Délmagyarország, 1920. április (9. évfolyam, 75-99. szám)

1920-04-03 / 77. szám

OfiLMAOYARORSZAQ S«t«4. HM áprHIa 8 titkári hivatal már megállapította. A legfelsőbb tanács április 10-től május l-ig kUdróan a magyar és török békeszerződés pontozatainak végleges megállapításait tárgyalja. A magyar békeszerződést május hő első felében nyújtják át a magyar delegációnak. A legfelsőbb tanács szeptember folyamán fel fog oszlani. Páris, április 2. (Szikratávirat.) A nagyköve­tek értekezlete folytatólag tárgyalta és befejezte a magyar békekUldöttség észrevételeire adandó válaszát. Ugyancsak megszerkesztették a kísérő­levelet is, amelyet a szövetségesek válaszához fognak csatolni. (M. T. I.) Hranuaí, brillíánst ékszereket, platinát minden mennyisében legmagasabb áron vásárolok FtSlPtlFR I( ÓRÁS és ÉKSZERÉSZ I 101*11 El\ IV* K«rsé-káv4bái aaUctt. J41 A politika eseményei Budapest, április 2. Gróf Apponyi Albert ma délután gróf Andrássy Gyulával találkozott és még a mai nap folyamán mindenesetre meglátogatja Simonyi-Semadaífn miniszter­elnököt. Gróf Apponyi előreláthatólag 14 napig marad Bndapesten, résztvesz a jövő hét szerdáján ismét összeülő jiemzetgyfllés munkájában és ha alkalom adódik, fel­szólal. Budapest, április 2. A főváros negyedik vá­lasztókerületének közönsége a budai Vigadóban nagygyűlést tartott, amelyen feltűnést keltő határozatot fogadtak el. Megállapítja a határozat, hogy a keresztény pártok egyesítése a nemzet­gyűlés mai összetételében végeredményben nem valósítja meg azt az összhangot, amely az ideális keresztény eszme realizálása érdekében elengedhetetlenül szükséges. Hazafias köteles­séget vél teljesíteni ,a választókerület, midőn ezen nemzetünkre immár végzetessé váló hely­zetre rámutat és felhívja a nemzetgyűlés tagjait, valamint a keresztény hitben tömörült összes pártokat, hogy az utolsó órában, szüntessék meg a visszavonást és pártviszályokat, mert ez csakis a keresztény nemzeti eszme csődjéhez vezethet. Kérvc-kéri a nemzetgyűlés tagjait, hogy mivel a két nagy keresztény pártot semmi­féle programbeli különbség el nem választja, az egyesülés útjait tehát- csakis egyéni érdekek állják el, tegyenek félre minden egyéni érdeket és tömörüljenek egy nagy « kormányzó pártba. A nagygyűlés határozatát feliratban tudatja a nemzetgyűléssel és azzal a kérelemmel fordul az összes vájasztókerűletekhez, hogy jelentsék be a nemzetgyűlésnek a memorandumhoz való csatlakozásukat. Húsvéti illatszerek nagij választékban leg­olcsóbban kaphatók s= Gáspár Illatszertárban Csongrádi palota. 3146 Harisnyák 00 É Keztyük 3 u N V) Nyakkendők to fc­Gallérok , " w 1 Rövidáruk >> :0 10 13 Szabókellékek QC •s N 0 A németországi zavarok. — A vörös csapatok még nem szereltek le. — Budapest, április 2. A németországi helyzet tisztulási folyamata nagyon hosszadalmasnak mutatkozik. A vörös csapatok a Ruhr-mentén még nem szereltek le, egyes bandáik harcolnak is, azaz hogy pusztítanak. A birodalmi had­sereg, a Reichswehr a kellő erővel nem léphet föl ellenük, mert francia befolyásra az antant nem engedte meg eddjg nagyobb seregnek a fölkelők ellen való vezetését. A legutóbbi ese­ményekről a következő táviratok szólnak: Berlin, április 2. A Vorwürts jelenti: Tegnap este a németországi szociáldemokrata alapon álló összes párt- és szakszervezeteinek kikül­döttei egyhangú határozatot fogadtak el, amely azt mondja, hogy a Kapp-féle cjiny leverése még nem szüntette meg a reakciós veszedel­met. Ezzel szemben a harcot továbbra is a legnagyobb nyomatékkal kell, hogy folyíassa a német nép minden igazi demokratikus és köz­társasági szellemi fétegei. Az uj kormánynak sürgősen meg kell valósítani tehát a . berlini megegyezést, de fel kell egyúttal szólítani az egyesült független szocialista-pártot, hogy a reakciós veszedelemre való tekintettel végre­valahára lépjen a ffális tényekkel számoló politika alapjára. A proletárdiktatúra, amelyre a függetlenek eddig törekedtek, ép ugy a reak­ciós diktatúra megtörne a nép nagy tömegén és a munkásságnak rettenetes áldozatába kerülne. (M. T. I.) Berlin, április 2. Severin kormánybiztos elnöklésével a kormány és a ruhrvidéki mun­kások képviselői között értekezlet volt, amely­nek 'az az eredménye, hogy a munkások, akik­nek büntetlenségét április 2-án déli 12 óráig biztosítsák, a bielefeldi egyezmény feltételeinek a kormány részéről való lojális betartás esetén azonnal megkezdik az alkotmányos állapot helyreállítását. (M, T. I.) Essen, április 2. A várost tökéleles élelmi­szerhiány fenyegeti. A munk-io't széles körci­nek az a felfogása, hogy a vad csordák ural­mának véget kell vetni, mert ezek semmiféle politikai vezetésnek, sőt a kommunista vezé­reknek sem akarják magukat alárendelni. Noha a Reichswehr bevonulását;: nagyon b.zalmat­lanul várják, a munkások mégis meg vannak győződve róla, hogy a két rossz közül ez a kisebb. Sokat várnak azoktól a tárgyalásoktól, amelyeket ma kezdett Severin birodalmi biztos a katonai parancsnok, a három szocialista-párt vezérével Münsterben. A felfegyverzett bandák megakadályozzák a bányamunkások munkáját, azonkívül a forgalmat is megállították és az üzemek legnagyobb részét. Az újságokat a központi tanács előzetesen megcenzurázza. tM. T. I.) Bécs, április 2. A Neue Freie Pressének hadmüveletek egyenlőre szünetelnek. A vörös hadsereg csapatai azonban folytalják a táraa­dást a Reichswehr csapatai ellen. ÍM. T. I.) Berlinből jelentik Az Estnek: A münsteri tárgyalások meghozták a békét a Ruhrvidék számára. Ha a vörös hadsereg utolsó csapatai nem oszlottak széjjel, ennek egyetlen oka az, hogy egyes vezetők a fehérterrortól félnek és az első felhívásra vonakodtak fegyvereiket ki­szolgáltatni, des harcok megszűntek. A meg­állapodásuk szerint péntek déli 12 óráig fel kell oszlatni a frontot és le kell tenni a fegy­vereket. Abban az esetben a kormány amnesz­tiát hirdet. Akit azonban, ezen határidőn tul kezében fegyverrel találnak, azzal ugy bánnak el, mint lázadóval szokás. Csütörtök este a kormány csapatai parancsot kaptak, hogy abba. kell hagyni az előrenyomulást. Ez meg is tör­téni. A felfegyverzett munkások nagyrésze már visszatért az illetékes helyére és ott be­szolgáltatta a fegyvereket. A kivételes állapo­tot és a statáriumokat az ipartelepeken meg­szűntették. Thüringiában is helyreállott a nyu­galom és a hadiállapot megszűnt. Berlin, április 2. A Lokalanzeigernek jelen­tik Barmenből: A végrehajtó-bizottság ma fel7 szólította a munkásokat, hogy a Münsterben folytatott tárgyalások kedvező eredményére való tekintettel, hagyják abba az általános sztrájkot. Elsősorban a hatszáz ágyas uj közkórházat emiitjük. Terveit Korb Floris kolozsvári egye­temi tanár készítette, amelyeket talán mindenki jelentik EssenbW: A fejuridót "éi wSSC''' SEJ ^"TT&S UÍ2L25& Cigaretta fölfők! egész ipari területének ma megtartott népgyü­lésén elhatározták, hogy elismerik a bielefeldi egyezményt és rendelkezéseit megtartják. Ennek alapján azonnal meg'szüntetik az általános sztrájkot és az ellenégeskedést is. A hadvezető­ség alávetette magát ennek a határozatnak és vissierendelte a vörös hadsereg csapatait. (M. T. I.) London, április 2. A Bud. Tud. jelenti: A Morningpost moszkvai1, szikratáviratot közöl, amely szerint a bolsevista hadsereg parancs­noksága mult szerda óta a ruhrvidéki német felfegyverzett csapatok elhaladásáról is közöl jelentéseket. E közlések cime a németországi harctérről. Dortmund, április 2. A. Ruhr-vidékről jelen­tik, hogy a munkások kivonják magukat a vörös hadseregből és újra meg akarják kezdeni a munkát. A berlini kommunista és spartakn­szok körében azt hiszik, hogy nincs is már vörös hadsereg, mert a még együtt, maradt csapatok csak csőcselékekből és egyenruhákba •bujt gonosztevőkből állanak. (M. T. 1.) Bécs, április 2. Neue Freie Pressének jelen­tik Berlinből: A legutóbbi hirek, amelyek a Ruhr területéről érkeztek, azt mondják, hogy a T Erdélyi fogmüterme Szeged, Tisza Lajos-körut 19., II. 7. Foghúzás, fogtömés, müfogak . • Füstbe ment tervek. A város meg nem valósult építkezései. (Saját tudósltónktót) „Végre, végre, békebeli hangokat hallok a tanácsban". A polgármester szavaival élünk, aki néhány hóval ezelőtt, midőn Balogh Károly tanácsnok a nyolcmilliós* városi kölcsönnel kapcsolatban az uj városháza felépítésének húrját pendítette meg, tette ezt a kijelentést. Azóta ismét elnémultak a tanács békebeli hangjai s valószínűleg még nagyon sokáig kell hallgatni az uj városházáról s a Város többi nagyobbstiiü építési terveiről. Ha. azokat most megépíttetné valami amerikai tár­saság. még dollárokban is rengeteget kellene rájuk költeni. vetések szerint az uj kórház felépítése'négy millió koronába került volna. 1918-ban, mikor a város Karoly király látogatását várta, ismét költségvetést készítettek, amelyet jóváhagyás végett felterjesztettek a miniszterhez. Az 1918. évi költségvetés szerint a^ kórház felépítése húszmillió-, koronába került volna. A minisz­ter sokalta ezt az összeget s leirt a város hatóságának, hogy a terveket egyszerűsítse, a Kórház terjedelmét csökkentse. Most a város szeme a kolozsvári egyetemen van s ez uj front elé állította az uj kórház kérdését, amennyiben a kórházat az egyetem orvosi fakultásának el­helyezése is terheli. Ez az uj sz*;Tipont való­színűleg a tervek kibővítését vonj.. maga után, amely a költségvetést ujabb teherrel sújtja. Hogy a közkórház felépítése a közeli években megtörténjék, arról természetesen szó sem lehet Ennek akadálya elsősorban az anyaghiány, má­sodsorban az építkezés most oly összegbe ke­rülne, amelyet a város nem birna ki. Olyan építkezés, amely a háború első felében husz millióba került volna, ma bizonyosan bele­kerülne 80—100 millió fölülbélyegzett koronába. Még kevésbé lehet gondolni a fogadalmi templom felépítésére, már csupán -azt a máj­színű téglát sem lehetne beszerezni, amely a Cigarettahüvelyeket, vattás 2-es és 3-as Mi Ji C*\/\/w¥rslwf«A a legolcsóbb árak mellett vásárolhatók a I 1 6ül OPGCIalIIG szivarkahüvely főraktárában, Szeged, Jókai-utca 11. Telefon 15-20. íl9 Viszontelárusitóknak is legolcsóbb bevásárlási forrás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom