Délmagyarország, 1920. február (9. évfolyam, 26-49. szám)
1920-02-27 / 47. szám
1920 febrmár ff. DELMAOY ARORSZAO Gyűjtés a hadsereg céljaira. A Kereskedők Szövetsége 4a Lloyd együttes gyűlése. — Határozat a váfosl Illetékekről. (Saját tudósítónktól.) Á Szegedi Kereskedő'Szövetsége és a Lloyd-Társulat választmánya szerdán este együttes ülést tartott a LloydXársulat termében. Az, együttes ülésen megbeszélték azokat a teendőket, amik hivatva lesznek dokumentálni Szeged kereskedővilágának leglojálisabb érzelmeit a közel napokban Szegedre érkező fővezér, Horthy Miklós iránt, majd eszmecserét folytattak a nemzéti hadsereg részére való gyűjtési eljárás módozatairól. Holtzer Tivadar elnök nyitotta meg az együttes Ülést és azt indítványozta, hogy a Kereskedők Szövetsége és a Lloyd küldjön kl egy közös bizottságot, amely a gyűjtési akciót irányítsa. Schweiger Miksa hangot adott annak a valóságnak, hogy ,a szegedi kereskedők mindig elöljártak abban, amikor hazafias vagy társadalmi kötelességet kellett teljesíteni. Az együttes ülés Horthy és a nemzeti hadsereg említésekor lelkesedéssel éljenzett. Az ülés hangúján megérzett, hogy ig*z hazafias érzés hatja át. Schweiger Miksa felolvasta az alábbi határozati javaslatot: A Szegedi Kereskedők Szövetsége és a LloydTársulat tudomásul veszi Szeged város kormánybiztos-főispánjának a folyó hó 23-iki értekezleten kifejlett és előbbi nyilatkozatait helyesbítő loyális állásfoglalását, amellyel a feldúlt társadalmi békét helyreállítani törekedett. Hazafias készséggel felajánlja adományait a nemzeti hadsereg céljaira, amely intézményt minden erejével támogatni kíván. Kivánja, hogy a nemzeti hadseregben a magyar haza minden polgára, ugy mint a múltban, jól érezze magát, hogy a fegyelem országunk ló hírnevét ugy béreié, mint kifelé megszilárdítsa, mert csak igy lesz képes a jövő nagy. feladatait eredményesen megoldani. Kibánjuk az ország boldogulását, a gazdasági, élet felujhodása érdekében a belső rend, jog, sze.nély- és vagyonbiztonság mielőbbi megszilárdítását, amit kizárólag egy egy jól megszervezett és hivatása magaslatán álló tisztikar vezetése mellett a nemzet! hadsereg hivatott. Ilyen hadsereg részére a Kereskedők Szövetsége és a Lloyd Társulat minden fentartás nélkül a legmesszebbmenő anyagi eszközöket lelkesedéssel, jó szívvel adja rendelkezésre és e két téstület felszólítja tagjait, hogy minél nagyobb pénzadománnyal járuljon a hazafias célra. A Kereskedők Szövetsége és a Lloyd-Társulat egész tisztikarából, szakosztályainak elnöksége és tisztikarával együtt egy szűkebb bizottságot szervez, ^inely bizottság a gyűjtést gyors és eredményében imponáló •munkáját elvégzi és amely bizottság a munka bevégzéséig állandó pemnnenciában marad. Köszönetet szavaz különösen dr. Biedl Samu, Wimmer Fülöp, bástyái Holtzer Tivadar és Weiner Miksa tagtársaknak, akik férfias magatartásukkal a társadalmi béke helyreállításán • közreműködtek. A határozati javaslathoz Ottovay Károly szólalt fel először, aki elfogadja a javaslatot, de azzal a kikötéssel, ha abból a .felekezeti" szót kihagyják. Majd Bokor Adolf szólalt fel, • aki magáévá Jetté, Ottovay véleményét és kérte, a hogy a kötelesség Ujesitéséhez mindenki, még erőn felül is járuljon hozzá A javaslatot az * együttes ülés OltoVay módosításával egyhangu* lag elfogadta. Majd a napirend második részét, dr. Kertész Béla határozati javaslatát tárgyalták, amelynek < lényege a következő: A Szegedi Kereskedők Szövetsége a beviteli és kiviteli vámdijak, úgyszintén a fényűzési illetékek azonnali eltörlését kivánja, mert a város pénzügyi és gazdasági v helyzete időközben javulást mutat és mert az illetékek szedése az árak elviselhetetlen emelkedését is előidézi. Orosz Mór a határozati javaslatot kiterjeszteni kivánj.i a városi söradóra, Müller János a borltaladóra. Erdélyi Miksa azt reméli, hogy a megszállás megszűnésével a jogtalanul szedett vámok visszakövetelhetök. Ottovay Károly záros határidőn belül kiván választ a tanácstól a határozati javaslatra. Dr. Landesberg Jenő a teleftfhkorlátozás ügyét tette szóvá, miután a főkapitány kijdentetle, hogy közgazdasági érdekekre ezúttal nem lehet tekintettel az interurbán-beszélgetésre való engedélyek megadásánál. Végezetül a megmegismétlődő valuta-razziákról volt szó, amelyek néha a legális kereskedelmet érintik sérelmesen. Kívánatosnak tartja a Szövetség, hogy a razziák révén a lakosságot a kétes elemektől megtisztítsák, viszont azt óhajtja hogy a razziák minden alkalommal és sürgősen felülvizsgáltassanak. Az együttes urés elfogadta a dr. Kertész által előterjesztett határozati javaslatot s ezzel az ülés véget ért. Hadseregünk átlépte a Tisza-vonalat. A románok visszavonulnak és rabolnak. A magyar nemzeti hadsereg csapatai folyó hó 25-én délután 3 órakor a Tiszát a Tokaj és Csongrád közti szakaszon, Tokajon, Tiszapalkonya, Poroszló és Szolnoknál átlépték és Rakamaz, Tiszalök/Tiszapolgár. Tiszafüred községeket, valamirit a szajori pályaudvart megszállták A lakosság a bevonuló csapatokat mindenütt kitörő lelkesedéssel fogadta. A romin csapatok a Körös-torkolat, Kisújszállás, Karcag, Hajdúnánás, ibrár.yi vonalra mentek vissza. (M. T. I.) Petrozsényből kapott értesítés szerint a román katonák az ottani református templomból magazint csináltak. — A románok a visszavonulás kapcsán a mtzShegyeil cukorgyátat felrobbantották. — Mikin a visszavonu't románok annyira vitték a rekvirálást, hagy olyan házaknál, ahol dupla ablakok voltak, a külső ablaktáblákat leszedték és elvitték. (M. T. I.) A N. U. feltétlenül megbízható forrásból arról értesül, hogy a m;?szálló román csapatok március 8-án ürítik ki Debrecent. A nem-, zeti hadsereg előőrsei 9-én elérik a város határát, 10-én pedig a többi csapattestek is bevonulnak a városba. Az Újság jelenti: Egy Tiszántúlról érkezett hazánkfia elmondja, hogy a románok inkább szarvasjószá <ot és gépeket vittek el a Tiszántúlról, élelmicikkeket nen igen bántottak. A háztartások bőven el vannak látva élelemmel, főleg Szabolcsban nagy burgonyakészletek jutnak majd kezünkre. B5ségesen van sertés is és elég olcsV A sertéshús kilója 30 korona. A gazdák nagymennyiségű gabonát á3tak el, de attól kell tartani, hogy ezt nem igen lehet felhasználni, mert csak hevenyében ásták el és így nagyrészt megromlott, sertéshizlalásra azonban-igy is teljesen meg fo» felelni. . A Magyar Kurrir jelenti: Tiszántúlnak román uralom alól való felszabadításával kapcsolatosan fokozatosan hazaszállítják a menekült vagonlakÓKat. Elsősorban a menekült vasutasokat viszik haza, akik egyelőre a debreceni üzletvezetőségnél nyernek elhelyezést. 1 JILIASYARORSZllG" teleMiai Szerkesztőség . . , 305 ' Nyomda ffl-34 HIREK IN MEMÓRIÁM. M. E. EMLÉKÉNEK. Halál fekszik a fehér ágyon És sírón, sóhajtón, szenvedői iggyeszti felénk lila száját Muiaen- mindegysége teljében B Kiadóhivatal 305 Aki nem bírja az életet 5 ami vele jár, a sok fájást, Mind agy megy el, ahogy Te tetted Hatalmas, dacos Ítélettel. Minden szív úr az 6 portáján Nekimenni az elmúlásnak Irányt adni ólom golyónak Szív asszony és agy-úr egyJoga. De beteljesült akarásod Megsiratjuk, akik szerettünk 6 magunkhoz öleljük emlékét Szép, okos, bús, magyar fejednek. V/OH JtNÓ. — Menczer Ervin temetéaa. A tragikusan elhalt Menczer Ervin főhadnagyot pénteken délután 3 órakor temetik katonai pompával a Kárász-házból. — Forrongás Bácskában. Kaposvárról jelentik: Ideérkezett hirek szerint Iái Báeska valósággal forrong. A szerbek a földbirtokosok legnagyobb részét lecsukták. Aki a kivetett sarcot nem fizeti meg, az börttabe kerül. Sok túszt fogtak össze, amely intáskedések folytán számosan elmenekültek. A horvát katonaság lázongása nagy gondot okoz. Megnyugtató az, hogy ezeknek a forrongásoknak nincs bolsevista jellege. A horvátok, bunyevácok és szerbek minden erűvel ragaszkodaák Horvátországhoz, Illetve a Báeskához. — Szegedi mérnökök kérelme a pénzügyminiszterhez. Közöltük, hogy szegedi mérnökök, jobbára főtisztviselők, kérvényt nyújtottak be a pénzügyminiszterhez, amelyben három hónapi szabadságot kérnek, hogy mezőgazdasági munkával segítsenek a nyomora ságukon. A kérvényt egyik budapesti lap egész terjedelmében közölte, amint itt következik: Nagyméltóságú Pénzügyminiszter uri Alulírottak mély tisztelettel fordulunk Nagyméltóságodhoz, hogy részünkre március l-től kezdődöleg az év végéig a közvetlen hivatali ^önöknél eszközlendö előzetes bejelentés alapáa mindenkinek egyéni szükségéhez képest, a övö megélhetést biztosító bármilyen munkáatra, de legföképen gazdasági munkák elóhaladásához, azoknak főbb időszakára, a kívánatosnak mutatkozó megszakításokkal, össsze illetményeink meghagyása melleit, összesen három hónapi szabadságot engedélyezni méltóztassék. Kérésünket következőképen indokoljuk: Megélhetésünk legelemibb eszközeitől megfosztva, rettegve a bekövetkezhető még sötétebb nyemor már is előrevetett árnyékától, az a meggyőződés érlelődött meg bennünk, hogy miután a magyar állampénztártól — amelynek teljesítőképességét a végzetes hábora és annak nyomában támadó minden nyomorúság teljesen tönkretette — vajmi keveset felnémetünk, migmk óhaj-juk barmlyen természetű, de legfó*épen nezögazda^ *gi munkálatokkal, éhező családjair.k részére biztosítani a mindennapi kenyeret. Ezen célból akarunk vagy magunk földet bérelni, vagy az aratisi, ne nkülönben egyéb mezőgazdasági munkálatokban mint részmunkások közreműködni. A kilogramonkinti 30—40 koronás liszt, 140 koronás zsir, a 12 koronás burgonya, valamint Gamtorinus-büffé ° csemege- és élelmiszer-csarnoka o Szeged, .Feketonna-u. (Keleti-palota.) Telefon 836. Meleg tízóraik, választékos ebédek és vacsorák, finom íelvág itak, sült malacok, libamáj és töpörtő, sajt, vaj, tojás, sütemények, gyümölcsök, borok, pezsgők, likőrök, sör.' Szolid, tiszta és figyelmes kiszolflélésl