Délmagyarország, 1920. május (9. évfolyam, 100-123. szám)

1920-05-20 / 114. szám

* Szeged. 1920 május 20. A pünkösdi irodalmi ünnep Szegeden. A ráklyaUrtók szövetsége megalakítása. (Saját tadósttónktól.) A napokban már hirfll adta a Délmagyarország, hogy pünkösd vasár­napján, a Petőfi-Társa sag kezdeményezésére, e társaság, valamint az Akadémia, a Kisfaludy­Társaság * tagjainak közreműködésével és a Dugonics-Társaság bevonásával fényes és nagy­szabású irodalmi ftnnepet rendez, amely alka­lommal megalakul a Fáklyatartók szövetsége. A nagysikerűnek Ígérkező irodalmi üunep mű­sorát Pékár Gyula, Vojnevich Géza és Szdvay Gyula állította össze és küldte meg a vendég* látó Dugonics-Társaságnak, amelynek tagjai szintén szerepelni fognak a színházban tartandó matiné műsorán. A már közölt kiküldöttek közül elmarad Székesfehérvár tudós püspökének, dr. Prohászka Ottokárnak lejövetele, aki másirányu elfoglalt­sága miatt kénytelen volt ideutazásáról icmon­dsni. Noha a kiváló tudós és főpap szereplése emelte volna az irodalmi ünnep magas nívóját, az alább közölt műsor már is fényes bizony­ságot ad arról, hogy a közönségnek ritka iro­dalmi élvezetben lesz része. Pünkösd vasárnapján a színházban, pont fél­tizenegy órakor kezdődik a matiné, amelynek műsora a következő : 1. Dr. S z a I s y József, a Dugonics-Társaság elnöke üdvözli s vendégeket. 2. Beköszöntő, tartja dr. P « k á r Gyula, a Petőfi­Társasig elnöke, az Akadémia és a Kisfal udy-Társaság 8. A fáklyatartók célja «s mmkája, ismerteti dr. Vojaovich Géza, az Akadémia, a Kisfaludy- és á Petőfi-Társaság tagja 4 Haláltánc, költemény, irta és felolvassa Kozma Andor, az Aksdémia, a Kisfaludy- és a Petőfi-Társaság fi bui idegen, elbeszélés, irta és felolvassa Pékár Gyula. 6. Két öreg kisasszony meg ery zsaéló óra, köl­temény, irta & előadja Szávay <foula, a Kisfaludy-, a Petőfi- és a Dugonics-Társaság tagja 7. A magvar föld legendája, szabad előadás, tartja dr. ToneTIi Sándor, a Dngonics-Társarlg tagja. 8. Magyarok Imája, költemény, irta és eléadja Mér s rerenc, * Petőfi- és a Dugonics-Társaság tagja. 9. Mohács, irta és felolvassa Angyal Dávid, az Akadémia és a Kisfaludy-Társaság tagja. 10. KSIteménvck, elmondja Jászai Mari, a Petőfi­Társaság és a Nemzeti Színház tagja. Este, nyolc órai kezdettel a színházban, a Nemzeti Sziaház művészeinek közreműködésével ünnepi előadás lesz, amelynek műsora a következő: t. Prolog: As Alföld magyarjai, irta J a k a b Ödön, a Kisfaludy- és Petffi-T lrsaság tagja, előadja Almássy Endre, a sziaház igazgatója. 2. A magyar, drámai költemény egy felvoaásban, irta Pékár Gyula. Előadják Jászai Mari, Paulay Erzsi. Bajor Gizi, Pethes Imre.aNemzeü Szinfcáz tagjai, rendezi Ivánfi Jenő. & Szeged, költemény, irta Sas Ede, a Petőfi*, a Dugonics-Társaság tagja, a Szigligeti-Társaság elnöke, előadja É t s y Emilia, a sziaház m« vésznője. 4. János vitéz, dalos játék első felvonása, előadják a színház tagjai. 5. Az árva kerena, jelenet, irta Herczeg Ferenc, az Akadémia, a Kisfaludy-, a Petéfi-Társaság tagja; elő­adják Cs. AcaéI Ilona és Bajor Gizi, aNemzeti Színház művészei. A szokatlanul gazdag tartalmú és rendkívüli sikerűnek Ígérkező irodalmi ünnep és szinházi előadás iránt a legteljesebb érdeklődés nyilvá­nult meg már is a közönség körében. EKKER NŐVÉREK •VI divatterem Káráez-ntca 9. azám 1 cm Ugyanott modell-kalapok kaphatók és átalakítások eszközöltetnek. 332 Telefon-szám 17—12. DL Sándor ÓS Kovács bankblcományi éa áruforgalmi iroda Kossuth Lajos-sugárut 8. sz. Telefon 6-97. = Telel, n S-97. OQOP Lebonyolít minden- OQQO 75P nemii bank- és QBP TT áru-üzletel 322 TT Varga Mihály kötélgyárosnál Szeged mindennemű keader, kötél, zsineg, zsák, ponyva és hálók jutányos áron kaphatók. TELEFON 469. 297 TELEFON 469. DBLMAQYARORSZAO HÍREK — Fényes katonai tnnep Budavár 48-aa ostromának emlékért. Budapestről jelentik: Május 21-én lesz 71-ik esztendeje annak a diadalmas történelmi napnak, amikor a magyar honvédség megostromolta és rohammal bevette az osztrák hadsereg fellegvárát, a budai várat Az idei évfordulón jelenik meg először a magyarság önálló fegyveres ereje Budavára falai között, azokon a nagyméretű, külsőségek­ben is csillogó katonai ünnepségeken, amelye­ket május 21 én, pénteken és 23-án, vasárnap rendez a magyar nemzeti hadsereg. E hatalmas, hazafias emlékünnepnek tervezetét a magyar királyi haditörténelem levéltára és muzeuma állította össze. — Szeged megkapja az Ambrozovits­képtárt. Móra Ferenc, a városi muzeum igazgatója jelentést tett a tanácsnak arról, hogy budapesti hivatalos utján felkereste Ambrozovits Dezsőnek, a pár éve elhunyt nagyérdemű műfordítónak és költőnek özve­gyét, aki közölte vele, hogy végrendeleti intézkedése szerint férjével közösen gyűjtött képtárát a szegedi murtum fogja kaptd. A milliókat érő képtár 170 darab festményből áll S benne a legkitűnőbb magyar mesterek vannak képviselve, köztük nagyobbszámu müvei Lotz Károly és Székely Bertalan. A tanács a fejedelmi adományért köszönő-levelet intézett Ambrozovits Dezső özvegyéhez. — Hirek Újszeged elvesztéséről. Napok óta olyan hirek vannak forgalomban Szege­den, hogy a szerbek a Tisza-Maros-vonalát végleges határnak tekintik s Újszegedet nem hajlandók kiüríteni. Ezt állítólag ki is hirdet­ték az ujszegedi lakosságnak. Azt is hiresz­te ik a városban, hogy az ajszegedi területek kárpótlásaként a szerbek a horgosi oldalon hajlandók nagyobb területet átengedni. Ml e hirek valódiságában nem hiszünk. — Báctraegye újjászervezése. Budapestről jelentik: Bácsmegye tisztviselői, akik hívek maradtak a magyar állam eszméjéhez és akiket emiatt elüldözött a szerb kényuralom, azzal a kéréssel fordultak a magyar kormány­hoz, hogy Bácsmegye közigazgatását szer­vezzék uijá. A megyének ideiglenesen, amig a szerbek kitakarodnak az egész Bácskából, Baja város lenne a székhelye, amelyet a szer­beknek legközelebb ki kell üríteni. — A drága jeg. Budapesten és az egész országban a jég kilója házhoz szálBtva 40 fillér. Szeged sok mindenben az országos átlag fölé emelkedik, szoktuk mondani, ősi lokálpatriotizmusunkkal, miért ne legyen itt a jég ára is jóval magasabb, mint mindenhol másutt e megkurtított országban? A tanács tudvalevőleg azt kérte az országos árvizsgáló­bizottságtól, hogy Szegedre 1 korona 20 fillér­ben állapítsa meg a jég árát A kérelem még nem nyert elintézést, de a jeget már árusítják Szegeden 1 korona 20 fillérnél is drágábban A városi jég szállítója kedden három koronáért adott el egy kiló husz deka jeget, mig szerdán egy másik kocsiról öt korondért kapott két kiló nyolcvan deka jeget ugyanaz a eselédleány. A hasznot, ha leg­alább a legszabadelvfibben magyarázott kere­tek között mozog, senkitől se sajnáljuk. Se várostól, se magánostól. De az itt feltüntetett árak jóval túlhaladják azt a legmaximálisabb árat is, amelyet magánosok jóval szerényebb igényeivel szemben a tanács akar megállapí­tani. Szakértőtől rendelkezésünkre bocsájtott számokkal is igazoljuk ezt az országban páratlanul álló jéRuzsorát. Egy kiló jég ter­melési költsége Szegeden maximálisan 40 fillér. Egy korona 20 filléres ár mellett tehát kilónkint 80 fillér, vagononkint 8000 korona haszon marad. Tekintettel arra, hogy bár­melyik szegedi jéggyár képes egy szezonban 100 vagon jeget gyártani és elhelyezni, az itteni árak mellett nem kevesebb mint 800.000 koronát lehet keresni egy-egy üzemnek a szezon alatt A városi jég szállítójának, ugy látszik, ez is kevés. S — Vizsgálat a Nemzeti Királyság Párttá és Bartha Abel ellen. A budapesti Virradat irja, hogy a Nemzeti Királyság Pártja és veze­tője, a Szegeden is jólismert Bartha Abel ellen vizsgálatot indított a rendőrség a leg­súlyosabb vádak alapján. A vád magában fog+alja a párt üzletszerű gyűléseit és Bartha tékozló kortes üzelmeit. A párt helyiségét az ott talált iratokkal együtt zár alá helyezték. — A szegedi gazdák egyetemet kiró fel­irata Budapestre érkezett Budapestről jelen­tik: A kormányhoz 60.000 gazda aláírással felirat érkezett A gazdák kérik, hogy a kolozsvári egyetemet helyezzék át Szegedre. — Garázda banda verekedéae budapesti kávé­házakban. A budapesti „Uj Nemzedék* jelenti: Ked­den éjjel háromegyed 11 és II óra között az Aréna-ut és Damjanich-utca sarkán levő Andrássy-kávéház körfll rendőri sortüzek dördültek el. Az autóval kivonult rendőri készültség egy garázda- és verekedő-csoportot fegyverzett le, amely szedett-vedett népség hallatlan vakmerőséggel verekedést és felfordulást provokált A keleti pályaudvartól kezdve az Aréna-utíg és az Aréna-uton az Andrássy-kávéházig több kávéházba be­vonultak és azsal az ürüggyel, hogy árdrágító galicíaikra támadnak, székekkel és botokkal nekiestek az ártatlan embereknek is. A kávéházak közönsége sehol sem futott meg előlük, mindenütt komoly csatározás fejlő­dött ki. A tüntető csoportból a legtöbb kávéházban sikerűit is lecsípni egy-két embert, akit aztán véresre vertek. A verekedéseknek tSbb sebesfiitje volt, akiket a kihívott mentők kötöztek be. Éjjel fél 12-kor a ki­vonult csendőri és rendőri zászlóalj-különítmény össze­fogdosta az éjszakai tüntetőket és szuronyok között kísérték be őket a VII. kerületi kapitányságra. — Rablás kísérletéért elitélt leány. A mult év augusztus 7-én Dietrich Mária nevű ausztriai leány bement Zeisler Lajos szegedi üzletébe. Miután körültekintve meggyőződött, hogy nincs az üzletben senki a 13 éves kis Zeisler Lászlón és egy 15 éves kifutófiun ki­vül, érdeklődni kezdett, hogy szoktak-e dél­után az üzletben mások is tartózkodni. Majd kijelentette, hogy cipőt és harisnyát szeretne venni, de nincs hozzá elég pénze. Közben más vevők is jöttek és s leány eltávozott Dél­után azonban, miután tudta, hogy mások nem tartózkodnak az üzletben, ismét visszatért A kifutófiut azzal az ürüggyel, hogy 100 koronát kap, ha egy csomagot neki a postáról elhoz, eltávolította. Az ottmaradt kis Zeisler Lászlóval aztán bezáratta az üzletet, majd a fiút a rak­tárba csalva, ott leteperte és egy vasderpnggal fejbeverte, de a fiúnak sikerűit a leányt el­gáncsolni és elszaladni. Mire segítséggel vissza­jött, a leány is elmenekült már, a cipőt is otthagyva. Szerdán állt a biróság előtt a rab­lás kísérletével vádolt Dietrich Mária. Miután egy bemutatott orvosi bizonyítvány alapján be­igazolódott, hogy a leány nagymértékben de­generált, igy az enyhítő körülmények figye­lembe vételével 6 hónapi börtönre ítélték. Az ügyész az ítélet ellen felebbezett — A menhely forgalma. F r á n y ó István, a városi menhely gondaoka, az intézet 1919. évi működéséről most terjesztette be évi jelentését a polgármesterhez. A menhelyen as állandó lakók is ujrafeivétel aláesnek naponta s a napi felvételek összege szerint 24.061 egyén talált elhelyezést a menhelyen. A jelentés szerint a menhely lakói köztü a legidősebb férfi 87 éves, a legifjabb 2 hónapos csecsemő, a legidősebb nő 90 éves, a legifjabb 4 hónapos csecsemő volt Szegény apró teremtések, akik itt kezdik az életüket! Vajon ugyanitt érik-e meg a kilencvenedik esztendőt ? — Szekeres kommunista pöre. Szekerei Dániel kommunista bünpörében a kir. törvény­szék ötös tanácsa Markovics táblabíró elnök­lete alatt szerdán délelőtt tartotta meg az első „ tárgyalást. Szekeres a diktatúra alatt egész Alsó­tanyát végigrekvirálta, sőt egyesektől erőszak alkalmazásával, revolveres fenyegetéssel vette el a holmikat. Így a vád, melyet zsarolás cimén emeltek ellene, most rablás vádjává módosult. Szekeres, bárha egy egész sereg rekvirálást be­ismer, nem érzi magát bűnösnek. Március 22-én küldték ki Szegedről Dreyer kapitánnyal. Buda­pestre a terrorcsapathoz akarták őket rendelni, de útközben Dreyert Félegyházán kinevezték dandárparancsnoknak és Szekeres is kiszállt vele. Később Királyhalmán működött mint kato­nai rendőr, de a vörös6r*égbe még nem lépett be. A fejére olvasott tömérdek erőszakos rekvi­A'm^ ÍJ _ • ^ készít mérték után a legmodernebb 2 • ClPOSZi OII113 k,vitc!bcn íérfi- női « Gyermekcipőket w Iskola-utca 14. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom