Délmagyarország, 1918. október (7. évfolyam, 226-259. szám)

1918-10-13 / 239. szám

Szeged, 1918. október 13. DÉLMAGYARORSZÁ0 Ziszt ural{ a kupéhat]. Tisztelt Szerkeszíő Ur, hasonlóan ama operetthez, melynek Tiszt urak a zárdában a cinre, itt is egy kaland következik. Amaz békebeli és idillikus, ez háborús és harcias. Azt is katonatisztek és. civilek játszák, ezt is. Az a zárdában történik vagy legalább is önnan indul ki, ez a vasúti kupéban. Amint látni méltóztatik, a két dolog- között mindössze annyi különbség van, mint a háború és béke között. Vasárnap egy hete Budapestre utaztam. A majdnem teljesen megtelt vonatot — mint rendesen — tömérdek utas várta. A vonat még meg sem állt, amikor az egyik vasutastól megkérdeztem : — Ebbe a kocsiba be lehet szállni? — Hogyne, nincs kiirva, hogy tiszti kocsi! — hangzott a válasz, mire én rohantam, hogy lehetőleg az elsők között legvek és — ha még egyáltalán lehetséges — ülőhelyet kapjak. Előttem egv szegedi kereskedő tolongott." A második fülkénél, amely félfülke volt, "megállt és kopogott,'mert az ajtó be volt zárva. Egyetlen utas volt benn, egy százados, aki az ajtót nyomban kinyitotta, mi bementünk és a még két üres helyet elfoglaltuk. A százados megjegyezte ugyan, hogy ez tiszti kocsi, de amikor mi azt mondtuk, hogy a vasutasok szerint nem az, megnyugodott. Közben egyre jöttek az tifasok, közülük egy szegedi őrnagy felesége és egy főhadnagy a mi fülkénk előtt állott meg. Ugyanekkor a mehettem levő fülkében heves szóváltás támadt egy Kovács Mór nevü budapesti igazgató és egy alezredes között, mert az utóbbi lezárt és nem akart kinyitni egy fülkét, amelyben még három üres hely volt. Kovács erre az ajtót felfeszitette, az alezredes nekitámadt, ő visszatámadt és alig csendesedett el a kiabálás, amikor szakaszom ajtajában megjelent a Bahnhofkommandáns és rám rivallt: — A civilek menjenek le! Ez tiszti kocsi! Se én, se a kereskedő nem mozdultunk. — Nem hallották, hogy hagyják el a kocsit J Ülve maradiunk. A kommandáns ur tovább ment és most Kovács Mórral elegyedett heves szóváltásba. Természetesen Kovács sem akart menni, a disputa egyre hangosabb lett és a kommandáns azzal akart neki véget vetni, hogy őrségért süvített, de a mozdonynak is volt esze és ebben a pillanatban megindult. Mit lehetett mást tenni, aki elakart utazni, az a vonaton maradt, aki nem, az leugrott. Még a rendezőhöz sem értünk, amikor a szegedi őrnagyné- és a főhadnagy célzásokat kezdtek tenni a civilekre. Azt vitatták egymás között, persze ugy, hogy mi is meghallhassuk, hogy ez tiszti kocsi. Ebből is vita támadt köztünk, amelynek során a főhadnagy azzal a súlyos sértéssel illetett engem, a teljesen szegény embert, hogy én egy milliót kerestem a háború alatt, Még ma is fáj és életem végéig sem fogom inegbocsájtani neki, hogy csak ilyen keveset nézeit ki belölém. A vita zárultával az őrnagyné bejött a fülkébe és ezzel a felszólítással állt a két ülés elé, amelyen a kereskedő és én ültünk: — Kérem a helyemet! Egyikünk se mozdult. Az őrnagyné még egyszer kérte a helyét és miután ismét nem kapta meg a helyünket, visszament a folyosóra és olyasféle kijelentést tett, hogy ezért nem szeret ő korpa közé keveredni, legjobb otthon, nem utazni és nem menni emberek közé és igy tovább, mert az emberek műveletlenek és nem tudják, mi az illem. A százados bemutatkozott, felajánlotta a helyét és rövid beszélgetés után, amelyből megtudtuk, hogy ő nem osztja a tiszti kaszt véleményét, eltávozott az étkező kocsiba és csak Kőbánya táján jött vissza. Az őrnagyné és a főhadnagy tovább beszélgettek, leginkább a civilekről és ellenünk. Ez volt a helyzet, amikor belátogatatt hozzánk egy szegedi iparos. Azt mondja ekkor a főhadnagy. aki a folyosón állt, egy másik tisztnek: — Nem akarják átadni a helyüket. De csak Kecskemétig ülhetnek. (Ott ugyanis -szintén van Bahnhofkommandáns.) — Ott majd repülni fognak ! — folytatja a a másik tiszt. Nem lehetett szóhoz jutni, amikor ez az inzultus elhangzott. Az iparos magából kikelve kiáltotta: — Repülni fognak maguk! Micsoda disznóság, hogy igy viselkednek. Mit gondolnak, hogy nekünk szuszogni' sem Jehet maguktól. Nem vágunk mindent zsebre A tiszt urak elhallgattak Pillarrtnyi csend. A célzások azonban nem maradnak el. A főhadnagy Kecskeméten leszáll. A vonat alig egy percnyi várakozás után megindul. A főhadnagy a kalauzzal jön, aki az inspekciós tiszttől azt az üzenetet hozza, hogy addig a civilek állni tartoznak, amig valamennyi tiszt urnák nincs ülőhely. Továbbra is üiv$ maradunk és nyelünk, nehogy fiókháborut kelljen rendezni a vasúti kupéban. Amikor Nagykőrös felé robog a vonat, megtudjuk az őrnagynétól, hogy a hadsereg már nem az, ami volt, a tisztikar már túlságosan kevert és vegyes. Árad felénk a sivár gyűlölet és lenézés, mellyel ez emberek a civilt illetik, aki a hadsereget eltartja és alkotja, aki robotolt, áldozott, szenvedett és vérzett e háborúban is. Ezt is zsebrevágjuk, de látom, hogy Cegléden már (ott is van Bahnhofkommandáns) nem maradhatok passzív. Amikor a vonat megáll, a főhadnagy is leszáll, én is. Ő katonáékhoz szalad, én az állomásfőnökhoz. Bemutatkozom, elmondom röviden az esetet, az állomásfőnök megtudja az egyik kalauztól, hogy Szegeden azt mondták, hogy nem lehet a civileket a tiszti kocsiból kiküldeni, mert viszont nagyon sok tiszt ül a többi kocsiban, pedig a tiszti kocsikban még van sok hely, kiderül azonkívül, hogy csak az első két kocsi tiszfi kocsi, a mienk pfdig a harmadik volt. Odamegyünk az állomásfőnökkel a kupéhoz, a ceglédi Bahnhofkommandáns, egy százados, ekkor már tessékkeli ki onnan a kereskedőt. Az igazolja magát, tartalékos százados, amint utólag hallottam, a főhadnagy egyébként is engem akart kiröpittetni. Az állomásfőnök felszól, a főhadnagy felel: — Ez tiszti kocsi! — Ez nem tiszti kocsi — mondja az állomásfőnök, az első kettő az. — És ezen a cimen molesztálnak és inzultálnak az egész uton — mondom. — Ki inzultálta? — kérdi a főhadnagy. — Ki akartak röpíteni. — Azt nem én mondtam. Az a tiszt ur azonban, aki mondta, nem jelentkezett. Ellenben egy — azt hiszem — ceglédi huszárezredes azt mondta: — főhadnagy ur, önnek nincs ís joga első os" n utazni. £n megváltottam a jegyemet. Akkor se. A' szabályzat értek 'ben nincs — szólt oe egy szegedi százados. tem arról vs szó mondtam, anem arról, hogy az urak hogy viselkednek. Mintha mi az ő jobbágyaik vagy csirkefogók lennénk. Emberek vagyunk mindnyájan és ismerjük jól az utazási mizériákat. Ha én Szegedtől Kecskemétig ülök és itt odajön hozzám valaki és azt mondja, hogy uram, ön ült eddig, én álltam, szorongtam, fáradt vagyok, engedjen leÁ Nyugat. — Egy fejezA irodalomtörténet. — Irta: Juhász Gyula. Tiz évvel ezelőtt egy folyóirat indult meg Nyugat címen, amelynek célja a modern magyar irodalom forradalmi újsága tehetségeinek elismertetése volt. Ezek az uj magyar tehetségek azóta mind beérkeztek, a közönség kedvencei lettek: a Nyugat elérte célját. Tulajdonkénem e komoly, kezdetiben szokatlanul uj és merész Iiaugu revü nem volt éppen aykezdet kezdete, rövid életű, még nála is bátrabb és fiatalabb elődei, a Bródy Sándor Jövendője, a Gellért Oszkárék íMagyar Géniusza, Osvát Ernő Figyelője és Ambrus Zoltán Szerdája egyengették az utat az akkor még igen csekély számú megértők agyához és szivéhez. Egy uj fejezet kezdődött akkor irodalmunk, sőt talán egész nemzeti életünk történetében. Mikor a Nyugat megindult, a lírában Ady Endre neve "vakmerő lázadást jelentett és még Kiss Józsefet se ismerték el teljesen :a konzervatív hivatalos tényezők," az elbeszélésben Berezeg Ferenc epigóűjai vitték a szót, a színpadon pedig a magyar dzsentri sorsa volt a legégetőbb társadalmi probléma. Babits (Mihály még ismeretlen vidéki tanár volt, Móricz Zsigmond névtelen ujságiró, iSzomory Dezső külföldön tengődött önkénytelen száműzetésben, Biró Lajos még npm volt drámaíró. A' Nyugat kezdetben inkább kritikai szemle volt, a régi, nyolcvanas és kilencvenes évek irodalmának élettől és művészettől messze eső esztétikájának maradisága és meddősége ellen küzdött a nyugati műveltség csiszolt és éles fegyvereivel. Fenyő Miksa, majd Ignotus vették fel a harcot és vitták, meglehetősen nagy közöny és megbotránkozások kíséretében. A szellemes és-mélységes német, Alfréd Ejerr lantját és parittyáját használták és eleinte bizony verebekre, Farkas Imrékre és Csizmadia Sándorokra is lövöldöztek. Ami az irodalmi produktivitást illeti, Ady Endre első nagy versei és.első szép prózái a Nyugatban folytatódtak, a novellában | Gholnoky Viktor. Révész Béla, Jób • Dániel | hoztak uj értékeket. 'Csakhamar egy uj mozgalom is erőisitette a Nyugat törekvéseit, egy vidéki antológiának, a nagyváradi Holnapnak megjelenése ós küzdelme az irodalmi maradidággal. A Holnap adta a magyar nyilvánosságnak Babi is •Mihályt és* Balázs Bélát és a Holnap révén nyert országos elismerést Ady Endre költészete. Ha a Nyugat a modern magyar irodalomnak reguláris hadserege volt, akkor a Hol nap a szabad csapatokat szolgáltatta neki. Közben uj erők és uj lehetőségek támadtak, az emberek kezdettek modern verseket olvasni és kedvelni, a hazai szerzők nagysikerű darabjaikkal a külföldi színpadokat is meghódították. az irodalom lassan lelki ügye lett a mii véltebb m a gyarságn ak. A' Nyugat ós a Holnap 'dolga, igen természetesen, nem volt ós nem is lehetett elszigetelt jelenség. A magyar társadalom nagy politikai, gazdasági ós kulturális válságának és csöndes, titkos forrongásának, a földalatti erők megmozdulásának tünete volt ez. A szellemi élet érzékeny szeizmográfja földindulást' jelzett, az a keserűség és szomorúság, amely Ady Endre vulkanikus verseiben hullámzott, amely Jób Dániel novelláiban remegett és Hajdú József, fényező-mester. iparművészeti rajzoló. Telefon 2—87., SZEGED.' Telefon 2—87., Mintaraktár és rajziroda: Takaréktár-utca. 8 sz. Festő-mühely: Horváth mihálg-utca 9 sz. Uj Csongrádi-palota.) Tanoncok fizetéssel felvétetnek \