Szeged, 1922. július (3. évfolyam, 148-174. szám)

1922-07-30 / 174. szám

Szeged, 1922. julius 30. 0 Ara 6 korona. Vasárnap, Hl. évf., 174. sz. tZEGED ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Epy évre 1440 kor. I Kegyedévre 360 kor. Fél évre 720 • | Egy hóra 120 » Megjelenik naponkint reggel. ÖZERKESZTŐÓÉG É5 KIADÓHIVATAL: Kölcsey-utca 6. V Telefon 13-33. Horatius. Ugy a neayvenes évek Iáján, mikor még iroűalmí ambíciói is volt-k a sajtónak, előfordult, hogy a lapuk egy-egy újonnan megjelent könyvről vezércikkben emlékeztek meg. M?g inkább szokás lett ez az abszolutizmusnak a szomorú esztendeiben, mikor az irodalomba vonult vissza a magyar élet és az irodalmon keresztül alludált a napi poitika eseményeire. Vagy a lapok olvasóközönségének az ízlése változott meg, vagy más körülmények idézték elő a változást, de ma az ilyenfajta vezércikk nincs divatban. Mi azonban megtesszük, hogy szembehelyezkedünk a divattal és egy könyvnek a megjelenése alkalmából ei.y klaszszikus poétának a revét illesztjük lapunk élére. Csengeri professzor arra vállalkozott, hogy teljes Horatius fordítással, mint ó mondja átültetéssel (übersetzung), ajándékozza meg a magyar iroda mat. Dicséretes és szép vállalkozás. Horatius annyira köztulajdona az emberiségnek, hogy a hü tolmácsolása, amely a filologiai szőrszálhasogatásoknál közelebb hoz kennünket egy etünt kor érzés- és gondolatvilágához, még akkor is érdem, ha külsőségek tekintetében nem tud megbirkózni mindenütt a nehézségekkel és változtatni kénytelen a horatiusi formákon. Elvégre az igazán tökéletes fordítás majdnem az eredetivel egyenértékű munka. Arany Jánosok erejét tetíe például próbára Shakespeare fordítása s az egész világirodalomnak nincsen tökéletes Dantéja idegen nyelven. Még olyan is alig van, amely a mi Babitsunk fordítását megközelítené. Mégis a fordítások, különösen a klasszikusoknál, nagyon kellenek. Ha egy írót az ember diákkorában grammatikai és szintaxis példák gyűjteménye gyanánt tanult megismerni, később se nagyon szokott ér;e eredetiben rajongani. Ha ellenben a saját nyelvén adják elébe, talán elolvassa s az olvasáson keresztül igyekszik belelátni abba a világba is, melyből annak a bizonyos klaszszikus írónak, legyen az Vergilius, vagy Horatius, a hexameterjei és jambusai kisarjadtak. Érett éssszel, hislónai analógiáknak és személyes élettapasztalatoknak a birtokában talán másnak látja az írókat és korukat, mint aminek az iskolai szokványok beállították. Valahogyan egész iskolai oktatásunkkal vele jár az a furcsaság, hogy a klasszikusokat nem meri emberi mértékkel mérni, hanem emberfölöttinek, hibátlannak szeretné őket föllüntetni. Évszázadok fikciója, amely a német római császárságot a római inpérium jogutódának akarta föltüntetni, természetszerűleg magas piedesztálra igyekezett helyezni azokat a poétákat, akik poétái mivottuVon kívül a császári hatalomnak voltak a glorifná'ói. A Napoleonok császári politikája tudatosan tenyésztete ki azokat a piofesszorokat, akik a köztársasági zülléssel szemben a császárságot tüntették föl a ren:l megteremtőiének, mikor virágzott a mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, tudomány, művészet és irodalom s béke és boldogság honolt mindenfelé. Ennek a beállításnak az átkát nyögjük mc is s ezért nem ismerjük igazán se Vergiliust, se Horatiust, se a császárság korának többi nagy iróit. Mert hogy nagyok voltak, mint irók, az kétségtelen. Kérdés, hogy voltak-e akkorák, mint emberek? Milyenek voltak az erkölcsi maximák, melyek őket mozgatták és vájjon tnegérdemlik-e, hogy irói kiválóságuknak az elismerésén kivül erkölcsi példaképnek is akarjuk őket állítani az ifjúság eé, egy oly n Korban, amely éppen ugy vajúdik és küzd a méhében rejlő ismeretlennek a világra hozataláért, mint a Horatiusok vil ga? Életrajzot adnunk Horatiusról fölösleges. Az olvasó, aki érdelődik iránta, megtalálja akármelyik római irodalomtörténetben, vacy Csengeri könyvéne í a bevezetésében. A mi célunkra elég annak megállapítása, hogy egy vámszedőfélének volt a fia, aki öt jól és előkelő módon neveltette. Mint fiatalember belesodródott Brutus és Cassius háborújába, akik utolsó kísérletet tettek a haldokló köztársaság megmentésére. Az ifjú Horatius is ott volt Philippinél, ahol Octavianus maga alá gyűrte a respublikát. A köztársasági gondolat vezérei kardjukba dőltek, az ifjú Horatius ellenben, mint évek multával maga megírta, pajzsát eldobva futott A futás után hányódott egy darabig, mig csak ki nem kötött.Maecenas barátságának a révében, ahol nyugodtan énekelhette, hogy édes és dicső dolog a hazáért meghalni és istenitette Augustust, akinek a katonái valamikor köpcös kis alakját oly csúfosan megkergették. Ez a Maecenas, akinek égisze alatt Horatiusnak a költöi pályafutása lejátszódott, gazdag és nagy ur voli, barátja és afféle önkéntes irodalmi államtitkára és sajtófőnöke Augustus császárnak, ö gyűjtötte össze azokat az irókat, akik akár époszokban zengték a juliusi dinasztiának a dicsőségét, akár ódákkal tömjéneztek a hatalom oltárán. Abban Maecenas mindenesetre előnyösen különbözött a mostani államtitkároktól és sajtófőnököktől, hogy maga nem vállalkozott az irásra, hanem azokra bízta, akik tudnak írni és ha valakit meg aksrt jutalmazni, annak a magáéból adott. Igy jutott Horatius is kisbirtokához, nyolc szolgájához és néhány ökréhez. Birtokának magányában kifejlődhetett benne a kövéresedő és kitartott emberek filozofiája, amely a küzdelmekről való lemondást, a földi javakban viló gyönyörűséget teszi meg életideálnak. Igazságtalanok voinánk azonban, ha a viszonyok tudatos félremagyarázásával hamis mértéket akarnánk akár Horatiusra, akár más valamely költőre aikalmazni. Költőket és művészeket csak a saját korukba és milőjükbe beállítva lehet megérteni és igazságosan elbírálni. Megértéséhez ez szolgáltatja a kulcsot. Ha megirja, hogy Pnilippinél eldobta a pajzsát, amit szeretnek a filologusok képletes értelemmel fölruházni, az csak olyasfajta önigazolás, mint mikor ma mondják „költők", akik ódát irtak az őszirózsás forradalomról, hogy ott voltak a Károlyi Mihály táborában, de lélekben nem és csak akaratuk ellenére. Mikor végigénekeli szereimének hosszú sorát, melymok, melyekre a nem kelendő könyveket rá lehet sózni, a költők kénytelenek voltak egy nagyúr barátságában keresni exisztenciájuk alapját. Senkinek se jutna eszébe Rafaelt kicsinyíteni, mert egyes pápáknak adta bérbe az ecsetjét, vagy Goethe nagyságát megtag dni, mert a minisztere volt egy csipri-csuprí német fejedelemnek, akinek a nevét csak onnan ismerjük, hogy ő is ott élt az udvarában. De mégis valahogyan ugy vagyunk vele, hogy emberileg ezeknél a nagyurak szo'gálatában élő müvészeknéL és költőknél rokonszenvesebbek \zok, akik nem a bölcs mérsékletet dicsőite ték és képletesen vagy valóságban a gazdáik tányérját nyalogatták, hanem száműzetésben éltek és sohasem látták viszont Firenzét, mint vándor színigazgatók kóborolták be Angolországot és kozák dárda fúrta át a j szivüket Segesvárnál. A demokrácia a kultura fejlődésé| nek is egyik emeltyűje, nemcsak mert széles rétegeket von be a szépnek és jónak megismerésébe, hanem ben könnyüvérü hölgyek mellett öreg 1 azért is, mert függetleníti az irót és asszonyok és fiatal urak is szerepel- ! művészt a nagy uraktól és lehetővé nek, csak a saját kora erkölcsi izlé- ! teszi rájuk nézve, hogy igazán a sének hódol, amely elüt a miénktől és nem illik bele az iskolai erkölcstanba. De ha ez igy van, ezt is illik tudomásul venni, nem pedig elsikkasztani és' irodalmi sikkasztas révén modern morális hőst csinálni belőle. Hogy Maecenas kitartotta Horatiust, szintén csak akkor lehet ok a megül közésre, ha a saját koruk szem zögletéből akarjuk őt megítélni. A ktltő munkája függ a gazdasági kulturát szolgálják. Ma demokratizálódó korban élünk és ezen nem változ at, (:a vannak, akik útjába akarnak Jlani ennek a demokratikus fejlődésnek. Hogy a törekvésük hiábavaló, kulturális téren legjobban mutatja, hogy a közönség nem az ó lapjaikat olvassa és, nem az ő művészeiket csodálja. És bizonyára lesz idő, mikor csak a multak szégyenletes emlékei közé fog tartozni előfeltételektől. Mikor nem volt még . a kitartott sajtó, kitartott művészet, a könyvnyomtatás, nem voltak i kitartott irodalom és kitartott tudókönyvkiadók, akik a kelendő köny- 1 mány. veket kiadják, és kultuszminiszteriu- í —— Óriási ovációval fogadták Peidl Gyulát. A munkássás: nagy tüntetése a szociáld mokrata képviselők mellett. » A budapesti gyorsvonat pontban 7 óra 54 perckor futott be a Szegedállomásra. Az állomás előtt mintegy ezer főnyi tömeg várta Szeged város 11. kerületének képviselőjét Peidl Gyulát, aki Batitz Gyula, dr. Györki Imre, Pikler Emil, Szabó Imre szociáldemokrata képviselők es Büchler József központi párttitkár társaságában érkezett; meg szorrb.aton este Szegedre. A perronon a szociáldemokrata párt küldöttsége sorakozott. Tagjai közül valaki malíciával jegyezte meg: — Hej ! Hol vannak azok a szép időn, amikor az ellenzéki képviselőt a főispán és a polgármester is fogadta az állomáson, zászlók alatt csokorral I De befut a vonat. Peidl Gyulával az élén közelednek a vendégek a küldöttség fe'é, amely nagy éljenzéssel fogadta őket. A küldöttség vezetője, Jenei Sándor, a szegedi szociáldemokrata párt elnöke néhány mondattal üdvüi-ölte a képviselőket. — Az a várva-várt pillanat — mondotta — amelyet oly régen óhajtunk, végre elérkezett s mi magunk között üdvözölhetjük Szeged város szociáldemokrata munkásságának és haladó polgárságának képviselőjét s képviselőtársait. Nem mulaszthatjuk el az alkalmat, hogy Vigilázai erre a cimre! LICHTNER Vigüázat erre a címre! művésziesen fest és tisztit férfi, női, egyenruhákat, köpenyeket. Gyapjufonalakat stb. leggyorsabban és meglepő olcsó árak mellett. Tisrztviselőknek árkedvezmény. t&r Szeged, Valéria-tér 14. sz. (Húspiac, Sebők és Bokor cégek mellett.)