Szeged, 1922. december (3. évfolyam, 214-237. szám)

1922-12-24 / 233. szám

s Z B 0 E D rongytalan akar lenni, a rongytalan bibor.uhát akar ölteni, haldoklók élni akarnak, az élók télistenekké akarnak nőni és ök nem akarnak pénzt: villamospénzért mutatnak valamit, ami drága nekik és amiről hiszik megdönthetetlen hittel, hogy drágaság, érték. Csodálatosan megható és becses ezeknek az embereknek a buzgalma és törekvése. A pesti sajtó is megérezte ezt és karjaira emelte a kísérletezési, amelynek a neve: Szinház. Ez kötelessége is voit. Rab Gusztáv Hirös korcsmák, hirös korcsmázók. (i4 Szeged tudósítójától.) Szeded és az alkohol sohasem voltak idegenek egymástól. A lomha a.földi város éjszakai ékte korántsem olyan nagyvonalú, hogy a fővárosiéhoz lehetne hasonlítani. Itt nem lüktet a pezsgő ere|e az erekben és a divalos konyakok zamatja sem ii gerli a garatot. — Bőlevii korcsmák, szűkszavú magyarok — hallottam egyszer egy poéta szájából a szegedi Tisza-parton: ez Szeged. Szögedeben csakugyan bőven telik a korcsmákból. Egyszer passzióból végigszániláltam a Kossuth L?jos-sugárut apró borivóii és kiderült, hogv minden ötödik házra esik egy korcsma, mirden polgárra egv akó bor. Mindez még nem jelenti azt, hogy Szegeden mi.-denki iszik. De vannak, akik aüandoan isznak. A sötét, olvadó utcák, iucskos sikátorok mentén napról-napra ismétlődő arcok nevetik bele szédült életük örömét az éjszakába. £s a rozzant korcsmák bor'ttas abroszai körül esténként azonos szemek őrködnek a vörCsbéíü literesekre. Ilyenkor, disznótorok táján, még sűrűbb a füst a pállott borozók szögleteiben. Ilyenkor nem is válogatnak az emberek a lokálok között. Egyik! i ki, másikba be, na?y vándoréletet élnek az éjszakai, szűkszavú magyarok. — Rossz korcsma nincsen, cáak jó van — mondta Beretyka bácsi, míg a nyár delén, mikor a iiszaparti Husztavendéglőben sarkaltam mellette az asztalt. Beretyka bácsi személyszállító fuvaros minőségében mutatkozott be és a szagf. mindenben igazolta, hogy Beretyka ur valóba i fuvaros. Gyógyíthatatlan szerelmese a jó lónak, meg a jó bornak. Számtalan ezrest egyezgetett az orrom e 5tt és váltig bizonygatta, hogy milyen rossz sora van a bérkocsisnak. Beretyka ur nagyon emlékezetembe férkőzött a fenti mondásáról s 2zó!d mindig mély hódolattal köszöntöm őt, ba fölényes pillantását felém dobja a baknü, amelyen elvonul előttem a megrendelt cél felé hajtatva. A kocsisok azok közé az emberek közé tartoznak, akik állandó vendégei a korcsmáknak. A hirös. korcsmák elölt mindig akad egy-két pihenő konflis, álmos lovakkal, üres bakkal, mig a gazda bent időzik a depóban és pálinkát csurgat a torkára azzal az ürüggyel, hogy fázik. Ilyei: konflisstandot találunk minden éjjel özvegy Ónozó Poldiné korcsmája előtt. Ónozó Földiné üzemének múltja Tömörkény Pista nevéhez fűződik. A hirös 1ÓC3 mellett most célszörü szögény embörök szopogatják a vörös itókát s szegéryek nem tudjál:, nem sejtik, hol ülnek. Ónozó Poldiné korcsmája nagyon megváltozott, mióta a Tö.nörkénv-fajta szótalan embirek kihalófélben vannak Podiné maga is korszakos változáson meni keresz'ül. A krajcárvalutáról át'ért a fillérvalutára, a forintról a koronára. De nagyon sok baja vin a luxus-, meg a forgalmi bljnkettával. Ezzel a rendszerrel még nem tudott megbarátkozni. Egy cédulát akasztott ki a falra ferdén elrajzolt sorokkal: Értesítem tisztelt vendégeimet, hogy ezen helyiség a hatóság által fényűzési hellyé nyilváníttatott. Özvegy Ónozó Lipótné. Poídi néni vendégei között nem lehet disztingválni. Aki oda bekerül, az rabja lesz a bornak és a demokráciának. Sok az idegtn, a pesti verdég, sok az átvonuló vidéki, aki mind kősíolózni a'sar a hirös halp^prikásból a nevet-etös -endóglőben. Az állandó vendégek Közül kiütő akad mostar.ában, akik a közfigyelemre érdemestk lehetlek. Papp Ferkó, meg a Klein ur. Mindketten kardalosok a szegedi társulatban s tlőad<s mán Poídinéhoz mennek dalolni, mert hár a színházban nem adhatják ki eléggé a hangjukat. De itt érces hangjukra megrezzen a bor a vízrta poharakban s a vendégek szájtátva hallgatják, hogy nem a Tisza partján fekszik ez a csárda .. . Ezt a nótát inkább a kegyelmes asszonynál lehetre énekelni. Nem a TISZ3 pariján van ugyan, de azért piros bor járja itt is. Raffay FerKÓ polgári borozója jöhet számításba leginkább azon korcsmák közű', amelyek a jó üzletmenetei dicsőségével büszkélkedhetnek. R ff3yné kegyelmes asszony jó főzie, n eg a Ftrkő jó szive itt a vonzó. Riffayné mindenkit megetet, Ferkó bátyánk mpg a bor mámoros királya. Raffayné vacsorázlatja a szinház drámai erőit: Klenovits Oyurkát, meg barátait és nála vacsorázik a Schrötter doktor, a befutott és induló poéták titkos barátja. A tanári asztal is régi darabja a korcsmának és Turóczy Miskát is megleptem egyszer-másszor a fehér abrosz boros partján. Körmendy Mátyás itt komponálta a II. kerületi választás haditerveit s mert a tervek nem váltak be, elég ok van a szolid napesti búbánatra. Raffay Ferkó nagv barátja a bohémeknek. Régi szegedi ujsáíTirék emlékét őrzi szivében és különösen a Simonka Oyurkát, meg a Tabéry Gézát emlegeti. De mindennél büszkébb a kegyelmes ur a borára. Szeged. 1022 december 24. Három heti villanyospénz... (A Szeged budapesti munkatársától.) Érdekes •j szinház alakult mos! Pesten. A szinház neve ennyi: Szinház. Most tartotta bemutatóelőadását. Egyszerű a neve, egyszerük az eszközei, egyszerű a szándéka és mindaz, amit akar, amit mutatott, ami létrehozta : tiszteletreméltó, becsületes és örvendetes. Nem Koroda Pál titkos drámaírói előtt nyitott kaput ez az uj szinház. Nem feitünésvagy ösztökélt pénzes embert nevének forgalomba hozására. Nem komolynak kiabált reklámmal árulnak dilettánsok komisz portékát. A Szinház azoknak az íróknak a színháza, akiknek évek óta hevernek színházaknál elfogadott darabjuk és ezek a darabok még nem érték meg, hogy előadásra kerüljenek. A Szinház azt akarja bebizonyítani, hogy a színigazgatók aggá yoskodása, amely folytán ezek a darabok nem tudnak eljutni a színpadi deszkákig — megokolatlan. Ez az gggályoskodás többnyire azt tartalmazza, hogy izek a porosodó szinp3di müvek szépek ugyan, irodalmiak ugyan, mJvé.-ziek ugyan, eiismert írók munkái ugyan, de nem színpadra valók, mert a közönség a színházban szórakozni akar. És ezt a bemutatóval be is bizonyította. A Szinház ünnepnap délelöttönkint tartja előadásait. A bemutatón Deák Gyula Berzsenyi estéje cimü színmüvét adták... És itt tovább nem a bemutalóról, nem a sikerről irunk, amelyről elmondtam máshol is véleményemet, hanem arról a nagyszerű lelkesedésről és törhetetlen ambícióról, amellyel a pesti színházak művészei állanak a Szinház szolgálatába. És az iróról. A Szinház nem üzleti vállalkozás. Alig tud fizetni valamit a szerzőxnek és a Kölcsönszinészeknek és ezek nem kímélve éjszakákat, amelyeken aludhatnának, eneigiát, ame'yet másra is fordíthatnának, időt, amelyet mással is tölthetnének: do'goznak tűzzel, szerelmesen, babonásan, lázzal, mintha felülről valomi nagy: szent küldetés kaptak volna. És nem volt még ilyen bemutató, nem azért, mert a három felvonást szokatlan, hslct i csöndben hallgatta végig a közönség, banem azért, mert ez c bemutató nem hozott annyit az Írónak, amennyiből egy uj kalapo* vásárolhatott volna és nem adott annyit a szereplő színésziknek, amennyi felért volna azzal az összeggel, amelyet a három heti próbárajárás alatt elvillanyosoztak. Hősei ezek a msi megiépett, rongyol!, szerencsétlen életnek. Bámulom őket és szerelem őket. Ha akármelyiktől megkérdezném, hogy miért harcol véresen, izzadva, lelkesen — azt hiszem, nem tudna felelni. Csak küzd a szépt mert ez a csúnya idő is termel bajnokokat a épnek. Itt élnek a sivár jelenben és tudnak hevülni kétkedés nélkül, hittel, bátran, feszülő mellel. A tőzsde hullámai toronyba csapnak körülöttük, a gazdasági élet épülete recsegr- pog, mindenki a pénzért roban, a rongyos százezer embere volt. Csok negyvenezer »olt, annak is nagyrésze fegyverleien gyülevész. Miksa császár nagy hadával Komáromnál állt, de kisebb gondja is nagyobb volt Szigetvárnál. Nem udvari vadászul kötötte le,^ hanem — vizahalászat. S mikor Zrínyi Miklós elveszeti, a közhangulat az volt, hogy „az jámbor urat szántszándékkal elveszejték, ha akarják vala, megsegíthetik vala azt". A szigetvári hőst a budai basa nagy katonai pompával temettette el, fejét pedig dréga szövetekbe takarva küldte el a császárnak. Magyar levelet is küldött vele, amiben ezt Írja: "Énnekem jó szomszédom volt és az ő halálán most is bánkódom. Tisztességet teszem neki, testét is eltemettettem, fejét is tisztességből elküldöm. Kár volna, olyan vitézlő urnák testét, hogy az madarak ennék*. A császár pár hét múlva válaszolt a levélre; Persze németül. A Zrínyinek tett tisztességet azonban egy szóval se köszöni meg. Még vérlázítóbb a Kollonlts esete. Ez becsületes Kollonits volt, nem Lipót, a bíbornok, hanem Szigfrid, a katona. Miksa császár keresztfia, a Dunán inneni kerület főkapitánya, a lévai vár ura. Olyan hűséges embere a császárnak, hogy a zsoldosalt a a magáéból fizette s negy vagyonábő' itt-ott maradt. Mikor az udvar már félm "ó fr ..1, ' tehát az Időben óriási összegi z< :t ' neki, akkor ad audiendum Bécsbe hivták s azzal az ürüggyel, hog-' Bocskayval cimborál, börtönbe veteiték. Hosszú rabsága alatt min- j den vagyonát elkobozták s mikor a magyar országgyűlés követelésére szabadon bocsátották, internálták a lévai várba, melyet vissza- j adlak neki, de katonai felügyelet alá helyez- ! lék. A megtört ember hamarosan meghall, | az őrség koporsóba dugta a vár nagytermében. Ott feküdt tizenöt esztendeig temetetlen, | mert az udvari kamara elkobozta ugyan a | hagyatékkal együtt a várat is, de a főúr temetéséről nem gondolkozott. A holttestet tizenöt év múlva fedezte fel valami ott koncsorgó udvari tanácsos és azonnal utasítást kért az udvartól, hogy mit csináljon a holttesttel, mert a szobára szükség volna. Azt a császári rendeletet kapta, hogy temetlesse el, de éjjel, titokban, hogy sokba ne kerüljön. („Damit hindurch Ihrer Majestat nichts aufgeladen werde.") Én nem tudom, hogy a magyar Habsburgpárt mit szól ehhez a könyvhöz, amely annál veszedelmesebb, minél távolabb áll tőle minden politikai szándék, — de ha olyan sok pénzük van, mint a hogy hírlik, akkor jó volna a könyv minden példányát elvásárolni a magyar közönség elől, mert hisz az nem sok hivei fog szerezni a Habsburg-gondolat' r.ak. Én minden esetre idejekorán kimentek belőle egy szegedi adatot. Károly császái, a Mária Terézia apja, aki — jobb nem keresni, milyen módon és áron — megszavaztatta hü magyarjaival a pragmatica sancliót, nagy műgyűjtő volt. A műgyűjtés módját elődeitől tanulta el: rendeletet adott ki, hogy az Erdélyben laláiható műemlékeket és műbecsü régiségeket mind gyűjtsék össze és szállítsák Bécsbe. Az udvar rekviráló biztosai három szállítóhajót raktak meg erdélyi műtárgyakkal, a három dereglye le is úszott a Maroson Szegedig, itt azonban az egyik elsülyedt. Octavius Dörtsch szegedi sóellenőr 1723. október 10-én kelt jelentése szerint a hajó tele volt nagyértékü kövekkel. („Mit kostbaren Steinen und Antiquitöten".) Az akkori szegedi generális, Comte de Billes félt a császár haragjától, azért Belgrádból hajósokat és szerszámokat hozatott a hajó kiemelésére. Husz napi kínlódás után fölszínre is került a hajó, de akkor nagyot roppant (akkoriban a sós hajók csak facövekekkel voltak összetákolva) és darabokra törve visszazuhant e vizbe. E szerint az értékes kövek és antikvitások — köztük bizonyosan római siobrok is — ma ís itt vannak a Tisza fenekén. Majd egyszer, ha nagyon nagy lesz a pótadó, megkeressük őkel. Csak először tisztázni kell, hogy ki fizeti utánuk a luxusadót.