Szeged, 1920. december (1. évfolyam, 90-114. szám)

1920-12-25 / 110. szám

"P" «WP. ..JkMARGÓ. SZEGED Hans Müíler nevét nem muszáj megjegyeznie a magyar olvasónak. De följegyezzük egy pillanatra, mert a Hans Müllerek sokan vannak és az eset tipikus. Ez a Hans Müller az a bizonyos irómestersmber, aki konjunktúrára dolgozik. Mikor a háború javában dult, Hans Müller, aki németnek indult és osztrákká vedlett, drámát irt a királyokról. Ebben a drámában csupa szépet és jót mondott a szövetkezett osztrák és német császári házakról, áldást és dicsőséget szórt a császári koronás fejekre. Hochkonjuktur volt akkor a magas uralkodóházak dicsérete és Hans Müller két kézzel és köryökkel kapott utána, A Császár, aki most Amerongenben üdül, udvari költővé ütötte Hansot. Hans Müller udvarképes lett, legalább is Burgtheaterképes. Azután jött az összeomlás, a forradalom és — jött Hans Müller egy másik darabbal, a csillagokról. Nem földi csillagokról, hanem az égiekről, amelyeket Galilei szemlélt. A tudós forradalmárról irt forradalmi darabot Müller, a másik konjunktúrát is kihasználva. Most megint megjelent ez a derék drámagyárosa bécsi szinen és mivel jelenleg szocializmus van Bécsben (kfcresztény és demokrata) tehát Hans Müller darabol ir a társadalom páriáiról, az utcai lányokról — és az utcai lányok között szerepel Ilonka, aki persze hungara. Ezek után még csak egy darab volna hátra, nem komoly dráma, inkább tragikomédia, amc.> ben maga H^s Müllei1 a hős, mint olyan, Sőt mint ilyen-olyan, mint ,,' konjunkturás és ahogy tetszik, vagy 7 amit akartok! BUDAPEST, december 24. Látogatás gróf Apponyi Albertnél. Nyilatkozott a „Szeged" munkatársának a közel jövő feladatairól Párton kiviil marad, de támogatja a jelenlegi irányzatot. vezetőnek szántani: hogy a keresztény, nemzeti irányzatnak ezt a meghiggadását mi azzal szeretnők megünnepelni, hogy ennek a politikának leghivatottabb, legszebb szavú apostolát szólaltatjuk meg, — azt nem mondottam el. Egyszerű, pillanatnyilag kiforrott, keresetlen szavakban adtam elő kérelmünket, a „Szeged" kérelmét. Két kérdésre kértem a kegyelmes ur vá'aszát. — Mit tart Nagyméltóságod a közel jövő legsürgősebb tennivalójának? Szeged, 1920 december 25. Egy csabai újságban olvasom, hogy baj van a Gyóni-emlékkel. Szegény jó Gyóni Géza népszerűsége idejében (persze közvetlenül regényes és tragikus halála után) Csabán diszes emléket akartak állítani Przemysl költőjének, aki lengyel mezőkön, tábortüzek mellett, a galíciai vár kazamátaiban és orosz pusztákon, szibériai lágerben buzdította, vigasztalta a szegény, küzdő és vergődő magyarokat. Az első hazafias felbuzdulás szalmatüzében kezdett is gyűlni az összeg a csabai szoborra, de csakhamar elhűlt, elhalt a lelkesedés lángja. Igaz, a világ is szörnyen megfordult egyszer-kétszerazóta, uj időknek uj nótái vannak! Mosta csabai lap keresi és nem találja a Gyóniszoborbizottságot és a lelkesedést. Hiába, mégis csak az a valódi emlék, az ércnél maradandóbb, amit a poéta a szivekbe vésett. Talán valahol az idegenektől megszállott Szabadkán él még a szép, szőke aszszony, az álmok és vágyak hercegnője, akihez a búsképű, rajongó és merengő Gyóni Géza messze, messze, egy tnás világból holdfényes és szivárványos szerelmes dalait sirta? 0 bizonyosan megőrizte Gyóni Géza emlékezetét és tovább melengeti képét a lelkében. Vagy talán ő is olyan, mint — az asszony, akiről Shaksperetől Strindbergig annyi fanyar igazat mondottak a csalódott férfiköltők? Higyjük, hogy nem igy van! Ez a hit üdvözítette — jó óráiban — Szibéria poklában szegény jó Gyóni Gézát. Az ősz vezér nem vett részt a nemzetgyűlés utolsó ülésén és szerdán este felkerestem gróf Apponyi Albertet Werbőczy-utca 17. sz. palotájában. Azt az irányt, melyet a Szeged is képvisel: a megalkuvás nélkül való keresztény és nemzeti irányzatot, mely kilengések és túlzások nélkül, de az igaz és becsületes magyar és keresztény politika útjáról egy hajszálnyit el nem térve, halad a szebb, a boldogabb, az önálló és független, nemzeti Magyarország eszménye felé, azt az irányt gróf Apponyi Albert már réges-régen, mint egyetlen lehetséges és becsületes célt tűzte ki szüzfehér, színtiszta zászlajára. És most, midőn első nagyobb ünnepi számunkat adjuk, úgyszólván imperative éreztük annak a szükségét, hogy ebből az alkalomból hasábjainkon megszólaljon az a férfiú, aki a jelenleg általános, országos politikának legrégibb, legönzetlenebb és tiszteletre legméltóbb képviselője. A ködös alkonyatban, sürü, nedves levegőben sietve mentem a csendes, kihalt várbeli utcákon át a siklótól az elnökség világító ablakai, a várszínház, majd a külügyminisztérium, a Mátyás-templom és a lázas munkában elmerült pénzügyminisztérium mellett a néhány lámpával gyéren villágitott Werbőczy-utcába. A kis, egyemeletes palota egyszerű, keményfa-kapuja zárva. Becsengetek. Udvarias komornyik nyitja ki a kaput. — Itthon van a kegyelmes ur? — Igenis! — Fogad? — Sajtóügyben méltóztatik? — Igen! — Majd bejelentem. A komornyik a névkártyával felmegy bejelenteni. Pár pillanat múlva visszajön. — Méltóztassék! Falépcsős hallba lépek. A komornyik közli, hogy a kegyelmes ur pár percnyi türelmet kér. Leülök egy fonott székre. Az emeleten nyilván ebédelnek még. Az evőeszközök diszkrét zaja hallatszik. Közben meg-megcsendül az a fényes ércü, nemes férfihang, mely ugy hallik, mint valami nagyon nemes, nagyon drága harang szava. Nem az illetlen kíváncsiság késztet a hallgatózásra, hanem a hang nemes szépsége röpzi i meg a figyelmemet. Szinte ugy érzem, hogy illetlen, szerénytelen és tolakodó volt a vállalkozásom, interjuvoló szándékom, amikor azt hallom : — Három cikket irtam. Az angol cikket még be kell fejeznem. Körülbelül tiz percig várakoztam, amikor a falépcsőn a lépések neszét halljuk. Néhány pillanat múlva ott áll előttünk karcsú alakjával, magasan hordstt, okos, patriarchafejével a magyar géniusz, a magyar talentum egyik legkiválóbb képviselője, gróf Apponyi Albert. Néhány szíves szó után a dolgozószobájába vezet és helyet mutat. Közvetlensége, szivélyessége szinte zavarba ejt. Azt a sok szépen elgondolt, gondolatban pontosan megfogalmazott bevezetőfélét bizony az utolsó szaváig elfeledtem. Amit beErnyedet!en munkát a pénzügyek és a közgazdaság regenerációjára, A jogrendet itt-ott megzavaró egyes jelenségeknek gyökerestől való kiirtását. A társadalmi békének a valóságban való helyreállítását. — Hogyan itéli meg Nagyméltóságod a jelenlegi kormányalakulatot? Lát-e ebben haladást a józan és megértő politika és a honépitő munka felé? Van-e bizalma Nagyméltóságodnak a kormány vállalkozásához? — Erre határozott „igennel" válaszolok. A válság megoldásának módjában és annak eredményében olyan jelenségeket látok, melyek avval biztatnak, hogy a közelmúlt némely hibája ezentúl el fog kerültetni és a rendszertelenséget átgondolt rendszer fogja felváltani, még pedig az előző kérdésre adott feleletemben jelzett irányban. Én természetesen nem állíthatom, sőt nem is merem remélni, hogy minden felmerülő kérdésben azonos lesz az én felfogásom a kormány felfogásával s ezért a szabad bírálatnak jogát magamnak fentartom. Pártonkívüli állásomban megmaradok, de ezzel a fentartással melegen támogatom ezt az irányzatot, amelynek megindulását látom és amely semmiképen sem jelent elhajolást a keresztény irányzattól, hanem csupán az átmeneti időben ahhoz tapadt némeíy kinövéstől. Mindenesetre sokkal bizakodóbban látom a helyzetet, mint még kevéssel ezelőtt. A második kérdés megválaszolása közben a komornyik Hohler angol kövét látogatását jelentette be. A követ urat bevezették s Apponyi őexcellenciája néhány pillanatnyi türelmét kérte. Mikor a kegyelmes ur befejezte válaszát, szívélyesen elbúcsúzott tőlem és bocsánattot kérő szavaimat lekötelező udvariassággal szerelte le. Aztán kiléptem a ködös, nedves utcára, sok-sok meleggel, bizalommal, szeretettel a lelkemben és azzal az érzéssel t hogy ez az ősz vezér, akinek férfias, erős kézfogását még itt érzem a kezemen, hogy ez az egész magyar, egész arisztokrata, egész férfi, a mi nemzetünk szülötte, a mi hazánk ékessége. Ugy éreztem, hogy ez az ősz vezér az igazi, a kétségtelen, a való magyarság, keresztényiség : vir cristianissimus ac nationalissimus. És tudtam, valami szent, nagy meggyőződéssel tudtam, hogy országunk nagy, feíbecsülhetlenül nagy szerencséje, hogy van egy Apponyi Albertünk. Szilassy Cjtsar. A bucsu-ülés. BUDAPEST, december 24. (Saját tudósítónktól.) Utolsó ülésre jött össze a nemzetgyűlés. Elnapolják a Házat, február harmadikán ülnek majd újra össze. Nem temetős a hangulat, sőt ellenkezőleg. Örömteli, ünnepi. A hon atyái arról tárgyalnak élénken és behatóan, hogy ki és hová utazik az ünnepekre, ki és hol örül majd a karácsonyfának. Mikor a csengő megszólal, kevés képviselő megy csak a terembe. Kong a Ház az ürességtől, amikor a jegyzőkönyvet hitelesitik, mikor elnapolják a Házat s mikor harmadszori olvasásban elfogadják a földgázjavaslatot. Ötperces szünetet rendel el az elnök, de a szegény parlamentlátogató nem szívhatja el a cigarettjét, mert két perc múlva már újra berregnek a csengők s — az interpellációk kezdődnek. Legelső interpelláló Drózdy Győző, aki közepes hosszú beszédje után felolvassa az interpellációját, melynek egyik mondata olyan hosszú volt, hogy az interpelláló közben harminchatszor vett lélegzetet, a hallgatóság pedig kétszerannyit sóhajtott. Utána Patzek Géza állt fel. Dévaványán a nyomozó különítmény nyolc embert lefogott s azok ma a Margit-körúti fogházban vannak. Az egyiküket ugy bántalmazták, hogy kihallgathatlan állapotban a rabkórházban fekszik; de a kihallgathatlan ember nem levelezhetlen ember s irt az interpellálónak. Segítsen rajtam, nagyságos uram, — olvassa fel s magyarázatképpen hozzáfűzi: ez én vagyok. Közben gyűlnek a képviselők. Lassan beszállingóznak a volt miniszterek. Rubinek odaül volt helye mögé; Sréter tábornok civilben éppen csak hogy bekacsint; Haller is megjelenik és rezignáltán más padsorba ül, nem a volt bársonyszéke mögöttibe; Korányi ideges alakja is előtűnik — előbb Telekivel beszél, majd Czettler Jenővel dugja össze a fejét. A képviselők közül legmobilisabb Ereky és Gömbös Gyula, Ereky legalább tizenötször változtatja az ülőhelyét, Gömbös pedig inkább állva van mindenütt jelen. Annál szilárdabban ül, de csak amig meg nem unja a későbbi szalmacséplést, Pálfy Dániel a középső padcikk első sorában. Széchenyi Viktor, mint valami szorgalmas diák, körmöl, ir a kisgazda magaslatokban. Pallavicini György is belép, szokása Szerint nem a padok közötti folyosókon, hanem a padsorokban kígyózik végig karcsú alakja, Nem hiányzik Budaváry László sem, a főintranzigens és a tizenkét kemény pont szigorú szerzője. A kisgazdapárt egyik legszorgalmasabb alakja, Berky Gyula odaül a helyére. A kisgazdamélyeken pedig ott leselkedik Gaál Gaszton, mint zsákmányra váró pók. (Nem hiába várt.) Pákozdy interpellál a házhelyekről és vádaskodik a törvény végrehajtói ellen. Nagyatádi Szabó sem rest, felpattan és válaszol. Snejdigül, vitézen verekedve és — ami a honatyák közül soknak nem tetszik — azt mondja, hogy fel kell világosítani a népet, ki kell tanítani és ez a képviselőknek volna a feladata. Orbók Attila kel fel ezután és zsebrevágott kézzel, szegény Szijj Bálintra ráhajolja, nekimegy a debreceni főispánnak. Bernolák Nándor szörnyen ellentmond. Orbók Attila még szörnyebben támad. És amikor befejezi az interpelláló, Bernolák szót kér. Nem rolna helye a felszólalásnak, de a Ház megadja az engedélyt. Bernolák beszél és utána — a pók előrohant a lesből: Gaál Gaszton belekapaszkodott a házszabályokba s talán még most is azon rágódik. Volt még két interpelláció. Miniszterelnöki válasz — és kész! Filharmonikus hangverseny 29-én és 30-án. Jegyek BÁRD hangverseny irodájában 10—40 korona, o 1 j >~-