Szeged, 1923. január (4. évfolyam, 1-24. szám)

1923-01-28 / 22. szám

2 SZEGED Szeged, 1923 január 92 Nincs is annyi emberem, hogy olyan munkálatokra alkalmazhassam őket, melyek nem feltétlenül szükségesek, mert különösen ami az ügyvédeket, orvosokat, általában a lateiner foglalkozásúakat illeti, nézetem szerint általában elég az, ha a kivetés alkalmával egyszer nézzük meg a könyvekel és akkor egy kél úgynevezett stich-próbával állapítjuk meg, hogy a könyvek elfogadhatók és helyes adatokat tartalmazok-e. A célunk csak az, hogy biztosítsuk, hogy a könyvek tényleg megfelelők legyenek, olyanok, hogy azokat tényleg bizonyító erejüeknek is elfogadhassuk* Végül a jövedelemadó kivetéséről szól a pénzügyminiszter és a következőket jelenti ki: — Ami a jövedelmi adónak a keresetadóval való kapcsolatát illeti, megjegyzem, hogy a jövedelmi adót azután a jövedelem után vetik ki, amely adott esetben, illetve részben keresetből, ház- vagy földbirtokból származik. A jövedelemadó régi tételei az uj kivetésnél már semmi esetre sem alkalmaztatnak. Tehát az 1922. és 1921. évekre szóló és most befejezés alatt álló adókivetés után uj jövedelemadó kivetést nem csinálhatunk mindaddig, amig meg nem alkottuk az uj jövedelemadó novellát. De ha ez nem is állana igy, akkor is megvan a határozott és törvényhozásilag is biztosított ígéret, hogy uj általános jövedelemadó kivetés az uj jövedelemadóskdla megállapítása előtt nem lesz. Rakovszky és a numerus clausus. (A Szeged budapesti tudósítójától) Rakovszky István, mint ismeretes, a nemzetgyűlés tegnapi ülésén szavazatával támogatta Györki Imre dr.nak azt a határozati javaslatát, amelyben a numerus clausus törvény eltörlését indítványozta. Rakovszky István szavazata politikai körötben élénk feltűnést keltett és keresztény pártok körében mozgalom indult ellene. Rakovszky I tván a Szeged budapesti munkatársa előtt a numerus clausussal szemben tanúsított álláspontjára vona.kozólag a következőképen nyilatkozott: — Minden kivételes rendszabálynak és törvénynek mindig elvi ellensége voltam. Ebből következett, hogy a tegnapi szavazásnál nyíltan Készülődés a januári közgyűlésre. a numerus clausus ellen foglaltam állást. A jogegyenlőség elvi alapján álltam egész politikai pályafutásom alatt és egyenlő mértékkel kívántam mérni minden állampolgárnak, ha az állampolgári kötelességek ellen nem vétett. Azt a mozgalmat, amely állitóleg megindult Rakovszky István ellen, a kereszténypolitikusok j körében kizárólag Haller István kezdeményezte és mint utólag kiderült, Haller álláspontjával senki más sem azonosítja magát. Értesülésünk szerint a kereszténypárt tagjai méltányolják Rakovszky Istvánnak ezt az álláspontját és azt is, hogy mint a szövetkezett ellenzék tagja, a szövetkezett ellenzékkel tart. (A Szeged tudósítójától.) A város hirdető lábiáján, ott a főjegyzői hivatal felé vezető folyosó falán már megjelent az a rózsaszínű cédula, amely a törvényhatósági bizottság január utolsó napján tartandó közgyűlésére csalogatja az éppen arra járó városatyákat. Ez a meghívó szűkszavúan c ak annyit árul el, hogy a közgyűlés tárgyi: A polgármester havi jelentése, tanácsi előterjesztések, indítványok és interpellációk De azt, hogy ezek közölt az általános gyűjtő nevek mögött mi minden rejlik, azt a meghívó már nem árulja el. A közgyűlés részletes tárgysorozatát kedden, az előkészitő tanácsülésen állítja össze a tanács, az esetleges indítványokat és interpellációkat pedig ősi szokás szerint a benyújtási határidő utolsó órájában, kedden délelőtt tizenegy és tizenkettő között nyújtják majd be. A tanácsi iktatóban van ugyan már két indítvány, az egyik dr. Széli Qyuiáé, aki két uj árvaszéki ülnöki állás szervezését javasolja, a másikat pedik dr. Kormányos Benő nyújtotta be és bírói eljárá>t sürget a villamosvasút ellen a viteldijak szerződisellenes emelése miatt. A készülődés tehát még nagyon .enyhén mutatkozik a torony alatt, pedig éppen elég súlyos kérdés lenne ezen a januári közgyűlésen eldöntendő. Itt van a legaktuálisabb probléma, Már megint földrajzot tanulunk. Irta: Móra Ferenc. Nem merem azon kezdeni, hogy a magyar kultuszminiszter keze benne van a francia-német kavarodásban, mert ebből kellemetlensége támadhatna a kultuszminiszternek is, meg nekem is. A kultuszminisztert esetleg átcsoportosítanák külügyminiszternek, ami ugyan a külügyünkben már nem tehetne kárt, de kár volna a kultuszminiszterért. Sokkal derekabb ember, semhogy ilyen véget érdemelne. De még sokkal jobban félek attól, hogy valamelyik Kunapocok Andtás azt hinné, hogy árulkodni akarok az ántántnak és hazafias felháborodásában kifőzne a nemzetgyűlésen az interpellációk kisüstjén. Hát inkább csak a mellett maradok, hogy amint a francia kakas átröpült a német sövényen, mindjárt vártam, hogy a pesti lapokban megjelenik a Ruhr-vidék térképe. Meg is jelent, sőt meg is nőtt. Először csak akkora volt, hogy a hüvelykujjammal le tudtam takarni. Most már kell neki három ujj. Mire egy tenyérnyire meghízik az ujságtérkép, akkorra, az ördög vigye el, itt lesz a háború és a magyar megint földrajzot fog tanulni. Mert tessék csak utána gondolni, mikor kezdtünk Magyarországon földrajzot tanulni és térképet nézegetni a magunk jószántából ? Hát az orosz-japán háborúban. Aztán jött a bur háború és Déi- Afrika térképe. A Balkán-háborúk idején már szakemberszárnba mentünk mindnyájan, a világháborúban aztán letettük a nagy exáment. Persze az elején még egy kicsit bizonytalan volt a földrajzi tudományunk. Én akkoriban főszerkesztő voltam s egyszer hallom, ahogy az egyik munkatársam a szomszéd asztalnál diktálja a friss Höfert, kezében a hivatalos távirattal és ugyancsak mondja ám, hogy a Tanew régi jó mocsarai akadályozzák a hadmozdulatokat. — Mi az öl-dögöt akarnak maguk a régi jó mocsarakkal? — szólok oda megdöbbenve. — Nem értem én se, kérem, — mondja a kolléga. — Ugy látszik, az öreg Höfer kartárs nagyon lirizátó hangulatban volt. . Alig bírtam vele megértetni, hogy nem a Tantw régi jó mocsaraiban hagytak helyben bennünket, hanem a Tanewrégió mocsaraiban. Amik hiszen réginek elég régiek, mert már a mi kisgyerekkorunkbm is ott voltak a térképen, de hát rendes ember csak a vasúti menetrendben nézegeti a térképet, azon se tud eligazodni. Megesett az akkor egy nagy pesti Újság-gal is, hogy ilyen cím alatt jelentett világszenzációt: „Az angol flotta eltávozott Belfort alól". Ami egészen olyan volt, mintha a mi flottánk távozott volna el Cegléd alól. De hát még akkor nagyon elején voltunk a háborúnak. Olyan elején, hogy mikor egy tekintélyes városatyának az izgalomtól fulladozó hangon újságoltam el, hogy Przemysl elesett, inkább udvarias szomorúsággal, mint szívbeli ijedtséggel csóválta meg a fejét: — Ejnye, ejnye, szegény, igazán kár érte. De nem negyvenhatos volt ugy-e? De mondom, ez mind az elején volt. Mire végére értünk a háborúnak, annyire belejöttünk a földrajzba, hogy meg is bántuk. Mikorra az ország elveszett, akkorára még Magyarország földrajzát is megtanultuk, pedig az igazán nagy áldozat egy magyar embertől. Tetszik-e mo^ már érteni, miért kezdtem azon, hogy a magyar kultuszminiszter gabalyitotta össze a franciát, meg a németet? Azért, mert mi mindig csak. akkor tanulunk földrajzot, ha háború van. S mivel a kultuszminiszter azt akarja, hogy ismerjük a földrajzot, kénytelen időnként háborúkat kifurfangoskodni. Ugy l&tszik, ez jobban módjában áll neki, mint a középiskolai tantervet összehangolni az élettel, noha ez valószínűleg olcsóbb módja volna a földrajz-tanításnak. a romtemplom továbbépítésének az ügye; pedig valami nagyobb jelentőségű közgyűlési határozat sokat lendítene a dolgon. Ugy értesülünk egyénként, hogy a januári közgyűlésnek mégis lesz egy pontj i, amely nagyobb viharokat provokálhat. Arról beszélnek, hogy a bizottság egyik tagja konkrét indítványt terjeszt majd elő a városi földhaszonbérek békenivóra való felemelése ügyében. Ennek a gondolatnak magában a tanácsban is van már egy-két hive, igy Balogh Károly pénzügyi tanácsnok ezt az eszközt tartja egyedül alkalmasnak arra, hogy a város súlyos pénzügyi helyzete megjavuljon. Nem lehetetlen tehát, hogy az indítvány — ha ugyan igaz a hir — keresztül megy a közgyűlésen, mert a többig föltétlenül mellette szavaz. Apró történetek. — Tegnapról a mának. — Amikor Ady Endre Budapestre felkerült, Kabos Ede, a szerkesztésében megjelent „Budapesti Napló" munkatársai sorába szerződtette. Felismerte a kivételes tehetségét és annyira szerette, mint embert is, hogy majdne n minden nap vendégül látta délebédre családi asztalánál. Abban az idóben vasár- és ünnepnapokon föl-fölrándultam Budapestre és még én is fogyasztója voltam konyhája szegedi izü főztjeinek. Egyik vasárnap a reggeli gyorssal érkeztem föl és első utam Kabosék Eötvös-utcai hajlékába vezetett. Kabos elmondta, hogy egy nagy poétával együtt fogok ebédelni és azt is elmondta, hogy az illető neve Ady Endre, aki szereti ar italt és jó lenne, ha az asztalra kerülő bort magam fogyasztanám el és Adynak ne engedjek át egy kortyot sem. Készséggel vállalkoztam a feladatra, mert akkor még szabad volt bort innom és mit tagadjam, szerettem is az italt, akár tokaji volt, akár buckái. Ady félegy után érkezett Kabosékhoz, ahol szeretettel fogadták. Megtörtént a kettőnk bemutatása. Hideg, kimért volt a megismerkedés. Ady Kabosék Ilonka lányát ajnározta, aki azóta az ország első zongoraművésznője lett. (Szinte csodálatos, hogy itt még nem koncertezett.) Egy óra után asztalhoz ültünk és a leves tálalása közben Ady megkérdezte, hogy lesz-e lencse ? Kabosné megnyugtatta, hogy lesz, még pedig füstölt oldalassal. (Tudni kell, hogy Ady, aki nem volt nagyétü ember, a lencsét szerette legjobban.) A leves elfogyasztása uján, ősi szokás szerint, 40 csöppet ittam az aszlalon tévő borból, amelyből csak magamnak öntöttem. Ady csodás nagy szemével rám nézett, de nem szólt semmit. Kabosék pedig intettek, hogy az Elképpesztő dolog még a sok magyar képtelenség közt is, hogy a középiskola három alsó osztályában intézik el nálunk az öt világrész leiró földrajzát, hololt azután még öt esztendőn keresztül tömködik a gyerek fejét mindenféle bolondériával. A hetedik osztályban politikai földrajznak hivnak ugyan egy tantárgyat, de attól meg nem okosodik senki. Azt meg lehet belő e tanulni, hogy hány lud van Angliában és hány pud teát isznak meg a muszkák, de még e tekintetben is hiányos, mert például az nincs benne, hogy hány szamár van Magyarországon. (Holott a szamár nemcsak közgazdaságilag fontos tényező, különösen ma, hanem politikailag, sőt irodalmilag is.) Nem ér az semmit, ha az istenadta gyerek megtanulja, hogy a norvég storthingnak 114 tagja van s ezek közül 38-at a városok, 76-ot a falvak választanak, — de abban nem bizonyos, hogy Norvégiának a fővárosa Edinburgh-e, vagy Oporío. S ezért merem én a kultuszminiszter ur fejét tenni arra s ráadásul a magaménak is felét, hogy mikor ma az újságok véres komolysággal jelentik távirataik közt, hogy Kobéban megöltek egy Jack nevü angolt, nincs Magyarországon ezer ember, aki tudná azt, hogy hol a pokolban van az a Kobé, (amit különben egy-két találékony pesti újság Kópéra változtatott, mert igy legalább értelme van). A mi tanügyi vezérkarunk állandó lelkesedéssel bujtatja az ördögöt a sajtóba s lehet, hogy az attó! gyarapszik olyan szépen, — de mellékesen már a földrajznak is csinálhatna komolyabb helyet a középiskolában. Mert lesz ott hely elég, csak egy csomó limlomot ki kell dobni. S azt se bánom, ha utánuk hajítják a stilisztikát is a buffrai szentenciával egyetemben, hogy „amilyen a stüus, olyan az ember". Nem hiszem én azt, hogy olyan sok rossz ember volna a világon.