Délmagyarország, 1920. április (9. évfolyam, 75-99. szám)
1920-04-15 / 86. szám
js lehet tető alá vinni épületeket. Ujabb mozivállalat is hangoztat nagyobb építkezési terveket, amelyeket a közeljövőben igyekszik megvalósítani. Tapasztalhatjuk általában, hogy a mai viszonyok között csík olyan építkezési vállalkozásokba fognak az emberek, amelyek biztosítjuk tőkéjük megfelelő kam tozásit. Ilyen rentábilis vállalkozásnak ma úgyszólván csak a mozit lehet tartani, — ha ugyan méltán lehet — mert a magánépületek, még ha sok is az üzlethelyiség bennük, akkor sem hajtanak annyi hasznot, hogy a hatalmas befektetés kedvező időn belül megtérüljön. A Házépítő-Részvénytársaság törekvése jórészt külső akadályok, másrészt a vállalkozók önhibájából sem valósulhatott meg. Az összegyűlt alaptőkét visszaadták tulajdonosaiknak és ez?el feloszlott a társaság, amely egyetlen reményt nyújtott arra, hot>y a városban nagyobbszabásu magánépitkezések történnek. A Máv szegedi üzletvezetője a tranzitó-forgalom szabályozásáról s a menekült vasutasok elhelyezéséről. (Sajdt tudósítónktól.) A Délmagyarorsiág munkatársa beszélgetést folytatott a szegedi MAV üzletvezetőjével, Rozsics Károly úrral, aki munkatársunknak a következőket volt szives elmondani: — A közönség bizonyára tisztában van vele, hogy a vasútnak mily óriási nehézségekkel kell a jelen körülmények közt megküzdeni; az anyagpótlás, a szénszállítás és az erősen megrong^.t hiányos vasúti park rendbeszedése és üzembehozatala mind az ütazás, a forgalom rendes lebonyolításának rovására megy. A pályaudvarok fűtőházai két és félnapos szénkészlettel vannak ellátva, ami igazán oly minimális, hogy egy esetleges ujabb csökkentés esetén föltétlen forgalmi zavart okozna. Mivel egyelőre c«ak a tatai és a salgótarjáni bányák által termelt szén fogyasztásáról lehet szó, ujabb vonatok beiktatása lehetetlen. Majd ha a pécsi és esetleg még más bányák felszabadulnak, valószínűleg növelhetjük a vonatjáratok számát. Di ez még a jövő kérdése. — Tudjuk, hogy kényelmetlen r közönség számára a teherkocsik személyforgalomra való felhasználása, de sajnos, ezidőszerint kénytelenek vagyunk vele, bárha már megtettem minden intérkedést, hogy lehetőség szerint fokozatosan kivonassanak a személyforgalomból. A mühelyfőnök ur a lehető leggyorsabban állitatja hetyre a románoktól szörnyűségesen megrongált és kifosztott kocsiparkot, amit nagy bajjal meg tudlunk menteni. — A budapesti műhelyekben már teljes üzemben, zavartalanul folyik a munka, ami a lokomotiv-állományunkat jelentősen gyarapítja, részben a régi mozdonyok kijavításával, részben ujak készítésével. Ezirányban érdekes szerződésünk van Jugoszláviával. Ugyanis, miután ez az uj szomszédos állam nem rendelkezi* megfelelő mühelyi berendezéssel, minálunk javíttatja mozdonyait, aminek fejében részbe élelmiszert és egyéb nyersanyagot szállil nekünk. — A napokban lesz a szegedi üzletvezetőség bevonásával egy nemzetközi konferencia Ausztria és Magyarország között, ahol a tranzitóforgalom szabályozása kerül szóba a valuta emelése szempontjából. Eredetileg szó volt róla, hogy Szegeden tartják, de mivel a lakási nehézségeket netn tudtuk legyőzni, — 30 személy elszállásolása a mai körülmények között lehetetlenséggel határos — igy Kecskeméten lesz az értekezlet. Hogy a megbeszéléseknek mily eredménye lesz, azt egylőre természetesen még nem tudhatjuk, dé reméljük, hogy az osztrák közlekedésügyi államhivatailal sikerülni fog megállapodásra jutni a tranzitó-forgalom végleges felvétele dolgában. Ugyancsak itt kerül szóba a megszállott területekkel való forgalom felvétele is. — Ami a menekült vasutasok elhelyezését illeti, azt ugy oldottuk meg, hogy a magyar királyi államvasutak birtokában levő egyes vicinális vonalak mentén voltak üres, lakatlan őrházak, amelyek mindegyikébe egy-két menekült vasutas-családot telepitettünk. Itt aztán, ha egyebet nem is csinálhatnak, minthogy kigazolják a pályatestet, már ezzel is roppant hasznos munkát végeznek, amennyiben a füveigazzal, benőtt pályatest nedvesebb, a nedvesség pedig a talpfákat hamarosan megkorhasztja s igy az elhanyagolt pálya rövidesen tönkre menne. Különben is a talpfa beszerzése és termelése is drágább és nehezebb, amennyiben ezelőtt 2 korona volt egy talpfa, most nehezen szállítják 35 koronáért. Nekünk is megvannak a magunk megdrágult elemi szükségleteink, amit csak ugy tudunk behozni, hogy a tarifát emeltük. — Egyébként a vasutasok ellátásánál is ráfizet az állam. Felállíttattam már egy kisebb közös konyhái és egy nagyobbal most elsején adunk át a közhasználatnak; ez a személypályaudvaron lesz működésben Az élelmiszereket ott szedjük össze, ahol tudjuk; most legutóbb a felszabadult tiszántúli területeken vásároltattam össze, amit lehetett És itt fizet rá az állam. Mert azért a zsírért például, melyért a vasutas 16 koronát fizet, a termelőnek a száz korona különbözetet az állam fizeti. De legalább elérjük azt, hogy személyzetünk megelégedett, fegyelmezett, akitől a legmegbízhatóbb szolgálatot igy valóban el lehet várni. Ugy, hogy voltakép ez a ráfizetés erkölcsileg önmagában jutalmazódik. (d—án.) HÍREK A kormányzó tiszántúli látogatásai. Budapestről jelenti a M. T. I.: Horthy Miklós kormányzó a román megszállás alól felszbadult tiszántúli területre háromnapos körútra indult és ezt az alkalmat felhasználta arra is, hogy rég látott családi otthonát, a kenderesi kúriát felkeresse. Kedden reggel 7 órakor érkezett meg a különvonat Szejolba, ahol nagy közönség és zenekar várta a kormányzót. Az ünneplés innen kezdve minden állomáson, amelyen a vonat áthaladt, megujult. A kormányzó reggel 8 órakor Kisújszállásra érkezve kiszállott és autón kenderesi birtokára hajtatott. Kenderes határában vária a kormányzót Lippich István, Jásznagykunszolnokmegye főispán-kormánybiztosa. Ezu*án a kormányzó 40 főnyi bandériummal az élén folytatta útját a község felé A község szélén Győry Lajos ref. le kész beszéddel üdvözöbe a koimányzót, aki nChány szívélyes szóval válaszolt az üdvözlésre. Ezután a Főtérré ment:!«-, ahol a község nevében Kiss László főjegyző beszélt. Horthy Miklós kormányzó rövid beszédben j válaszolt és ezt mondotta: — A szeretet hozott ide és jól esik a meghitt és- kedves arcokat látni. A kormányzó ezután nagy ünneplés közben kocsira szállt és bátyjával, Horthy István tábornokkal egyült az ősrégi H rlhy-kuriába hajtatott. A többszáz éves ódon ház szomoiu képét mutatja a román megszállás idejének, j Amilyen a kastély, olyan állapotban van az egész uradalom. A hires Horlhy-rrénesből 64 gyönyörű állatot hajtottak el. A kormányzó bejárta a gazdasági udvart is. Megható volt nézni, i amint cselédsége körülrajongta. Ezután a kormányzó látogatást tett a falu református és ! katholikus lelkészeinél, majd megjelent a tiszteletére rendezett diszebéden. Ezután a kormányzó és kisérete Kisújszállásra térlek vissza. A város közönsége már a város szélén várta a magas vendéget. Amidőn a kormányzó autója közeledett a felállított diadalkapuiioz, mozsár durrogtatásával és a Himnusz eléneklésével üdvözölték. A vá- • ros közönségének é:én Gaál János polgármester mondott üdvözlő beszédet. Ezután bevonult a kormányzó a városházára. A városháza nagy-' termében küldöttségek gyülekeztek. Az üdvözlő beszédekre a kormányzó együttesen válaszolt. Többek közt ezeket mondta: — Ma egy irány van: a becsületes, a tiszta magyac nemzeti keresztény irány. Az országo't a rettenetes bomlásából csak a reális munka tudji megmen'eni. Szívleljük meg ma ebben a világtespedésben azt, hogy az a nemzet fog először az élre kerülni, amelyik ügyesen hallgatva, egész erejével munkálkodva először vetheti a régi értékeket a világpiacra. Arra kérek mindenkit, dolgozzon azon a helyen, ahova a sors állította. A kormányzó beszédét zajos éljenzéssel fogadták. Utána a kormányzó kihajtatott a pályaudvarra és Karcagra utazott. Karcain délután 3 órakor érkezett meg Horthy Miklós kormányzó tn kisérete. Itt is rendkívüli ünnepiességgel fogadták a városházán. A kormányzó megköszönte azt, hogy a karcagiak 100 hold földet ajánlottak föl a hősiesség jutalmazására. A kormányzót lelkesen ünnepelték. Délelőtt 10 órakor utazott Debrecenbe. Debrecenből jelentik: Ragyogós napfényes idő kedvezett Horthy Miklós kormányzó Debrecenbt érkezésének. A város minden utcája fel volt lobogózva. A vármegye részéről Szomjas István főispán-kormánybiztos, Márk Endre polgármester és a debreceni háziezred -díszszázada várta a kormányzó vonatát. Pontosan 9 órakor robogott be a vonat. A kormányzó a Himnusz hangja mellett lépett cl a díszszázad előtt. Szomjas főispán beszéddel üdvözölte a kormányzót. Ezután a kormányzó a város ötös fogatán berobogott a városba. A nagytemplomban Ballhazár Dezső ref. püspök tartott istentiszteletet, ennek végeztével Lindenberg János prépost a templom előtt zöld gályákból rótl tábori kápolnában beszédet mondott. A debreceni háziezred zásilóivatása után .a csapaíok diszmenetben elvonultak a kormányzó előtt, aki ezután a városházára ment, ahol a különböző küldöttségeket fogadta. — A német császárné haldoklik. Auguszta Viktória, a volt német császárné, aki most férjével együtt Holland ában van, elég szigorú internáltságban, egy amsterdami magántávirat szerint, haldoklik. Leányát, a braunschweigi hercegnőt, betegágyához hívták. — Az erdélyi románok önállósági törekvései. Bécsből jelentik: Az erdélyi románok a •következő követeléseik azonnali végrehajtását kívánják: 1. Erdély önmaga kormányozza önmagát. 2. A kormányzótanács szuverén és sér!heietlen. 3. Az erdélyi választátokban a nagyromániai páitok nem vehetnek részt. 4. Avarescu kormánya ínég a választások előtt távozzék. Ezeket a követeléseket Maniu és Vajda-Vojvoda is aláírták. Excelsior. Az emberi élei tragédiája 6 felv. ? ? ? XűE~ Briliánsokat, használ! éks^erekeí, arany és ezüst régleégekei igen MAGAS ÁRBAN megvételre keresünk. 2M Fischer Testvérek S-üu, ÍKÍ Cigaretta töltők! Médí SpecIallíé szivarkahüvely főraktárában, Szeged, Jókai-utca 11. Telefon 15—20. 2h, Viszontelárusitóknak is legolcsóbb bevásárlási forrás.