Délmagyarország, 1920. május (9. évfolyam, 100-123. szám)
1920-05-20 / 114. szám
DBLMAQYAR0R3ZAG Szct*4, 1920 májm 20 A cseresnye ára papiron és a valóságban. — Nem tartják a maximális áiat — Erélyesebb ellenőrzésre van szflkség. — (Saját tudósítónktól.) Kedden lépett életbe a cseresnye maximális ára, amely tudvalevőleg kicsinyben 10, nagyban 8 korona. Végignéztünk a szerdai hetipiacon, mintegy erőpró Íjaként az árvizsgáló-bizottságnak s a kofák fegyelmezettségének. Azt hisszük, hogy már előre is sejti a kedves újságolvasó, hogy szemlénk nagyon szomorú eredményekkel járt, mint szokás szerint minden piaci látogatás. Elősrör a Széchenyi-téri gyümölcspiacra mentünk, ahol régi, közismert kofák szokták halálra ijeszteni a közönséget méltánytalan áraikkal. Ősszel, mikor az árvizsgáló-bizottság s a közélelmezési rendőrség még kellő eréllyel dolgozott, még nagyon rendezett s fegyelmezett volt e piac. Az árakat ki kellett függeszteni s a rendörök állandóan szem előtt tartották a kofákat. Ma már, mint tapasztaltuk, a kofáknak szabad kezet engednek a zsarolásra, legalább is addig igy történt, amig mi ott tartózkodtunk. Az egyik kofa előtt egész kis tömeg lebzselt a cseresnye körül. Háromféle cseresnyéje volt s mind a három fajtának 20 koronáért mérte kilóját. Egy negyedóra alatt 10 kiló cseresznyét adott el, vagyis 200 korona bevétele volt. Az árvizsgáló-bizottság 10 koronába állapította meg a cseresznye árát s ebben az árban benn kell, hogy foglaltassék a tisztességes kereskedői haszon is. A husz koronás cseresnyén tehát több mint 10 koronát keres a kofa, feltéve, ha a terme'őtől maximális ároa tudja vásárolni. A szomszéd gyümölcsárusnál silány, aprószemü cseresznyét találtunk 12 koronáért. Egy asszony nyolc koronáért kérte, rendőrrel fenyegetőzött, de a kofa-letorkolta és a magas húsárakat vetette ellen. A Tisza Lajos-köruton alig találtunk cseresnyét. Reméltük, miután itt első kézből vehet az ember, a cseresnye jóval olcsóbb. Csalódtunk. A termelő épp ugy elkért érte 20—24 koronát, mint a kofák. Az egész körúton egyetlen egy asszonyt találtunk, aki maximális áron aáta a cseresnyét. — Tán má' ez se tetszik az urnák? — felelte. — Fizesse mög jobban, én elfogadom. Ócsóbban adom, mer' ócsóbban vöttem. Mög aszondják, hogy mőgbüntetnek, ha a miximális áron fölll adom. Hát, mondom, engöm ugyan mög nem büntetnek I — De hát a többi husz koronáért adja, — szóltunk. — Csak adja ! Nem muszájna nekik. No, de majd megissza a levit mind I Odébb álltunk s meglestük az egyik vevőjét. — Hogy ez a cseresnye, lelkem, — kérdezte. — Husz korona, naccsigám, mennyit adjak ? Ugy hisszük, ehhez nem kell kommentár. A rendőrség figyelmébe kell ajánlanunk a papírzacskókban árult 5 koronás cseresnyét, ami egy negyedkilónyi sincs. Piszkével is találkoztunk, ezt is 20 koronáért árulták. A földi eper is különös figyelmet érdemelt: 100 koronáért adtak egy kilót. Remélhetőleg az árvizsgáló-bizottság érvényt tud majd szerezni rendelkezésének s a kihágási biró büntetéseinek egypár napon belül meg lesz a kellő hatása. \ v TELEFONszAa ii as KORZÓ-MOZI Csütörtökön, május 20-án. OSSY OSWALDA a főszerepben. CSODABABA. Vidám történet egy iátékskatulyából 4 felvonásbon. Drágakögyü jtemény. A főszerepben VlOOO LARSEN. Előadások hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap y, a, 5. '/, 7 és '/, 9 órakor. Redőnyj avltásokat, JttJSS Vilmos redőnyipar vállalata. Ref. palota Telefon 13-3S. Dr. Fajka Lajos internálása. (Saját tudótltőnktól.) Hirül adtuk annak idején, hogy dr. Fajka Lajost, akit a törvényszék az izgatás bűncselekményének vádja alól felmenteti, felmentése után azonnal újból letartóztatták és átkísérték a rendőrségre. A letartóztatást az internálási eljárásra való utalással eszközölte a rendőrség. Illetékes helyen érdeklődtünk az ügy előzményeire és következményeire vonatkozólag és a következő felvilágosítást kaptuk: — Miután dr. Fajka Lajost a királyi törvényszék ötös tanácsa fölmentette az osztály- és tulajdon elleni izgatás bűncselekményének pozitív vádja alól, kihirdette ugyan az azonnali szabadlábra helyezését is, amit azonban nem hajtottak végre. Ugyanis rögtön az ítélethirdetés után az ügyészség, hivatkozással a belügyminiszter internálási rendeletére, ellenezte a szabadlábra helyezést és az imént felmentett Fajkát újból letartóztatta és átkísértette a rendőrségre. Igy az ügy most már kikerült az ügyészség hatásköréből és a közigazgatási rendőrség jogkörébe tartozik. Dr. Fajkát a törvényszék csupán pozitív bűncselekmények vádja alól mentette fel. Ebből azonban még nem következik, hogy a fölmentett egyben politikai és társadalmi tekintetben is teljesen megbízható és politikai tekintetben üdvös-e újból való visszatérése és helyet foglalása a társadalomban. Ezért az internálást ugy kell felfogni, mint a társadalom preventív védekezését az esetleg még lappangó és előre nem látható szociális veszélyek ellen. Az internálás a rendelet értelmében, mint ismeretes, végrehajtható mindazokkal szemben, akiket egyébként semmi pozitív bűncselekmény gyanúja- nem terhel, csupán a megbízhatóságuk ellen vannak alapos gyanuokok. Az internálás végleges elrendelését természetesen szintén nyomozás előz meg. A nyomozás alatt összegyűlt megfelelő számú bizonyítékok és okok alapján lehet az internálást folyamatoaitani. A terheltnek, vagy gyanúsítottnak magától értetődően módjában van védekezni és csak védelmének teljes meghallgatása után dönt első fokon a kerületi főkapitányság, másod és utolsó fokon a belügyminiszter. — Dr. Fajka ügye még nem fejeződött be, mivel a védelem még nem készült el. Igy tehát még nem tekinthető véglegesnek és befejezettnek az ö internálása sem; egyébként is még hátra volna a másodfokú fórum: a belügyminiszter. Mostani helyzete körülbelül a vizsgálati fogsághoz hasonló. Az esetben, ha internálják is, kat hónap múlva revízió alá veszik az okokat, amelyek alapján az internálás megtörtént és lehet, hogy azon okok megszűntével az internálása is.felfüggeszthető. Az esetleges internálás befejezte után — mint az államfogházbüntetésnél — politikai és társadalmi jogait teljes érvényben gyakorolhatja. hatóságilag megállapított | koronás árban kapható reggel 5 és 7, este 6 és 7 óra között. Legkisebb mennyiség egy tábla (14 */» kilogramm.) 2429 Pick Márk Sít (Felsőtiszapart.) Eladó: egy teljesen uj szürke divat férfi öltöny és mmmmmmmammm^ egy Szintén uj nyéri vászonöltöny, el zakithatatlan anyagból, egy angol duplatalpu strapaclpö 43—44-es számú Párlai-körut 10. Mák. 2435 Brilliánsokat, használt ékszereket, arany és ezüst régiségeket ige 1 magas árban megkelesünk. Fischer Testvérek Szerdán dönt a tanács a vizdijak felemeléséről. — 150 azázalékoa emelést javasol a helyettes polgármester. — A progresszív emelést asm tartja helyesnek. — (Saját tudósítónktól.) Megírtuk, hogy a város tanácsa hétfőn foglalkozott a vizszolgáItatási dijak felemelésével. A tanácsban az a' néíet alakult ki, hogy a felemelés kérdését progreswiv alapon, a házbérek arányában kell megoldani s megbízta a helyettes polgármestert, hogy készítse el a közönségre és a városra nézve legelőnyösebb javaslatot. Bokor Pál helyetles polgármester szerdán elkészítette költségvetését s azt a csütörtöki tanácsülésen fogja ismét előterjeszteni. A helyettes polgármester előirányzata szerint a városi vízmüvek üzemköltségeire ebben az évben egymillió koronát irt elö a város. Ezzel szemben az 1919 február 21-én megállapított vízhasználati dijak alapján az összbevétel mindössze 412.000 koronára rug egész évben. A költségvetés szerint tehát 588.000 korona deficittel dolgozik a város vizmü telepe. Ezt a hiányt csakis a vízdíjak felemelésével pótolhatja a város. A felemelés vagy a jelenlegi árak százalékos emelésével, vagy a lakbérek után progressziv alapon történhetik. A helyettes'poigármester megfontolás tárgyává teszi, hogy nem volna-e helyes, ha a vízdíjakat átháritási joggal a háztulajdonosokra vetnék ki. Ez a kezelési mód egyszerűbbnek látszik, de megbolygatná az egész eddigi rendszert, amelyen alig-alig könnyítene. Az előirányzat száz százalékos emelést vesz alapul s eszerint ez eddigi 30 filléres köbméterenkénti vizdij 60 fillérre lenne elegendő. A magasnyomású vízvezetékek mentén be nem épített telkek után évenkint 50 korona fizetendő. Ha ilyen telekbe ujennan vezetik be az ártézi vizet, a tulajdonos köteles vízórát beállítani. Ha az óraszerinti fogyasztás negyedévenkint 500 köbmétert meg nem halad 60, ellenkező esetben 80 fillér a víz köbméterje. Az építkezéseknél felhasznált víz köbméterje szintén 60 fillér lenne. Az előirányzat pénzügyi eredményét vizsgálva, a helyettes polgármester az alábbi számvetést készítette el: A jelenlegi vizdijak százalékos felemelésével, ha 100 százalékkal emelne a város, 824.000 korona, 150 százalékkal 1,130.000 korona, 200 százalékkal pedig 1,236.000 korona bevételt érne el a város. A helyettes polgármester a 150 százalékos emelést fogja javasolni a tanácsnak elfogadásra. Ebben az esetben 130.000 korona bevételtöbblete is mutatkozna a városnak. A lakbérek alapján kirovandó vizdij megállapítását Bokor Pál a maga részéről nem javasoljm, mivel a lakbér folytonos változásnak lévén kitéve, biztos alapot a vizdijjövedelem számára nem nyújtana. Javasolja végül, hogy a vizvezetéknélküli utvonalakon és tereken minden járulékköteles lakrész után évi 2 korona vízdíjat rójanak ki. Mi a vizdijak felemelését, mint azt már kifejezésre is juttattuk, semmiesetre sem helyeseljük, akármilyen formában történjék is az. A vízfogyasztást megdrágítani képtelenségnek tartjuk. ftP j Szeged, Tisza LBjos-körut 19. szám, II. 7. | Foghúzás. Fogtőmés. »i Műfogak. ERDÉLYI fogműterme 7IDáNIZk MAQY. TUD. SZÍNHÁZ mirtnifl TELETOM-aZÁH 171 — Csiitöitökön. máins 20 án. UJ magyar NlmasenzAcIÓ t Az aranyborjú. Dráma 4 telvonásban. — A főszerepekben Szentgyorgyi Márta, Galetto Ferenc. Szerémy Zoltán. Regős Mária éa Fenyő Emil. hgalmaa éa mflvéaxl értékű magyar attrakció. Előadások d. u. 5, 7 é-» 9 órakor. Férfi öltönyök, női ruhák, uu^a uu«CI Kailnail-U. 14. o Telalon 10-7S. ia Fióltiiiltltk: Mikizáth Kilmáa-n. 9. Valéria-tér éa paprikapiac aar.k fc Gizella ;ér i Lucza Józtef kt,m'""°H Teo,iruh*~