Szeged, 1921. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1921-03-27 / 71. szám

s SZEOED Szeged, 1921 március 27. — A Balkán-akadémia alapít­ványi összegeinek sorsa. 1917-hen tudvalevőleg felmerült az az eszme, hogy Szegeden keleti akadémiát állítsanak fel. Erre a célra Tonelli Sándor kamarai titkár magánada­kozásból 300.000 koronát gyűjtött egybe, amely összegből 54000 ko­rona befolyt. A változott helyzet a Balkán-akadémia eszméjét is kivi­hetetlenné tette s az alapítólevél értelmében az adományozókra szállt vissza az a jog, hogy az összegek hováf<rditása felett határozzanak. Tonelli titkár, hogy a befolyt összeget Szeged számára biztosítsa, felkérte az adományozókat, hogy az adott összegeket a Szegedi Muzeumbará­tok Egyesületének engedjék át. Az adományozók legnagyobbrészc bele­egyezd adományának ilyetén hová­forditásába ; Wimmer Fülöp 20 000 koronás adományát felerészben a Muzeumbarátok Egyesületének, fele­részben a Magyar Tudományos Akadémiának engedményezte; volt olyan adományozo is, aki a befize­tett összeget visszakérte. A befolyt összeg hői igy körülbelül 40.000 ko­rona szegedi kultúrintézmény célját fogja szolgálni. A szerdai közgyű­lésnek ez a kérdés csak annyiban képezte tárgyát, hogy tudomásul vették a kormánynak azt a közlé­sét, hogy a megváltozott viszonyokra való tekintettel az állam anyagilag nem járul ho/zá a Btlkán akadémia létesítéséhez és minthogy az 1917-ben előirányzott kétmillió távolról sem elegendő a jelzett cél megvalósítá­sához, a város maga részéről is eláll a Balkán-akadémia létesítésének a tervétől. — A második hullám a cipő­árakban. A mult héten már hirt adtunk róla, hogy a Ha-Ha cipö­raktar a szokol értékének lehanyat­lása következtében 25 százalékkal leszállította árait. Azóta azonban a szokol — mint az remélhető volt — tovább hanyatlót', aminek következ­tében a Cseh Szlovákiából származó áruk ujabb értékcsökkenést szen­vedtek. Ennek hatása alatt a Ha-Ha­cég másodszor száhitja le árait és pedig további 25 százalékkal. A Kelemen-utca 12. szám alatti üzlet kirakataiban már cserélgetik az ár­jelző kis táblácskákat és aki ezentúl vásárol, már éppen feleannyiért jut cipőkhöz, mint aki a mult hónap­ban volt kénytelen lábbelit besze­rezni. Olvasóink bizonyára örömmel veszik ludomásul ezt a hullámhirt, ami nem ígéret, hanem valóság. — Ai Iparotok bálja. Amint már ré­gebben megírtuk, az Ipartestület vigalmi bizottsága a rokkan* iparosok javára egy nagyobbszabásu iparos-bálat tervezett. Amint most értesülünk, a bálát április 17-én tartják meg a Tisza nagytermében. — A kolozsvári egyetemi kör táncestélye iránt városszerte nagy éideklfdés nyilvánul meg. Gróf Teleki Pál miniszterelnök és töL»b egyetemi tanár megiyérte feltétlen lejövetelét. A táncesté yl hangver­seny előzi meg, melyben a legkivá­lóbb szegedi művészek fogják művé­szetük legjavát adni. A nagv érdek­lődésre való tekintettel, ajanlatos a a még meglevő jegyeket Bárd Pi­roska liangverse.iyirodájában előre megváltani. A tánceslély húsvét hét­főjén esie poniban 8 órakor veszi kezdetét. Széchenyi-BQffé Széchenyi tér S. Ttltfon 7X7. Ajánlja hires rCtVÁGOTTAIT, legkiválóbb ITHtniT. A7 Legalkalmasabb = uzsonnázó és vacsorázó hely. Április 9. és IO-én lesz az országos kereskedő-kongresszus* SZEGED, március 26 (Saját tudósítónktól) Többizben iriunk már arról, hogy a szegedi kereskedők szövetségének évi közgyűlésével kapcsolatosan az OMKE részvételével országos keres­kedő- és iparos-kongresszus lesz Szegeden. Ma értesülünk, hogy a kongresszus megnyitását ápriüs 9-ikére tűzték ki. A nagyszabású és változatos program két napot vesz igénybe. A kongresszus iránt, a melyen a tisz'e-sége?, épitőkeres­kedelem problémáit és sérelmeit viszik szőnyegre, országszerte impo­záns érdeklődés nyilvánul meg. Az OMKE elnöksége és a fővárosi érde­keltségek képviselői mellett a meg­csc.ikitott ország valamennyi váro­sából számtalan kereskedő jelentelte be részvételét. A kongresszus pro­gramja, amely a kereskedelem és ipar minden aktuális kérdését fel­öleli, a következő: Április 9-én d. u. félhat órakor a Kereskedelmi és Iparkamara köz­gyűlési termében a szegedi keres­kedő-szövetség évi rendes közgyű­lése nyitja meg a kongresszust. A rendes tárgysorozaton kivül fontos tárgya a közgyűlésnek, hogy kimond­ják az OMKE-val való kooperálást és Vértes Miksa ügyv.igazg. kimondja a kongresszus céljait. A közgyűlés keretében Horváth István az OMKE főiiikára az olcsósági hullám terje­déséről és a nemzetközi árképződé­sekről larl előadási. A kongresszus másnap délelőtt fél tizkor a városháza közgyűlési ter­mében folytatódik. A tárgysorozatot dr. Landesberg Je.tő kamarai titkár vezeti be az iparosok és kereskedők közös céljairól tartandó előadásával. Dr. Glücksthal Samu, az OMKE ügyés/e az uj adótörvényekkel fog­lalkozik s utána dr. Kertész Béla, a szegedi szövetség ügyésze ismerteti a szegedt adózasi viszonyokat. Dr. Balkányi Kálmán, az OMKE ügy­vezető-igazgatója a szövetkezetekről és monopóliumokról tar: előadást. A kongresszussal kapcsolatos ün­nepségek előkészítését a napokban beszélik meg. Belvárosi Illatszertár KUt-atca. TetHonsrfm *»;. Ktaa • -palát*. A húsvéti ünnepekre legfinomabb ^ PARFÜMÖK tartós illattal, mélyen leszállított árban. Olcsóbb leff a vágott baromfi is. Naponta friss vágás, egészben és fel­darabolva állandóan kapható. Viszonteladóknak és éttermeknek árked­vezmény. DACMPD Horváth Mihály­I\VJI1LI\, utca 7. szám. gT> JL „ _ • J_ naponta indul Buda­DCralIXO Pcst" Utazókat kér­jük, hogy nálunk uta­zási idejüket jelentsék be, tixy módunkban áll az eddie is legolcsóbb volt utazási dijakat ínég olcsóbbá tenni K.ráiz-ntca ÍJ. az., II udvar, ajtó 1. Teleion 81)3 és 765, éjjel is hivható. 1(18 401 olcsóbban vásálOlhat'vaKy rendelhet bármily szinben férfi és női cipőket. HORVÁTH IPIRE Valéria-tér 10. Bokor-palota VHRGH MIHHiYXtná, Szeged Telefon 460. 6 Aradi-utca 4. Mindennemű kötéláru, zsineg, zsák, ponyva, szölőkötö­zö fonalak és háló gyári áron kapható. P/1P/1I ÓRrtSMCSTCR 211 DCAK fCUCNC-UTCn 2S., (Garai müvésnök üzletében) Jól és jutányosán 'javít zsebórákat. Énesitem a t. vevőimet, liogy^^^^ 5 ^^ J em KÜI- és belföldi szövetek raktára. Geigner Lipót üzletemet megnagyobbítva, helyeztem át. Elsőrendű munka. 117 DE5ZKA Telefon 449. szam. LÉC Jó rrinőségü tűzifa felfüré­szelve nagyon olcsón kapható 7* s/t % 8/i 4600 kor. kőbméterenkint 7* 4800 „ *!< 5000 „ 5500 „ „ 3'8 Jó rrinőségü tűzifa felfüré- l — IX— DAI. fatelepén, Vásárhclyi-sugárut •• OtSBd és Brüsszeli-körut sarkán. Kelengyék hímzését és rajzolását legjutányosabban vállaljuk, ugy fehér mint szines hímzéshez rajzok óriási választékban. Rajzok tervezését és divatlapok utáni készítését is vállalja MÜLLER ERZSI kézimunka-Urlete TAKARÉKTAR U CA 4. SZ ^ a legolcsóbb, legtisztább, legegészségesebb, kitűnő izü, folyékony szénsavval telitett üditő hatású asztali és borviz. Kapható minden vendéglőben és jobb üzletekben. Szétküidí: Zsigmond Testvérek Utóda rr FOVAROSI NAGY BANK szegedi fiókja részére a bankszakmá­ban teljesen jártas, legalább 4—5 évi pénzintézeti gyakorlattal biró • tisztviselőket keres. Ajánlatoké „BANK" jelige alatt a == kiadóhivatalba küldendők. ^ Mézer és Szemerédíj áru- és ingatlanforgalmi irodája SZEGED, BAstya-utca 19. Kultúrpalotával szemben. Telefon 17—30. Szeged város területén eladó házak, ház­telkek eladási megbízása irodánknak átadva. Ajánlunk vételre kiaebb-nagyobb házakat, pince, istálló, nagy gyümölcsfa kertekkel 150 ezer koronátöf feljebb. Modern bérpalotákat 500 ezer koro­nától 5 millió koronáig, vevő által elfog­lalható lakásokkal. Háztelkek 10 ezer koronától feljebb. Földbirtokok 185 ezer koronától fel­jebb épületekkel. Caeret: Rákospalotaujfalun legtorgal­masabb utcán magas-földszintes sarok magánház, melyben biztos megélhetést nyújtó étterem van 4 szobás lakással, szegedi kisebb 3—4 szobás családi ház* ért elcseréltetik. Eladó vállalat, üzletek: Szegedhez közel gőzmalom. J iicn­geres, lakó és gazdasági épületekkel. Széchenyi-térnél jómenetelü. csinos berendezésű fényes üzlet, berendezéssé) 150 ezer korona. Csemege-Üzlet, nagyforgalmu utvona' Ion, biztos megélhetést nyújt, berendezés­sel áruval, 2 szobás lakással eladó. Aiaosztályunk közvetít mindenfele árukat kisebb-nagyobb tételekben. Berendezett ü'xlctek vételét és cl' adását. Kieszközöl olcsó kamatú és törleszté­ses kölcsönöket házakra, földbirtokokra és értékpapírokra. Elvállaljuk gyárak, vállalatok képvise­letét és gyártmányaiknak eladását. Megbízások gyorsan és pontosan telje­síttetnek. MÉZER ÉS SZEMERÉDY áru- és ingatlanforgalmi irodája Szegeden, Bástya-utca 19. sz (Kultúrpalotával szemben.) Telefon 17—5Ü, Húsvétra férfi-, tlu- éa gyermekruha a/fikségletét már leszállított érban «zerszhetl be Vajda Farkas R.-T. cégnél Szeged, 118 K5lcseu-utca3., Rotjal-szálioda mellett. JÉGGYÁRTÓ­ÜZEMÜNKET szénbeszerzési nehézségek miatt csak 3—4 hét múlva kezdhetjük meg. Szí­ves érdeklődéseket csak április H6 6-ika után kérünk alábbi cimre in­tézni: (Volt Winter-féle Jéggyár.) Hiitöház- és Élelmiszer­szállító Részvénytársaság Városi iroda: Szeged, Vörösmártv­utca 5. szám. Telefon : 12—99. MENYHÁRT PERENCNÉ Polgár-utaa 22. szám női kalapszalonjában modell átmeneti, selyem és szalma­kalapok a legjutányosabb áron haphatók. Alakításokat olcsón vállalok. ju

Next

/
Oldalképek
Tartalom