Szeged, 1921. augusztus (2. évfolyam, 175-199. szám)

1921-08-25 / 194. szám

SZEGED Szeged, 1921 augusztus 767, TEGNAP a ncrui tgyülést kormányzói kézirattal bi­zonytalan időre elnapolták. Ellenzéki körökben, de a keresztény­pártban is megütközést keltett az elnapo­lásnak ez a formája, mert attól tartollak a képviselők, hogy ilymódon a Ház tagjai elestek attól a joguktól, hogy szükség esetén szünet közben it összehívhassák a nemzetgyűlést. Később megállapítást nyert, hogy az 1920. évi I törvénycikk szenflt az elnapolás legfeljebb egy hónapra szol­hat, ugy, hogy a ncnuetgyülés szeptember 23-án újból összeül. Ekkor dönt inaid a Ház arról, hogy megkezdi-e munkásságát, va*y elnapoitatja maiját még 2—3 hétre. • Politikai körökben a legnagyobb hatá­rozottsággal beszéltek tegnap arról, hogy gróf Bánffy Miklós külügyminiszter a nyu­gatmagyarországi kérdés eldőlte után el­hagyja helyét. A kereszténypártban azokról a hírekről volt szó, amelyek szerint Hegedűs állásá­ból távozni készül. Megállapított <k, hogy Hegedűssel szemben semmi ok nincs bi­zalmatlanságra. Sok szó esett Bánffy teg­napi nyilatkozatáról is és általános volt a vélemény, hogy Lingauer interpellációjára adott válasza szerencsétlen volt és a kül­ügyminiszter valószínűleg távozni fogállá­• A kisgazdapártban elhatározták, hogy minden szerdán pártnap lesz, amelyen a Budapesten időző párttagok találkoznak. • Drózdy Győző felkereste Bethlen minisz­terelnököt és tájékoztatást kért tőle a solti gyilkosság ügyében elrendelt nyomozásról. A miniszterelnök kijelentette, hogy a nyo­mozás kedvező stádiumban van és ugy a solti, mint a duna—tiszaközi atrocitások elkövetői szigorúan meg lesznek büntetve. • A nemzeti hadsereg csapatai program­szerű pontossággal folytatiák tegnapi ut­jukat a szerbek által kiüritett területeken. Szerdán, augusztus 24 én pihenőnap lesz. 25-én, pénteken elérik csapataink a trianoni békeszerződésben megállapított határvonalat. A nemzeti hadsereg bevonulásával kapcsolatban, Pécs város hazafias lakos­sága többrendbeli ünnepséget tervezett. Tekintettel azonban arra, hogy bádoki Soós Károly altábornagy a hadműveletek idejére el van foglalva és sem ő, sem a tisztek jórésze az ünnepségen részt nem vehetnek, az intéző-bizottság elhatározta, hogy a hadmüveletek időtartamára az ünnepségeket felfüggeszti is azokat augusz­tus 28-án tartja meg^ Linder Béla volt pécsi kommunista pol­gármester hir szerint Berlinbe érkezett hosszabb tartózkodásra. A német kor­mány állítólag kiutasítja vagy internálja. • Karagvorgye György herceg, a volt szerb trónörökös atyjának, Péter királynak halálával átvette a szerb hadsereg fő­vezérletéL • Wekerle Sándor volt miniszterelnök elég komoly természetű operáción ment keresz­tül. Állapota azóta állandóan javul, ugy, hogy pár nap múlva elhagyhatja az Er­zébet-szanatoriumot. • Párisi tápok közölték azt á hirt, hogy a népszövetség megkereste a svájci szö­vetségtanácsot, hogy hosszabbítsa meg Károly király tartózkodási engedélyét. A svájci távirati iroda ezzel szemben fel­hatalmazást nyert annak közlésére, hogy a népszövetség ez ügyben a svájci szövet­ség-tanácsot sem közvetve, sem közvet­lenül nem kereste meg. • Kalkuttából érkezett hirek azt jelentik, hogy a város vidékén komoly felkelés tá­madt. A felkelők elpusztították a távíró oszlopokat és a déli indiai vasúti vonalakat. • A francia hadügyminiszter elrendelte, hogy a görög vezérkarhoz küldött francia -kaionai misszió térjen vissza, mert a gö­rög csendőrök megtámadtak egy francia katonatisztet. A francia tiszteknek meg­tiltották, hogy egyenruhában jelenjenek meg az utcán, mert a lakossag és a sajtó nagyon barátságtalan magatartást tanúsít a franciákkal szemben. m • •iMIf i Gyapjúszövet Folytatják a tanuk kihallgatását. 840 öltönyre, kosztümre, iskolarutíára Friedmannál, Korzó-mozi-ház, Széchenyi-tér sarok _ A Tabódy—Dettre-pör főtárgyalásának huszonnegyedik napja. — Dr. Baránszky és dr. Eisner védők felszólalása után a biróság hosszasan SZEGED, augusztus 24. (Saját tudósítónktól.) A mai tárgyalási nap első tanuja Sterbe Emil alezredes. Elmondja, hogy a fonadilom alait a tiszti szik­szervezet e'nőke volt és ebben a minőségben sokszor érintkezett Ta­bódyval és De trével. Dr. Kőhegyi őrnagy tárgyalásve­zető : Voll-e alezredes ur ellen vizs­gálat lefolytalva szakszervezeti mű­ködése miatt? Tanu: Igen. Egy évig vizsgálat volt ellenem, melyet azonban jog­erősen befejeztek. Majd elmondja a tanu, hogy Dettrét már a békéből ismeri, mint szabadelvű tisztet. A forradalmak alatt Dettre többször beszélt a szo­cializmusról. Förster tábornok, elnök: Nem figyelmeztette ezredes ur Dettrét, hogy hagyjon fel az ilyen beszédek­kel, mert egyszer majd felelősségre fogják vonni? Tanu: Szíves engedelmével figyel­meztetem a tábornok urat, hogy ak­kor forradalmi idők voltak. Dr. Faur ügyész; Igaz-e, hogy Dettre a tiszteket a szakszerveze bt való belépésre buzdította? Tanu: Igaz, de ezt azért tette, hogy a tisztikar szét ne hulljon. Dr. Faur ügyész: Miért volt szük­ség a tiszti szakszervezetre ? Tanu: Azért, hogy a tényleges tiszte'- Ir-^yér nélkül ne maradjanak. Dr. Eisner: A tényleges tiszti­szakszervezetnek hány tagja volt. Tanu: Kétszázhúsznál többen vol­tak a tagok, közöttük negyvenkét törzstiszt. Dr. Eisner: Olyan volt Dettre felfogása, hogy rendbontó lett volna? Tanu: Nem. Tárgyalásvezető: Emlékszik-e, högy Dettre azt ajánlotta volna, ho^y a tisztikar en-bloc lépjen be a katonai szakszervezetbe ? Tanu: Nem emlékszem. Tabódy megjegyzései után Dettre kérdezi még a tanul. Dr. Faur ügyész ellenzi a lanu meg­esketését, mert vallomása ingadozó és sok tekintetben bebizonyithatólag valótlan. Dr. Baránszky: Nem tartja helyt­állónak az ügyész indítványát, mert a tanu igenis igazat mondott, miért is kéri megesketését. Dr. Eisner: Megragadja az alkal­ma', hogy a védők reputcáiója ér­dekében kijelentse, hogy ök még ily súlyos indokok alapján, mint azt a vád képv.selöje. most. Jeszi, soha­sem indítványozták valamelyik ka­tonatiszti tanu megesketésének mel­lőzését. A tanu állításai megfelelnek a valóságnak. Ugyanígy vallana Sze­geden legalább százezer ember. Dr .Faur. Visszautasítja Eisner védő személyeskedő élü indítványát, majd felsorolja azokat az ellentéteket, me­lyek a tanu vallomásában előfordul­nak. tanácskozik, mig elrendeli a tanu megesketését. A határozat ellen Faur ügyész semmiségi panaszt jelent be. Burián Géza tüzérszázados a következő tanu. Dr. Kőhegyi: Mikor jött először Tabódyval érintkezésbe ? Tuna: 1918 decemberében be­mentem a laktanyába, ahol a legény­ségnél kritikussá vált már a heiyzet. Ezért felmentem Tabódy ezredes úrhoz, hogy tegyen valamit e lehe­tetlen állapot megszüntetésére. Tabódy azt mondta, hogy nem lehet semmit sem tenni, jöjjön, aminek jlnni kell. Elmondja, hogy Berecz századossal felmentek egy izben Tabódyhoz, mert olyan embereket akartak a tüzérség élére állítani, akik a fegyvernemhez egyáltalán nem érteltek. Tabódy ekkor az előszobában fogadta őket, de még mielőtt előadhatták volna kérésüket, azt mondta: Itt van Zirecínik, beszéljetek vele. Dr. Kőhegyi: Jelen volt Detlrének a 46-os laktanyában tarlott beszédén ? ranu: Igen. Ott jelentette be, hogy az egész kontinensen győzött a proletárdiktatúra. Dr. Kőhegyi: Látta-e Tabódyt és Dettrét rendfokozat nélkül, piros sapkarózsával. Tanu: Csonka táblabíró felesé­gének temetésén Tabódyt egyen­ruhában és rendfokozat nélkül, piros sapkarózsával láttam. Dr. Kőhegyi: Látta-e Dettrét rend­fokozat nélkül, piros sapkarózsával akkor, mikor már a többiek rend­fokozatot viseltek. Tanu: Nem emlékszem. Dr. Faur: Nem tudja a százados ur, hogy Petcencz százados Petrán esetéi kérdezte akkor a gyűlésen ? Tanu : De igen, erre is emlékszem. Dr. Baránszky: Mikor a kiürítési parancsot megkapta, miért hajtotta végre ? Tanu: Mert Tabódy parancsot ado't erre. Dr. Baránszky. Van-e tudomása, hogy a tisztikar nem volt meg­elégedve parancsnokával ? Tanu: Igen. Táborszky alezredes eltávolítását kérték Tabódyíól. Dr. Eisner: Van-e tudomása arról, hogy a posztot leváltottak és eljárást ind.tottak meg? Tana: Nem lehetett azt csinálni. Elment a poszt a moziba, nem is láttuk többet. Dr. Eisner: Javult a helyzet a proletárdiktatúra alatt? Tanu: Nem tudom. Ai életemet annyira. meguntam, hogy én nem néztem a fokmérőt Dl*. Eisner: Az. mondta a száza­dos ur, hogy Petrencz százados az' a kijelentést tette, hogy nem va­gyunk cllenforradalmárok ? Tanu: Nem emlékszem, hogy tényleg mondta-e. Nem is tartom fenn. Brilliáns ékszerek, arany és ezüst tárgyak LEGMAGASABB ÁRON 744 ÉRTÉKESÍTHETŐK SZEGEDEN KUN JENŐ ékszerésznél Széchenyi-tér 2. O Telefon 133. Dr. Kőheg)'l: Látta-e D-ttrét tény­leg disztinkció nélkül, amikor a töb­biek nordták már? Tanu: Láttam. Dr. Kőhegyi: Az előbb azt mondta, hogy nem emlékszik. Tanu: Annyi kérdést tesznek fel az ügyvéd urak, hogy teljesen meg­zavarnak. Azt sen tudom már, hogy mit mondlam. Hisz' én nem vagyok vádiolt. Dr. Faur: Miért nem akarták a tisztek Táborszkyt? Tanu: Mert kalapácsjelvényt vi­selt. Dettre: Emlékszik-e százados ur, hogy engem beszédem végén az étkezdében éljeneztek és megtap­soltak ? Tanu: Igen emlékssem, de volt olyan is, aki azt mondta, hogy hon­nan tudja azt, amit itt hazudik? Igy Vályi János huszárszázados. Dettre, dr. Eisner: Arrt emlékszik, hogy azt mondta, hogy amit ha­zudik ? Tanu: Igen. A védők a megesketés mellőzését kérték, amit azonban a biróság fo­sr.nalositott. Ez ellen a vedök sem­misei panasszal éllek. U ána Sefcsik Gyula őrnagyot hallgatták ki, aki a kérdéses időben a fogház felügyelő tisztje volt. Tanu előadta, hogy a cellák rezerválásá­ról semmit sem tud. Előadja azt is, hogy Tabódynak a nemzetiszínű szalag végett a przemysli várpa­rancsnoksággal kellemetlensége volt. Vallomására megeskették. Bertényi Iván főhadnagy jelenték­telen vallomása után Papp Ferenc alezredest hallgatja ki a biróság, a tanu kihallgatását holnap reggel folytalják. „FÜTURA" kirillllllígl Szeged, Tisza Lajos-körut 43. Telefon 7—95. VESZ mindenféle TERMÉNYT, BÚZÁT, GYAPJÚT stb. RAKTÁRON TARTUNK legol­csóbb napi árakon mindenféle MEZŐGAZDASÁGI GEPET és ESZKÖZT. ^ A felsőipariskola sorsa SZEGED, augusztus 24. Néhány nap előtt megirtuk, hogy a felsöipariskolából helyszűke miatt a jelentkezeteknek több mint 70 százaléka kiszorult. Ebben az ügy­ben küldöttség járt a polgármester­nél, aki a maga részéről mindent megígért. Mint értesülünk, ebben az ügyben Pálfy Dániel képviselő is közbenjár s a kereskedelemügyi miniszterhez a következő táviratot intézte: A szegedi felsőipariskola első osz­tályából az idén helyszűke miatt mintegy i40 tanuló, többnyire köz­tisztviselők és vasutasok gyermekei, kiszorultak. Ez az egyetlen iskola, amelybe az elszakított területekről a szerbek és románok a tanulni vágyó ifjúságot átengedik. Programod leg­kimagaslóbb pontja, az ifjúságnak a gyakorlati pályára való nevelése. Itt, a felsőipartskolán, legalább három párhuzamos első osztály alakításá­val a kérdés sikeresen és aránylag kevés költséggel volna megvalósít­ható, miért is mély tisztelettel kér­lek, Kegyelme Uram, méltóztassál ennek az elönt nk föfontosságu ügy­nek érdekében megbízottadat sürgő­sen leküldeni. Pálfy Dániel képviselő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom