Délmagyarország, 1920. február (9. évfolyam, 26-49. szám)
1920-02-27 / 47. szám
DBLMA0YAR0R8ZA0 19* fabnUr tí. a métermázsánkint 140 koronás (a és a tisztviselők részére elérhetetlen magasságba felszökkent ruházkodási cikkek ára mellett, nem maradhat fenn kétség az iránt, hogy itt a termelő munka terére kell lépnünk, ha az éhhalált ki akarjuk kerülni. Utalunk itt ezúttal azon erkölcsi hatásra, amelyet a végső nyomor óllal felébresztett rendkívüli és egyik-másik esetben fizikai erőnket talán felülmúló elhatározásunk a dolgozni nem akaró mnnkásságnál ki fog váltani. Lehetetlenségnek tartjuk, hogy egyetlen egy munkáskéz is pihenjen akkor, amikor a szellemi munkás is részt kér a termelő munkából saját és nemzete létének biztosítása céljából. Kéréseinket Nagyméltóságod jóindulatába ajánlva, annak soronkivüli gyors és sikeres elintézését kérve maradtunk: a szegedi 10. földmérési felügyelőség tisztikarának alulirt tagjai: 1 műszaki főtanácsos, 3 műszaki tanácsos, 4 főmérnök, T mérnök, 5 segédmérnök. — Házcserébe nem nagy bele a várót. Varga Mihály kötéláru-nagykereskedő beadványt intézett a tanácshoz, melyben hivatkozással ai általános munkanélküliségre, azt kéri, hogy a város tulajdonát képező Dugonics-utca 12. szám alatti házat, ahol jelenleg a mértékhitelesítő hivatal van, bocsássa az ö rendelkezésére. Azt mondja, hogy a Dugonics-utcai házat hajlandó lenne a mai értékelés szerinti árban megvásárolni. Amennyiben pedig a városnak az épület pótlására szüksége lenn*, ugy az Oroszlán-utca 13. szám alatt icvö emeletes házát cserébe adná a Dugonics-utcaiért akként, hogy mindkét ingatlan a mai értékeknek megfelelőin megbírálandó lenne és a többértékü ház tulajdonosát a különbözeti összeggel kártalanítanák. Varga hajlandó lenne esetleg a Felsőtiszapart 33. és Etelka-sor I., 3., 5. számú telkét cserébe átengedni a fentihez hasonló feltételek mellett. A város tanácsa Varga Mihály beadványát egyelőre elutasította s az üggyel nem kíván foglalkozni. — miből él a kOítő özvegye ? Ezen a címen Andersen Qyörgy hírlapírónak Pósa Lajos özvegyével, Andrásy Lilivel való beszélgetést ad közre A Nap. A cikből a következőket közöljük: -- Amikor az uram, szegény, meghalt, egy korona volt az egész vagyonom. Minden biztos jövedelmem az a kétszáz korona, amit a Singer és Wolfner cég hónaponként fizet. Ha ezt nem adnák, akkor teljesen támasz nélkül lennék. A magyar nemzet, amelyiknek az uram felbecsülhetein szolgálatokat tett, a szegény özvegynek kenybre valót sem ad. Pedig hát a magyar S perekekbe a hazafiasságot, a hazaszereletet a ósa Lajos versei csöpögtették bele. A kétszáz koronám is csak addig biztos, amig Wolfner él, csak addigra ígérte meg. Ha & elhalna, még ettől is meg volnék fosztva. A költő özvegye, aki maga is Írónő s Urai vertei régóta ismertek, szomorúan metéli el, hogy férjének a nemzet előkelő asszonyai még életében nagyobb összeget gyűjtöttek ötvenéves jubileumára, ez alkalommal Szegeden 5000 koronát adtak össze, Qömörben pedig négyezret. Pósa Lajos nem kaphatta meg ezt a nemzeti ajándékot, mert közben meghalt. Amikor azután az özvegy a maga számára kérte, azt felelték, hogv ez a pénz szoborra kell. Végre az elmúlt karácsonykor hétezer koronát nagy utánjárások után kifizettek. Egyidöben a közoktatásügyi minisztériumtól is kapott segélyt: négyszáz koronát egy évre, de most ezt is megszüntették — A kormány a korai házasuláa ellen. A munkaügyi ét népjóléti miniszter folyó hó 12-4n kelt körrendeleti felhívásra a polgármester utasítja a törvényhatóság orvosait, hogy a fejletlen koraházasulók fejlettségének elbírálásakor az 1910. évi belügyminiszteri körrendelet szigorú betartásával járjanak el és házassági akadály alól felmentő bizonyítványokat c*akoly esetben adjanak ki, ha az illetők életkoruknak megfe'elő fejlettséggel birnak és ha testileg és szellemileg is teljesen egészségesek, szóval t házattágntk károe következményei nem lehetnek — Minthogy utóbbi időben a tiszti orvot! bizonyítványok alapján feltűnően tok háiattág köttetik fejletlen korú egyének között, • polgármester ezek ellenőrzésére vonatkozólag szigora rendeletet adott ki. Bgyben utasítja a tiszti főorvost tz arra vonatkozó i*lentéaek pontot megtételre. — Müller mérnök meghalt. Müller Ittván szegedi mérnököt Balassa Józaef <e Major Dezső hírlapíróval együtt, mint iameretes, Budapesten! etartóztatták a mindhármukat a Markó-utcal fogházba kitérték. Ax Est jelentése tzerlnt Müller István meghalt. Müller 24—25 éves fiatalember volt. Halálát szűkszavú jelentét közli. - Pálfy Dániel összeférhetetlensége. A 8 Órai Újság írja: A nemzetgyűlés ötszeülésével kapcsolatban már az első összeférhetetlenségi esetet is megtalálták politikai körökben. Az eltő összeférhetetlenségi esetnek szenvedő hőse Pdlfy Dániel miniszteri biztos, akit nemrégen nevezett ki a kereskedelmi miniszter a k&müipar miniszteri biztosának, amely állást egyenesen Pálfy Dániel számára kreálták a kereskedelmi minisztériumban. Pálfy Dániel, mint miniszteri biztos, kisgazdapárti programmal lépett fel az egyik szegedi kerületben, ahol meg is választották, megválasztása után azonban kilépett a kisgazdapártból és mint pártonkívüli .képviselő kiván a nemzetgyűlésen szerepelni. Politikai körökben nem tartják a nemzetgyűlési tagsággal összeférhetőnek a miniszteri biztosságot és miután a régi összeférhetetlenségi törvény még ezideig érvényben van, eszerint Pálfy Dánielnek valóban választani kell a két megbízatás között. Pálfyval szemben az összeférhetetlenségi kifogást Heinrich Ferenc és Rubinek Qyula miniszterek vetették fel. Valószínű, hogy Pálfy Dániel a miniszteri biztosi állásról fog lemondani és a kormánynak, hir szerint, meg is van már a jelöltje a miniszteri biztosi állásra Korányi Márton személyében. — Az idézett lap hírében téves az az állítás, hogy Pálfy Dániel kisgazdapárti programmal lépett föl, mert a keresztény nemzeti egyesülés pártjának volt jelöltje. - A Délvidéki Liga megalakítása Szegeden. Szombaton, február 28-án délután 5 órakor érkeznek a szegedi pályaudvaron: Herczeg Ferenc iró, dr. Steier Qyörgy államtitkár, dr. EOttövényi Nagy Olivér, dr. Lányi Márton volt főispánok, valamint a fővezérség, a Tevéi, a budapesti sajtó képviselői, kiket a város nevében dr. Somogyi Szilveszter polgármester és a szegedi nők nevében dr. Kelemen Béláné üdvözöl. Este 8 órakor társas vacsora a Hági é~ teremben. Egy teríték ára 35 korona. Előjegyzések péntek estig 2S5, 10-58 és 11—35 telefonszámok alatt. Vasárnap, február 29-én délelőtt 10 órakor a városháza közgyűlési termében alakuló diszközgyülés, amelyen felszólalnak a budapesti vendégek is. Este 7 órakor a városi színházban díszelőadás. Színre kerül Herczeg Ferenc .Fekete Lovas'-a 100 százalék helyárfelemeléssel. Jegyek elővételben péntek délután 6 óráig Székessy gyógytárában (Telefon 11—25), szombattól kezdve a színházi pénztárnál. Részletes programmal szombaton reggel megjelenő Uj Torontál ünnepi számmal fog szolgálni. Minden további felvilágosítást készséggel megad a szervező-bizottság telefon 285 és az Uj Torontál szerkesztősége (Telefon 10—58). A Délvidéki Liga sservesö-buottsdga. - Tejgyüjtő-állomái. Sugár Sándor, a tejcsarnok vezetője beadványban értesítette a várost, hogy fáradságos muaka ellenére sem sikerül! elérni, hogy a szerb megszállás alatt levő területekről Szegedre tejet lehessen be' hozni. Azt javasolja tehát, hogy Írják össze a gazdák tulajdonában levő fejőt teheneket és tervezetet fog kidolgozni arra, hogy hol lehatna tejgyűjtó-állomási felállítani. Ha aa sikerül, akkor magvan a remény arra, hogy legalább a ctecaemők 4a betegek igényei kielégíthetők leesnek. — Dr. Tonelll Sándor dhka. A Nap Jelenti: Az OMKE multheti számában dr. Tonelll Sándornak, a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara titkárának cikke jelent meg, aiísly súlyos vádakkal illette a földmivelétügyi kormány paprikakirendeltaégét. A vádakra Dubravszky Róbert földmivelétügyi államtitkár ax OMKE mai tzámában válaszol. Az államtitkár szerint a szegcdi paprikakirendeltség teljeaen szabályszerűen működik. A Hangyára vonatkozólag pedig kijelenti, hogy az semmiféle ötszeköttetésben ninct a kirendeltséggel. Ami az előbbi cikkben felhozott többi vádakat iltoU. azokról az államtitkárnak ninct tudomása. Az OMKE-nek ugyanebben a számában Tonelli Sándor azonnal felel is a földmivelétügyi államtitkár válaszára ét fentartja állításait. — A vágóhíd ráfizet üzemére. A közvágóhíd igazgatója, Balázs Károly jelentést adott be a tanácshoz, amelyben néhány adattal szolgál arról, hogy milyen az átlagos napi bevétel és a kiadás. Ebből kitűnik, hogy naponta aránylag igen kévét sertést vágnak. E hő 24 én például leszúrtak 10 drb sertést. Ebből a vágóhidra 220 korona bevétel esik, viszont feltüzelnek 1125 korona áru kokszot (10 q) ét 607 korona értékű barnaszenet (7 q). Tehát 1530 korona a deficit. A tanács erre való tekintettel ugy határozott, hogy a jövőben csak akkor fog vágáat engedélyezni, ha a sertések száma már annyira felszaporodott, hogy a fentihez hasonló ráfizetés kiküszöbölhető lesz. — A kávéházi razxla epilógusa. Megírtuk. hogy a kávéházi razzia alkalmával egymillió koronán fdűli összeg került a kihágási biró elé. Szerdán letárgyalta már egynéhánynak az ügyét dr. Árvay Ferenc kihágási biró, de még csütörtökön is ezek igazoltatása folyt. A lefoglalt pénzekből Weisz Simon kereskedő 80 ezer koronáját kobozták el, aki nem tudta igasoini, mily célra akarta felhasználni aa összeget. Elkobozta a kihágási bíró Gerő Mórtól a razzia alkalmával elvett 20 darab 200 koronás és 60 darab 25 koronás szovjetkibocsájtásu bankjegyet is. Fischer j*nöné és Brelder Henrik szegedi kereskedőknél talált 65 ezer koronát a kihágási biró kiadatni rendelte, de ezen határozatot dr. Turóczy főügyész inegfclebbezte a kerületi rendőrfőkapitányhoz. Így egyelőre a kiadatás függőben marad. Vitssakapta pénzét Deutsch Andor szegedi terménykereskedő, aki igazolta, hogy egy nagyobb szállítmányt akart lefoglalózni, amikor meglepte « razzia. Kovács István 100 darab jugoszláv lebélyegzésü ezretének kiadatása felett nem határozott a kihágási bíró. — Újságárus bódét ápit a MOVE. A MOVB átiratot intézett a tanácshoz, amelyben engedélyt kér arra, hogy a Széchenyi-téren levő időjelző-állomás előtt egy ujságáruló bódét építhessen. A tanács a MOVB kérését teljesíti, azzal a magszorítással, hogy az engedély IS évi időtartamra szól, de az bármikor felmondható. Kiköti továbbá, hogy a bódééin csak újságot szabad árusítani. — Megszökött tikkasztó. Az osztrák államvasutak aninai bányatelepe igaxgatósága megbízta Olbrich János tisztviselőjét, hogy Temesváron a Tunica nevü banknál elhelyezett három millió koronáját vegye fel. Olbrich megbixásához képest fel is vette a pénst, de hirtelen a meggazdagodási vágy szállotta meg és ahelyett, Cigaretta föltők! Hédi Specialllé txivarkahüvely főraktárában, Szeged, Jókai utca 11. Telefon 15—20. a, Viszontelárusitóknak is legolcsóbb bevásárlást forrás.