Délmagyarország, 1919. szeptember (8. évfolyam, 184-207. szám)
1919-09-13 / 193. szám
•Kírfd divatai P, m i» ss« á szegedi iparosok és kereskedők a liberális blokk mellett. - Hyilatkozatok a pártok állásfoglalásáróL A Délmagydrország pénteken résáletezö világossággal tisztázta a politikái helyzetet, mely a mesterségesen felkorbácsolt szenvedélyek által mozgatott események után most kezd határozott formában kialakulni. A bal- és jobboldal szélsőségei következtében beállott általános pusztulás, romlás és nyomor, az antant utmutató akaratnyilvánítása és a Friedrich-kormánynak a nyugati hatalmakkal végzetesen szembehelyezkedő magatartása tömörülésre és sorakozásra késztette azokat a politikai pártokat is, amelyek szerencsétlenné tett országunkat nem a gyűlölség és erőszak, hanem a" társadalmi béke és osztályközi megegyezés jegyében akqrják újjáteremteni és kultur-Európa testébe beleilleszteni. A legszámottevőbb polgári és munkáspártból alakult liberális blokk felvette a harcot a feudális-reakciós irányzattal, amely a bolseviki romok eltakarításának ürügye alatt lerombolni igyekszik a demokráciának és liberálizmusnak ama alapjait is, amelyeket a nyugattól mereven elzárkózó feudálisMagyarországon csak több évtizedes harcosa munkában sikerült megteremteni. A politikai pártok két nagy táborba sorakoztak. Egyik oldalon a reakció jegyében tömörült csoportok, a másik oldalon a liberális eszmékért lelkesülő és azokat féltékenyen őrző pártok állanak és az örvény szélén megállást és visszavonulást parancsolnak a Friedrich-irányzatnak. A politika ma kétségkívül akörül forog: sikerül-e megmenteni a liberalizmust, avagy teljesen úrrá lesz a reakció. És ezzel egyúttal eldől Magyarország sorsa: ha sikerül beleilleszteni a demokratikus nyugat és a körülvevő demokratikus államok eleven és fejlődő organizmusába, tovább is élni, fejlődni fog, ha ellenben nem alkalmazkodik és mint Európa egyetlen feudális maradványa, idegen testként akar elhelyezkedni a többi országok között, el kell sorvadnia, el kell pusztulnia. A Délmagyarország azt is megirta, hogy a liberális-blokk Szegeden fogja kibontani zászlaját és innen indul el arra az útra, amelyen nemsokára minden liberális érzelmű polgár és munkás találkozni fog. Nem tartottuk ennélfogva érdektelennek, hogy a szegedi politikai pártok vezetőembereit a saját és pártjuk magatartása, állásfoglalása felől már most megkérdezzük. Az erőviszonyok nemsokára úgyis tisztázódni fognak, addig is halljuk a véleményeket : dr. Becsey Károly a függetlenségi és 48-as párt elnöke, volt országgyűlési képviselő: A függetlenségi és 48-as párt, amelynek elnöke vagyok, eddig még nem foglalt állást és igy a párt nevében határozott nyilatkozátot nem tehetek. Nemsokára azonban — valószínűleg már a jövő héten — a párt gyűlést fog tartani, hogy a politikai helyzettel foglalkozzék és magatartása felől határozzon. Ma még a politikai heiyaet nem ¿gés|en tiszta és az egymásnak ellentmondó hitek között nagyon nehéz az eligazodás. — Ami sreméfyémet illeti, . én magától értetődőén továbbrá is a fúggetfenségi és 48-as pártban, mely — tradícióinak megfelelőien — möst is olyan programot adott/ amelyhez nimden magyar étnber föhtartás nélkül csatlakozhat. — Híve-e Lovászynak ? — kérdeztük még a pártvezért. — Igen! — volt a válasz. -*&r.i in38 (•.o.'-^v. tnmm Dr. Pálfy József volt munkapárti országgyűlési képviselő: rsfi Nagyon nehéz válaszolnom, mert nem vagyok kellőkép tájékozódva. A keresztény nemzeti irányzatnak vagyok híve, de nem tudom, hogy ez, az irányzat mikép fog. véglegesen kialakulni és a helyes irányba terelődni. A reakciónak és antiuepii-* turnusnak ellensége, wíg>*#..Ha a Friedrichkormány minden reakciónéíkül képviseli a nemzet akaratát, .akkor támogatni fogom. Éziaoszerint a Prieáiich-kormányt én nem , tartom reakciósnak. Dr. Gerle Imre — Én már 1917-ben végleg visszavonultam és azóta nem foglalkozom és nem is fogok politikával foglalkozni. Nem vagyok egyáltalában tájékozódva és nem akarok semmiféle mozgálomban résztvenni. A kisgazdák magatartásáról nem tudok sokat, csak annyit, hogy ezideig még nincs vezérük. A párton belül foglalkoznak ugyan a politikai kérdésekkel, kifelé azonban még nem nyilatkozott meg állásfoglalásuk. Egy pártban az iparosok és kereskedők. A szegedi iparosok és kereskedők körében nagyjelentőségű akció indult meg az utóbbi napokban. Az akció legközelebbi célja, hogy közel hozza egymáshoz a város iparosait és kereskedőit közös gazdasági érdekeik megvédésére. A mozgalomnak aizonban távolabbi célja is van. Az iparosok és kereskedők egy olyan pártban akarnak tömörülni, mely a társadalmi és osztályközi béke megteremtését tartja első feladatának, amely elismeri a munkásosztály minden jogos igényét és követelését; biztosítva a munkásság közreműködő tevékenységét az ország gazdasági életének uj megalapozásában s amely párt olyan befolyás* biztosit az ország politikai életében az iparosoknak és kereskedőknek, mint amely őket társadalmi gazdasági fajsúlyúknál fogva jogosan megilleti. Az akció kimondottan n liberálízmtra jegyében folyik és ha a szegedi iparosoknak és kereskedőknek ez a megmozdulása sikerrel jár és meghozza a kívánt eredményekét, a liberális-blokk olyan hatalmas erővel fog gyarapodni, hogy nítydcn maradi törekvést könynyen e&áipiyozkut, Már "& bevezető lépések is szárnbaveltero eredményekre vezettek és a mozgalom iráöyitóinak személye bjztató jel arra, hogy az^aketé eléri azokat a .áíokat, amelyeket maga elé tüzötl.' Az iparosok és kereskedők együttes mozgalmáról illetékes helyről a következőkép informálták bennüpket: , Az Ipartestületek Ör-zágos Szövetségének Politikai Pártja nemrég felhívást juttatott el a szegedi lpa!testülethe< ft, hogy csátliakozzék áz' uj párthoz, mely az eddig poétikai befolyást' nélkülöző' iparosok "érdekeinek" megvédelmezésére alakúit. A felhívás a párt programjául általánosságban a progresszív irányzatot jelölte meg. Az ipartestület tbj^ft-kpzoü a felhívással-;. azonban kimondotta, hogy egyelőre nem csatlakozik egyetlen politikai párthoz sem, hanem érintkezésbe lép a Kereskedők Szövetségévél, hogy együttes érdekeik megvédésére liiégaiakltsák 'a Szegedi Kereskedők és Iparosok Szövétségéi. A? ipartestület szakosztályainak vezetői már tárgyalásodat folytattak Kereskedők Szövetségével és a tárgyaiások annyira előrehálad-' tak, hogy az uj szövetség vasárnaphoz egy hétre minden valószínűség szeriftí 'orffiaila'g is megalakul. Az akciót Pálfy Dániel, KÖrmendy Mátyás? és Rainer Károly vezetik. A szövetkezés célja az iparosok és kereskedők megszervezése olyan irányban1, hogy közős érdekeiket egységesen érvérryesithessékés védelmezhessék. A szöVeteég a szociális haladás, a progreszsziv irányzat hive és azOn az elven épül, hogy' minden embert munkája szerint becsüljenek meg. A szövetség keresi és meg is fogja találni a munkaadókkal való megegyezés és barátság útját, elismeri a munkásság igényeit és érvényre juttatja jogos kívánságait és követelésen. Minden erejével oda fog hatni-, Tiogyl a város belbékéjét elősegítse, a város gazdasági életét fellendítse és a fejlődést biztosító alapokra fektesse. Ezek ama általános elvek, amelyéknek jegyében a szervező-munka megindult, hogy némsakára megalakulhasson a Közgazdasági Páti az iparosok és kereskedők pártja, mely a nyugatot Veszi mintául és annak szellemében igyekezik elősegíteni az ország boldogulását. 1 vásznak, chiffonok, zephyrek. Női harisnyák, férfi C^v . 2oknik, kötő pamutok, cérnák, LeöSzöli'dabb árban ^ ^ ' kelengyeáruházában s=s 301 Oroszlán- és Iskola-uíca sarkán. Ara 40 fillér; Szerkesztősig: SZEGED, KÁRÁSZ-ÜTCA 9. SZÁM. A szerkesztőség telefonja : 305. 'ii 1 Szeged, 1919 1 - 1 ' L_ • : :'•':. , . : ' • L V-J • A • • í Li •__ i • i SZEGED, KARA$£-UfCA 9. SZAM. A kiadóhivatal telefonja: 305. Szombat, szeptember 13. ELŐFIZETÉSI ÁRA: egész évre 96.— K » gyedévre 24.-- K íéléyre • 48.— K egy hónapra 8.— K . .ggyes szqm Ar,a'4fl fillér. Vili. évfolyam 193. szám.