete alapján némileg módosít a tényeken; szerinte a szlávok összehozá ában sokkal nagyobb szerepük van a cseheknek, miHt általában hiszik. Ha nem voltak is hivatásos diplomatáik, az ő kezük mindenütt benne volt a játékban. Talán éppen a hivatásos diplomácia hiánya volt a nagy szerencséjük, mert mint a bekövetkezett események mutatták, a hivatalos szervek — legalább a mi részünkről — mindenütt csúfos fiaskót vallottak. A Törökország és a monarchia ellen irányuló Balkán-szövetséget az érdekeltek 1912 elején kötötték meg a cár protektorátusa alatt. Lényegében azonban a szövetség alapelvei már 1910 nyarán le voltak fektetve és a kis martalócok mindegyike tudta, hogy mi lesz az osztályrésze. 1912-ben már a verebek is csiripeltek, hogy a Balkánon háború készül, csak a bécsi és berlini külügyminisztérium nem vett róla tudomást, mikor pedig a háború kitört, a vezérkar azzal vigasztalta magát, hogy a törökök sokkal erősebbek az ellenük alakult hadi koalíciónál és a status quo a Balkánon nem fog megváltozni. Jellemző az is, hogy Ferdinánd cár, aki a monarchia támogatásának köszönhette KeletRumélia birtokát és a királyi koronát, egyidöben a bécsi tárgyalásokkal kötötte meg a szerbgörög szövetséget. Jellemző az is, hogy a cár és Szaszonov 1910 decemberében, mikor már megegyeztek Szófiával és Belgráddal a Törökország elleni háborút illetőleg, nyilatkozatot írtak alá Potsdamban, hogy nrm támogatnak olyan politikát, mely a balkáni helyzet megváltoztatására irányul. Hiába, más a politikai tisztesség és más az egyéni becsület. Egyenesen szenzációs, amit Friedjung Olaszországtól mond el könyvében. Szerinte Olaszország jobban félt a balkáni szövetségtől, mint a monarchia San Giultano külügyminiszter megnyugtatóbbnak latta Olaszországra nézve, ha a belső visszavonástktól gyöngített, erőteljesebb akcióra képtelen monarchia ül az Adria keleti partján, mintha az öiökösen fészkelődő és megnagyobbodott Szerbiával kerül s/omszéd ágba. Ez magyarázza meg azt az érthetetlennek látszó tényt, hogy a balkáni háború után, 1912—13 telén Olaszország kezdeményezte a még le sem járó hármas szövetségi szerződésnek a megújítását. Az olasz kormány ebben az időben neheztelt Franciaországra is, mert a tripoliszi háború idején a franciák tudtával és hozzájárulásával folyt a fegyvercsempészés Tuniszon keresztül. A politikai előfeltételek igy kedvezőek voltak a monarchia szempontjából C-ak két körülmény hiányzott: ügyesség a monarchia diplomatáiban és hűségre való hajlandóság az olasz szövetségesben. Mint annyiszor történt, a bécsi kabinet kicsinyeskedett, elkedvetlenítette az olaszokat és módot adott Angliának, hogy a hirhedt extraturba vigye Olaszországot, amely a háború kitörése után a nyílt elszakadásra vezetett. Egy szűk keretek közé szorított vezércikknek nem lehet a föladatá, hogy ilyen természetű könyveket, melyekben a történelem összefolyik a polit kával, részleiesen ismertessen. Legfeljebb bizonyos tanulsagokat vonhat le az eseményeknek többszáz oldalra terjedő elmondásából. A legfőbb e tanulságok közölt azoknak a szövetségi rendszereknek, melyekre a fegyveres béke idejének államférfiai oly büszkék voltak, a tökéletes megbízhatatlansága és értéktelensége. Mind abban a pillanatban mondták fel a szolgálatot, mikor legnagyobb szükség lett volna rájuk. Hazugoknak bizonyultak az uralkodói csókokkal megpecsételt örök szövetségek és hazugoknak fognak bizonyulni alkalmasint a jövőben is. A népek érezték és érzik ezeknek a szövetségeknek a súlyát, de a népek megmaradnak. Ez a mi reménységünk a jövőre. A királyok és hatalmasok azonban, akik csinálták ókét, miként az írás mondja, ugy sodródnak, miként a szitánk a forgatag vizében. Harcmodort változtat a kormány. (A Szeged budapesti tudósítójától.) A nemzet-" gyűlés a tizn-pos szünet után ho-nap újból ülést tart és mint a különböző jegekből ítélni lehet, a most meginduló parlamenti kampány a kormány megváltozott harcmodorának jegyében folyik majd le. Már hetek óta tapaszta haió, hogy ut*y a nemzetgyűlésen, mint a nemzetgyűlésen kivül a kormánynak az az igyekezete, hogy az ellenzéki pártokkal szemben jószándékát bebizonyítsa és saját táborában leszerelje a harcias temperamentumokat és az agresszív törekvéseket. - > A rendtörvényjavaslat és a házszabályrevizió volt az a két pólus, amely körül a legélesebb és a legelszántabb harci akarat viharzott az ellenzék (elé a parlamenti küzdelem elmúlt h leiben. Hivatalos és félhivatalos nyilatkozatok érveltek nap-nap után amellett az álláspont mellett, hogy a legszigorúbb rendszabályokat kell életbeléptetni az ellenzéki front kíméletlen és teljes lehengerelésére. A rendtorvény java-lat me lett maga a belügyminiszter állott ki személyesen a porondra és vitatkozott, bizonyított, cáfolt temperamentumának egész hevével és tudományos felkészültségének teljes igénybevételével. Egyenként vttte sorra azokat az ellenzéki politikusokat, akik kifogást emeltek a rendtörvényjavaslat ellen és szinte külön-külön hányta kardélre mindazokat az érveket, amelyeket ezek a politikusok, vagy az ellenzéki lapok a rendtörvény ellen felhoztak. Ilyen elánnal harsogták be az egységespárt házszabály szakértői a házszabályrevizió szükségességét és ugyanilyen kitartással győzték le azokat az aggodalmakat, amelyeknek a házszabáiyrevizióval kapcsolatban az ellenzéki politikusok hangot adtak. Ismételten hangsúlyozták azt a megállapítást az ellenzéki pártok vezérei, hogy ha a házszabályrevizió és a rendtörvény életbe lép, az ellenzéki pártoknak el kell vonulniok a küzdelem teréről és teljest n át kell adni a teret a kormánynak és pártjának. Nem lehetett semmi kétség az iránt, hogy az ellenzéki pártok a valóban komoly és fenyegető hefyzet konzekvenciáinak helyes felismerése alapján döntöttek a teljes passzivitás mellett arra az esetre, ha a kormány valóban kitart a rendtörvény és a házszabályrevizió terve mellett, még sem történt a kormány részéről olyan nyilatkozat, amely alkalmas lett volna arra, hogy az egységespárt harcias elemeit lecsendesítse és az ellenzéki pártokat megnyugtassa. Még csak egy-két héttel ezelőtt is a legkilátástalanabb per pektivák elölt állott a belpolitikai konstelláció. Semmi remény sem volt arra, hogy a kormány eltér arról az útról, amely újból a legsúlyosabb küzdelmet idézhette volna fel a kibontakozás minden lehetősége nélkül. Csak itt-ott mutatkozik olyan momentum, amelyből arra lehetett következtetni, hogy a kormány az utolsó pillanatban mégis revízió alá vette álláspontját és lehetővé teszi az ellenzék számára, hogy a törvényben biztosított jogainak érvényesítésével tovább teljesíthesse kötelességét, amelyre választóitól megbízást kapott., A rendtörvény kezdett ritkábban szerepelni a kormánypárti sajtó hasábjain és az egysegespárt irányadó politikusai szintén kevesebbet hivatkoztak azokra a körülményekre, amelyek szerintük a rendtörvény életbeléptetését szükségessé tennék. Ezzel szemben a házszabályrevizió megvalósítását követelték látszólag egyhangúlag és egyre jobban kiépülő tervszerűséggel az egységespárt vezető politikusai anélkül azonban, hogy a miniszterelnök, vagy a kormány bármely tagjának támogatását tudták volna csatasorba állítani a házszabályrevizió mellett. Már az egységespárt jot^ügyi bizottsága letárgyalta Nagy Emil és Őiffy Imre javaslatát akkor, anrnor szinte utolsó pillanatban közbelépett a miniszterelnök és semlegességi nyilatkozatot tett a házszabályok megszigorítása kérdésében. Az utolsó pillanatban lépett közbe a miniszterelnök és döntötte el az egész házszabályrevizió ügyét oly irányban, amilyenre a kormánypárt rendcsináló frakciója legkevésbé számított. Most már nyilvánvaló, hogy a házszabályreviziót is levették egyelőre a napirendről és az csak akkor lesz ismét aktuális, ha arra az ellenzék magaviseletével okot szolgáltatott. Maga a házszabályreviziós mozgalom egyik alvezére, Örffy Imre olyan értelmű kijelentést tett, hogy maga az egységes párt sem gondol komolyan arra, hogy az ősz előtt tető alá hozzák az uj házszabályt. A helyzet tehát ma az, hogy sem a rendíörvény, sem a házszabályrevizió nem szerepel a nemzetgyűlés programján, ehelyett a költségvetés, a földreform-novella és a népjóléti miniszter szociális javaslatai jönnek tárgyalás alá.