Szeged, 1921. augusztus (2. évfolyam, 175-199. szám)

1921-08-25 / 194. szám

Szeged, 1921 augusztus 768 5 SZEOED HIREK __ PcCi és Sneged Üdvözlik r.vmást. Ptícs felszabadulása alkal­mából dr. Somogyi Szilveszter sür­cönyileg üdvözölie a pécsi polgár­mestert és a felszabadult vá^os lakóit 3 szegedi polgárság nevében. — A jövő évi költségvetés. A városi főszámvevő beterjesztette az 1922 évre szóló költségvetést, ame­lyet a pénzügyi-bizotiság ezentúl délutánonként vesz majd vizsgálat alá. A költségvetés egyes tételeivel, helyszűke miatt, sorozatosan mi is foglalkozni fogunk. — A TUzi-pör mai tárgyalásán az el­nök kihirdette, hogy a biróság a bizonyí­tási eljárás kiegészítése tárgyában az ügyész ts » védelem által bejelentett ta­nuk kihallgatását mellőzi és elrendeli több fontis okirat és jegyzőkönyv felolvasását. A/, iratok felolvasásával a mai tárgyalási nap eltelik. Pénteken mondja el Szüassy ügyész vádindit lányát. — A magyar román közvetlen vasúti összeköttetés érdekében nem rég tárgyalás indult meg a kát állam között. A tárgya ás eredményre is vezetett, mert csakhamar kiépítették Érm hályfalva, Nyirábránd és Deb­recen között a vonalat, amelyen gyorsan és jól lebonyolították ugy a személy-, mint a teherforgalmat. A forgalom hirtelen megszakadt, ugy, Itogy most ismét csak gyaloglással és átszá lássál lehet a forgalmat fen­tarlani Ennek oka, hogyamagyai— román vasúti összeköttetés megjaví­tása érdekében ujabban folytatott tárgyalás a mult héten váratlanul megszakadt, amennyiben a megbízot­tak között konfliktus támadt és a magyar megbízott visszajött Buda­pestre. A románok szakították félbe a tárgyalásokat és szedték fel az összekötő vasúti síneket. — A szerb megaxaitlt alól fellkábá­datt országrészek postaforgalmánák sza­bályozása. A ttbelyegezellen, továbbá az első jugoszláv felülbélyegzéssel ellátott s végül 10.000, lOÜOés 100 koronáról szóló ma­gyar felülbélyegzésü osztrák-magyar bank­iegyekntk a szerb megszállás alól felsza­badult magyar területre való bevitele és kihozatala tilos. Ennélfogva a felszabadult területen 'eladásra kerülő, valamint oda­szóló csomagok közönséges ajánlott leve­lik, valamint értéklevelek (pénzeslevelek) csalds nyitva adhatók fel. A küldeménye­ket felvevő postai alkalmazott azok tar­talma felől meggyőződik és ha rendben Ulálta, a felvétel megtörténik. A csomagot és értéklevelet a feladó a magával hozott pecsétviasszal és pecsétnyomóval a postai alkalmazott előtt köteles lezárni. Figyel­meztetem a közönséget, hogy a fent fel­sorolt bankjegyeket ne kísérelje meg fel­adni, mert az kihágást képez cs a külde­ményt a közigazgatási hatóság lefoglalja és emiitett területekre szóló vagy ott faladandó 'küldeményeiket pedig nyitva hozza fel­adásra. A jelzett területre és onnan az ország többi részébe irányuló magáncso­roagjk folyó évi augusztus hó Jl-eig nem adhatók fel s csupán a hatóságok által feladott csomagokat szállítja a posta. A postautalvány, postatakarék és caekktor­galom a felszabadult területekkel további intézkedésig szünetel. — Legtöbbet fltet Saxgeden arany­ért Gáspár, Kölcsey-utca 2. — A román vizűm. A román konzulátus az útlevél láttpmozásának egyszerű elintézése végett azt az in­tézkedést léptette életbe, hogy a vidékiek héttőn, szerdán és pénte­ken, a budapestiek kedden, csütör­tökön és szombaton kapják meg a vizumot. A konzufátó a vikftrét férőknek sorszámot ad ki és min­denkinek személyesen kell érté el­mennie. (M. T. 1.) — Varga Borbála nyilv. jogú fiu és leány elemi magániskolájában (Aradi-ytca 5., ,1- epi.) a beiratások máf megkezdődtek, Az iskola elismert előnyéi: korlátolt féíszám, egyéni {ne­velés, kiváló módszer és gyengéd anyai bánásmód. Palágyi Lajos szeptember közepén megkezdi a színházban az előadásokat. A társulat eddigi névsora. — UJ helyárak lesznek. pozitív értesülésünk (?). A helyára­kat azonban mintegy 16—17 száza­léknyival kívánja az igazgató emelni. E szerint egy páholy ára 165, zöllye 45, körszék első sorokban 42 korona lenne és a többi helyek árai is ha­sonló módon emelkednének. Ha a közönség jó előadásokat kap, ugy az uj helyárakat, más vidéki szín­házakéit figyelembe véve, nem so­kaihatjuk. A társulat névsorát csak főbb kontúrjaiban ismertethetjük, m.'rt mint irtuk, Palágyi most kezd hozzá a komoly szervezkedéshez. Szerződ­tetett tagjai eddig: Sz. Tóvölgyi Margit, Uti Gizella, Gáspár László, Klenovics Qyörgy, László Ttvad'r, Barna Andjr, Molnár Rezső és Máthé László a régiek közül, az újonnan szerződtetett tagok közül pedig: Koronkay Rózsi (opereíténekesnő), Véghelyi Iza (szubrett), Rútkai Sándor (operettrendező), Latabdr Rezső (tán­cos naturburs) és Drági József (jel­temszinész). Külön fejezet illeti az igazgató operai programját, melyre Iegfeijebb következtetni lehet csupán. Vissza­szerződteti Nagy Katinkát és Rádió Rezső karmesteri, tenorislának Hal­mos Jánost hozza (lírai-tenor, a i Buda—temesvári társulatnál műkö­dött) szerződtetni akar barritonistát (esetleg Asszonyi Lászlót), basszistája Molnár Rezső és szerződlelte Tilger Árpád karnagyot, aki nyereség lenne Szeged zenei kulturájára. Számit azonban arra, hogy a drámai, mezzo­és jugendlicíi-soprán szerepkörökre vendégekül esetenként Bernáth Mir­gitot, Tarai Emmát és Cholnoky Margitot megnyerheti. A zenekart illetőleg ugy halljuk, hogy a katonai zenekar fog ismét működni. Aszim­fónikusok követelései túllépik a szinház budgetjét, mert annak tagjai átlag négyezer koronát kérnek. Mindehhez nem akarunk semmi megjegyzést fűzni és nem akarjuk Palágyit munkájában zavarni. SZEGED, augusztus 24. (Saját tudósítónktól.) A szegedi szinház hosszas vál­sága ügyében legutóbb néhány hetes szélcsend állott be, amit azonban Gaál szenátornak Budapestről teg­nap délután történt visszaérkezése ma újra megtört. Alkalmunk volt ugy Gaál szenátorral, mint Paldgyi prezumptiv színigazgatóval a város színházának jövőjéről, illetve sorsá­ról beszélni. Meggyőződtünk arró', hogy a szenvedélyek nem csaponga­nak már a nyári hévvel, öregesen, ősziesen beszélnek a helyzetről és a lehetőségekről. Kevesebb a raffi­néria, több a diplomácia a tettekben ugy, mint a szavakban és anélkül, hogy az odiózus „kulisszák" mögé óhajtanánk néhány éles tekintetet vetni, ismertetjük azt a helyzetet, mely a hosszas huza-vona után előállott. Paldgyi Lajos — hogy az ő sza­vait alkalmazzuk — nbeletörődik* a meg nem változtatható helyzetbe, hogy tudniillik a várossal fennálló szerződése értelmében október l-ig meg kell kezdenie előadásait. Pa­lágyi szerint nehézségékbe ütközik egy mindenképpen jó társulat szer­vezése, mivel a már lekötött tagjai közben más társulatokhoz szerződtek el. Palágyi az igy elvesztett tagok helyett nem akar minden itt rekedt tagot átvenni. Véleményünk szerint azonban, jbizonyos anyagi áldozat­készséggel e bajon még tudna se­giteni. Oaál tanácsnok Vass miniszterrel folytatott beszélgetése folyamán azt az utasítást kapta, hogy Palágyi mielőbb kérjen Szegedre koncessziót, amit meg fognak neki adni. A kon­cesszió újból való kérelmezése már csak azért is szükséges, mivel Pa­lágyi részéről az utóbbi időben igen sok olyan nyilatkozat látott nyomda­festéket, hogy nem akar Szegeden színigazgató lenni. Pa'ágyi ma éjjel Budapestre utazik koncessziója meg­szerzése végett s megkezdi a szer­vezkedést, mert legkésőbb szeptem­ber közepén el akarja kezdeni az előadásokat. Hogy a szinház részesül-e állami támogatásban, árról ma nincs még •8 _ _ _ ^ ^ _ _ _ _ ^ b * 8* § » »f Ha gyorsan és 3zepen akarja harisnyáit fejeltetnifa Stefánia kötődébe menjen, hot uj harisnyák is jutányosán ké­szülnek. Batthyányl-u.2, Kas* mögött. I HASZNÁLJA Kl flZ*LKALM*Tl Ismét a februári 806 m brilliánt tárgyakért, arany, ezüst ékszerekért, pénzekért, valamint antik tárgyakért. fischer K. ékszerész | « Kárász-utca I4k Korzó-kávéház mellett * Belvárosi Mozi Ma szerdán, utoljára: QunnarToln&s-filmt fl koldus grófnő. Szerelmi játék 5 felvonásban. Főszerepben: {lara yfUth és = GUNNAR TOLNftS = Azonkívül: fl vándor muzJkuj. Kitűnő amerikai burleszk-vigjáték két ft,vonásban. Főszereplő: CHAPLIN. Csütörtökön, csak egy napig 1 Harry Pisi-film t A légi kalózok. Kalandordráma 6 felvonásban. A főszerepben: HARRY PIEL. Azonkívül egy Zlgofó-vlgjáték. Pénteken és szombaton A fogadalom. Návay Béla ilrlMal története 5 fHvonátb.in. FAszcreplök: Sjcv von Blondel, Bírd oly lla, Oazdy Aranka, KQrthy Józsit, Tury Elemér é» Vándory Guszti* Azonkívül: Cirkusz Davis. Ártutadráma 5 telvoniibir. — Töri aranyal, ezüstöt, pénzeket, legma­gasabb áron vesz Tóth órás, Kölcsey-u.7. 8T3 — A sxlnészek segélye. A kor­mánytól ina leirat érkezett a város­hoz a színészek segélye ügyében. Eszerint a kormánynak nincs az ellen kifogása, ha a város negyven­ezer koronát oszt ki a segélyezésre szorult színészek között. Megjegy­zendő, hogy a színészek előbb 200, utóbb pedig 120.000 koronás tá­mogatásra számítottak. Intézkedni a tanács fog. — A magyar szállodások, vendéglő­sök ét kocsmárosok szeptember 15-én Debrecenben országos gyűlést tartanak. — Aranyat, briliánst Szegeden leg­többért vásárol Qáspár Kölcsey i le e­•u. 2. CIPÓMEÁZ Kelemen-utca 12. é • • Leszállított árak, i Kérjük kirakatainkat be­vásárlás előtt megtekinteni. Goodyeár rámás, fehér félcipő, erős kivitel­ben K Fehér, 21 cm. magas­száru, legdivatosabb betétes cipő . . K Goodyeár rámás, női schewró magas fűzős cipő 35/38-ig K Goodyeár rámás, férfi cúgos cipő, erős ki­vitelben, schewrrt vagy box . . K Goodyeár rámás, férfi schewró fűzős cipő francia formában K Postán rendelt áruknál, meg nem felelés esetén, az árut becserél­jflk, vagy a pénzt visszaadjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom